Megyeri Szabolcs kertész blogja

Az ál-spenót

komment

A napokban már szóba került a spenót, enyhe bűnbánó felhanggal, most következzen egy spenót-rokon, a rejtélyes és szinte ismeretlen mángold. A név - bár inkább hajaz egy pornófilm-kiadóra - egy alig ismert zöldségfélét takar, ami a spenóthoz több szempontból hasonlatos, többek közt ízvilágban, így akár a spenótot is elrejthetjük e név mögé, a naivabb gyermekeknél beválhat. Vagy főzzünk inkább tényleg mángoldot.

A mángold (Beta vulgaris convar) a disznóparéjfélék családjába tartozik (még egy bizarr elnevezés), és bár a középkor óta ismert haszonnövény, Európában csak nem akar(t) elterjedni, itt-ott van némi múltja, például Franciaországban, vagy Németországban, de az olaszok is tudják, miről van szó. Maga a növény lágyszárú és kétéves, de aki mángold termesztésre adja a fejét, annak már az első évben lesz főzelékbe valója, ekkorra fejlődik ki a növény gyökérzete és levélzete, ez utóbbi kerül aztán a konyhába (igazság szerint a szára is használható). Vetése a tavasz vége felé esedékes, nyár végén pedig már lehet szedni.

Nem csak finom, szép is

A mángold akár 60-80 centiméteresre is megnőhet, formája egy hosszabbított kínai kelhez hasonlít. Négyzetméterenként akár 4-5 kg-ot is szüretelhetünk belőle, így kimondottan gazdaságos a termesztése, még kisebb konyhakertekben is, ráadásul szerintem esztétikailag is rendben van, vagyis jól néz ki (bár ez nem elsődleges szempont a veteményesekben). Igényei alacsonyak, fény persze kell neki, de tulajdonképpen ahol vizet kap, ott meg is terem, kártevői pedig alig ismertek, így permetezésre sem szorul.

Nem kínai kel

A felhasználási területe könnyen behatárolható, minden elkészíthető belőle, ami a spenótból is, ízük is rokon. A parajhoz hasonlóan élettani hatásai is kedvezőek, K-vitaminban gazdag, C-vitamin tartalma is magas, valamint tartalmaz kálciumot, vasat és magnéziumot. Popeye kedvencéhez hasonlóan a mángoldban is található oxálsav, ezért ugyanazok az elővigyázatosságok vonatkoznak rá, mint a spenótra.

Remélem tudtam tenni egy keveset ennek az elhanyagolt, ám felettébb jól hasznosítható zöldségnek a népszerűsítéséért, ha valakinek van tapasztalata akár a termesztéssel, akár a felhasználással kapcsolatban, ne legyen rest kommentben megosztani!  

Lájkgyűjtés itt!

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr674521198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cakula 2012.05.17. 22:54:20

Tipikus dalmát kaja a mangold főtt krumplival. Halak, vagy tenger gyümölcsei mellé köretnek mesés! A mangoldot (a szárát is) olivaolajban fokhagymával kevés vízzel, pici sóval pároljuk, majd hozzáadjuk a főtt krumplit egy kevés főzőlével és kész is van!

Megyeri Szabolcs 2012.05.17. 22:56:00

@cakula: köszi a receptet:) kipróbáljuk.

kacsa. 2012.05.17. 23:38:30

Nálunk sok év óta először van ismét a kertben.
Bár "kártevői pedig alig ismertek", de azért megkérdezem: valami aknázza a fiatal mángoldok levelét. A fertőzött levelek leszedésén kívül tud valaki valamilyen védekezési módot ellene?

Csokonai Vitéz Műhely 2012.05.17. 23:39:34

Ez meg az olasz bietola:
Olaj + vajon megpárolsz hagymát és fokhagymát, beleteszed a szárakat meg egy kis fehérbort, majd 5 perc múlva a leveleket. 2 percre rá só és bors, fél citrom leve és parmezán. Nagyon finom. Ettem már úgy, hogy gerslivel és kis paradicsomdarabokkal volt összekeverve. Van, aki rak hozzá egy kevés diót is.

zsanka · http://csombor.blog.hu 2012.05.18. 00:01:39

Imádom! Örülök, hogy írtál róla:)

Attilajukkaja 2012.05.18. 00:24:33

Mangoldot hagymaval kicsit megdinsztelni. Valami eros izu lagy sajttal (kecskesajt, feta, juhturo) kombinalva isteni toltelek palacsintaba, lasagneba. Nagyon szereti a nagy mennyisegu frissen reszelt szerecsendiot! A tetejet gouda sajtos besamellel megontozve, be a sutobe. Sokkal finomabb, mint spenottal.
Sza'ra't meg veletlenul sem eldobni!!!! :o)

@kacsa.:
"valami aknázza a fiatal mángoldok levelét"
Attol fugg, mi az. Tetvekre, rovarokra ajanlom a csalanfozetet. Forro vizbe beaztatni egy jokora adag csalant egy ejszakara vagy 24 oarara. Masnapra kesz a permetle. Kicsit szetnyomot fokhagyma gerezdekkel lehet "dusitani". Tobbszor (3x-4x) le kell vele permetezni egymas utani napokon.

Attilajukkaja 2012.05.18. 00:26:50

Ja, es az a baj a mangolddal, hogy piacokon se nagyon lehet kapni. Csak nagyon ritkan. :o/

misszlemon 2012.05.18. 01:29:52

@cakula: Pontosan ezt szerettem volna irni! Sok eve a Horvat tengerparton talalkoztam vele eloszor. Egyszeru es nagyon finom! A Lehelen neha fellelheto, ha lattam, mindig vettem.

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2012.05.18. 03:57:52

Spanyolországban acelga a neve.

Én baconnal, tésztával és feta vagy kecskesajttal szeretem.

magyar bucó 2012.05.18. 05:59:22

Jókora levelei töltésre kínálják magukat. Én is szeretem...

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása