Az időjósok szerint a hétvégére újra beköszönt a zimankó. Íme pár tipp, amivel kertünk túlélheti a fagyos napokat, ha már teleültettük fagytűrő növényekkel, érdemes egy kis odafigyeléssel megvédeni őket.
1. Tavaszból télbe
Az enyhe időjárásnak és a sok napsütésnek köszönhetően krókuszaink azt hitték itt a tavasz és elkezdtek kibújni. Annak érdekében, hogy ne fagyjanak le teljesen, takarjuk be őket lombokkal vagy egyéb szerves takaróanyaggal!
2. Befelé a cserepekkel!
A nem fagyálló cserepekbe ültetett virágokat vigyük be a házba! Lehetőleg ne egyből a meleg szobába, inkább keressünk neki helyet a ház egy hűvösebb pontján. A kint hagyott cserepeket is tegyük inkább a házfal mellé, mert itt jobban védve vannak a fagytól, mint a nyílt terepen. Érdemes például az árvácskát befedni gallyakkal, hogy, amikor enyhül az idő, újra díszíthessék kertünket.
3. Ne fagyjon szét a pampafű sem!
A méltán népszerű pampafűnek és más magas fűfajtának sem árt a védelem. Leveleiket kössük össze, gyökerüket pedig takarjuk be gallyakkal vagy komposzttal, így meggátolhatjuk, hogy a szárak és levelek között felhalmozódjon a hólé, ami megfagyasztja vagy szétrohaszthatja a növényt.
4. Örökzöldek védelme
Nem csak a fagy, hanem a vastag hótakaró sem tesz mindig jót növényeinknek. A tuja és fenyőfélék ágait lehúzza a hótakaró súlya, így jó, ha napi egyszer lerázzuk a havat az ágakról. A havas gallyak látványa ugyan gyönyörű, de inkább ezt a képet csodáljuk, mint a súly alatt letört ágak miatt szomorkodjunk!
5. Kerti csap és halastó védelme
A kerti csap könnyen befagyhat, ami nagy bosszúságot okoz. A legegyszerűbb, ha van föld alatti csapja, amit elzárva biztosan nem kerül a csőbe víz, ami megfagyhat és szétrepesztheti azt. Ha ilyen csappal nem rendelkezünk, akkor marad a jó öreg bebugyolálós módszer: vastagon rongyba, újságpapírba csomagolva a csapot nejlonzacskót húzunk rá. Kevésbé esztétikus megoldás, de működik.
Amennyiben van halastavunk, benne aranyhalakkal vagy más állatokkal, figyeljünk rá, hogy ne fagyjon be teljesen! Ellenkező esetben, olvadás után szomorú látvány tárulhat elénk, a jég alá ugyanis nem jut oxigén és ezáltal tólakóink megfulladhatnak. A teljes befagyást megakadályozhatjuk a kereskedelemben kapható befagyásgátlókkal, szivattyúkkal, levegőztetőkkel, de régi teniszlabdát is tehetünk a vízbe, ami megakadályozza a teljes befagyást.
Ezt a pár tippet betartva biztosan nem okozhat nagy károkat a fagy a kertünkben. Már csak magunkra kell odafigyelni, hogy nehogy megfázzunk a nagy hidegben. Úgyhogy: Sál, sapka, kesztyű!
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.