Megyeri Szabolcs kertész blogja

Portugál válság-veteményesek

komment

A közösségi kert  ideája mostanában divatos, egyre-másra nyílnak nálunk is a művelhető, nyitott kertek, de míg itthon egyelőre csak gyermekcipőben járó hóbortról van szó, van ahol a nehezen múló válság felértékeli ezt a fajta önfenntartó, keresetkiegészítő foglalatosságot. Portugáliában például a legmagasabb kormányszinteken ismerték fel a dologban rejlő lehetőségeket.

 

Közösségi kert, Sintra, Lisszabon mellett

A közösségi kertet talán nem kell bemutatni, akinek esetleg új a fogalom, részletes ismertetőért kattintson ide, aztán ha tetszett, amit olvasott, és a gyakorlatban is kipróbálná ezt a közösségi mókát, akkor rögtön utána klikk ide.

 

A "Hortas de Cascais" mozgalom egyik kertje Cascais-ban

Visszatérve a portugálokra, tudvalevő, hogy a több hullámban érkező, évek óta pusztító gazdasági válság őket különösen nagy csapásokkal sújtotta, a munkanélküliség például európai szinten itt az egyik legkiemelkedőbb. Portugália - csak hogy érezzük a recesszió erejét - tagja a PIIGS országoknak, ami nem éppen nemzeti büszkeség. Ahogy az ilyenkor természetes, a lakosság szegényedik, a gazdaság zsugorodik, a pénztárcák pedig vészes tempóban ürülnek. Ebben a helyzetben minden alternatív, segítő megoldás jól jöhet, a portugál vezetés pedig felismerte a közösségi kertészkedésben, a termelésben rejlő lehetőségeket, hogy fennkölten fogalmazzak, igyekeznek az embereknek hal helyett hálót dobni. 

 

Városi lakosok felkészítése a termelésre

A háló jelen esetben a földművelés, a (veteményes) kertészkedés felé való tendálást jelenti. Tudni kell, hogy a portugálok elszoktak a vidéki életmódtól, az ország '86-os EU-csatlakozása után a fellendülő ipar a városokba csábította a lakosokat, most pedig innen térnek vissza a földekre. Mindehhez a kormány aktív segítséget nyújt, a nagyobb városok, főleg Lisszabon peremén felparcellázott, általában 150 nm-es földeket adnak bérbe igen kedvező áron, átszámolva nagyjából 15-20 ezer forintos évi(!) összegért. Egyrészt az elhanyagolt, kihasználatlan földdarabok állnak a jelentkezők rendelkezésére, másrészt a földtulajdonosok adókedvezmény fejében adhatják területeiket bérbe a városi kertészkedőknek. Ezeken a földeken, egyedül, vagy többen összefogva, a megtermelt zöldségekkel, gyümölcsökkel akár havi 100-150 Eurót is meg tudnak spórolni az újdonsült gazdálkodók, ami a helyi nyugdíjaknak a felét, a minimálbérnek pedig akár a harmadát is jelentheti.

 

Portugál zöldséges stand - ezt pótolják háztájiban

A háztáji gazdálkodás, a veteményeskert, vagy a közösségi kert tehát nem csupán hasznos elfoglaltságként értelmezhető, hanem a pénzügyileg nadrágszíj-próbáló időkben egérútként fogható fel. Nálunk szerencsére nem ekkora a baj, de a háztáji termelés elterjedése, városi környezetben pedig a közösségi kertek terjesztése később akár életmentő is lehet.


 

Veteményes tankert Guimarães városban

Képek: innen, innen, innen, innen,  és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr794486976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tucano 2012.05.04. 15:26:47

Apróbb pontosítás: a portugálok elfoglalnak minden művelhető területet, a tulajdonosok, főleg az állam meg balhézik. Vannak olyan üres telkek (ebből nincs hiány) Lisszabonban, amelyeket egyszerűen elfoglaltak a szomszédok. Benficában a város szélén kilométer hosszan nyúlnak el az elfoglalt "horták". Ezek katonai területnek minősülnek és többször volt már igen véres összecsapás a rendőrök és kiskertjüket védelmező polgárok között.

szobatars 2012.05.04. 15:36:41

Miután Anglia-szerte évek óta működik a dolog, s nálunk is van kb. 2 éve jópár ilyen kezdeményezés (leginkább Heves és BAZ megyében), a rózsadomblakó bloggerek elkezdték felfedezni a témát...

Jó reggelt, Magyarország!

Megyeri Szabolcs 2012.05.04. 15:39:34

Kedves Szobatárs!

Meg tudnád mondani, hogy az általad említett két megyében pontosan hol vannak ilyen kezdeményezések?

Megyeri Szabolcs 2012.05.04. 15:40:29

@tucano: Köszönöm a hozzászólást!

Dream_walker 2012.05.04. 16:31:14

@tucano: ez derék dolog, inkább a dudva hajtson az üres kertekben, a lakosság meg éhezzen, mikor a nagy jólétben egyesek csak úgy magára hagyják a telküket? ha ilyen helyzetben lennék, ilyen helyen, alighanem én is foglalnék magamnak valamit

úgy sejtem, a használt, gondozott kerteket valahogy nem akarja senki elfoglalni, csak a parlagon hagyottakat :)

ahogy a globalizáció ott is elég rendesen alávágott a mezőgazdaságnak és az élelmiszertermelésnek, úgy itthon is igazából azóta vannak éhezők (leszámítva a rossz éveket), mióta végrehajtották az úgynevezett földreformokat, még a 18. században

szerintem lassan itt is megértik az emberek a kertészkedés jelentőségét, nálunk a környéken legalábbis kezdik újra használatba venni a kerteket, amit még gyerekkoromban láttam, hogy elfüvesítenek, mert a szupermarketben 10 forintért egy kiló paradicsomot lehetett venni

ui.: technikai javaslat: szerintem kicsit sok cimkét használsz :)

tucano 2012.05.04. 16:31:57

@Megyeri Szabolcs: Nagyon szívesen. Ráadásul Lisszabon szívében, a Graça lankáin van egy ilyen közösségi horta, ahová ültettem sóskát, ide ni:
hortadomonte.blogspot.com.br/

tucano 2012.05.04. 16:37:12

@Dream_walker: Nem értek egyáltalán a kertészkedéshez,de az biztos, hogy ahol kertészkednek, ott nincsen gyom és én nagyon allergiás vagyok. A háború után Bp-en külön mozgalom volt a Szabadsághegyen a "Vesd be a teniszpályád", gondolom nem véletlenül. Viszont szerinted nem mérgezett a föld az ilyen városi kertekben? Meg a szmog miatt nem lesz szutyok az ott termelt zöldség? Tényleg nem értek hozzá, nem csak értetlenkedem:) De nagyon jó móka volt kimenni a kölökkel és sóskát ültetni, az biztos. Egyébk hol cimkézek?

Dream_walker 2012.05.04. 18:03:08

@tucano:
a cimkés dologért bocs, az a bloggazdának szólt, ő használ rengeteg cimkét :) a kevesebb több, ahogy mondani szokás :)

allergia: itt van némi keveredés a fejekben, ahogy nézem, nálad is
no offense, nem beszólni akarok, csak valószínűsítem, hogy nem tudsz egy fontos dolgot, mégpedig azt, hogy hogyan működik az allergia
nem a pollen a baj, hanem az a pollen, amelyről az ásványi eredetű szennyeződés (szmog, kipufogófüst, de sima kéményfüst is lehet) lemarta a védőburkot
kint a természetben a legtöbb allergiásnak (akiket ismerek) az ég világon semmi baja nincs
visszaérünk a "civilizációba", és jön a dzsihád

kiegészítésként, az aktuális magyar közellenség, a parlagfű (és a virágpora) egy kiváló, ígéretes kísérleti szer az őssejtkutatásokban, a '20-as években pedig szénanáthára készítettek belőle orvosságot :) no comment :)

a gyom meg egy rossz kifejezés, olyan növény nincs, ami semmire sem jó :)

a föld mérgezettségi szintje megint csak egy összetett dolog, rengeteg mindentől függ
az biztos, hogy jóval szennyezettebb, mint egy természeti környezetben lévő talaj, de még egy egyszerű városszéli kis hétvégi telek (amely kint van úgymond az agglomerációban, távol a forgalomtól) tartogathat kemény meglepetéseket, főleg, ha nincs sok ismeretünk az adott környékről

a városi föld mérgező, ez tény
a növényekben emiatt sok olyan anyag megtalálható, amely nem éppen hasznos a szervezetünk számára, de itt meg mérlegelni kell, hogy mi a kisebb rossz
ha csak az amúgy ott lévő szennyeződést fogyasztja valaki, vagy rátesz még egy (több) lapáttal vegyipari, élelmiszeripari szennyeződést (ez utóbbiról érdemes megnézni az Élelmiszeripar Rt. című filmet, torrentovics bácsi szívesen külcsönadja, de a youtube-on is fent van szinkronosan és felirattal is)
szerintem még inkább a városi kert, főleg, ha valaki növénytársításban olyant is ültet, ami kivonja pl a nehézfémeket a talajból (vagy eső után szorgosan összeszedi a földigilisztákat, azok is nagy mennyiségű mérgező anyagot szednek össze és tárolnak el magukban)

persze aki megteheti, az kerítsen magának földet egy megfelelő távolásgon belül lévő faluban, ott többnyire csak a régi szennyeződéssel kell számolni

Megyeri Szabolcs 2012.05.04. 18:04:21

@tucano: A városi közösségi kertekben ezért használnak emelt ágyásokat. Nem azért feltétlenül mert a talaj "mérgező" hanem mert a városi telkeken, a talaj tele van sittel, építési törmelékkel stb. Ezen kívül egy emelt ágyásnál könnyebb a telepítést, fenntartást, növényvédelmet megoldani.

Megyeri Szabolcs 2012.05.04. 18:06:20

Címkék: igyekszem csak releváns címkéket használni. De köszönöm a kritikát.

Dream_walker 2012.05.06. 23:01:23

@Megyeri Szabolcs:
no offense, nem akarlak kritizálni, meg aztán nem arról van szó, hogy nem relevánsak a cimkéid, mert azok
csak szerintem tényleg sok egy kicsit

példa: hobbikert/ész kifejezés, hét különböző változatban van meg

kert és kerti munka/ötletek/szerszámok, stb., megint alkalmazol nagyjából 20 cimkét, mikor ennek a negyede, ötöde elég lenne

ez annyiban rossz, hogy ha valaki újonnan talál rá a blogodra, akkor elsőként megnézi a cimkéket, hogy mit is lehet itt olvasni, és jön az elborzadás, hogy minden egyes posztnak adsz van fél tucat új cimkét
levágós lesz, hogy a kertről szól, de hogyan találja meg valaki mondjuk a kerti építményeket? mert oké, megvan a kerti bútor. meg a kerítés. meg az akármi, de ha egyben szeretné megnézni, az nem megy

engem pl. érdekelnek csak úgy natúrban a növények
de a cimkék alapján neki sem állok keresni, mert minden növényre van vagy három cimke, ez így esélytelen
holott lehetne két három növényes cimkéd: pl fák, bokrok, lágyszárúak, aztán lehet cifrázni, vizinövényekkel, egzotikus növények, ilyesmi, de minden posztnál minden növénynek újat, az szerintem áttekinthetetlenné teszi a dolgokat

ez a cimkés megoldás is nagyon jó, ha a keresőoldalak indexelő algoritmusainak írod a posztokat, de hát gyanítom, ezért senki nem áll neki blogolni :)

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása