Megyeri Szabolcs kertész blogja

Hogyan legyen saját mandarinunk?

komment

A telet lehet szeretni vagy nem szeretni, de az tény, hogy vannak jó téli dolgok, és a Karácsony, a hó, a forralt bor és az egyebek után ott van valahol a sorban a mandarin is, vagyis általában a déligyümölcsök, amik közül a mandarin az egyik örök libling. Természetesen nem véletlen próbálom a szót a mandarin felé terelni, nemrégiben egy ismerősömnél jártam, ahol egy nyurga, vékony, magas növénykét találtam az ablakban, amiről elsőre nem is tudtam micsoda, de aztán hamar kiderült, hogy egy mandarin (erről készültek a lejjebb látható képek is). A címbeli kérdésre visszatérve nem is elsősorban a gyümölcsről lesz szó tehát (ennek van némi akadálya), hanem magáról a növényről, ami szintén érdekes és jópofa dolog. Hogyan is lehet tehát házi mandarinunk?

p_20180208_195701.jpg

mandarin_magrol.jpg

Első lépésben magra van szükség, ezt bármely magos gerezdből kinyerhetjük. A hajtatáshoz szerezzünk általános termő-, vagy virágföldet, ezt adagoljuk kisebb edényekbe, majd ezekbe kerülhetnek a magocskák. Mivel nem biztos, hogy minden magból növény sarjad, érdemes rögtön legalább fél-egy tucat darabbal próbálkozni. A keltetőedényeket tegyük ki az ablakba, napos, meleg helyre. Kis szerencsével pár hét múlva apró hajtások bújnak majd elő. 

 

Mikor a kis növény már két-három levelet is hozott, óvatosan ültessük át egy nagyobb edénybe, mindenképp olyanba, aminek lyukas az alja, mert a cserép fenekén megálló pangóvíz könnyen gyökérrothadást idézhet elő, ez pedig végzetes a mandarin számára. A fejlődő növénynek sok napfényre lesz szüksége, legalább napi nyolc órán keresztül kell, hogy a Nap sugarai érjék, ezt tavasztól egyre könnyebben biztosíthatjuk majd a növendék mandarinnak. A mandarinfa rosszul tűri a hideget, 15 Celsius fok alatt nem érzi jól magát, ezt tartsuk szem előtt, valamint huzatos szegletbe, gyakran nyitogatott ajtó mellé se kerüljön. Ha az adott ablak szigetelése rossz, és cúgos a párkány, keressünk más helyet! Az öntözést nem kell túlzásba vinni, amennyiben a talaj felső rétege kiszáradt, enyhén nedvesítsük a növény földjét. Tápanyag utánpótlást évente elegendő egy-két alkalommal megejteni, nem feltétlen szükséges bolti tápszereket bevetni, az érett komposzt is kiváló a célra. A növekedéssel párhuzamosan időről-időre költöztessük mandarinunkat nagyobb cserépbe. Megfelelő gondoskodás esetén a saját vetésű magból dekoratív, különleges megjelenésű kis fa lesz, és bár a termőre fordulás nem garantált, a házi mandarin pusztán a megjelenésével is örömünkre szolgál majd!  

Érdekesség! Déligyümölcs a mandarin? Igazából nem! Ugyan a nálunk forgalomba kerülő mandarin rendszerint Európa déli, mediterrán országaiból származik, ennek a gyümölcsnek az eredeti élőhelye jóval messzebb található, ugyanis Dél-Kínában őshonos, az európai kontinensre csak a XIX. században hozták be!

 

A házi mandarinnevelés persze igazából csak játék, de remek mulatság például gyerekeknek, nulla bekerülési költséggel lehet érdekes kísérletet végezni, így hozva közelebb hozzájuk a természetet, de aki egyszerűen egy érdekes potya szobanövényre vágyik, annak is jó alkalom a mandarin magvetés. Természetesen más gyümölcs magja is alkalmas, aki szeretne látni további példákat, IDE KATTINTVA olvashatja el egy régebbi bejegyzésemet!

A képek a szerző fotói.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr1413646984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.10. 11:54:51

Ha a képen jól látom, a levelei hasonlítanak a citromfáéira.

Anyámnak van citromfája, persze oltott, van vagy 15-20 éves. Mostanában elhanyagolja, de néhány éve még nagyon szép, ehető mératű és ízű gyümölcsöket termett, nem is keveset. Érdekes, többször előfordult, hogy télen érett be a termés.

Bocs, hogy kicsit off voltam.

fda 2018.02.10. 14:15:08

Bocsi, de ez az iromány nem szólhatott volna bármilyen más gyömölcsről? Nem szólt semmiről azon kívül, hogy el kell ültetni a magot, néha locsolni és sokat várni, bármelyik 8 éves gyerek írhatta volna, hiszen tanítják környezetismeret órán. Ja, megtudtuk még, hogy a mandarin nem szereti a hideget.

Rébusz 2018.02.10. 20:38:31

@fda: Ezt a szöveget biztos, hogy nem írta volna egy 8 éves gyerek, de még a legtöbb felnőtt sem. Élvezetes volt olvasásra, egy nagyon kedves és igényes írás egy teljesen profán témáról. Én konkrétan kedvet is kaptam és mivel egész nyáron a teraszra süt a nap, kíváló lesz oda egy mandarinfa is. Szóval még hasznos is volt. Gyanítom, hogy környezetismeret órán egy magyar gyereknek nem a mandarin termesztésről oktatnak.

isssti 2018.02.10. 20:44:13

@fda: egyetértek - tök semmitmondó poszt, érdemi infók nélkül! Bosszantó..

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.02.10. 21:03:08

Nekem egy plusz tapasztalatom volt eddig: se narancs, se a citrom nem bírja a direkt, tűző napot. Szóval tavasztól őszig beljebb kell hozni őket az ablakból. Nekem boldogult legénykoromban (akkor laktam jó fekvésű, DK-i lakásban) kettőből kettő ment tönkre ettől.

usb2.0 2018.02.10. 22:01:37

Akkor már csak arra lennék kíváncsi, a cím miatt (Hogyan legyen saját mandarinunk?).
Hogyan legyen saját mandarinunk?

BiG74 Bodri 2018.02.11. 00:31:12

Hogyan legyen csodálatos mandarinunk? A Bartók féle módszert javaslom!

miyagawa 2018.02.11. 09:33:44

@usb2.0: Vegyél egy oltott mandarinfát és próbáld nevelni. Semmiképpen ne tartsd télen fűtött lakótérben, a legjobb a 8-10 fokos hely télen. Tavasszal fokozatosan szoktasd napfényhez, és megfelelő összetételű táppal juttass neki tápanyagot. Alapvető az 5-6,5 Ph-jú talaj, enélkül folyton a levélsárgulással, hiánytünetekkel fogsz küzdeni.
Nem árt némi ismeret a kártevőkről (tetű, atka) és ezek felszámolásáról.

miyagawa 2018.02.11. 09:35:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a citrom jobbára télen érik be, mert a tavaszt virágzással kezdi, és onnantól kb 8 hónap a termés kifejlődése. Eltérő érési időpont azoknál a citromfajtáknál fordul elő, amelyek többször virágoznak egy évben.

miyagawa 2018.02.11. 09:43:15

@isssti: egyetértek.
Különösen kártékonynak tartom a citrusmagok vetésére biztató cikkeket "hogyan neveljünk citromfát" vagy narancsfát, vagy jelen esetben mandarinfát.
Mindegyiket oltani kell ahhoz, hogy termést produkáljon, teljes félrevezetés, hogy magról nevelve teremni fog.
Az igaz, hogy pl. a citrom valamikor termőre fordulhat - 15-20 év múlva - de a termés mennyisége, minősége előre nem megjósolható.
Miért nem ír arról a cikkíró, hogy vessünk almamagot, cseresznyemagot, stb. ha ezek terméseihez akarunk jutni?
Mert nem szokás magról gyümölcsfát nevelni.
Van, amit lehet, de a gyümölcsök nagy részét nem.

miyagawa 2018.02.11. 09:50:48

@Rébusz: Ha valóban kedvet kaptál egy mandarin vagy citromfa neveléséhez, akkor keress egy olyan kertészetet, ahol szakszerű tájékoztatást tudnak adni, azaz értenek hozzá és nem egy magoncot fognak rád sózni. Manapság nem drága egy oltvány beszerzése, tartani meg ugyanannyi munka, mint egy magonc tartása.
A cikkből kimaradt a citrusok téli tartásának megemlítése, amikor 8-10 fokos helyen kell tartani, minimális öntözéssel. Ha ezt nem tudod biztosítani, akkor neki sem állj. A téli tartás hibái miatt szokott a legtöbb citrus elpusztulni.

Krumpli Bogart 2018.02.11. 10:27:22

A mandarin magját jól megmosom és beáztatom egy befőttes üvegben egykét napra langyos vízbe, majd a vizet leöntöm róla és csak annyi víz marad benne, amennyiből a lezárt üvegben pára képződik. Hetente 1-2 alkalommal átöblítem és ebben a párában február első napjaira kicsíráznak magok, megjelenik a gyökérnyúlvány és az élénkzöld sziklevelek. Ekkor a három legerősebbet beültetem tőzeges földbe kis műanyag pohárba egyharmad részig, lefóliázom, párában tartom, majd ha megjelentek az első levelek is, a szikleveleket lecsípem és addig a szintig feltöltöm a poharat tőzeges földdel. Ha ezt beszőtte gyökérrel, akkor kerámia cserépbe ültetem.

Krumpli Bogart 2018.02.11. 10:38:36

@miyagawa: Gondolom, a szerző dísznövényként, hobby céllal ajánlotta a magonc nevelését. Szörnyű, hogy milyen stílusban kommentelgetnek itt emberek.

Rébusz 2018.02.11. 11:35:34

@Krumpli Bogart: ugyanezt akartam írni. Nyilván egyszerübb bemenni a boltba, de itt éppen arról van szó, hogy az ember puszta kíváncsiságból, kedvtelésből elültet egy magot és akkor saját maga által termesztett növénye lesz. Másrészt azt is írja, hogy szinte semmi esélye, hogy teremni is fog majd egyszer. Egy teljesen korrekt írás. Valaki írja, hogy nem fogja bírni a tüző napot. Ez kb. olyan, mint amikor a málnáról írják ugyanezt.

Rébusz 2018.02.11. 11:39:13

@miyagawa: itt senki nem akar magoncot rám sózni! A bejegyzésben is ott van, hogy ez egy magonc lesz, tehát nincs szó félrevezetésről. Gyerekkel szuper ötlet kísérletezgetni, ráadásul egy ilyen magonc semmibe nem kerül, ha tönkre is megy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.11. 13:15:46

@miyagawa:

A mediterrán térségben, a szokásos termőhelyein is télen terem?

@Krumpli Bogart:

Az első kép aláírása is egyértelműen figyelmeztet, hogy magról szaporítva nem valószínű, hogy fog teremni. Keretes szövegben!

miyagawa 2018.02.12. 09:20:06

@Krumpli Bogart: Akkor talán nem "hogyan legyen saját mandarinunk" címmel kellett volna kitenni a posztot, mert magról nem lesz.
Magról vetve pont annyi, mint az első iskolai biológia órán kapott babvetési házi feladat, de a babnak van esélye teremni.

miyagawa 2018.02.12. 09:26:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, a szokásos termőhelyein is, a mediterrán térségben is, mindenhol ilyenkor érnek a citrusok.
Ezért vannak tele ilyenkor a piacok török citrommal, lime-mal, francia, spanyol mandarinnal, izraeli sweetie-vel.
Amennyire széthúzódik a szezon, az a virágzási idő eltéréséből ered.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.02.12. 11:12:26

@miyagawa:

Ezt nem is tudtam, köszönöm szépen, hogy megírtad.

Eddig azt hittem, azért van télen több, mert kevesebb gond van a hűtéssel, de manapság ez tényleg nem lehet gond. Jó pap holtig tanul. :)

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása