Az elmúlt hetekben, elsősorban a Városligettel kapcsolatos események miatt az urbánus növényzet kérdése újra fókuszpontba került, ha kicsit cinikus lennék, mondhatnám, hogy legalább annyi haszna van az egész beépítősdinek, hogy beszélünk a témáról, fákról, növényzetről, azok fontosságáról. Merthogy a nagyvárosi növényzet mennyisége és milyensége kardinális kérdés, hajlamosak vagyunk ugyanis hátrasorolni a fontossági sorrendben a flórát, gyakran nagyobb prioritást élveznek az épületek, autóutak, parkolóhelyek, pedig a növény nem csupán dísz, hanem lényegi szerepe van  városi levegőminőség, mikroklíma, és komfortérzet alakításában. Azt a gyerekek is tudják, hogy - leegyszerűsítve - a fák szén-dioxidot lélegeznek be, és oxigént bocsájtanak ki, de a parkok, fák, cserjesorok, dísznövények ennél többet is tudnak, elnyelik a port, hangszigetelnek, hőszigetelnek, elvezetik/elnyelik a csapadékot, és lehetne még sorolni, ráadásul azt se felejtsük, hogy a zöld, vagy éppen színes, virágos látvány természetes, nyugtató, stresszoldó, a ligetek, füves terek pedig kiválóan alkalmasak pihenésre, kikapcsolódásra, és így tovább. 

A városi zöldterületek növelése azonban nem egyszerű mutatvány, a zsúfolt belső területeken nehéz kialakítani növénnyel borított új területeket, ám a feladat nem lehetetlen. Lássuk hát, hogy a mi a zöldterületek beépítésének ellenpólusa, vagyis a zöldterületek növelésének érdekes, ám kivitelezhető módszerei következnek!

A közösségi kert

A közösségi kertek kertészei a városi foghíjtelkeket, parlagi senkiföldjéket használják fel, jellemzően haszonnövények, zöldségek, fűszernövények, gyógynövények termesztésére. Az ötlet a második világháború idejére nyúlik vissza, ekkoriban, főleg Angliában, az élelmiszerhiány egyik orvosságát abban látta a kormányzat, hogy a városi embereket zöldségtermesztésre sarkallják, a kerteket pedig a város üres, vagy lebombázott földterületei adták (az elnevezés community, vagy war garden volt) Hasonló kertek ekkoriban az USA-ban is működtek, ahol szintén az önellátásra buzdítás adta az alapot (victory garden), de a '40-es években Budapesten, Zuglóban is működött ilyen kert. A közösségi kert a mai formájában elsősorban közösségteremtő elfoglaltság, melynek keretében a hangsúlyozottan legálisan birtokba vett önkormányzati vagy magántelkeken lelkes hobbikertészek egy csoportja növényeket nevel. A közösségi kertészkedés persze nem képes megoldani a kis parcellákon gazdálkodó kertészek élelmezését, ellenben sok barátság, értékes emberi kapcsolat születik ilyen módon, a kertészkedők és családtagjaik, barátaik közelebb kerülnek a növénygondozás rejtelmeihez, sokat tanulhatnak, és egyáltalán nem utolsósorban, a randa, használatlan üres városi telkek rendbetételével a lakókörnyezet jobbításában is aktívan részt vesznek. És persze saját nevelésű terményt tehetnek az asztalukra!

Summa: a közösségi kert ténylegesen növeli a zöldterületet, hiszen olyan helyen létesül, ahol előtte nem, vagy csak rendezetlen vegetáció volt, akár a város közepén is, ráadásul szociális hatásai is felbecsülhetetlenek. Kialakításához mindössze (akár átmenetileg) üresen árválkodó telkek, és némi önkormányzati segítség/jóindulat szükségesek.

 Az egykori Lecsóskert a Millenárison, már sajnos bezárták

Az utcai növényzet és a bűnözés érdekes kapcsolatáról ITT írtam korábban.

A gerillakertészet

 Gerillakertészek akcióban

A gerillakertészet pár évvel ezelőtt valamilyen divatosnak hangzó, de legfeljebb érdekes jelenség volt, mára azonban jóval ismertebb, elfogadottabb módja a városi növényzet gyarapításának, gyakran pedig ökopolitikai, vagy egyes esetekben simán politikai gondolatok is kapcsolódnak hozzá. A gerillakertészkedés nem nagymúltú mozgalom, szervezett formában a '90-es évek derekától létezik, de a New York-iak is sajátjuknak tekintik a dolgot, és a '70-es évekig vezetik vissza (pedig az inkább community garden, vagyis közösségi kert volt). Valójában a gerillakertészkedés bő másfél évtizede indult útjára Angliából, a kifejezés pedig lecsupaszítva az illegális közterületi ültetést jelenti, oly módon, hogy a gerillakertész(ek) meglepő, feltűnő, vagy sivár, parlagi városi területekre növényeket helyeznek ki. Ilyen hely lehet egy elhanyagolt park, egy csupasz utcafronti ágyás, egy repedés a járdán, egy elhagyott utcai virágláda, vagy bármi, ahol legalább pár négyzetcentiméternyi szabad földfelület van. A gerillakertészet a kissé pejoratív hangzású elnevezés ellenére igazi környezetbarát indíttatású, zöld kezdeményezés, mely hellyel-közzel kapcsolódik az antiglobalista mozgalmakhoz is, néha azonban egyszerű, és a növények szempontjából nem túl szívderítő kampányelem, mint például a kátyúvirágok esetében.

Summa: a gerillakertészkedés inkább csak figyelemfelhívás, bár kisebb arányú zöldterület növekedést is eredményezhet, főleg ha az aktivisták nem hagyják magukra a kiültetett növényeket. A gerillakertészkedés kertészeti szempontból inkább csak akkor nyer értelmet, ha parkok állagjavításáról van szó. 

Kátyúvirág. Figyelemfelkeltésnek érdekes, a növény szempontjából azonban nem túl jó ötlet

A gerillakertészkedés minden pozitívuma ellenére kritizálható is, erről ITT írtam korábban.

A közösségi ültetés

 A helyben lakók által készített utcai díszágyás

A közösségi ültetés a gerillakertészet és a közösségi kert egyfajta keveréke, mely arról szól, hogy az egymás mellett lakó emberek összefogásával valamely közös terület - az utcafronti ágyás, a tömbházak közötti terület, a társasház belső udvara - beültetésre kerül dísz-, vagy ritkábban haszonnövényekkel. Az egy utcában, vagy egy házban, háztömbben lakók így a saját kezükkel varázsolhatják újjá mikrokörnyezetüket, kétkezi munkájukkal sokat spórolhatnak az ültetés költségein, ráadásul a megszépített utcával, társasházi kerttel ingatlanjaik értékét is növelhetik, a kellemes látképről nem is beszélve. Az ilyesfajta ültetésnek a város belső részein is van tere és létjogosultsága, a régóta üresen árválkodó utcai virágtartókat, a kopár járda menti földsávokat bátran be lehet ültetni, lakótelepeken pedig az elhanyagolt parkszerű részek, épületek közti földsávok szépíthetőek meg. Régi megfigyelés, hogy mindenki jobban vigyáz arra, amihez szorosan kötődik, amiben munkája, energiája fekszik, így a közösségi ültetés gyakran a tartós eredményt is magával hozza, mert amit a lakók maguk ültettek, arra jó eséllyel a jövőben is figyelnek, gondozzák, ápolják. A közösségi ültetés természetesen pénzbe kerül, de szinte minden településen lehet támogatásért pályázni, így a kiadások minimalizálhatóak, ügyes szervezéssel csupán az alapanyagok, növények ára terheli a közösség kasszáját.

Summa: a közösségi ültetés egy jó értelemben vett öszvérmegoldás, a zöldfelület növelhető vele, a városi látkép feljavítható, a közös munka pedig összetartást, barátságok, jó kapcsolatok megszületését eredményezheti.

Két érdekes alternatíva: a zöldfal és a futónövény!

 

Budapesti belvárosi zöldfal

 

A zöldfal egy speciális módszerekkel kialakított függőleges növényi beültetést jelent, melynek kialakításához szakember munkája szükséges, így ez a zöldítési megoldás elsősorban cégeknek, üzleteknek, vagy akár lakóépületek közösségeinek opció. A hagyományos kertnél magasabb bekerülési költségeket leszámítva a  zöldfal gondozása, fenntartása nem nehezebb, mint egy sima kiskerté. A zöldfal a szép látvány mellett remek hangszigetelő is, valamint az épület hőháztartásának is jót tesz (minél nagyobb, annál érezhetőbben). 

 

A szegény ember zöldfala pedig nem más, mint a futónövény, persze ne degradáljuk a jó öreg futókat, ők is remek szolgálatot tesznek, látványosak, a csapadékot elvezetik, a fal felforrósodását lassítják, az örökzöld fajok pedig télen segítenek a ház szigetelésében. Különösen hasznos és olcsó megoldás a futónövény futtatása csúf, renoválás előtt álló nagyméretű tűzfalakra, homlokzatokra, melyek zölddel borítva sokkal esztétikusabbak lesznek!