Megyeri Szabolcs kertész blogja

Mától kezdve nagyjából egy héten át szokatlan hideg, bulvárosan szólva ítéletidő vár ránk, az előrejelzések szerint napokon keresztül nem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet, mindennek tetejébe még nagyobb arányú hóesésre is számíthatunk, a tél úgy látszik minden erejét összegyűjtötte a búcsúhoz. Ezek a jóslatok nem csupán a fűtésszámla emelkedését hozzák magukkal, mindenféle teendőket és elővigyázatosságokat követelnek meg a kerttulajdonosoktól, de még a városi, társasházi lakosoktól is. Lássuk gyorsan, mik ezek!

Csúszásveszély elhárítás

A napokon át tartó felengedés nélküli jeges zimankó, kombinálva a havazással egyértelműen kiadják eredményként a csúszós utakat, járdákat. Ilyenkor jellemzően ugrásszerűen megnő az elcsúszásból származó esések, zúzódások, végtagtörések száma, ezért cselekedni kell. A cselekvés ráadásul nem csak felebaráti szeretetből ajánlatos, hanem azért is, mert törvényi kötelesség minden ház, épület előtt a járda csúszásmentesítése, ami a tulajdonos(ok) feladata. Társasházak esetén a lakóközösség összessége felel a jég-, és hómentesítésért, ha valaki pórul jár a ház előtt, annak pereskedés, kártérítés lehet a vége. Ha leesik a hó , a házak előtti járdát minél hamarabb szórjuk fel valamilyen környezetbarát szóróanyaggal, ami elsősorban faforgács, kőzúzalék, homok, vagy bolti keverék szóróanyag legyen. A fahamu is megteszi, csak csúnya lesz tőle a járda, a sót viszont mellőzük, nem tesz jót a növényeknek, a cipőknek, nadrágszáraknak, a kutyatappancsoknak, de még magának a járdának sem! A kertben elegendő az átjárhatóságot biztosító kerti utakat letakarítani, felesleges hatalmas hóhegyeket összelapátolni, úgyis el fog olvadni előbb-utóbb. Addig is élvezzük a látványt, lehetőleg a fűtött szobából kifele tekintve! 

Növények felszabadítása a hó alól

A kerti növényekre lerakódó hó egyfelől szép látvány, másfelől bajt is okozhat. Az ágakra telepedő tetemesebb hómennyiség a hajtásokat letörheti, de jobb esetben is meghajlíthatja őket annyira, hogy a növényt elcsúfítja, szétterpeszti (ez a látvány tartós maradhat). Az örökzöldekre hullott tetemesebb hótakarót óvatos rázással távolítsuk el, nem kell erősen ütlegelni az ágakat, elég ha kimért ringatással, rázogatással tehermentesítjük őket. Hasonlóan járjunk el a télizöld, örökzöld sövényekkel, cserjékkel. A nagy népszerűségnek örvendő díszfüvek is segítséget kérnek ilyenkor, illetve korábban kérték a segítséget, de még most sem késő cselekedni. A díszfüveket ugyanis még a kemény tél beállta előtt kellett (volna) összekötni, vagyis a magasra törő szárakat egy madzaggal összeszorítani, mivel ezek a növények érzékenyen reagálnak a tövükhöz jutó, és ott sokszor megfagyó hólére. Ha ez kimaradt, akkor rohamléptekben pótoljuk a műveletet!

Nem csak a hó okozhat gondot...

A havazás más frontokon is problémákat okozhat, jó ezekkel tisztában lenni. A téli  problémák köre a hideggel, hóval, és jéggel nem zárul le, ebben az időszakban számolnunk kell égési foltokkal, kiszáradással is, melyek barnulás formájában jelentkeznek a növényeken. Az égés oka a téli időszakban jelentkező erős napsütés, és a napsugarak hóról való visszaverődésének együttese lehet, a koncentrált napsugarak egyszerűen megégetik a növények hajtásait, leveleit, egyéb felületeit, ahogy például a síelő ember is képes csúnyán leégni. Ez a jelenség nem orvosolható most (hacsak nem lapátoljuk ki a kertből az összes havat) sokkal inkább tavasszal lesz fontos, mikor a furcsa, meghatározhatatlan eredetű barnulások, hajtáselhalások lesznek láthatóak. Akkor jusson majd eszünkbe a hó, mint kiváltó ok, ugyanis tavasszal gyakori, hogy ezeket a jeleket betegségeknek tulajdonítják a gazdák, és félrekezelik a növényeket, aminek elhalás is lehet a vége. Nem mellékes adalék, hogy a tavaszi száradási tüneteknek az ősz végi alapos beöntözések elmaradása is oka lehet, így tavasszal ezekre is gondoljunk, mikor növényeinket elkezdjük kezelni.

 A furcsa tavaszi barnulások eredetének nyomozásakor jussanak eszünkbe a havas napok. A téli napégés a növényeken természetes folyamat, nem szükséges később (félre)kezelni

Növények fagyvédelme

A most várható erős mínuszok a kerti és balkonnövényekben is komoly károkat okozhatnak, de az a rossz hír, hogy teljeskörűen védekezni nem lehet, nagyobbrészt egyszerűen hagyni kell működni a természetet, és elfogadni a veszteségeket. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs mit tenni! A fagyérzékeny rózsákat például ilyen időben egy rájuk borított vödörrel, lavórral lehet védeni, ezt a módszert azonban csupán pár napig alkalmazhatjuk, így tartogassuk a hőmérsékleti mélypontokra. Hasonlóképpen egy felfordított cserép, vödör ráhelyezésével védhetjük az egyéb fagyérzékeny kerti növényeket, kihajtófélben lévő hagymásokat. Az elmúlt ősszel telepített zsenge dísz-, és gyümölcsfák törzsét nádfonattal keríthetjük körbe, belül pedig szalmával tölthetjük fel, ez hatékonyan óvja őket az átfagyástól. A balkonon telelő dísznövények akkor is veszélyben vannak most, ha egyébként a telet is kint szokták átvészelni, ezért ezeket a cserepeseket vagy vigyük nem fűtött, de zárt, ablakos helyiségbe (alagsor, pince, zárt lépcsőház, üvegezett veranda), vagy szigeteljük cserepüket buborékfóliával, ronggyal, földjükre pedig szórjunk mulcsanyagot. Az itthon őshonos, a hazai klímához szokott növényeket egyébként nem igazán kell félteni, a pár napig tartó, várhatóan -10, -15 celsiusos fagyokat át fogják vészelni, az egzotikusabb fajok esetében pedig vagy alkalmazzunk valamilyen takarást, vagy bízzuk sorsukat a természetre!

Képek: innen, innen, innen, innen, innen.

A tél vége mindig ólomlábakon vánszorog, nehéz már tolerálni a sötétet, a hideget, a nyirkos-hűvös napokat. Ez az időszak nem csupán lelkileg viseli meg az átlagembert, a szervezet tartalékai is kimerülnek, legendásan vitaminhiányos, kimerültséggel terhelt hetek ezek, nem hiába emlegetjük kikeletkor a tavaszi fáradtságot olyan gyakran. Sajnos a tél vég nem tartogat túl sok vitamindús friss zöldséget, még a legkorábbi konyhakerti termények is csak jóval később szüretelhetők, ám aki természetes eredetű vitaminbombát szeretne, ilyenkor is hozzájuthat, nem is akárhogyan, hanem házilag előállítva, olcsón, és persze vegyszer-, és adalékanyag mentesen. A varázsszó a csíráztatás!

Az otthoni csíráztatás igazán egyszerű, bár igényel némi figyelmet, rendszerességet és precizitást, összességében a napi teendők mellett játszva abszolválható feladat, jelentősebb kezdő befektetést nem igényel, és évszaktól függetlenül bármikor elkezdhető, csinálható. De mi is az a csíráztatás? 

A csírázás során a növényi magban eltartalékolt tápanyagok alkotóelemeikre bomlanak, ezen folyamat során pedig aminosavak, vitaminok szabadulnak fel, valamint a meglévő ásványi anyagok is könnyebben emészthető formát vesznek fel zsenge növénykében. A lényeget jócskán leegyszerűsítve, a biokémiai folyamatok magyarázatát kikerülve tulajdonképpen arról van szó, hogy a csíráztatással a mag legértékesebb, legkoncentráltabb hatóanyagait "lophatjuk" el a növénytől, mielőtt az a fejlődéshez, növekedéshez felélné azokat. Lényeges információ, hogy nem minden mag alkalmas a csíráztatásra, a fényezett, feldolgozott, csávázott, vagy sugarazással fertőtlenített magokból nem fog csíranövény fejlődni. A sikeres művelethez ezért erősen ajánlott kifejezetten erre a célra előkészített és árult magokat használni. Fontos az is, hogy megbízható, vegyszermentes forrásból szerezzük be az alapanyagot. Az egyik lehetőség a saját magunk által előállított, szárított magokból dolgozni, így tudhatjuk száz százalékos pontossággal, hogy mi kerül a keltetőbe. A másik nyilvánvalóan a vásárlás, ez esetben érdemes megbízható forrást találni, bioboltot, biotermelőt.

Mikor a csíráztatáshoz való magok már kézben vannak, elkezdődhet maga a csíráztatási folyamat, mely egyszerű és kis helyigényű. Lényeges, hogy a csíráztatáshoz ne földet használjunk, még a biztos forrásból származó talaj is rejthet szennyeződéseket, a csíráztatásnál pedig mindenképp törekedjünk a biokertészeti minőségre és körülményekre. Ideális esetben használjunk direkt erre a célra való csíráztató edényeket, ilyeneket számtalan helyen be lehet szerezni, különböző színű, formájú plasztikedényekről van szó. Ugyanígy megfelelő lehet azonban pár befőttes üveg, vagy kisebb méretű lapos edény, magasabb peremű tálca. A bolti csíráztatóedény jellemzően olyan hálós aljú tartó, melyben a magok nem áznak folyamatosan vízben, ugyanakkor mindig nedvesen vannak. Az edényeket a lehető legkörültekintőbben fertőtlenítsük, mossuk el, végül többször alaposan öblítsük át, nagyon fontos, hogy teljesen tiszták legyenek!

Az edénybe tett magok vizét naponta egy-két alkalommal cseréljük ki, a csapvíz tökéletesen alkalmas, sőt, ha kicsit keményebb típusú a vezetékes víz, akkor még jobb, tehát nem szükséges ásványvizet vagy desztillált vizet használni! A csíráztatni szánt mag adagot nézzük át, a hibás, száradt, sérült darabokat szemezgessük ki. A direkt csíráztatásra előkészített megbízható magok azonnal felhasználhatóak, az egyéb forrásból származó magok esetében ajánlott egy citromleves-ecetes vízzel való fertőtlenítő átmosás, vagy forróvizes öblítés, ezek az eljárások azonban rontják a csírázóképességet, vagyis várhatóan így kevesebb csíránk lesz. A napi vízcsere/öblítés alkalmával a felszínre kerülő növényi maradványokat, hibás magokat is távolítsuk el, a keltető mindig legyen tiszta, különben hamar beindulhat a rothadás, nyákosodás. A csírázási idő növénytípustól függ, de jellemzően pár napnyi időszak, legfeljebb egy hét alatt már használható eredményt érhetünk el. A csírákat alapos átmosás és/vagy centrifugálás után fogyasszuk, akár magukban, akár köretként, de ne feledjük, hogy a friss csírák nem javallottak kisgyermekeknek, időseknek és várandósoknak, ugyanis egyes csírafélékben olyan típusú és mennyiségű vitaminok, aminosavak, egyéb beltartalmi értékeke lehetnek, melyek ellenőrizetlen mennyiségben nem feltétlen kedvező hatásúak az említett állapotokban. Az átmosott csírák a szedés után hűtőben 1-2 napig maradnak frissek, így elég mindig akkora mennyiséget csíráztatni, amennyit el is fogyasztunk.

Már csak egy kérdés maradt, mit lehet csíráztatni? A műveletre nagyon sok növény magja alkalmas, többek között a mustár, a rukkola, a zsázsa,  a lencse, a lucerna, a búza, a köles, a retek, a vöröshagyma, a napraforgó, a vöröskáposzta, vagy akár a brokkoli is szóba jöhet! 

Aki a gyakorlatban is megnézné a műveleteket, az alábbi angol nyelvű, de nyelvtudás nélkül is követhető videóban szemlélheti meg a csíráztatás legegyszerűbb módját:

Képek: innen, innen, és innen.

A telet lehet szeretni vagy nem szeretni, de az tény, hogy vannak jó téli dolgok, és a Karácsony, a hó, a forralt bor és az egyebek után ott van valahol a sorban a mandarin is, vagyis általában a déligyümölcsök, amik közül a mandarin az egyik örök libling. Természetesen nem véletlen próbálom a szót a mandarin felé terelni, nemrégiben egy ismerősömnél jártam, ahol egy nyurga, vékony, magas növénykét találtam az ablakban, amiről elsőre nem is tudtam micsoda, de aztán hamar kiderült, hogy egy mandarin (erről készültek a lejjebb látható képek is). A címbeli kérdésre visszatérve nem is elsősorban a gyümölcsről lesz szó tehát (ennek van némi akadálya), hanem magáról a növényről, ami szintén érdekes és jópofa dolog. Hogyan is lehet tehát házi mandarinunk?

Első lépésben magra van szükség, ezt bármely magos gerezdből kinyerhetjük. A hajtatáshoz szerezzünk általános termő-, vagy virágföldet, ezt adagoljuk kisebb edényekbe, majd ezekbe kerülhetnek a magocskák. Mivel nem biztos, hogy minden magból növény sarjad, érdemes rögtön legalább fél-egy tucat darabbal próbálkozni. A keltetőedényeket tegyük ki az ablakba, napos, meleg helyre. Kis szerencsével pár hét múlva apró hajtások bújnak majd elő. 

Mikor a kis növény már két-három levelet is hozott, óvatosan ültessük át egy nagyobb edénybe, mindenképp olyanba, aminek lyukas az alja, mert a cserép fenekén megálló pangóvíz könnyen gyökérrothadást idézhet elő, ez pedig végzetes a mandarin számára. A fejlődő növénynek sok napfényre lesz szüksége, legalább napi nyolc órán keresztül kell, hogy a Nap sugarai érjék, ezt tavasztól egyre könnyebben biztosíthatjuk majd a növendék mandarinnak. A mandarinfa rosszul tűri a hideget, 15 Celsius fok alatt nem érzi jól magát, ezt tartsuk szem előtt, valamint huzatos szegletbe, gyakran nyitogatott ajtó mellé se kerüljön. Ha az adott ablak szigetelése rossz, és cúgos a párkány, keressünk más helyet! Az öntözést nem kell túlzásba vinni, amennyiben a talaj felső rétege kiszáradt, enyhén nedvesítsük a növény földjét. Tápanyag utánpótlást évente elegendő egy-két alkalommal megejteni, nem feltétlen szükséges bolti tápszereket bevetni, az érett komposzt is kiváló a célra. A növekedéssel párhuzamosan időről-időre költöztessük mandarinunkat nagyobb cserépbe. Megfelelő gondoskodás esetén a saját vetésű magból dekoratív, különleges megjelenésű kis fa lesz, és bár a termőre fordulás nem garantált, a házi mandarin pusztán a megjelenésével is örömünkre szolgál majd!  

Érdekesség! Déligyümölcs a mandarin? Igazából nem! Ugyan a nálunk forgalomba kerülő mandarin rendszerint Európa déli, mediterrán országaiból származik, ennek a gyümölcsnek az eredeti élőhelye jóval messzebb található, ugyanis Dél-Kínában őshonos, az európai kontinensre csak a XIX. században hozták be!

A házi mandarinnevelés persze igazából csak játék, de remek mulatság például gyerekeknek, nulla bekerülési költséggel lehet érdekes kísérletet végezni, így hozva közelebb hozzájuk a természetet, de aki egyszerűen egy érdekes potya szobanövényre vágyik, annak is jó alkalom a mandarin magvetés. Természetesen más gyümölcs magja is alkalmas, aki szeretne látni további példákat, IDE KATTINTVA olvashatja el egy régebbi bejegyzésemet!

A képek a szerző fotói.

A bonsai növények mindenkinek tetszenek, hiszen hogy ne lehetne rajongani az alig arasznyi fácskákért, melyek merőben elütnek a szokásos szobanövényektől, formájukkal egészen újszerű hangulatot csempésznek az otthonunkba, és büszkén lehet őket mutogatni a betérő vendégeknek. A bonsai fák ugyanakkor sajnos eléggé kényesek, tartásuk mindenféleképpen több munkát és odafigyelést igényel, mint az átlagos szobanövények nevelése, ráadásul nem kifejezetten olcsók, így ha az ember beruház egyre, aggódhat, hogy megmarad-e, ha pedig nem, az nagyobb csalódás, mint mondjuk egy sima filléres kaktusz esetében. Van azonban megoldás erre a problémára (már akinek ez probléma), mégpedig az olyan bonsai jellegű növény, ami árban sem erős, tűrőképessége jobb, megjelenése azonban ugyanolyan érdekes, mint az átlagos bonsai növényeké. Ez az univerzális minizöld a fikusz ginseng!

Bevallom, a poszt ötlete nem tőlem ered, egy kedves ismerősöm vásárolt egy ilyen növényt, és tőlem kérdezte meg, hogy hogyan kezelje, mivel azonban én sem vagyok bonsai szakértő, így utánanéztem, hogy válaszolhassak neki, ennek a kivonatát olvashatják most. A szóban forgó példány a svéd bútoráruházban talált gazdára, mégpedig a leértékelt részlegen, ahol a figyelemfelkeltő "ments meg egy növényt" szlogennel kínáltak olyan kissé lestrapált, nem túl jó bőrben lévő dísznövényeket, melyek már megsínylették a hosszú áruházi tartást. Ismerősöm bő egy ezresért jutott így a kissé felkopaszodott fikusz ginsenghez, azzal a felkiáltással, hogy ha növény beadja kulcsot, annak edénye is megéri nagyjából ezt az összeget, ám szerencsére a kis fikusz úgy tűnik jól érzi magát, ezt az alábbi képek is igazolják, jól látszanak az elmúlt két hétben kifejlődött fiatal hajtások(a vásárláskor csak a nagy, kifejlett levelek voltak a növényen)!

Na de ki is, mi is ez a fikusz ginseng, mit lehet tudni róla? A Ficus microcarpa Ginseng, vagyis a fikusz ginseng (olykor fikusz bonsai néven fut) a csalóka név ellenére nem áll rokonságban a legendás gyógyhatásáról híres távol-keleti ginsenggel, ami a Panax növénynemzetségbe tartozik, és számos változata ismert, de egyik sem rokona a mi növényünknek. Hogy akkor miért a névbeli hasonlóság? Ennek oka a jellegzetesen megvastagodott, húsos gyökér, mely mindkét növényfaj sajátossága, ezek a gyökerek a fikusz ginsengnél magasan kiállnak a talajszintből, ezzel érve el meghökkentő, extravagáns látványt. 

A fikusz ginseng nevelése jóval egyszerűbb a klasszikus bonsai-ok tartásánál, viszont így is picivel több figyelmet igényel, mint a sima szobanövények. Ősztől tavaszig ennek a mininövénynek mindenképp beltérben kell lennie, mivel semennyire nem télálló. Lehetőleg világos, napfényes helyen, praktikusan ablak közelében tartsuk, ügyelve arra, hogy huzat ne érje, tehát gyakran nyitogatott ajtó, teraszajtó mellé ne kerüljön. Fűtőtest fölé (radiátor, konvektor feletti ablakpárkányra például) se állítsuk, a felfelé áramló forró levegő egyhamar a levelek lehullását okozza. A fikusz ginseng kiegészítő párásítást nem igényel, leveleit nem szabad vízzel spriccelni, permetezni, az el nem párolgó nedvesség ugyanis gombás fertőzések melegágya lesz! A fikusz ginseng öntözésére kiemelt figyelmet kell fordítani, hetente egyszer szabad öntözni, mégpedig ideális esetben állott csapvízzel, bubimentes ásványvízzel, vagy esővízzel (városban inkább utóbbival ne). Az öntözés egyik gyakran alkalmazott módszere a merítés, ennek során a növényt edényével együtt pár másodpercre egy vízzel teli edénybe merítjük, majd kivesszük és hagyjuk kicsöpögni, mielőtt visszatesszük a helyére. Természetesen a hagyományos öntözési forma is megfelelő. A Ficus microcarpa Ginseng a megvastagodott gyökérzetében sok nedvességet tárol, így kiszáradásra nem hajlamos, egy-egy öntözés ha kimarad, nem történik tragédia, ezen növény esetében veszélyesebb a túlzásba vitt nedvesség pótlás. A fikusz ginseng jól tolerálja a metszést, és lényeges, hogy ez nem csupán elméleti felvetés, hiszen mint a bonsai-ok esetében, itt is kulcskérdés a visszavágás, így lehet ugyanis megőrizni a növény apró termetét. A nem metszett fikusz ginseng a megfelelő körülmények között akár embermagasságú fává is nőhet, így ha valaki úgy dönt, hogy neki a méret a lényeg, bonsai helyett látványos és egzotikus díszfát is nevelhet belőle, de azért gyors növekedésre nem szabad számítani. A fikusz ginseng tápanyag igénye közepes, tavasztól őszig havonta kétszer bonsai tápoldatot kapjon, télen elég havonta egy alkalom. A fikusz ginseng a késő tavaszi felmelegedést követően kitelepíthető a lakásból, áthelyezhető a terasz, balkon, vagy akár a kert egy védettebb részére, ahol bőven éri fény, de védve van az erősen tűző napsugaraktól, és huzat sem éri.

Aki tehát egy viszonylag könnyen kezelhető, mégis kifejezetten különleges szobanövényt keres, bátran vállalja be a fikusz ginsenget, ami ráadásul a fent említett beszerzési forráson keresztül könnyen elérhető, de a szaküzletekben, kertészetekben sem ritkaság. Külön előnye a fikusz ginsengnek, hogy strapabírósága okán a növényekkel szimpatizáló, de az általában még kicsit feledékeny és szétszórt tinédzsereknek, vagy a kisebb gyerekeknek is remek választás élő szobadíszként!

Képek: innen illetve olvasói képek. 

A tuja igazi kerti örökzöld, mondom ezt rögtön kétfajta értelemben, ugyanis egyfelől ténylegesen örökzöld, vagyis az egész évben színes, lombos, így díszítő értéke folyamatos, másfelől pedig olyan örök(zöld) slágere a kerti növényeknek, hogy kis túlzással kertet se találni, ahol ne lenne tuja. Mi ezzel a baj? A baj talán túlzás, inkább úgy fogalmazok, vannak bőségesen ellenérvek a tujával kapcsolatban, és mivel vannak ígéretes alternatívái is, érdemes fontolóra venni, hogy mit is választunk, tuját, vagy valami mást. Ugorjunk akkor fejest a témába.

Tujasor a kerítés mellett - megszokott látvány...

Fontos leszögezni, hogy tuja alatt a smaragd tuját (Thuja occidentalis) értem, erről a növényről lesz tehát szó. A tuja a hazai kertkultúra rántott húsa vagy gulyáslevese, olyan alapdarab, ami mindenkinek eszébe jut, ha kerti örökzöldről van szó, roppant elterjedt és ritkán választanak helyette a kertbarátok mást. A tuja - aki nem ismerné - egy 5-8 méter magasra megnövő, szép, szabályos kúp alakú, nyírást, formázást nem igénylő örökzöld növény, mely ezen tulajdonságainál fogva kiválóan alkalmas térhatárolónak, nyíratlan sövénynek. A tuja ráadásul nem kifejezetten drága növény, növekedése erőteljes, nem csoda, ha millió helyen találkozni vele, elsősorban a kerítések mentén sorokba ültetve. A tuja minden pozitívuma ellenére tartogat kellemetlen mellékzöngéket is, melyek közül a legfontosabb, hogy sajnos ez a növény nem kimondottan a magyar klimatikus viszonyokra "lett kitalálva", páratartalom igénye ugyanis olyan magas, amit nálunk csak ritkán kap meg természetes módon. A páraigénnyel kapcsolatban az a fő gond, hogy a közvélekedéssel ellentétben ez nem elégíthető ki öntözéssel, tehát a forró nyári napokon hiába öntözzük fokozottan tujánkat, a párás környezetet ezzel nem fogjuk tudni megteremteni. Szobai növények esetében párásításra a kaviccsal felszórt, vízzel töltött alátét tálca remek megoldás, ezt kültéren azonban nem lehet véghez vinni. A hazai állományban 2008-2009-ben következett be egy jelentősebb arányú tömeges pusztulás, ez a két év olyan száraz és forró nyarakat hozott, amik a tujáknak már nem voltak tolerálhatóak. Az ilyen nyarak folyamatosan gyengítik a tujákat, melyek fogékonyabbá válnak a betegségekre, így lehet, hogy jó ideig úgy tűnik, hogy a tuja gond nélkül átvészelte az aszályt, ám ennek később az lehet az eredménye, hogy egy rozsdabetegség vagy a tujaszú egy gyenge, vitalitását vesztett tuját kap el. Sajnos számos esetben láttam, hogy a kerttulajdonosok a kipusztult tuják helyett újabb tujákat ültettek, ezzel jó eséllyel egy újabb növénypusztulást készítve elő. 

Ahhoz, hogy találjunk valami mást a tuja helyett, bele kell gondolnunk, hogy miért ültetünk tuját általában? Ennek jellemzően két oka van, egyfelől olyan növényt szeretnénk, ami örökzöld, folytonos élénkzöld hátteret biztosít és télen sem kopaszodik meg, másfelől hatékonyan takar, akadályozza a belátást, markáns növényfalat vagy komplett keretet alkot a kertben. Ha a tuja helyett szeretnénk mást, akkor értelemszerűen hasonló tulajdonságokkal rendelkező növényeket kell keresnünk. Lássuk, mik jöhetnek szóba (ízelítő jelleggel, a teljesség igénye nélkül természetesen)!

A boróka remek tulajdonságokkal rendelkezik, hidegtűrése kiváló, és a nyári forróságot is bírja, vízigénye közepes, talajigénye átlagos, szívós, életerős növény. A boróka fényigénye közepes, mérsékelten árnyékolt helyekre is ültethetjük. Fajtától függően 1-5 méteresre nő meg, alkalmas takaró sövénynek, térhatárolónak, ráadásul kaphatóak izgalmas, látványos változatai is, mint például a piramis alakú vagy az oszlopos növekedésű boróka, melyek sudár termettel, dekoratív alakkal rendelkeznek. Az már csak hab a tortán, hogy a boróka bogyói ehetőek, gyógyhatással is rendelkeznek, ráadásul a boróka az alapja a borovicskának és a ginnek, így jópofa dolog, ha a kertünkben tudjuk ezt a növényt.

A tiszafa hasonlóan jó értelemben véve igénytelen növény, mely az átlagos kerti földben vígan elél, vízigénye átlagos, a száraz időszakokat jól tolerálja, és az árnyékot is tűri, így fal, kerítés részleges takarásba is telepíthető. Hidegtűrése kielégítő, a hazai teleket bírja, amennyiben nem kifejezetten fagyzugos, huzatos fekvésbe kerül. A tiszafa kiugróan hosszú életű növény, évtizedekre lehet vele számolni. Látványos, piros, madarakat vonzó termését a nyár végén hozza. Bár alapesetben akár 15 méter magasra is megnőhet, kisebb kertekbe is bátran választható, mivel kiválóan metszhető, akár szögletes sövényt, akár gömb alakú bokrok sorozatát is kialakíthatjuk belőle, nyírható alacsony, vagy kifejezetten magas sövénynek. A tiszafa is fajtagazdag növény, kapható oszlopos változatban, vagy élénkzöld színváltozatban például. 

A babérmeggy igazi  szürke eminenciás, az a fajta növény, amit megveszünk, elültetünk, aztán el is felejtjük hogy ott van, jobbára azért, mert remekül illeszkedik a kert világába, ebben pedig remek alternatívája a tujának.  A többféle babérmeggy változatok között találni alacsonyabb és magasabb fajtákat, az egy-két méterre megnövő típusok kiválóan alkalmasak térhatárolónak, a sűrű lombozat jól takarja a belátást. A babérmeggy is örökzöld, vagyis egész évben zöldell, így télen is feldobja a kertet, mikor a legtöbb kinti növény kopár, vagy színtelen. Előnye, hogy nem csak  sövényként, hanem szoliterként is telepíthető, elsősorban nagyobb, nyílt kertrészekre, ugyanis szétterülve meglehetősen nagy helyet foglal, cserébe nagyon szép. A babérmeggy igényei csaknem minden tekintetben átlagosak, a kártevők elleni tavaszi permetezése olykor ajánlott lehet. A babérmeggy is tucatnyi változatban hozzáférhető, elsősorban lombszín és magasság alapján válogathatunk.

A sor természetesen ezzel nem ér véget, de kedvcsinálónak talán elég ennyi is. Fontos kihangsúlyozni, hogy nem a tuja ellen szeretném hangolni a kertbarátokat, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a tuja tartása rejt kockázatokat, száraz, aszályos területekre például nem való, és egyébként is számos fantáziadúsabb, érdekesebb megjelenésű alternatívája van, érdemes tehát  a tavaszi ültetési szezon előtt futni pár kört, ha sövényként funkcionáló örökzöldet tervezünk telepíteni!

Képek: innen, valamint a szerző fotói. 

A koriander roppant népszerű mediterrán fűszernövény, és nem csak a konyhában kedvelt, hanem a balkon-, vagy ablakveteményesekben is, ugyanis kiváló alany az otthoni termesztéshez. A balkonveteményesek ideje hamarosan elérkezik, bár még január van, bő egy hét múlva február, akkor pedig már egy csomó tavaszi előkészületnek neki lehet állni, többek közt a koriander nevelésnek is. Aki a koriander házi termesztésében fantáziát lát, most sok hasznos infót kap, ha tovább olvas! 

A koriander lakásban vagy balkonon történő termesztése egyáltalán nem bonyolult feladat, csupán a környezeti tényezőkre érdemes fokozottabban odafigyelni. Ha a palántázás idején a lakás olyan helyére tesszük a palántázó edényt, ahol azt nem éri túlzottan sok fény, és még hidegben is van, akkor kevés magonc fog kihajtani. A koriander hűvösebb helyen több napfényt igényel, így jó ötlet egy napos ablak elé elhelyezni, ahol a hőmérséklet nem túl magas és bőséges fényt kap a növekedése során. 

Koriandert nem csak magról lehet nevelni, gyakran lehet előnevelt növényt vásárolni az üzletekben. Ilyen példány vásárlása esetén a gyakran ajánlott rövid időn belüli átültetés a koriandernél éppen ellenjavallt, ugyanis tulajdonképpen egy gyökérzöldségről van szó, a gyökerek sérülése pedig végzetes lehet a növénynek. Emiatt a magvetéses palántaneveléshez is egy legalább 20-30 cm mély cserepet kell választani, hogy a lefelé terjeszkedő gyökérzet kényelmesen elférjen majd. A koriandernek nincs szüksége speciális összetételű talajra, kielégítően fejlődik az általános termő-, vagy virágföldben, azonban fontos, hogy a talaj jó vízelvezető képességű legyen. Különösen lényeges a kiegyenlített vízellátás akkor, amikor már megjelentek az első levélkék. 

Érdemes megfogadni: se a korianderhez, se más palántához ne használjunk kerti földet, abban ugyanis kártevők, baktériumok, és gyomok kezdeményei lehetnek, a virágládás vagy balkonvetemények egyik nagy előnye pedig éppen az, hogy szinte nem is kell számolni betegségek, gazok megjelenésével!

A koriandermagokat már február elejétől kezdve vethetjük olyan cserepekbe, melyeket egyelőre a lakásban tartunk. A magokat 4-5 cm mélyen kell elhelyezni a földbe, a friss vetést alaposan be kell öntözni. Ajánlott a palántázó edényt a kezdeti időszakban átlátszó fóliával letakarni, így a szükséges hőmérséklet és páratartalom könnyen biztosítható lesz! A kis magoncok  2-3 hét elteltével már biztosan láthatóvá válnak. Amennyiben túl sűrűn állnak egymás mellett a növénykék, egyeléssel ritkítható az állományt, vagyis ki kell szedni annyi magoncot, hogy az edényben maradók egymástól 4-5 centiméterre legyenek.  

Tudta-e?

Amennyiben a koriandernek nem a levelét, hanem a magját szeretné felhasználni, várja meg, míg azok megérnek, és utána a levágott növényből rázza ki a magokat egy papírzacskóba.

Képek: innen, innen, és innen.