A tél, mint tudjuk kopár, szürke, olykor fehér időszak, ilyenkor a természet nyugovóra tér, kikopnak színek környzetünkből. A sokszor komor hangulatot pedig gyakran fokozzák a többnyire sötét tollazatú, vészjósló megjelenésű varjúfélék, melyekhez számos félelmetes legenda, hiedelem kötődik, ráadásul a varjaknak, hollóknak egyéb szempontból is rossz a hírük, termény-, és énekesmadárpusztító, harcias madarak hírében állnak, akik nem átallanak beköltözni a városokba, kertekbe, hogy ott is rémisztgessék az embereket.

Vetési varjak portyáznak az úton. Elhullott állatokat keresnek

A varjú és a holló keveredik a hiedelmekben, de közös bennük, hogy kedvezőtlen ómennek, a balszerencse hírhozójának tartották, tartják őket ma is sokan. A varjú manapság még mindig mint a halál, és a szerencsétlenség előjele szerepel a néphiedelemben, de az időjáráshoz, és a hosszú élethez is kötik alakját. Elhíresült tévhit, hogy a varjú (vagy holló) akár száz évig is él, ami erősen túlzó adat, bár az igaz, hogy a madarak között hosszú életűnek számít, varjúfélétől függően ez akár 15-20 évet is jelenthet, egyes híradások pedig negyvenéves varjúkról szólnak. A "ritka, mint a fehér holló" közmondás is igaznak bizonyul, olyannyira, hogy fehér, vagy részben fehér tollazatú varjúféle csak nagyon ritka genetikai mutáció során kelhet ki a tojásból, de még ha ez be is következik, hamar elpusztul, mert látószerve ilyenkor rendkívül sérült. Így a gyakorlatban esélytelen fehér hollót megpillantani, a közmondás tehát jól tükrözi a valóságot.

Holló a Hunyadi címerben

A varjúfélék közül a leggyakrabban a vetési varjúval (Corvus frugilegus), a dolmányos varjúval (Corvus cornix), a kormos varjúval (Corvus corone), a hollóval (Corvus corax), és a tetszetős külalakja miatt a sorból némileg kilógó szarkával (Pica pica) találkozunk. Érdekesség, hogy a dolmányos varjút sokáig a kormos varjú alfajának tartották, és csak 2002-óta tarják nyilván, mint önálló fajt. Bonyolítja a helyzetet, hogy utóbbi két faj gyakran keveredik, így sokszor nehéz megkülönböztetni őket. Mind közül a holló a legnagyobb méretű, a kifejlett állat hossza 50-70 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig akár 1.3 méter is lehet. A hollót megkülönbözteti még a többiektől nagyobb, ívelt formájú csőre, ék alakú farka, és szakállszerű, bozontos csőr alatti tollazata. A kormos és vetési varjak testalkatra kisebbek (40-50 cm), és elsősorban (vagy inkább eredetileg) mezőgazdasági területekkel határos erdőkben, mocsaras területeken fészkelnek. A dolmányos varjút szürke mellénye, a szarkát pedig elegáns fekete-fehér tollazata különbözteti meg a többiektől. 

A szarka inkább szép, mint félelmetes

Mindannyiukban közös, hogy  a legendákat leszámítva is haszontalan, káros madarakként vonultak be a köztudatba. Úgy tartjuk, a vetemény pusztítói, énekesmadarak és kisemlősök mészárosai ők, pedig a kép sokkal árnyaltabb. A varjúfélék étrendje roppant vegyes, elfogyasztják az ízeltlábúakat, rovarokat, bogarakat, ezzel pedig épp a veteményesek, kertek tisztogatói. Természetesen a magokat sem vetik meg, ez gazdálkodási szempontból káros. Ugyanakkor téves elképzelés, hogy csak azért járják a földeket, hogy a magokat kiszedjék, vagy a terményt ritkítsák. Aratás után például rengeteg kisemlős hullik el, ezek a madarak pedig dögevők is, ezért lepik el ilyenkor a földeket, de a művelt táblákat is sokszor csupán dögért kutatva özönlik el. Az is igaz, hogy megeszik az énekesmadarak tojásait (sőt, a kisebb madarakat is megtámadják), azonban ezzel biológiailag hasznos munkát végeznek, kordában tartják az állományt. A varjak sosem pusztítanak ki egyetlen fajt sem egy adott területről, hisz ezzel maguk ellen dolgoznának. Ha az énekesmadarak létszáma csökken, a ragadózók áttérnek másfajta élelemre. Városi tévhit, hogy a hollók, varjak szaporodása miatt csökken lakott területen az énekesmadarak száma. Egyfelől ez nem igaz, mert felmérések szerint utóbbiak létszáma egyáltalán nem csökken, másfelől a jelenségnek más oka van. A városi parkok tisztításával, karbantartásával, az újépítésű lakóparkok térnyerésével, a zöldfelület csökkentésével maga az ember veszi el a kismadaraktól a búvóhelyet, életteret. A varjúfélék viszont ilyen körülmények közt is jól érzik magukat urbanizált környezetben, mert fészküket magas fák ágaira rakják, és kiválóan alkalmazkodnak a városi léthez, például gyakran kukáznak, vagy épp szeméttelepek mellé fészkelnek a bőséges ellátmány miatt. A vetési varjú az agresszív irtás miatt környékezi a lakott településeket, számuk visszaesése miatt ők már védettséget is élveznek.

Dolmányos varjú kukázás közben

Hogy némi szimpátiát is ébresszek a rosszhírű, komor ábrázatú szárnyasok iránt, meg kell említeni, hogy ezek az állatok rendkvül intelligensek. Kombinációs készségük kiemelkő, egyes megfigyelt példányok képesek voltak az eszközhasználatra, kommunikációjuk fejlett, több fajtájuk éntudattal rendelkezik, és szokásuk a maguk szórakoztatására cselekedni, vagyis játszani, utóbbi igen ritka az állatvilágban. A fiatal korában befogott holló kiválóan háziasítható, ragaszkodik az emberhez, és papagáj módjára képes hangokat utánozni. A hollótartás mégsem javasolt, egyrészt mert nem engedélyezett, másrészt mert az idősebb házi hollók rendszerint agresszívvé válnak. Dolmányos varjaknál figyelték meg, hogy rejtekhelyen tárolják az élelemet, azonban ha látják, hogy fajtársaik figyelik őket, akkor sokszor csak úgy tesznek, mintha épp eldugnának valamit, így tévesztve meg többieket. A szarkáról köztudott, hogy szeret lopkodni, ez nem is téves információ, vonzódnak a fényes, vagy fehér dolgokhoz (akár egy golflabdát is elcsennek), az ok nem tisztázott, de tolvaj természetük bizonyítást nyert.

A holló valóban nem barátságos külsejű

Végeredményben azt mondom, próbáljuk meg kicsit jobban kedvelni ezeket a tekintélyes, élelmes madarakat. A kertnek ugyanolyan szívesen látott vendégei lehetnek, mint az énekes kismadarak, és különösebb kárt sem okoznak birtokon, de legalábbis rovarfogyasztásukkal hasznukat is látjuk. Városi jelenlétük pedig jórészt emberi közrehatásnak tudható be, így semmi okunk rá, hogy ne nézzük el nekik túlélési technikáikat.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.