Az édességeket, és persze magát az édes ízt bármilyen formában szinte mindenki szereti, az én ismerősi körömben is csak egy olyan elvetemült ember van, aki kifejezetten irtózik a csokoládéktól, süteményektől, de még a kávéjába sem tesz cukrot. Ez persze nem feltétlen jó dolog, mármint az édességek habzsolása, a káros hatások közismertek, ahogy a rémisztő adatok is a sokak által naponta fogyasztott nasik és üditők rettenetes cukortartalmától. Így sokan keresik az alternatívákat a cukormentes édesítésre, ám tökéletes megoldás nincsen, a xilit és szacharin tartalmú készítmények (mellék)ízét nem mindenki viseli el, áruk sem éppen baráti, a cukorról való leszokás pedig nagyon nehéz. Ebben a harcban lehet új fegyver sztívia, ami egy növény, kiváló édesítő hatással, a káros hatások nélkül, sőt (az ilyen esetekben megszokott módon nem igazán dokumentált kísérletek szerint) kimondottan egészséges. Persze a sztívia korántsem új valami, régóta ismert kultúrnövény, de a szélesebb köztudatba nemrég került csak be, akkor is csupán valamiféle egzotikumként, de már az is valami, hogy néhány üdítő sztívia tartalmúként hirdeti magát. Ez mind szép és jó, de valójában mi is ez a sztívia? 

Ő a sztívia

A sztívia botanikailag Stevia rebaudiana, de hívjuk inkább szép magyar nevén jázminpakócának, vagy még kifejezőbben édesfűnek. A jázminpakóca Dél-Amerikában őshonos, a zárvatermők törzsébe és a fészkesvirágzatúak rendjébe sorolandó, ennyi talán elég is a tudományból. Az édesfű legfőbb tulajdonsága, hogy leveléből roppant intenzív, természetes édesítőszer nyerhető, mely kivonat az azonos mennyiségű cukornál 300-szor édesebb, köszönhetően a benne található glikozid típusú vegyületeknek. A sztíviából készült kivonat a világ sok táján elterjedt édesítőszer-alapanyag, különlegessége, hogy hevítéskor nem veszít hatóanyagából, ezért sütéshez, főzéshez is alkalmas, ráadásul kalóriamentes. Állítólagos vizsgálatok igazolták, hogy a hagyományos, gonosz cukorral szemben nem okoz fogszuvasodást sem, emellett maga az édesfűlevél gazdag ásványi anyagokban, vitaminokban, és további gyógyhatásai is ismertek. Többek közt serkenti az inzulintermelést, nincs hatással a vércukorszintre (elméletileg cukorbetegek is fogyaszthatják), csökkenti a koleszterinszintet, vaspótló hatású, leveleit pedig az indiánok régóta sebgyógyításra használják. Természetesen ezeket a főleg internetes beszámolókon és tanulmányokon alapuló jótéteményeket illik csipetnyi szkepticizmussal fogadni, de leszögezhető, hogy a sztívia egy valóban természetes, mondhatni bio alternatíva az édesítésre, főleg ha a feldolgozatlan, nyers leveleket használjuk fel.

Ilyen nálunk nincsen: jázminpakóca mező

De vajon miért nem taszította le a trónról a sztívia a jó öreg cukrot, ha ennyi áldásos tulajdonsága és hatása van? Anélkül, hogy mindenféle konteókba bonyolódnék, tény hogy az USA-ban, és az EU-ban (Franciaország kivételével) a közelmúltig csak korlátozottan volt engedélyezett a használata, ebből pedig akár azt is kilogikázhatnánk, hogy a hagyományos édesítőszerek mögött álló ipar, és a kapcsolódó lobbisták nem nézik jó szemmel az otthon is termeszthető, viszonylag könnyen nevelhető sztíviát, vagyis nem feltétlen kívánnak konkurenciát állítani maguknak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Egyesült Államokban pár évvel ezelőtt részlegesen feloldották a sztívia élelmiszeripari felhasználásának tilalmát, ennek köszönhetően a tengerentúlon a két legismertebb kóla már sztíviával édesített változatban is megjelent, és ma már nálunk is kaphatóak "sztíviát tartalmazó" termékek, elsősorban italok. Nehéz megjósolni, hogy az édesfű előtt milyen karrier áll, amennyiben a többi alternatív cukorpótlót vesszük alapul, nagy áttörés nem várható, ugyanakkor a sztívia házilag is termeszthető, ez pedig akár lendületet is adhat neki, ha könnyen hozzáférhetővé és még divatosabbá válik.

Virágzáskor csodás dísznövénnyé változik

A jázminpakóca, ahogy utaltam is rá, otthon is termeszthető, de nem kimondottan maceramentes fajta. Az évelő növény tavasztól őszig a kertekben is tartható, de a fagyra nagyon érzékeny sztíviát késő ősztől tavaszig a szobában, vagy fedett helyen, üvegházban szükséges elhelyezni. Fényigénye nagy, mindenképp meleg, napos helyen neveljük, a kifejlett növényt öntözni viszont körültekintően kell, sekély gyökeredzésű, így inkább gyakrabban, de kevesebb nedvességre van szüksége. Sok levelet hoz, az idősebb példányok kész mini-cukorgyárak, leveleit közvetlenül is felhasználhatjuk mindenféle feldolgozás nélkül, ám így az édesítőhatás nem éri el a fentebb említett, cukorhoz képest háromszázszoros erősséget (ez csak ipari feldolgozás során lehetséges). Sajnos az aprócska, kissé nehezen kezelhető magok kikelési aránya mindössze 5%, ráadásul csírázási képességüket csupán két hónapig őrzik meg, így a próbálkozók nem ritkán kudarcot vallanak már az első lépésnél, ami gyorsan elveszi sztívianevelési kedvet. A magokat tápanyagban dús, szervestrágyával, homokkal és tőzeggel kevert fekete földbe kell vetni (a felszínre, óvatosan lenyomkodva, nem betakarva). A magoncok 7-14 nap elteltével kelnek ki, és megerősödésükig óvatosan nedvesen kell tartani őket, a közeg nem lehet sem túl száraz, sem túl nedves. A fiatal növényeket gyakran veszélyezteti a palántadőlés nevű betegség, a kedv másodjára itt illanhat el, de ha ezen túljut a vállalkozó kedvű kertész, akkor a későbbiekben már nem kell aggódnia, a kifejlett növény kifejezetten ellenálló és strapabíró. Az idő előrehaladtával így egyre kevesebb probléma lesz a sztíviával, napfényes, szélvédett balkonon, vagy a kertbe kiültetve is nevelhetjük édesfüvünket, a honi klímán a melegebb hónapokban jól eléldegél. A nagy bökkenő azonban az, hogy sztívia magot nagyon nehéz beszerezni, bár itthon is kínálnak vetőanyagot, elsősorban a neten árulva, külföldről a tapasztalatok szerint könnyebb beszerezni. Jó hír ugyanakkor, hogy ha egyszer maghoz jutunk, és a nevelés is sikeres volt, akkor a későbbiekben a sztívia dugványozással is szaporítható. 

Édes is, díszes is 

Képek: innen, innen, innen, és innen.