Megyeri Szabolcs kertész blogja

Parkolópályán

4 komment

Eltelt tizenöt év mióta megnyitott az első hipermarket Magyarországon. Ezek a tágas üzletek rengeteg embert csábítanak nap mint nap vásárlásra. A költekezni vágyók közel háromnegyede autóval érkezik. Ennek okán hatalmas parkolókra volt (és van) szükség, amit korábban a szabályozás hiánya miatt a tervezők vagy tulajdonosok elgondolása alapján építettek ki. Ma már létezik szabályozás a parkolók kialakítására (253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet - az országos településrendezési és építési követelményekről), ez azonban 2013. január 1-én változik, lazít az elvárásokon. Érdemes áttekinteni a jelenlegi helyzetet és a ránk váró jövőt.

 parkolok_1.jpg

Az első önálló hipermarket, ami nagy területű parkolót épített, a Fogarasi út mellett épült 1997-ben. A parkolót, az akkor még csak készülő szabályozást betartva építették, tehát teljesen megfelel a mai előírásoknak is. Négy autónként ültettek egy fát, ami azt a célt szolgálta volna, hogy évek alatt felnőve árnyékot vessen, illetve a keletkező szennyezés legalább egy részét már helyben megkösse. Azért a feltételes mód, mert 15 év elteltével siralmas a helyzet. A fák nem hogy nem árnyékolnak számottevően, de nagyrészük elpusztult, ezáltal már pótolni kellett őket. Sajnos van, ahol a helyük máig üresen maradt.

 parkolok_2.jpg

Mi lehet az oka annak, hogy a fák 15 év alatt sem nőttek meg kellőképpen? Amint a képeken látható, termőföldterületüket nem túlozták el, a biztosított terület hozzávetőlegesen 1 nm (a szegély föld alatti betonalapját nem nézve, mert úgy már csak 80x80 cm maradna). A terület aszfaltozva van, ami nem engedi át a vizet, hanem azt a csatornába továbbítja. Így víz és megfelelő mennyiségű szabad földterület híján a fák nem nőnek, sőt elpusztulnak. A következő képen kontrasztként jól látható ugyanabban a parkolóban, ugyanúgy 15 éve ültetett fasor, ami viszont több földterületet kapott.

parkolok_3.jpg 

Van azonban jobb példa is, egy agglomerációhoz tartozó településen egy másik kereskedelmi parkban 1550 férőhelyes parkoló létesült 2007-ben. A fák itt több helyet kaptak: 1,2 nm-t, illetve a parkolófelület nem aszfalt, hanem térkő burkolattal készült, ez némi plusz vizet átenged a gyökerekhez. Van azonban egy olyan része a parkolónak, ahol egy zöldsávot alakítottak ki, érdemes összehasonlítani az ugyanakkor ültetett fák mai állapotát.

 parkolok_4.jpg

parkolok_5.jpg

A következtetés egyszerűen levonható, a fák nehezen viselik a sok autó okozta légszennyezést, viszont ha területük sem marad, akkor céljukat sosem fogják elérni, nem nőnek meg, nem fognak árnyékot vetni, levegőt tisztítani. A szabályozás ma azt írja elő, hogy ilyen parkolókban négy autó után kell egy túlkoros, nagy lombkoronát nevelő fát ültetni. Az nem meghatározott, hogy mekkora földterületet kell biztosítani számukra. A jövőre hatályba lépő változás kétes hatást kelt: már csak 6 autónként kell majd egy fa és minimum 1 nm-ben határozták meg a biztosítandó földterületet. A fenti képek, illetve az utóbbi 15 év tapasztalatai alapján kevés lesz ez a terület, sőt még kevesebb lesz a fa is. Sokszor vesszük alapul mi magyarok külföldi országok szabályozásait: Németországban egy fának több, mint 2 nm termőföld területet kell biztosítani. Ezt az előírást is teljesíti egy másik példa egy fásított köztérről a következő képen.

 parkolok_6.jpg

Bár már tele az ország nagy áruházakkal és nagy parkolókkal, biztosak lehetünk, hogy fognak még épülni. Kert- és természetbaráti szemmel nézve a szabályozás nem igazán fogja szolgálni a méretes parkoló okozta növényhiány enyhítését. Ha lehetőségünk van, akkor legalább kertünkben illetve utcafrontjainkon adjunk helyet a fáknak és minden más növénynek is, meg fogják hálálni.

A kiváló témáért, és a posztért köszönet vendégírómnak, Kéméndi Zsoltnak! A fotókat a szerző készítette.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr804584427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Townsend 2012.06.14. 11:46:00

Én meg azt hittem, hogy nemesítettek a multik parkolójába való fafajtát, ami törpe marad, ha egyáltalán megmarad, hogy ne okozzon sok gondot (a lehullott levél eltakarítása, nagyobb ágak letörés miatti károkozása a parkoló kocsikban). És persze még véletlenül sem locsolják ezeket a megnyomorított korcsokat.
A lámpaoszlopokra telepített muskátliktól (pl. a Kispesti Ady Endre úton) viszont kiütésem van.
A két véglet.

Tenoce · http://www.deezer.com 2012.06.14. 12:28:12

A legjobb a Lidl parkoloban, a mugyantaval osszeragasztott kavicsagy, ahol meg a maradek foldnegyzet erejeig sem megy at a viz...

kemizsolt 2012.06.14. 13:16:20

@Townsend: A fák megfelelő méretű termőföldterület és elegendő víz esetén nagy fákká nőnének. Jól említetted, hogy locsolni sem nagyon szokták őket. Hervasztó a látvány és még idegesítő is, hogy a nyári 40 fokban nincs egy fa, ami legalább kis árnyékot vetne, ha egy órára bemész vásárolni. Valószínűleg csak más kialakításon múlna és egy kis ápoláson..na meg persze tervezői hozzáálláson és szabályozáson.
@Tenoce: Nálunk is van Lidl. Azokban a parkolókban még az 1 nm-t sem éri el a fa számára meghagyott földterület. A műgyantás dolgot pedig még megnézem nálunk is..:)

Townsend 2012.06.14. 13:52:22

@Tenoce: ennél már csak a műfű lenne cinikusabb megoldás.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása