Megyeri Szabolcs kertész blogja

Tippek városi galambok ellen

11 komment

Gyakran esik szó a városi növénynevelésről, melynek eredményei a szép közterek, utcafrontok, parkok, és persze az ízlésesen kialakított, virágokkal díszített erkélyek, balkonok. Van azonban ezeknek a szorgos kezek által rendbe hozott területeknek egy tipikusan városi ellensége, mely odarondít, piszkos, hangos, egyszóval zavaró. Ő a galamb. 

 pigeons-d000115E67f948d330625.jpg

A városnak ugyanis nem csak sajátos flórája, hanem specifikus faunája is van, utóbbi emblematikus képviselője a galamb, melyet a köznyelv előszeretettel titulál szárnyas patkánynak, utalva a pestist hordozó, terjesztő rágcsálóra. A galamb megítélése kifejezetten rossz, ami nem csoda, hisz előszeretettel fészkel és időzik az épületek peremén, a parkokban, sőt, a bátrabb példányok az erkélyekre is beköltöznek, akár költenek is ott, kitessékelni őket pedig nem könnyű.

 14pigeon_span.jpg

Fontos, hogy ne etessük, ne szoktassuk a környékre a madarakat. Gyakori látvány parkokban, közterületeken, lakótelepi zöldterületeken, hogy jellemzően idős emberek lelkesen etetik a galambokat, ami kedves dolog, de ennek eredményeképpen a szárnyasok megtelepednek a környéken. Ha ilyet látunk, tapintatosan figyelmeztessük az állatbarátot, hogy ezzel súlyos problémákat okozhat a környéken lakóknak! 

Mielőtt rátérnék a galambok elleni harcban felvehető hadállásokra, ismerkedjünk meg kicsit közelebbről ezekkel a tollas szörnyetegekkel. A városi galamb pontos rendszertani besorolása nehézkes, a legvalószínűbb, hogy a régmúltban háziasított szirti galambok (Columba livia domestica) visszavadult példányairól van szó, más források szerint pedig a kék galamb (Columba oenas) leszármazottai ezek a madarak. Akárhogy is, a városi galamb teljes mértékben alkalmazkodott az urbánus léthez, aminek fő oka, hogy természetes ellenségei (például a ragadozómadarak) ebben a környezetben nincsenek jelen, élelmet, fészkelőhelyet viszont bőven találnak, tulajdonképpen a város a galamboknak terített asztal és vetett ágy. Mi azonban ezt nem mindig díjazzuk, a bemocskolt szobrok, a hangzavaros erkélyek, körfolyosók, a madárpiszkos ablakpárkányok és közterületek, az autók fényezésén esett csorbák nem csupán esztétikailag jelentenek problémát, a galamb betegségeket is terjeszt, így a hozzájuk fűződő probléma közegészségügyi és hulladékkezelési kérdés is.

 Galamb elleni védekezés.JPG

Acéltüskés galambűző

 480067592_0c323c24d6.jpg

Természetes megoldás az idomított sólyom

És akkor induljon a háború! A madarak elriasztására többféle módszer létezik. Kezdjük a radikális végén, van aki a jó öreg légpuskára esküszik, ami egyrészt nem túl ízléses, másrészt nem is kifejezetten hatékony metódus, lévén hogy galambból bőven van utánpótlás, ráadásul a légpuska túl halk ahhoz, hogy riasztó legyen számukra. Jobban beválhat, ha megtelepedésüket fizikai akadályokkal előzzük meg, például hálóval, vagy fém beülőtüskékkel. Jó szolgálatot tehet a galamb természetes ellensége, a sólyom. Persze sólymot nem lehet venni a gazdaboltban, hanem solymászt kell hívni, aki idomított madarával elkergeti a galambokat, de az ilyen kezelés hetekig kell, hogy tartson, és hosszútávon nem 100%, hogy hasznos, ha a galambok észlelik, hogy az ellenség már nincs jelen, hamar visszatérnek. 

 2.jpg

Begyűjtés, elszállítás

Lehet vásárolni különböző elektromos és akusztikus riasztóberendezéseket is, ezek szintén beválhatnak, bár gyakran a galamb idővel hozzászokik, és visszatér )így megy ez például a vakonddal is). Szellemes és olcsó ötlet a műmadár, egy műanyag holló vagy sólyom az erkélyen, ablakpárkányon ideig-óráig elrettenti a hívatlan vendégeket, a baj az, hogy a galamb nem buta, ha azt látja, hogy a műanyag ragadozó sosem mozdul, idővel felbátorodik, és újra megjelenik. Hasznos lehet az is, ha a műmadarat rendszeresen áthelyezzük, vagy damillal fellógatjuk, hogy a szél mozgathassa. Házi megoldásokról is hallani, például a balkonnövények mellé leszúrt közönséges papírforgóról vagy kiakasztott, napfényben villódzó cédélemezekről, ezek hatékonysága általában változó. Ha végképp kudarcot vallott minden módszer, lehet szakembert is hívni, aki begyűjti az állatokat és áttelepíti őket, persze ehhez már mélyebben kell a pénztárcába nyúlni. Tőlünk nyugatabbra használnak galamboknak kifejlesztett fogamzásgátlót is, melyet takarmányba kevernek és kiszórnak városszerte, Magyarországon tudtommal ilyesmit nem használnak.

21475_003.jpg

Műanyag galamb ellenség

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr4612446655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spermahajder 2017.04.24. 13:12:28

Szilvia Padra: Egyáltalán nem szomorú, hogy megoldásokat kínál egy nagyonis létező és igencsak kellemetlen problémára.
Lehet, hogy nem vagy érintett, de gondolj bele, mit szólnál, ha a nap 24 órájából 12 órában folyamatosan 2-3- vagy több galamb az erkélyeden töltené a napot, a balkonládák növényeit lecsípkedve, komoly mennyiségű ürüléket termelve, elűzhetetlenül. Veled ellentétben, én nem kívánok rosszat neked, hogy megtapasztald, mennyire kellemetlen.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2017.04.24. 13:56:08

Erkély- loggianál szerintem a madárháló a legjobb, bár legkevésbé esztétikus megoldás, főleg ha az színes is. 1500 forint a 20nm2 (5*4m) nagyságú, zöld, "jól" mutat, de kívülről ritkán nézegetem a tizedik emeletet. Kora tavasszal felrakom, júniusban - addigra már elég nagyok a palánták a balkonládában - leveszem.

Kapható pl itt: www.obi.hu/noevenyvedelem/obi-madarhalo-5-m-x-4-m/p/1172931

cardiobascuralis 3 2017.04.24. 15:25:03

Szilvia Padra:
Rossz hírem van: újjászületés csak a hozzád hasonló idióták fejében létezik.

mbazs 2017.04.24. 15:30:28

Én kilógattam 2 darab CD-lemezt a függőfolyosóra, s a szél elkezdte himbálni őket, mindenfelé fényes foltok rohangáltak a falakon. Azóta nincs egy fia galamb se. A mozgó fényfoltok ezek szerint zavaróak számukra.

Én leginkább a hülye dürrögésüket rühellem, eszméletlenül idegesítő. Padra Szilvia: látszik, hogy Ön még nem találkozott a problémával, de gondolom tetszene 24 órában hallgatni őket és a gusztustalan mocskukat takarítani mindennap. Ráadásul 1-2 nap alatt odaszárad, na azt még kellemesebb levakarni, plusz közben szépen belélegzi az ember a keletkező ürülékport, ami biztosan baromi egészséges.

lutria 2017.04.24. 16:20:08

Mifelénk a galambok már rájöttek a megoldásra,már a tüskék közé is simán fészket raknak...a legszélső tüske mellé óvatosan leszállnak és besétálnak közéjük.

Helyszíni zsemle 2017.04.24. 16:56:41

A galambokkal leginkabb az baj, hogy mindent osszeszarnak.
Valahogy megkene tanitani oket a szobatisztasagra.
Valahogy ra kene venni oket, hogy csak a kijelolt helyen szarjanak. Ennek a megtanitasara kene valami otlet, strategia.

Pipas 2017.04.24. 22:03:16

Műbagoly. Ahogy az avatarom is mutatja. Ebayen "owl decoy" a kulcsszó, olcsók és *nagyon* hatékonyak!

A bagoly iszonyat hatékony ragadozó, ahol bagoly van onnan menekülnek a galambok.

Bobacska 2017.06.13. 17:45:08

@gergo: Sajnos nem mindig jön be a madárháló, mert az én esetemben egy szinttel fentebbről folyamatosan teleszarták azt is.

Rugovicsvalagba 2019.05.04. 20:38:26

@Pipas: Műbagoly, művarjú, műsólyom mellett is vidáman mászkálnak. Több ilyent fényképeztem :-)

Rugovicsvalagba 2019.05.04. 20:40:25

Jelenleg nincs valóban hatékony megoldás.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása