Csalánba nem üt a ménkű, tartja a mondás, de vajon miért? Ha a fizikát, és a szó szerinti értelmezést vesszük elő, azért, mert az aljnövényzetben rejtőzködő csalán nincs úgy kitéve az égi veszélynek, mint például a magas fák. Átvitt értelemben pedig talán azért, mert a mihaszna embereket ritkábban éri nagy baj, mint azt, aki nagyra tör. De vajon tényleg ilyen hitvány növény lenne a csalán? Korántsem.
Szúrós szépség
A csalán rossz megítélése nyilván azzal áll kapcsolatban, hogy csíp, leveleinek érintése fájdalmas nyomot hagy maga után, amit egyébként a bőr alá juttatott hangyasav okoz. Ugyanakkor azt is sokan tudják, hogy a csalánlevélből készült főzet, tea sokoldalú jótékony hatással bír az emberi szervezetre, ám érthető módon az óvatlan találkozást követő viszketési rohamban hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni.
Az égő, viszkető érzés forrásai
A (pontos nevén) nagy csalán (Urtica dioica) évelő, lágyszárú, kétlaki növény, és tulajdonképpen gyom. Előfordulási helyei a nedves, üde területek, ahol a talaj tápanyagban gazdag, ideális esetben pedig kissé meszes. Vízigénye magas. Nálunk vadon élő növényként ismeretes, a gyógytea alapanyagát is a természetben élő példányokból szerzik be, de Európában van, ahol termesztik is. Ha csalánt akarunk szedni, akkor a növény számára kedvező körülményeket kutassuk, és ott őt is meg fogjuk találni. A begyűjtés ideje hosszú, tavasztól őszig próbálkozhatunk, de érdemes kesztyűvel készülni. A legjobb, ha leveleit a szárat alul megragadva, egy felfelé tartó határozott mozdulattal hántjuk le, a kitépett példányok gyorsan fonnyadásnak indulnak, és nehézkesebb lesz a levélszedés.
Balszélen a nagy csalán
A begyűjtött leveleket aztán többféleképpen hasznosíthatjuk. Száraz, árnyékos szellős helyen száríthatjuk őket, hogy aztán összemorzsolva, törve teaként, főzetként használjuk, de ülőfürdőként az igen elterjedt aranyeres bántalmakra is jó hatással van. A friss leveleket és hajtásokat főzelékekbe, salátákba is keverhetjük, a főzés során a növény elveszti csípősségét, így biztonsággal fogyasztható, magas C-, B-, K-, és béta-karotin tartalma egészségünkre válik. Ismeretes még a csalán vértisztító, vizelethajtó hatása, de reumatikus panaszok kezelésére is régóta használatos. És még egy praktika, a csalánlevél növényi trágya is lehet. Egy nagyobb edénybe tesszük a leveleket, annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi, és alkalomadtán megkeverve állni hagyjuk bő két hétig. Az erjedés kellemetlen szagát a tetejére szórt kőporral fedhetjuk el. A megfelelő idő elteltével 1:10 arányban hígítjuk, és a kapott folyadékkal gazdag tápoldathoz jutunk (ám a hagymaféléket ne locsoljuk vele).
Nem spenót, csalánkrémleves!
A gyakori nyári kirándulások, természetjárások alkalmával érdemes tehát pár maréknyi csalánlevelet begyűjteni, azonban forgalmas utak mellett ne szedjük a növényt, a rárakódott szennyeződések miatt. Aki pedig gyakran inna csalánteát, és nem előrecsomagolt terméket szeretne vásárolni, a kertben is nevelheti a gyökerestül hazavitt példányokat, amennyiben a fentebb felsorolt körülményeket biztosítani tudja a házi csalánültetvénynek.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.