Megyeri Szabolcs kertész blogja

Hajtatott hagymások a balkonra

2 komment

A közelmúltban általánosságban foglalkoztam a tavaszi balkondíszítéssel, javasolva, hogy így április elején nyugodtan kezdjük el a balkonok, erkélyek növényekkel, virágokkal való betelepítését. Szóba került már korábban is, hogy követve a nyugati trendeket, bátran kísérletezzünk évelőkkel, azonban nem mindenki szakít szívesen a hagyománnyal, szokásokkal, és sokan az egynyári növényeket részesítik előnyben.

Ez lenne a cél...

Az egynyáriaknak azonban még nem érkezett el a főszezonjuk, az áprilisi szeszélyes időjárás nem kedvez nekik, hiába van ugyanis napközben akár 15-20 Celsius fok, éjjel, illetve hajnalban még fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet. Ez pedig végzetes lehet az egynyáriak számára. Ha ragaszkodunk hozzájuk, legalább a hónap végéig várnunk kell, ráadásul ilyenkor még nem is kaphatóak a kertészetekben. Így most egy köztes megoldást javaslok azoknak, akik már felvirágoztatnák apró városi kertjeiket. Számukra lehetnek megfelelőek a hajtatott hagymások, melyek ugyan nincsenek sokan, de például a százszorszép, az árvácska, vagy a kankalin gyönyörű díszei lehetnek az otthonok kültéri tereinek. 

 

Százszorszépek a mezőn

Az a tény, hogy az április elején biztonsággal kiültethető növények palettája viszonylag szűk, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne tudnánk belőlük sokszínű összeállítást kreálni erkélyünkre, a kankalin és az árvácska is roppant változatos színekben kapható, így némi kreativitással már a tavasz legelején virágba boríthatjuk a szürke felületeket. A teljességhez hozzátartozik, hogy bár folyamatosan balkonról, erkélyről beszélek, nem csak ezekre a helyekre lehet a hagymásokat telepíteni, természetesen a kertekben is elkezdhetjük a munkát velük. Így nem csupán a városlakóknak ajánlom ezeket a növényeket, hanem kertesházak teraszaira, udvaraiba  is készíthetünk természetes dekorációt a segítségükkel.

Lássuk tehát kicsit bővebben, hogy mit lehet tudni ezekről a növényekről.

 

Lépcsőn sorakozó árvácskák

Az árvácska (Viola wittrockiana) kétnyári növény. Ősszel elültetett palántái az első fagyok beálltáig díszlenek, majd a téli hideget átvészelve március környékén újra virágba borulnak. Az árvácska kedveli a napos, vagy a kissé árnyékos helyeket, ha őt választjuk, akkor laza szerkezetű, tápanyagban gazdag földbe ültessük. Felhasználása széleskörű, alkalmasak balkonnövénynek, a kertbe is kiültethetőek, de előszeretettel telepítik az árvácskát közterekre, utcafrontokra is, mivel sokáig pompáznak. Az árvácska a legváltozatosabb színekben hozza virágait, így csupán ezzel az egy fajtával is sokszínű, látványos eredményt érhetünk el. Akiknek csupán egy erkély áll rendelkezésre a kertészkedéshez, valószínűleg nem vesződtek korábban az árvácska (és más hajtatott hagymás) átteleltetésével, ők a kertészetekben megvásárolhatják a kiültetésre kész növényt.

 

Ausztrál százszorszép

A százszorszépnek nem csak a neve bájos, maga a növény is szemet gyönyörködtető, kedves kiegészítője lehet a városi ember talpalatnyi kiskertjének. A százszorszép (Bellis perennis) Európa mérsékelt égövi tájain honos, régi, bevált fajta, tehát nálunk is kifejezetten jól érzi magát. Lágyszárú, évelő növény, nagyjából  5-25 cm magasra nő meg. Kedveli a napos, félárnyékos helyeket, és a gazdag, agyagos talajt. Viszonylagos igénytelensége miatt gyakori vendége a parkoknak, de vadon is megterem szinte mindenütt. A nemesített fajták piros, fehér és rózsaszín virágokkal örvendeztetik meg gondozóikat. Az eddigiekből kiolvasható, hogy a százszorszéppel nehéz kudarcot vallani, ezért a balkonos virágneveléssel csak most ismerkedőknek kiváló választás lehet. 

 

Gazdára váró kankalinok

A primula, vagyis a kankalin is kedvelt dísze a kora tavaszi kertészkedők erkélyeinek, ami nem csoda, hiszen egy igazán dekoratív, és változatos megjelenésű növényről van szó. A kankalinról már egy korábbi posztomban részletesen szót ejtettem, így aki primula ültetésén gondolkodik, kattintson ide.

 

A nefelejcs is aktuális

Természetesen a fenti felsorolás csak szűkebb metszete az áprilisban kockázatmentesen kiültethető növényeknek, a hangsúly – mint mindig – azon van, hogy buzdítsam olvasóimat a minél hamarabbi kerti tevékenységre, vagy adott esetben a rendelkezésre álló terület, például erkély, balkon, virágokkal való beültetésére.

Amennyiben a témával kapcsolatban további kérdésük merül fel, bátran keressenek meg vele, addig is vizuális beállítottságú olvasóimnak javaslom az alábbi rövid videó elindítását, melyben a fentebb leírtakat láthatják a gyakorlatban.  

 

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr674358779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyubocs 2012.04.03. 23:13:54

Kedves Szabolcs!

Jó kis cikk, bár én a címe miatt kattintottam rá!

Kár, hogy a címben foglalt témáról egy szó sem esik!

Megyeri Szabolcs 2012.04.03. 23:25:35

@nyubocs: Kedves nyubocs, igazad van, az írás a videóhoz készült kiegészítőként, de a hagymásokról még mindenképp fog bővebben szó esni!

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása