Megyeri Szabolcs kertész blogja

Páncélos növényrém

6 komment

Ahogy a törpök élete sem csak játék és mese (a csúf és gonosz Hókuszpók miatt), úgy a szobanövények gondozóinak sem csupán az öröm és gyönyörködés jut. Sokszor kártevők, növényeken élősködő gazfickók keserítik meg a kertészkedők életét. Az egyik ilyen csúf és gonosz támadó a pajzstetű.

 

Terített asztal kint és bent

A bevezetőben ugyan először a szobanövényeket említettem, de a szabadban élő zöld állomány sincs biztonságban a pajzstetvektől (Coccoidea), sőt, az igazán nagy pusztítást odakint végzik az apró rovarok. Nem válogatósak, megtámadnak gyümölcsfát, rózsát, akácot, mindenféle bokrokat és dísznövényeket. A szobanövények körében is az egyik leggyakoribb élősködő, a pálmát, a fikuszt, a citrusféléket előszeretettel lepik el, de semmi sincs teljes biztonságban tőlük.

A körülbelül gombostűfejnyi kártevők a növények nedvét szívogatják, majd a felesleges cukros levet (mézharmatot) kiválasztják, és maguk mögött hagyják. Ez némi segítséget jelent a beazonosításukhoz, ugyanis ténykedésük nyomán ragadós, ragacsos anyagot hagynak, magán a növényen, de gyakran az akörüli padlón is (mint mikor cukros üdítő folyik a járófelületre). A pajzstetű tulajdonképpen egy gyűjtőnév, fajgazdag családról van szó. Gyorsan szaporodnak, és ha megjelennek, akkor sebesen terjednek a kertben, vagy a lakás növényein, így irtásuk nem tűr késedelmet, mivel tevékenységük a fa, növény meggyengülését, elhalását okozhatja.

 

A szárat is ellepik

Ha már megtörtént a baj, és elszaporodtak a tetvek, elsősorban mechanikusan távolíthatjuk el őket, vagyis egy alapos levélmosás (környezetbarát eszköz erre a szappanos víz és denaturált szesz oldata, de elterjedt a fokhagymaoldat is), a növényszárak puha kefével való letisztogatása eredményes lehet. Vegyszeres irtásuk is szóba jöhet, de kemény, viaszos páncéljuk miatt ez nem mindig hatásos, nagyobb fák esetében azonban nincs más választásunk, egy megtermett gyümölcsfát elég nehéz végigkefélni. Ha vegyszerpártiak vagyunk az Actara rovarölőszer vizes oldatával történő locsolás a benti növényeken is segíthet például.

 

Itt már nemigen van segítség

Ha eltávolítottuk őket, nem lehetünk benne biztosak, hogy nincs a közelben másik fertőzött góc (például egy kevésbé gondos szomszéd kertjében), így a vegyszeres prevenció mindenképp ajánlott. Létezik egy természetes ellensége is a pajzstetűnek, aki nem más, mint a (már csak ezért is szeretnivaló) hétpettyes katicabogár. Katicát ugyan nehézkesen tudunk a kertbe, vagy a szobába telepíteni, de ha megjelennek, akkor egyrészt tudhatjuk, hogy tetű van a környéken, másrészt meg is nyugodhatunk, mert hathatós segítséget kapunk.

 

A hős katica

Erősen fertőzött kerti fák, bokrok esetében néha nincs segítség, és a többi növény érdekében csak a kivágás segíthet. Ha az áldozatul esett növény már egyébként is beteg, idős, vagy nem a birtok legértékesebb darabja, akkor szanálásával a többieket védhetjük meg. Ugyanez az eljárás érvényes a benti flórára is, ha tetvek elleptek egy növényt, és kezdenek megjelenni egy másikon is, akkor a betegebbet ajánlatosabb az égi mezőkre (szemetesbe) küldeni. Mivel a pajzstetű előszeretettel ostromolja a legyengült, nem teljesen egészséges, vagy elhanyagolt növényeket, az is hozzájárul a megelőzéshez, ha zöld kedvenceinket jó kondiban tartjuk, vagyis mindig körültekintően ápoljuk, gondozzuk.  

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr34565334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.06.05. 17:48:09

Nálunk a mandulafákat, meg egy kivágott almafa tövéről indult friss hajtásait támadták meg ezek a kis mocskok, de amikor már épp permetezni akartam, megláttam a sok katicát és azok lárváit, úgyhogy inkább nem vegyszereztem.
Most már szinte teljesen "tünetmentesek" a fák, a katicák jó munkát végeztek.... sajnos jobbára nem a "mi" hétpettyesünket, hanem inkább harlekinkaticákat láttam.

De amik a leandereken vannak, azok a páncélos kis rohadékok, azok ellen csak -bármily bután is hangzik is, de- a Matador bolhapor volt hatásos.

fda 2012.06.05. 17:59:43

A katica nagyon jó, de többször tapasztaltam, hogy nem esznek elég gyorsan... Hiába volt sok katica a fákon, a tetvek egyre többen lettek. A szappanos vízzel lefújás hátráltatja őket, de valahogy nem tünteti el teljesen. Bárhogy is próbálom elkerülni, az igazi megoldás az intecsicid, actara volt nekem már többször is. Utána hónapokig nincs sistergés...

fda 2012.06.05. 18:10:49

@pushpang (univerziális határeset): A harlekinkatica nagyon káros, irtandó. Nálunk is van, de legtöbbször nem merek kinyomni a szemét, mert nem vagyok benne 100% biztos. A hétpettyes mellett több tucatnyi hasznos, őshonos faj is található Magyarországon, és én csak 3-4 félét ismerek meg...

Kopi3.14 2012.06.05. 18:35:30

Nkotinos permetezés?

tlantos 2012.06.05. 18:44:46

@Kopi3.14:
ezt nekem is ajanlotta a viragos, egy orchideankat tamadtak meg. mivel erosen viragzott, a tobbseget kezzel irtottam, de nagyon eldugott helyekre tudtak betelepedni.
kapott cigarettas lamosast, egyebkent elegge hatekonynak tunt.
csak brutalisan budos.

para_noir 2012.06.05. 19:21:24

Nekem csak kaktuszaim vannak, azkon nincs ilyesmi:) Meg egysárkányfű (vagy fa?), de az meg alapból döglődik, igaz már egy éve, de a vég előtt mindig jbban lesz kicsit hirtelen.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő