Megyeri Szabolcs kertész blogja

Burgenlandi kitekintő

komment

Ausztria a mi bezzegországunk, ha valamilyen összehasonlításról van szó, az elsők között kerül elő nyugati szomszédunk, pedig azért a kerítések ott sem kolbászból épülnek, de tény, hogy követendő példából akad bőven sógoréknál. A burgenlandi települések és falvak pedantériája, szépsége és rendezettsége már-már legendás, aki nem hiszi, az alábbi képsorozat megtekintésével meggyőződhet erről.

Burgenland Ausztria Magyarországgal szomszédos tartománya, mely nevét is hellyel-közzel tőlünk kapta, területén ugyanis egykoron négy magyar vármegye ért össze, melyek mind a -burg szóra végződtek. Ennek okán eredetileg  Vierburgenland lett volna az országrész neve, ami aztán Burgenlandra rövidült.

Burgenland Ausztria egyik legjelentősebb bortermelő vidéke, turisztikai szempontból az országon belül nem kiemelkedő a szerepe, viszont kiváló kerékpár-útvonalok találhatók itt, valamint ez a tartomány jár elöl leginkább a szélenergia hasznosításában.

Ami pedig a kertészeti vonatkozást illeti, ahogy Ausztriában általánosan, itt is igen nagy gondot fordítanak a helyiek a portáik, utcáik megjelenésére, elhanyagolt, csúf részeket csak nagyítóval találunk, ízlésesen kialakított közterületekkel, virágos udvarokkal azonban szinte mindenhol összefuthatunk.

Meg kell jegyezni, hogy a képeken is látható állapotok nem valamiféle központi szabályozás eredményeképpen jöttek létre, hanem a helyiek mentalitása, harmónia irátni igénye szülte azokat.


Remélem élvezték a rövid, virtuális sétát, és amennyiben valamilyen tanulság levonását fontolgatják, az nem a véletlen műve!

A képekért köszönet jár olvasómnak, Sándornak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr814559849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vehicular cyclist 2012.06.03. 07:51:19

Nagyon időszerű a bejegyzés.
Jól látható a különbség: nálunk még azt sem lehet elérni, hogy állami pénzből végzett egészségügyi intézmény felújítás során elkövetett környezetpusztítást helyreállítsanak a hatóságok immár ötödik éve Zuglóban, egy elvben "zöld" kerületben. És akkor még hol vagyunk az egyszerű polgárok igényétől?

Már hallom is, hogy bezzeg az osztrákok sokkal gazdagabbak. Ez sem igaz: a budapesti, ezen belül zuglói átlagjövedelem nem kisebb, mint a burgenlandi.

Szóval éppen ideje lenne utolérni a burgenlandi parasztokat gondolkodásban is...

www.zuglo.hu/ZGTCS.nsf/B38B5ED31513EE74C125729900579799/D33C1701238128BCC12576F0001D064E?OpenDocument

www.zuglo.hu/ZGTCS.nsf/B38B5ED31513EE74C125729900579799/08ED19BF2941B74AC125798E0077B355?OpenDocument

Mr. Homn 2012.06.04. 19:40:19

Gondolom jól meg is büntetik ezeket a burgerlandi népeket a helyi hatóságok a kerítésen túlburjánzó növényzetért, a "gazos" utcafrontért, pont úgy mint nálunk.
kertesz.blog.hu/2012/06/04/kozellensegek_13

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása