Megyeri Szabolcs kertész blogja

Egy csokornyi érdekesség a gyömbérről!

2 komment

A tél közepén járunk, és éppenséggel nincs hideg, ám ez a szokásos téli megfázásoknak nem hogy elejét venné, inkább direkt kedvez a kórokozók terjedésének. Ilyenkor pedig sokan a természet adta megelőző-, és gyógyszerekhez fordulnak, előkerülnek a herbateák, tinktúrák, és egyéb népi megfigyeléseken alapuló kúrák. Mind közül az egyik legegyszerűbb, és sokak szerint a leghasznosabb a gyömbértea, mely pillanatok alatt elkészíthető, íze kellemes, és hatása régóta igazolt. Mielőtt a gyömbértea készítésének kurta tudományába betekintést nyújtanék, következzen pár érdekes gyömbér információ, érdemes tehát végigolvasni a posztot!

151018123.jpg

 

A gyömbér az egyik legrégebb óta is ismert fűszer-, és gyógynövény, bizonyított, hogy már i.e. 3000 óta alkalmazzuk, és már az első nagy kínai füvészkönyv (szerzője Pen Cao Csing) is gyógynövényként említi. A gyömbér az indiai konyha egyik jellemző ízesítője, erőteljes, csípős-pikáns aromája a keleties fogások elmaradhatatlan alapja.

A gyömbér gyógynövényként elképesztően sok nyavalya ellenszere lehet, és ahogy az lenni szokott, olykor túlzó leírásokba is bele lehet futni a hasznosságával kapcsolatban, az azonban bizonyos, hogy ténylegesen sok kedvező élettani hatással bír. Megnyugtatja a háborgó gyomrot, enyhíti a télen oly jellemző köhögést és kínzó torokkaparást, hatásosan enyhíti a hányingert, émelygést, ezáltal nem csak gyomorpanaszok, hanem például tengeribetegség ellen is ajánlott. A gyömbér továbbá hatékony immunerősítő, jótékonyan hat a szívre, a hölgyeknek pedig nem csak a menstruációs fájdalmak enyhítése miatt javallott, hanem mert a terhesség gyakori velejáróját, a reggeli hányingereket, rosszulléteket is segít kordában tartani.

freshginger-1ps-1024x968.jpg

Nem kimondottan a gyógyhatások körébe tartozik, de mindenképp fontos információ, hogy a gyömbér ősidők óta ismert vágyfokozó!  A gyömbért Afrikában régóta használják afrodiziákumként, nyugati szakirodalmak pedig kifejezetten javasolják fogyasztását impotencia, vagy idősebb kori lendületvesztés esetén. A legendáriumok szerint régebben szerelmes fiatal lányok sütötték kenyérbe, hogy választottjuknak felkínálva felébresszék benne a gerjedelmet. Ha már itt tartunk a gyömbérkenyér mindenképpen finom, százezernyi görög biztos nem téved, Görögországban ugyanis közkedvelt a gyömbérrel ízesített kenyér és egyéb pékáru. 

A gyömbér fogyasztásán szintén nem gyógyjellegű, de annál hasznosabb mellékhatása, hogy remekül elmulasztja a hagymafogyasztás utáni kellemetlen szájszagot, a hagymás fogások rajongóinak ezért mindenképp megéri gyömbért tartani a háznál!

Fontos tudni, hogy mint általában, a gyömbér esetében is megárt a jóból a sok, a túlzásba vitt fogyasztás gyomorfájdalomhoz, epegörcshöz vezethet. Ezért napi 2-3 pohárnál többet ne vegyünk magunkhoz, és a konyhában fűszerként is mértékkel bánjunk vele!

ginger-zingiber-officinale.jpg

Talán nem mindenki tudja, hogy a gyömbért akár otthon is lehet termeszteni! A gyömbérnevelés elkezdésének idej a tél vége vagy a tavasz eleje. Első lépésben friss rizómát (gyökértörzset) kell szerezni, de akár a bolti gyökér is megfelelő, ha jól fejlett csíraszemek (kis szarvacskák) találhatóak rajtuk. Az egy éjszakára beáztatott rizómát ezután jó minőségű, tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű földbe kell elültetni. Fontos a tápanyagozás, a biztosabb siker érdekében pedig komposzt és homok elegyével ajánlott gazdagítani az ültetőközeget. A gyömbércsemete cserepét szélvédett, világos, de nem tűző napos helyre kell állítani, majd várni, hogy az alacsonyra növő növényke kibújjon. A gyömbér trópusi növény, ebből fakadóan hadilábon áll a hideggel, érzékeny a huzatra, és nem kedveli a közvetlen erős napsütést. Talaja sose legyen pangóvizes, de kiszáradni a sem szabad. Amennyiben földjét folyamatosan enyhén nedvesen tartottuk, és elegendő fény, melegség, és páratartalom is jutott neki, a házi gyömbér nyár végére elveszti leveleit, ami jelzi, hogy a termés begyűjthető. Ha gyömbérvirágot is szeretnénk látni, a növényt két évig a földben kell hagyni.

Végül pedig a gyömbértea elkészítési útmutatója: fogjunk egy gyökeret (rizómát), vágjunk le belőle éles késsel 2-3 vékony szeletet (vagy reszeljünk le belőle egy kiskanálnyi mennyiséget), tegyük pohárba, és öntsünk rá 2-3 deciliter forró vizet. Hagyjuk állni pár percig, majd mézzel édesítve kortyolgassuk el!

InstaCam_2013-01-06_08-59-54-du..jpg

Gyömbéres előkészületek, egy gyökér, teatojás és pohár, ami nem látható, az egy reszelő vagy kés, illetve pár deci forró víz. Csupán ennyire lesz majd szükség!

Képek: innen, innen, és innen.

Három veszélyes szobanövény betegség

7 komment

Januárban a hobbikertészet figyelme a szobai növények felé fordul, ami valójában szükségszerű, hiszen a kertben (már ha van) nem sok teendő akad ilyenkor (bár a cserepes karácsonyi fenyőket éppen most kell kiültetni, ha valaki ilyet választott az ünnepekre - erről bővebben itt). A benti zöldek nevelése jellemzően egyszerűbb, mint a kerti társaiké, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan ádáz növénybetegségek, melyek a szobai kedvenceket tizedelik. Nagyon fontos ezen betegségek, fertőzések felismerése és szakszerű kezelése, hogy utóbbiakban segítsek, most három viszonylag gyakran előforduló szobai növényeket fenyegető növénybetegséget mutatok be!

 can-we-keep-plants-in-bedroom-house-plants-for-healthy-air-5-plants-for-bedroom-snake-plant-indoor-bedroom-plants-oxygen-at-night.jpg

A korompenész beszédes nevű kórság, ugyanis úgy fest, mintha koromszerű bevonat képződött volna a növényen. A leveleken és egyéb részeken megjelenő barnás-feketés jelenség egy gombás fertőzés eredménye, ráadásul többféle gombafaj hajlamos ilyen tüneteket produkálni, de minden esetben kezelni kell az érintett példányt, nem csak a saját, hanem többi, közelében lévő növény érdekében is. A korompenész jellemzője, hogy a levéltetvek jelenlétével függ össze, a tetvek ugyanis a növényi nedvek szívogatása közben ragadós anyagot, úgynevezett mézharmatot választanak ki, ebben telepednek meg a gombák. A korompenész megtámadhat kerti növényeket, gyümölcsfákat, üvegházi zöldségeket, de persze szobanövényeket is. A megoldás enyhébb esetben óvatos lemosás, erősebb fertőzés esetén vegyszeres kezelés. A korompenész elleni harc fontos része a tetvek eltüntetése is, különben a gombás betegség hamar visszatérhet!

dscn7557.JPG

A rozsdabetegség sem ritka a dísznövények között, a népszerű, gyakran tartott virágos növények közül elsősorban a muskátlit támadja előszeretettel. A rozsda jellemző tünete a leveleken és a szárakon megjelenő dudorszerű spóratelep, az eredmény pedig a levél lehullása, a szár elhalása. A rozsda megjelenését jelentősen elősegíti a nedves közeg, például a túlzásba vitt öntözés, az állandóan nyirkos föld, vagy a magas páratartalom, így a prevenció legfontosabb eleme ezen körülmények megszüntetése. Kisebb arányú fertőzés esetén az érintett levelek, szárrészek lemetszése a teendő, ha pedig nagyobb a baj, akkor gazdaboltokban kapható rozsda elleni permetszerek bevetése javasolt.

1.jpg

Fontos: télen sokan vásárolnak szobanövényeket, hogy velük pótolják az ilyenkor a természetben hiányzó melengető zöldet. Lényeges azonban, hogy mindig csak jó állapotú, láthatóan egészséges példányokat válasszunk, ezek ugyanis nagyobb eséllyel maradnak egészségesek, életerősek. Az ablaktalan áruházban sínylődő növények az esetek többségében legyengült, elcsigázott állapotban kerülnek a kasszákhoz, ezek esetében nagyobb a betegségek, fertőzések megjelenésének esélye. 

jpeg.jpg

A palántadőlés különösen aktuális lesz a tavasz közeledtével, hiszen februártól kezdve sokan nevelnek palántákat a lakásban, a szabadföldi ültetéshez ugyanis a tavasz első harmadáig még hideg van. A palántadőlés egyaránt érinti a zsenge haszonnövényeket, és a frissen kiültetett virágos dísznövényeket is. A tünetek egyértelműek, a fiatal palánta hirtelen elgyengül, majd elfekszik, a gyökér és a szár felpuhul, a növény pedig rövid úton elpusztul. A palántadőlés oka többféle gomba támadása lehet, az előidéző okok között elsősorban a rossz vízelvezetésű talaj, a túlságosan nedves közeg említhető, ezek ugyanis kedveznek a gombák elszaporodásának. A megoldás ebben az esetben is a nedves környezet megszüntetése, valamint a talaj vízelvezetőképességének javítása homok, apróra zúzott kő bekeverésével. Hasznos lehet még a kamillateás permetezés, de végső esetben a jól bevált vegyi permetszerek is bevethetőek.

Fontos és általános érvényű információ, hogy növénybetegségek minden esetben hamarabb támadják és pusztítják el az elhanyagolt, legyengült, nem megfelelően ápolt növényeket. A megelőzés leghatékonyabb módszere tehát a növények kondíciójának feljavítása és szinten tartása, mivel az életerős, jól táplált szobanövények mindig kisebb eséllyel lesznek fertőzések, betegségek áldozatai. Amennyiben valamely növényünkön betegségre, gombás fertőzésre utaló jeleket (elszíneződés, foltosodás, levélhullás, kókadás, stb) különítsük el a többi növénytől, majd próbáljuk beazonosítani a tettest. Első lépésben kipróbálhatunk szelídebb, biokertészeti módszereket, erős fertőzés esetén pedig a gazdaboltokban találhatunk jól bevált permetszereket. Utóbbi esetben mindig kérjük ki a hozzáértő eladó segítségét, ha nem vagyunk jártasak a témában, ne mi válasszuk ki hasraütésszerűen a bevetni kívánt kemikáliát!

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Karácsonyfa helyett...

Szólj hozzá!

Mivel holnap már Szenteste, a mai nap valószínűleg a lázas készülődésé, ezért jelen posztot is arra pozicionálom, hogy sokat olvasgatni nincs ideje senkinek. Egyszerű képes ötletbörze következik azoknak, akik valamilyen okból úgy döntöttek, hogy nem állítanak karácsonyfát, vagy legalábbis nem hagyományos ünnepi fenyővel díszítik fel az otthonukat. Nem elsősorban a spórolás miatti karácsonyfa pótlékokról beszélek, hanem olyan trendi, különleges, a betérő vendégeket meghökkentő vagy lenyűgöző alternatív karácsonyfákról, melyek kis kreativitással és kézügyességgel akár egy óra alatt összedobhatóak, dekoratívak és modernek, az ünnepek elteltével pedig könnyen szétbonthatóak vagy újrahasznosíthatóak. Az ilyen ötletekből következik most egy csokorra való, de utána is olvassanak tovább, ugyanis lesz még egy érdekes felvetés!

 Kattintson a képre, galéria nyílik!

 Az ígért utolsó ötlet egy olyan elsőre furcsán hangzó dolog, ami külföldön, főleg a tengerentúlon már egyáltalán nem számít különcségnek. Ez nem más, mint a rozmaring karácsonyfaként való bevetése! A rozmaringot elsősorban a konyhából ismerjük morzsolt fűszerként, de sokan nevelik élő fűszernövényként is. De hogy lesz belőle karácsonyfaszerűség? Egészen egyszerűen, az idősebb, dúsabb (ezt jellemzően nyírással lehet elérni) cserepes rozmaring egy kis alakító metszéssel pompás fenyőfa alakzatra nyeshető, és máris kész az ünnepi növénydekoráció! Természetesen kis mérete miatt nem elsősorban a nagy fa kiváltására alkalmas, hanem hangulatkeltő elemként, karácsonyfa nélküli szobák díszeként, vagy akár konyhai dekorációként vethető be. A rozmaring hálás növény, igényei alacsonyak, szárazságtűrése kiváló, és mivel a mi klímánkon nem téltűrő, a cserepes példányokat egyébként is a lakásban kellene tartani a hideg hónapokban. A rozmaring nem csak megjelenésével hódíthat meg minket, jellegzetes kámforos-tömjénes illatával érdekes pluszt adhat a karácsonyi hangulatkavalkádhoz, új elemmel gazdagíthatja a karácsonyi illat-tárat! 

 

Kedves olvasóimnak ezúton kívánok boldog, békés, áldott Karácsonyt!

Képek: innen és innen.

Mindent a karácsonyfákról - a vásárlástól a tárolásig!

1 komment

Nyakunkon az Ünnepek, rohan a világ, nincs idő semmire, és még lehetne sorolni a közhelyeket, de tény, hogy másfél hét múlva itt a Szenteste, nagy valószínűséggel a többségünk mostanában van a karácsonyi kapkodás zenitjén, meg kell venni az ajándékokat, az ünnepi lakoma hozzávalóit, és a lista egyik legfontosabb elemét, a karácsonyfát, ami nélkül ugyebár nincs karácsony. Ezért most nem a karácsonyfa történetéről, vagy egyéb kedves és szórakoztató érdekességekről fogok írni, hanem a felfokozott hangulathoz és tempóhoz illeszkedve egy olyan praktikus gyorstalpalót szeretnék nyújtani, mely ténylegesen alkalmazható a karácsonyfa kiválasztása, tárolása, és szakszerű lakásban tartása során. Vágjunk is bele, onnan indulunk, hogy kellene egy karácsonyfa!

karacsonyfa_rendeles_megyeri_kerteszet.jpg

Hol vegyek karácsonyfát?

Decembertől kezdve csaknem minden sarkon vannak kitelepült árusok, sok hipermarket és alapvetően más profillal rendelkező nagyáruház is kínál fát, valamint a kertészetekben is be lehet szerezni ünnepi fenyőt. Elsősorban az utóbbi helyet ajánlom, hiszen a kertészetben a növény a fő profil, általában minőségi, válogatott árut tartanak, de természetesen az utcai árusoknál is ki lehet fogni csodás példányokat, ott azonban már trükközések is gyakrabban fordulnak elő. A nagyáruházi parkolókat kevésbé ajánlom, ezeken a helyeken inkább csak vevőcsalogató a fa, nem mindig fordítanak figyelmet a gazdag választékra és a válogatott árura. Egy viszonylag új alternatíva lehet a netről való karácsonyi fenyő rendelés, aminek hatalmas előnye, hogy a hazavitel nyűgjét a kiszállítás leveszi a vállunkról. Nem titok, hogy az én kertészetem is foglalkozik karácsonyfa kiszállítással, amennyiben efelől tájékozódna, látogasson el kertészeti webshopomba.

Melyik a legszebb fa?

Ez természetesen ízlés kérdése, az árudákban elsősorban lucot, ezüstfenyőt és nordmann fenyőt lehet venni, ritkábban felbukkanhat a szerb luc, a koreai jegenyefenyő, vagy a tényleg ezüstös színezetű 'Edith' ezüstfenyő változat. A luc a klasszikus, de a meleg szobában hamar felkopaszodik, másfél-két hétnél tovább ritkán díszlik igazán. Az ezüstfenyő tartósabb, de levelei ennek is szúrósak. A nordmann lágy, nem szúr, gyermekekre sem veszélyes, és tartós is, viszont a meleg szobában ágai lekonyulhatnak. A szerb luc különleges tobozai miatt izgalmas, az 'Edith' ezüstfenyő pedig annak való, aki komolyan veszi a névben az ezüst szót, a sima ezüstfenyő ugyanis az esetek többségében élénkzöld. 

Mi a helyzet az árakkal?

Az árak tekintetében erős a szórás, mást tapasztalni Budapest belvárosában és egy vidéki kisváros félreeső részén, az viszont mindig igaz, hogy a luc a legolcsóbb, az ezüstfenyő drágább, és a nordmann fenyőért kell a legmélyebben a zsebbe nyúlni. Köztes megoldás a lehet a drágább fából egy alacsonyabb példányt választani, mely egy kisasztalra, feldíszített állványra, talapzatra helyezve ugyanúgy magas fa illúzióját kelti. Az online rendelt fa mindig magasabb árú, viszont itt bele kell kalkulálni azt, hogy jelentős időt és energiát spórolunk az utánajárás, válogatás, hazaszállítás (autótakarítás) kikerülésével.

Élőt vagy vágottat?

Na ez egy kardinális kérdés, jó pár éve divatosak a dézsás fenyők, melyek ugyan környezettudatos választásnak tűnnek, de tudni kell, hogy az élő fa csak egy hétig maradhat a fűtött lakásban, utána lassan, de biztosan elpusztul, így hazavágja a dolog zöld jellegét. Azt is tartsuk észben, hogy a vágott fenyők 99%-a mezőgazdasági termesztésből származik, tehát ugyanolyan haszonnövény, mint a búza vagy a kukorica, így kitermelésükkel nem a természetes erdők károsodnak. Az élő, dézsás fát annak ajánlom, aki vállalja, hogy karácsonyfája csak 7-8 napig lesz a lakásban, utána pedig tud gondoskodni róla, például kerti kiültetéssel (vagy kölcsönzés esetében visszavitellel). A vágott fenyő sem egyszerű szemétként végzi, az ünnepek után kidobott és begyűjtött fákat az esetek többségében hőerőműben vagy komposztálóüzemben hasznosítják.

Hogyan válasszak karácsonyfát?

Élő fa esetében csak jól láthatóan egészséges, legalább 120-150 centiméter magas példányokat vásároljunk, ezeknek van esélyük túlélni a számukra nagy sokkot jelentő fűtött belteret. Vágott fenyőnél a kulcskérdés az alak hibátlansága és a frissesség. Sose vegyünk becsomagolt, összekötözött fát, mindig vizsgáljuk meg a lombozat szabályosságát, dússágát. Nem rossz ötlet hétvégére időzíteni a vásárlást, ilyenkor ugyanis világosban is tudunk válogatni, hétköznap este a gyér világítás mellett egyszerűen könnyebb belefutni egy hibás példányba. A féloldalas, ághiányos fák jól jöhetnek akkor, ha a szoba elrendezése miatt a növény úgyis a sarokba, fal mellé kerül, az ilyen fákra pedig sikerrel lehet agresszívabban alkudni. A vágott fenyőt függőleges állásban párszor csapjuk a földhöz, ha peregnek a levelek, akkor nem lesz jó. Feltűnésmentesebb a tűlevélteszt, ilyenkor pár tűlevelet ujjbeggyel hajtsunk félbe, ha elengedve kipattan, kiegyenesedik, akkor friss az áru, ha úgy marad vagy még el is törik, akkor száraz, nem megfelelő a fa. A magasságra is ügyeljünk, szinte mindenki a grandiózus, nagy fákat keresi, de számoljunk rá egy bő fél métert a talp és a csúcsdísz miatt, így arányosítsuk a szoba belmagasságához.

Apró tippek

Nem kevés idegeskedéstől kímélhetjük meg magunkat, ha a vásárláshoz a talpat is magunkkal visszük, ugyanis a felkészültebb árusok géppel vagy kéziszerszámmal némi apróért bele is faragják a törzset a tartóba, így Szenteste napján nem kell tragikomikus elemekkel tarkított faragási előadást prezentálnunk. Hasonlóan ügyes előrelátás a szintén filléres csomagolási szolgáltatás igénybevétele, pár százasért zsineggel vagy hálóval csomagoltassuk a fát, így a szállítás is egyszerűbb, és a tárolás is könnyebb lesz. Ha kocsi belterében visszük a fát, készüljünk egy régi, rossz lepedővel, amivel a kárpitot védhetjük, a fából szivárgó gyanta ugyanis eltávolíthatatlan foltot okoz. Nem rossz ötlet a csomagtartót is ugyanígy védeni. A vágott fenyőt mindenképpen kültéren tartsuk Szentestéig, és hasznos, ha nedves újságpapírral borítjuk be, ezzel késleltethetjük a kiszáradást. A vágott fa már nem élő növény, így fényre nincs szüksége, nyugodtan tehetjük a pincébe, padlásra is. Felállítás után sem a vágott, sem az élő fenyőt nem szükséges vízzel permetezni, utóbbi esetében azonban az öntözés ne maradjon el, legalább egyszer adagoljunk neki vizet. 

Mi az a grincsfa, és hogyan készül?

Szólj hozzá!

A karácsonyi időszaknak mindig megvan a maga bolondériája, pár éve az aktuális fura kiegészítő a grincsfa, ami egy manósipka alakú fácska, vagy legalábbis örökzöld fának látszó valami, ami lehet kicsi asztaldísz, nagyobb méretű szobai dekoráció, vagy akár egészen méretes karácsonyfa-pótlék. Ha Önnek még újdonság a grincsfa, akkor jó helyen jár, olvasson csak tovább!

dsc08699-600x600.jpg

Egyébként lehet, hogy tévedek, és a grincsfa már korábban is divatos volt, én töredelmesen bevallom, tavaly hallottam róla először. Maga a grincsfa Dr. Seuss híres meséjéhez kapcsolódik, melyben a grincs gonosz manóként próbált keresztbe tenni a karácsonynak, de persze aztán végül őt is meghódította az ünnep szelleme és a szeretet ereje, ahogy az a gyermekmesék gonoszaival rendszerint megesik. A grincsfa, vagy manófa tehát ennek a mesének a világát idézi, maga a fa felfelé csúcsosodó, a tetején lefelé hajló faforma, és természetesen a karácsonyfa mintájára fel is díszíthető többféle szokványos fadísszel, vagy akár csak egyetlen lelógó csúcsdísszel, de girland,  színes szalag, vagy akár égősor is tekerhető rá. A grincsfa, mint minden viszonylag új hóbort, elég drága az üzletekben, ugyanakkor ez pont az a fajta dekoráció, ami szinte kiált a házi készítésért, így aki megkerülné az 5-10 ezer forintos bolti darabokat, töredékáron kihozhatja sajátkezűleg, ha van egy kis ideje és kézügyessége! A házi grincsfa alapanyaga többféle lehet, készülhet egyszerűen méretre nyesett örökzöldek (tuja vagy fenyőfélék) ágaiból, de ha még egyszerűbben szeretnénk elintézni, akkor egyetlen komplett növényt kell átalakítani, ehhez alanyként a zanót vagy a leylandi ciprus lesz a megfelelő (azzal viszont számoljunk, hogy az élő növény nem feltétlen éli túl a dolgot, főleg ha pár hétig a lakásban tartjuk). A készítés menete elviekben egyszerű, vékony dróttal vagy madzaggal összeszorítva az ágakat, hajtásokat, felfelé vékonyodó csúcsos alakot kell kialakítani, úgy, hogy a vége lefelé kanyarodjon, manósipka formát felvéve. A díszítés teljesen ízlés kérdése, akár már a kötöző madzagra is lehet gyöngyöket fűzni, lehet gazdagon díszíteni, vagy minimál stílusban dolgozni. A készítéshez lejjebb tekerve egy rövid videó nyújthat segítséget, aki pedig még nem nagyon látott grincsfát, az alábbi képgalériát lapozza végig először!

Fenti kattintásra galéria nyílik meg, lenti kattintásra videó indul el!

(Bár angol nyelvű videó, nyelvtudást nem igényel!)

 

Képek: innen

Sokoldalú csipkebogyó!

Szólj hozzá!

A csipkebogyó érési idején már lassan túl vagyunk, igaz a bokrokon még bőven találni szemeket, melyek az első fagyok beállta után válnak igazán ízletessé, így mégis jó időben járunk csipkebogyó ügyben. Ez a látványos termés télen nem csak a díszítőértéke miatt kap jelentőséget, hanem mert a hideg hetekben megszokott meghűlések hatékony természetes gyógyszere. Ismerjük meg közelebbről!

1289845594.jpg

Csipkebogyó kisokos

A csipkebogyó számos néven ismert, úgymint kutyatövis bokor, bicskafa, vadrózsa, csitkenye, gyepürózsa, kutyarózsa, ebcsipke, valamint hecsedliként is szokás hivatkozni rá, azonban ez utóbbi szó inkább a termésből készült lekvárt jelöli. A csipkebogyó a csipkebokor (Rosa canina L.) termése, amely egy 2-3 méter magasra megnövő, tüskés évelő cserje. Magyarországon őshonos, sok helyen megél, a legjobban azonban kötött, meszes talajon érzi jól magát, főképp, ha sok napsütés éri. Kertek dísze is lehet, igénytelen, sok gondozást nem igénylő fajta, szúróssága miatt azonban kisgyermekes birtokokra csak óvatosan telepítendő. Piros bogyóit az első őszi fagyok környékén hozza. A termés akkor érett, mikor élénkpiros, esetleg barnás árnyalatot vesz fel, a narancsszínű szemek még éretlenek, a mélyvörösek pedig túlérettek. Utóbbiak édesebbek, de vitamintartalmuk alacsonyabb. Érdekesség, hogy bár szinte mindenhol, ahol megél, értékes növényként tartják számon, termesztése elenyésző mértékű, inkább a természetben élő példányok termését gyűjtik be.

Tudta?

A csipkebogyó közeli rokonságot ápol a dísznövényként termesztett, nemesített rózsákkal, sőt, azok elődjének, ősének tekinthető, így nem véletlen, hogy népies nevei közül több rózsa vonatkozású (vadrózsa, ebrózsa, gyepűrózsa).

 

IMGP3690.jpg

Parlament előtti csipkebokor

Bibliai csipkebogyó?

Ha máshonnan nem, a Bibliából mindannyian ismerjük a csipkebokrot, bár egyes elméletek szerint a szent könyvben nem is a csipkebokorról, hanem a nagy ezerjófűről (Dictamnus albus L.) volt szó, ezt utólag eldönteni ugyebár elég nehéz. Bibliai növényként a csipkebokor Mózes elhivatottságát szimbolizálja, lángoló, de el nem égő növényként pedig Máriára utal, aki anya lett érintetlensége ellenére. A barokk művészetben a csipkebokor az előzőeknek megfelelően az ártatlanságot, szeplőtlenséget jelképezi.

 

Gyógyító csipkebogyó

A csipkebogyó a népi gyógyászat rég ismert és elismert eleme, nem véletlenül, hiszen például a termés C-vitamin tartalma a citroménak tízszerese. A húsos, fanyar ízű termés más kedvező hatásokkal is bír, elsőrangú immunerősítő, enyhe víz-, és hashajtó, roboráló, kiváló megelőzője a téli megfázásoknak, hurutos megbetegedéseknek. Szomjoltóként is elsőrangú, gyakran megtalálható különböző üdítők összetevői között. A termést sokoldalúan lehet felhasználni, a bogyókból készülhet tea, gyümölcsbor, szörp, mártás vagy szósz (vadhúsokhoz remek) vagy a már említett lekvár, valamint aszalvány is könnyen készíthető a bogyókból. Hagyományos brit édesség a csipkebogyó héjtól és magoktól megtisztított húsának cukorral felvert módon való elkészítése. Teaként való elkészítésénél ügyelni kell arra, hogy ne forrázzuk, ezzel ugyanis a C-vitamin tartalmat jó eséllyel lenullázzuk. Vagy hideg vízben áztassuk egy éjszakán át, vagy a víz felforrását követően kapcsoljuk ki a tűzhelyet, és csak pár perc múlva szórjuk a bogyókat az edénybe. Őrleményt is készíthetünk belőle, így tárolható a legtovább. Ebben az esetben húsdarálón tekerjük át a bogyókat, majd rögtön szárítsuk ki az eredményt, például sütőben. A szárított őrleményből egy kávéskanálnyi fedezni fogja a napi C-vitamin szükségletet. Nem mellesleg a bogyókkal rendelkező csipkebokor vessző igen dekoratív lehet, ünnepi koszorúkon, asztaldíszeken.

vadrozsa3.jpg

Érésközeli állapotban

Csipkebokor otthonra!

A számtalan előnnyel rendelkező csipkebokrot saját kertünkben is meghonosíthatjuk, ebben nagy segítségünkre van a növény őshonos mivolta, vagyis a klímával nem lesz gondja. Talajigénye nem összetett, kedveli az enyhén meszes közeget, jól érzi magát laza, törmelékes, agyag és lösztalajokon, de mivel a természetben sem válogatós, az átlagos kerti föld biztosan megteszi, főképpen ha meleg, napos fekvéssel párosul. A csipkebokor kerti meghonosítása gyermekjáték, egyszerűen fogni kell egy-két maréknyi termést az ősz folyamán, és a kívánt területen szétszórni, majd vékony réteg földdel befedni, hogy a madarak ne csipegessék fel. Kis szerencsével jövőre megjelennek a csíranövények, és nemsokára saját termésből lehet majd teázni!

csipkebogy_0.jpg

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszmernok.hu



A blog üzemeltetője a:


Facebook

Ajánló

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (7) balkonkertészet (7) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (6) design (6) díszfa (5) dísznövény (117) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (9) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (32) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (18) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (176) kertbarát (51) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (123) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (229) kertészkedés (167) kertészmérnök (53) kertfenntartás (76) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (7) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (8) kerti szerszámok (6) kerti tó (8) kertrendezés (77) kerttervezés (143) kert és design (75) kert trend (50) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (131) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (61) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (120) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (7) rózsa (11) sírgondozás (6) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (11) szemetelés (5) szemétszedés (5) sziklakert (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (138) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (55) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (63) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (75) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (45) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (8) virágzás (12) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (6) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő

Kertész TV