Megyeri Szabolcs kertész blogja

Fonnyadt, lehangoló állapotú, vegyszerrel kezelt zöldségek a boltok polcain? Sebaj, termeljük meg magunknak, otthon az egészséges, friss terményeket! Veteményes sorozatom mai epizódjában egy méltatlanul mostohán kezelt káposztaféle kerül sorra.

Mindenkinek vannak emlékei gyermekkorából olyan ételekről, melyeket nem túlzottan kedvelt. Ebben a listában valahol a spenót, a sóska és a vágottbab környékén található a kelkáposzta, jobban mondva a kelkáposztafőzelék. Én személy szerint a fenti kvartettből mindenképpen a kelkáposztát részesítettem előnyben, favoritként nem említeném, de a mai napig az asztalomra kerül néha. A példa - már ha igazam van - rávilágít arra, hogy a kelkáposzta úgy él a fejeskáposzta (főképpen a savanyúkáposzta) mellett, mint egy híres hollywoodi sztár kissé lesajnált testvére, aki sosem léphetett a rivaldafénybe. Pedig a kelkáposzta (a rend kedvéért: Brassica oleracea convar. bullata) nem egy rossz dolog, sok fehérjét és ásványi anyagot tartalmaz, vitaminokban pedig alig marad le a nagytesótól, ráadásul kimondottan szép termény. Igaz, hogy savanyítani nem lehet, viszont hosszan eltartható, és a belőle készült ételek jóval könnyebbek a gyomornak, mint a savanyúkáposztához kapcsolódó zsíros, magyaros fogások.  Aki kedvet kapott házi termesztéséhez, mindenképp olvasson tovább, ígérem nem lesz nehéz a feladat.

Mivel már a nyár elején járunk, ilyenkor a kései fajtákat kell választanunk, és feltétlenül palántákat kell beszereznünk (a magról neveléssel már elkéstünk, és egyébként is könnyebb a palántával bánni). A kései típusokat egészen június végéig ültethetjük. A talajt tekintve a legjobb választás - már ha lehet választani - a humuszos, tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású közeg, ahogy általában, a kelkáposzta esetében is többnyire megfelelő az átlagos kerti föld. Előkészületként egy szokásos átmozgató ásást, talajtömörítést, és trágyázást lehet ajánlani, utóbbi ne maradjon el, a kelkáposzta az átlagosnál magasabb tápanyagigénnyel bír. A palánták helyét körültekintően jelöljük ki, mert bár a kelkáposzta melegigényes növény, ott lesz a legszebb, ahol időszakos árnyékot kap, így magasabb növények közelébe, vagy akár egy gyümölcsfa alá is telepíthetjük. Az igazsághoz tartozik, hogy a kései fajták jobban bírják a napsütést, így ha nem találunk félárnyékos helyet, az sem baj. Ültetéskor a példányokat egymástól legalább kétarasznyi (40-50 cm) távolságra ültessük, ugyanekkora sortávolsággal, és ne feledjük a kihelyezést követő első alapos beöntözést. A vízzel később se bánjunk szűkmarkúan, mert bár a kelkáposzta jól bírja a szárazságot, lédús, jó minőségű terményt csak akkor kapunk, ha rendszeresen és bőven öntözzük. Tartózkodjunk a kampányszerű öntözéstől, vagyis ne eseti jelleggel öntsük nyakon veteményünket egy szakajtónyi vízzel, mert ez is minőségromláshoz vezethet.

Az öntözés mellett a nyári teendők kimerülnek a megszokott gazolás, kártevőirtás duóban. A lédús, húsos leveleken levéltetvek megjelenése várható, ellenük például csalánlés permetezéssel, vagy az egyéb bevált módszerekkel lehet védekezni. A másik jellemző kártevő a káposztalepke hernyója, amiket manulisan, szedegetéssel lehet eltüntetni. Betegségek közül a peronoszpóra jöhet szóba, ami sárgásfehér foltok megjelenésével támad, károsítva a leveleket. Az érintett részek eltávolításával orvosolhatjuk a problémát, a megelőzés még a növény magonc és palánta korában esedékes, így jó minőségű palánta beszerzésével a peronoszpóra támadása kivédhető valamelyest. Lisztharmat is előfordulhat a kelkáposzta veteményben (lisztharmat elleni tippeket ITT olvashatnak), és vírusos mozaikbetegség is megjelenhet, ami általában a szaporító anyaggal kerül be, vagy vírusvektor által, utóbbiak a fenti kártevők lehetnek. A legyengült, nem megfelelően táplált (trágyázott) növények fogékonyabbak a betegségekre, így a védekezés szintén a megfelelő minőségű palántaválasztásban és a gondozásban rejlik.

Az undok káposztalepke-hernyó

A kései fajták az ültetést követően a 100-120.-ik nap környékén szedhetőek fel, a betakarítás idejét jelzik a jól fejlett, még üde, húsos levelek. Ilyenkor a fejek megdöntése után egy késsel válasszuk le a kelkáposztát a szárról, és már vihetjük is a konyhába. A külső, sötétebb fedőleveleket feldolgozás előtt távolítsuk el, ezek kiváló állati takarmányként szolgálhatnak. Eltarhatósági idejét hosszabbíthatjuk földbe vermeléssel, vagy úgy, ha gyökerestől szedjük fel, és hűvös pincében nyirkos homokba állítva tároljuk. Érdekesség, hogy léteznek áttelelő fajták, melyeket nyár végén, kora ősszel lehet kiültetni, a sikerhez azonban megfelelő körülmények (védett, extrém hidegtől mentes terület) szükségesek, azt hiszem ezzel viszonylag kevesen fognak kísérletezni, főleg, hogy az áttelelelés a magtermesztés témaköre, az első évben a növény zöldtömeget fejleszt, másodikban felmagzik, így a második évi termés már fás, élvezhetetlen lesz. Ez a legtöbb káposztafélére, keresztes virágúra igaz. A kelkáposzta elvileg balkonon is termeszthető, de a fejek nagy mérete, és a bő ültetési távolság miatt ezt nem ajánlom, inkább kisebb helyet igénylő terményekkel próbálkozzunk az általában véges szabad területtel rendelkező balkonokon, erkélyeken.

Az unalmas főzelék helyett töltött kelkáposztát is készíthetünk! Recept: ITT

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Előre leszögezem, hogy ez az utolsó írásom a címben említett térrel kapcsolatban. Az elmúlt bő egy évben közel féltucatszor foglalkoztam a budapesti belváros több szempontból legjelentősebb terével, általában azért, mert valamilyen kifogásolható körülményt, lehangoló állapotot mutattam be. A tér iránti érdeklődésem több forrásból táplálkozik, magam is figyeltem az itteni történéseket, és egy, a tér közvetlen közelében lakó barátom is rendszeresen tudósított az épp aktuális fejleményekről. A szűken vett belvárosban az Erzsébet tér kiemelt szerepet tölt be, ez az egyetlen olyan nagyméretű zöldfelület, mely pihenésre, lézengésre, időtöltésre alkalmas. Ennek megfelelően birtokba is vette a budapesti fiatalság, a város nyüzsgő, lüktető központjává vált. Ez az örömteli fejlemény negatív hozadékokkal is bírt, a tér hamar lelakott lett, az épített elemek elfáradtak, a padok töredeztek, a járólap repedezett, a híres medence jórészt csak kosszal van/volt tele, a fű pedig pusztult. A sok évig hiányzó nyilvános toalettet a többség a bokrok között pótolta, ennek is megvolt az érezhető eredménye. A nagymértékű kihasználtság ellenére a fejlesztések, felújítások rendre elmaradtak, a hiányos elemeket sokszor csere, pótlás helyett inkább kompletten eltüntették, idén pedig már kísérlet sem történt a kipusztult fű pótlására. Mindezek helyett a tér más irányba mozdult, kereskedelmi, vendéglátóipari komplexum lett, kitelepülő pultokkal, vásárokkal, bódékkal, és a gyepet végleg eltüntető hétvégi fesztiválokkal. Ez nem feltétlen baj, csak ilyen módon az eredeti rendeltetés odaveszett. Így a tér rajongóinak maradt a Duna felőli oldal, ami hellyel-közzel még parkszerű, füves-fás terület volt. Mostanáig.

Az Erzsébet tér hátsó felének "nagyrétjére", legnagyobb egybefüggő gyepes részére ugyanis a hétvégén egy hatalmas óriáskereket építettek, egész pontosan a kerület és a Sziget Fesztiváliroda. A lenyűgöző méretekkel rendelkező monstrum a június hetedikei indulást követően 65 napig fogja boldogítani a helyieket és a kilátogatókat, hogy felhívja a figyelmet a híres fesztiválra, kilátást, szórakozást nyújtson, és mágnesként vonzza a turistákat. Az építmény a keresztségben a Sziget Eye nevet kapta, nyilván utalva neves londoni rokonára, a London Eye-ra, de annál kisebb, csupán 65 méter magas (a London Eye 135). A szerkezet egyébként Európa legnagyobb mobil óriáskereke, ha így nézzük, tényleg érdekes kuriózum. Ha azonban úgy nézzük, hogy idetelepítésével az Erzsébet tér maradék nyugodt szeglete szűnt meg létezni, már kevésbé lehet lelkesedni érte. Mert az világos, hogy a terület eddigi funkciója megszűnik, a "nagyrétet" teljes egészében elnyeli a kerék, és valószínűleg az ahhoz kapcsolódó kiszolgáló-, esetleg kereskedelmi egységek (jósolnék egy Sziget-jegyeket árusító bódét is) egészen augusztus elejéig kiszorítanak innen minden pihenésre, zöldre vágyót. Így a tér mindkét felén átvették az uralmat a vendéglátóipari egységek, a kereskedelmi jellegű attrakciók, a hátsó részen, a József Attila utca felőli oldalon ugyan marad elvileg egy darab szabad zöld, de itt például napfürdőzni nemigen lehet, és ha a kerékhez kapcsolódan kitelepül egy-két söröző, akkor ennek is vége. Sajnos az Erzsébet tér elesett, nem tudta felvenni a harcot a tömeggel, a kereskedelemmel és a reklámokkal. A területet az eredeti formájában és funkciójában, attól félek, többé nem látjuk viszont, ami tér kedvelőinek bizonyára fájdalmas, de biztos lesznek olyanok is, akik üdvözlik a új arculatot. Én személy szerint sajnálom a park zöldfelületként való megszűntét.

Még nincs kész, de hétvégére már forogni fog

Lenyűgöző, mondhatni félelmetes méretek

A poszt folytatódik, kattintson a tovább gombra!

A kertészkedők élete nem csupán móka és öröm, a sok munka árán gondozott, féltve nevelt növényeket gyakran támadják meg betegségek, kártevők, melyek akár az egész állományt jobblétre szenderíthetik. Aki követi szerdánként jelentkező veteményes sorozatomat, mindig olvashat az épp terítéken lévő zöldségféle jellemző kórjairól, de a tapasztaltabb kertészeknek egyáltalán nem szükséges bemutatni ezeket a növényi rosszakarókat, ellenben az eltüntetésükkel kapcsolatban sosem árt néhány bevált tanácsot adni. Ezért most új sorozatot indítok el, hetente egy-egy gyakori kártevőt, betegséget mutatok be, és az ellenük bevethető praktikákat is közreadom, remélem a segítségükre lehetek ezzel.

Tipikus lisztharmat jelek

A témában az első, vagyis jelen írásom alanya a lisztharmat, mely az egyik leggyakoribb gombabetegség. A lisztharmat az Erysiphe-családba tartozó gombák gyűjtőneve, a családot számos gombafaj alkotja, egy részük csak egyfajta növényt támad, ám megjelenésük és viselkedésük, valamint az ellenük bevethető módszerek megegyezeőek. A lisztharmat ektoparazita, tehát a növény külső felületén élősködik, a növényi részek belsejébe nem jut el, csupán a felhősejtekbe juttatott szívókáival csapolja a gazdanövény nedveit. A gomba így alapvetően nem roncsolja, betegíti meg a hagyományos értelemben a gazdatestet, a leveleken való elterjedésének fő problematikája, hogy akadályozza a növényt a fotoszintézisben, így az elgyengül, leveleit lehullatja, súlyosabb fertőzés esetén akár el is pusztul. A lisztharmat a fogyasztásra termelt zöldségek esetében jelent különösen nagy gondot, az elégtelen fotoszintézis miatt a termény minősége, íze gyengül, így hiába minden egyéb megfelelő körülmény, a gomba képes hazavágni akár az egész veteményest.

Lisztharmat paradicsomon...

A lisztharmat felismerése kifejezetten könnyű, nevéhez hűen külalakja szürkés-fehéres, lisztes, poros állagú, leginkább porfolthoz hasonlít (könnyű elsiklani felette ezért), a növény levelén és szárán jelenik meg. Terjedését segíti a tavaszi esős, nedves időszak (a mostani épp ilyen), ilyenkor permetezni sem lehet, a szert az eső lemossa, aztán a hamarosan beköszöntő meleg idejére a telepek már megerősödnek, és kész a baj. A lisztharmat ráadásul makacs kerti vendég, a telet átvészeli a növényi hulladék között, tavasszal pedig szerteszét szórja spóráit, megjelenésére bárhol lehet számítani.

...és uborkán

A gomba elleni harc első lépése a prevenció, melynek során törekedni kell arra, hogy kertünkbe jó minőségű, a lisztharmattal szemben ellenálló vetőmagot szórjunk ki, és egészséges, ép növényeket ültessünk. Az odaadó gondoskodás is fontos, a jó karban lévő növények ellenállóbbak. A lisztharmatra érzékeny fajtákat ne ültessük árnyékos, nyirkos helyre, ezek a körülmények kedveznek a gombának. A lisztharmat kedveli a burjánzó, sűrűn ültetett, egymásba érő növényeket, ha nem így ültetünk, szintén elvigyázatosak leszünk. A túl sűrű állományokat ritkítsuk és metsszük, így segítve elő a légmozgást. Megfigyelések szerint a védendő növények közelébe ültetett bazsalikom távoltartja a lisztharmatot, nem mellesleg telepítésével kiváló fűszerhez juthatunk.

A dísznövények, szobai kedvencek sincsenek biztonságban

Ha már megtörtént a baj, és megjelent a gomba, akkor többféleképpen tehetünk ellene. Amikor még nem nagyléptékű az elszaporodottság, az érintett levelek szanálásával vehetjük elejét a további terjedésnek, a levágott növényi részeket érdemes megsemmisíteni (eltüzelni, vagy a kerttől távol elhelyezni). A gomba ellen természetes, vegyszermentes módszereket is bevethetünk. Ilyen praktika az ecetes permetezés, melyhez egy szórófejes flakon, almaecet és víz szükséges (egy liter vízhez egy evőkanál ecet). Ezzel az oldattal kerti és szobai növényeinket is kezelhetjük, naponta egyszer, míg a gomba el nem tűnik. Hasonló a sós lével való kezelés, ekkor egy liter víz és egy kiskanálnyi só elegyével próbálkozzunk. Sokaknál bevált a zsurlótea, mint gombaölő, ebben az esetben a herbáriákban kapható szárított zsurlóból kell teát készíteni, mely kihűlés után rögtön bevethető. Zsurló helyett zsályát, csalánt is használhatunk. Szintén biokertészeti módszer a szódabikarbóna alkalmazása lisztharmat ellen, egy lapos evőkanál szódabikarbóna két liter vízben feloldva kiváló permetezőszer. Természetesen a lisztharmat ellen vegyszerek is bevethetőek, ezek általában réz, illetve kéntartalmú szerek, a gazdaboltokban mindig találni belőlük, azonban lehetőleg szerint kérjünk segítséget az eladótól, hogy az érintett fajta ellen a megfelelő szert kapjuk. A kemikáliás permetezés sajátkezűleg is elvégezhető, és rendszerint egy-két hét múlva meg kell ismételni a kezelést.

A rézkénpor is bevált ellenszer

Amennyiben sikerült orvosolni a bajt, a következő időszakban fokozott odafigyelés szükséges. Lisztharmat-vész elhárítása után ritkítsuk az öntözéseket, melyeket lehetőleg ne felülről végezzünk. Szobanövények esetében gyakran szellőztessünk, és ne állítsuk túl szorosan egymás mellé zöldjeinket. Egy ideig ne alkalmazzunk műtrágyát, a lédús, zsenge növényeken, fiatal hajtásokon a lisztharmat könnyebben jelenik meg újra.  

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A városi ember szomjazza a zöld területeket, fát, füvet, virágot akar látni a betonrengetegben, ezt az igényt pedig elsősorban a közparkok szolgálják ki. A budapesti, belvárosi parkok között kiemelkedő szerepe van a Múzeumkertnek, mely nevéhez híven a Nemzeti Múzeum díszes kertje. A Múzeumkert azért különleges, mert a város közepén található, ott, ahol magánkertet nagyítóval sem találni, ráadásul kifejezetten elszeparált az urbánus nyüzsgéstől. Igaz, hogy egyik oldalát a forgalmas Múzeum körút határolja, ez azonban belülről alig észrevehető, a másik három oldalról pedig kis, csendes utcák veszik körül, így valóban megvalósul az, amit nyugodt, zöld szigetnek nevezünk. A Nemzeti Múzeum biztosította elegáns atmoszféra a kertet is csendes pihenőhellyé varázsolja, ide nem tudott beférkőzni az a bulis, szertelen hangulat, ami például a közeli Erzsébet teret jellemzi. A Múzeumkertbe az emberek pihenni, olvasni, merengeni járnak, vagy esetleg azért, hogy gyors ebédjüket elfogyasszák, ahogyan azt tegnap én is tettem (a két sarokkal feljebb található kiváló levesbüfé jóvoltából). Ha már ott jártam, készítettem pár fotót, hogy más is ízelítőt kapjon a Múzeumkert egyedi hangulatából.

Ha a Múzeumkertről van szó, illendő röviden vázolni a történetét, mely igen régi kezdetű és érdekes. A Múzeum épületét megálmodó Pollack Mihály egyben a kert terveit is elkészítette, elképzelése az volt, hogy a múzeumot körülvevő területet egységbe forrassza az építménnyel. Erre szükség is volt, ugyanis a Múzeumkert az 1830-as években elhanyagolt, mocsaras terület volt, ami ráadásul lejtett is. A lejtést az alap kiásásakor kitermelt földdel szüntették meg, a kert korábban kiparcellázott részeit pedig visszavásárolták. Az első parkosítási tervet Muszely Károly pesti műkertész készítette el 1848 elején, ám kitörő szabadságharc megakadályozta a munkák megkezdését. A következő, már meg is valósuló kertészeti terv Petz Ármin nevéhez fűződik, a munkákat pedig jobbára közadakozásból fedezték, az első fák például egy margitszigeti magánbirtokról és egy kiskunlacházai uradalomból érkeztek. Érdekesség, hogy a finanszírozásra egy másik ötlet is felvetődött, egy módos pesti kereskedő a kert két oldalára egy-egy üzletház felhúzásával kívánta a kertet forráshoz juttatni, amit a város nem támogatott (ezen elgondolást ajánlom az egyre inkább zsibvásárrá váló Erzsébet tér mai kezelőinek).

A Múzeumkert 1856-ra lett készen, de a fejlesztési beruházásokhoz (padok, köves utak, kerítésépítés) továbbra is az adakozók segítsége járult hozzá. 1879-ben a kert közel ezer négyzetméter területet vesztett, a körút építése során ugyanis a kerítést 15 méterrel beljebbre helyezték át. Az öntözőrendszer kiépítése 1892-ben történt meg, ekkor bővítették ki a város vezetékes vízhálózatát, főleg az akkoriban tomboló pestisjárvány miatt. A II világháborúban a Múzeumkert is jelentős károkat szenvedett, az első gyors helyreállítás még 1945-ben lezajlott, és hét évvel később komolyabb renoválás is történt. A terület kezelését 1953-ban vette át a Múzeumtól a Fővárosi Kertészeti Vállalat, a következő nagyarányú változtatás pedig 1977-ben érte a kertet, ekkor Csorba Vera tervei alapján alakult át a terület, ekkor kerültek betelepítésre az örökzöldek, melyek eddig alig voltak megtalálhatóak itt. Egy 1993-as felmérés az élővilágot következő listába szedte sorba: természetes növénytakaró 43, egynyári dísznövények 20, kétnyári dísznövények 3, évelő dísznövények 7, cserjék 55, fenyőfélék 17, lombos fák 33, állatok 39 rendszertani egység.

Ma a Múzeumkert egy elrendezését, növényvilágát tekintve átlagos közpark, azonban különleges elhelyezkedése, átlagon felüli rendezettsége és nyugalma a belváros egyik legkellemesebb zöldetrületévé teszi.

Gyakori, mondhatni visszatérő témám a gyermekbarát kert, melynek főbb ismérvei, hogy mentes a mérgező növényektől, a veszélyt jelentő tereptárgyaktól, a rosszul rögzített aknafedelektől és így tovább, tehát az első lépés mindig a biztonságossá alakítás. Ez azonban csak a kiindulópont, a veszélytelen birtok még nem lesz rögtön gyermekbarát is. Ahhoz, hogy a gyerekek szívesen legyenek a kertben, vagyis a természetben, az kell, hogy az konkurálni tudjon a rajzfilmmel, a konzoljátékkal, és az egyéb, szobai elfoglaltságokkal. Ezért mondom mindig, hogy a nagy, szabad gyepfelület önmagában még nem vonzó a kisebbeknek, mert ingerszegény, nem izgalmas, nem rejtélyes. Utóbbi kritériumok teljesüléséhez a gyermeki fantázia elemeit kell a kertbe varázsolnunk, titokzatos zugokat, színes-szagos virágokat, felfedezhető területeket. Ebben a folyamatban fontos a jó növényválasztás, a tudatos tereprendezés és kertépítés, de vannak olyan extra dolgok, melyeket mi magunk, sajátkezűleg tudunk összehozni, egy kis kreativitás, és esetleg némi barkácsmunka árán. Ilyen fantáziadús ötleteket szedtem most csokorba, melyekkel bármely kert rövid úton mesebirodalommá, a gyerekek számára is érdekes területté válhat.

A gyerekszoba általában tele van játékokkal, melyek egy része van már annyira megunt, vagy megkopott, hogy mehetnek ki a kertbe. De nem ám csak úgy szerteszét a gyepre, hanem ügyesen elrendezve a bokrok alá, virágládákba, vagy akárhova, ahova épp illenek. A dínók a dzsungelben vadászhatnak, a G. I. Joe-k az erdőben kommandózhatnak, a babák pedig bált rendezhetnek az óriásvirágok között. A jelenetek akárhányszor újravariálhatók, eljátszhatóak. Ha pedig az egyes beállításokat lefotózza apa, akár digitális mesekönyv (szöveggel kiegészített PowerPoint bemutató) is készíthető a jelenetsorból.

 A szobai autópályák is jók, de sokkal élethűbb az egész, ha nem a szőnyegen, hanem a földön, a homokban, a fűben dolgoznak a munkagépek. Apai segítséggel komplett építkezések kivitelezhetőek, ahol minden teherautónak, traktornak, betonkeverőenek meglesz a helye. Fából, kavicsokból, téglákból fantasztikus miniberuházások valósíthatóak meg a jövő mérnökei számára.

Minden gyerek ábrándozik rejtett világokba vezető titkos ajtókról, varázslatos átjárókról. Ennek az illúziója teremthető meg, ha egy ölesebb fára ódon ajtót erősítünk, és mesefigurákkal, tündérekkel, törpékkel dekoráljuk a képet. Az ilyen elrendezés nem egyszeri produkció, a misztikus szeglet köré mese, mesesorozat kanyarítható, az újabb és újabb elemeket pedig a kicsikkel közösen készíthetjük és helyezhetjük el a varázsajtó köré. Ha csak kis fánk van, lehet miniatürizálni a csodaajtót, a hatás ugyanaz marad.

A fenti ötlettel rokon a miniatűr tündérkert, melyet csemeténk kedvenc mesejeleneteivel, mesefiguráival népesíthetünk be. Az illatos, színes, burjánzó minikert egyfajta kinti babaház lehet, ahol mindig akad valami tennivaló, csinosítanivaló, és mivel sosem lesz igazán készen, egész nyárra izgalmas szabadtéri feladatot adhat a gyerekeknek.

Hogy a mesevilágtól kicsit elszakadjunk, térjünk vissza a realitásokhoz, például a házimunkához. Meglepő, de a gyerekek többsége szereti utánozni a felnőttek által oly nagyon utált házimunkákat, erről tanúskodnak többek közt - és ezen mindig meglepődöm - a játékboltok kínálatában jelentős részt képviselő játékporszívók, játéksütők és társaik. Ezt a vonalat követve, berendezhetünk akár egy kerti mosogatót is, "habos" virágokkal és tányérokkal, plusz egy rossz csappal, hogy teljes legyen az illúzió. Persze ebben nem lehet mosogatni, de pont az ilyen ötletek azok, melyek ingergazdaggá, egyedivé tehetik a kertet.

Nem csupán dekorációként, hanem valódi játéktérként használhatóak az ilyen kicsi, körülkerített gyermekveteményesek, melyekbe leginkább könnyen nevelhető (és persze nem allergizáló, nem szúrós) növényeket telepítsünk, amiket az apróságokkal együtt gondozhatunk. A gyerekek egészen biztosan roppant büszkék lesznek a kinyíló virágaikra, vagy nagyra növő zöldségeikre.

A kerthez, ezáltal a növényekhez, a természethez való szorosabb kötődés kialakulását segíthetik elő azok a kinti dolgok, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a gyerekekkel. Ilyenre példa a fenti saját készítésű járólap (melyekből akár kis utat is építhetünk a gyermekveteményesig), amihez csak egy kör alakú sablon, némi beton, pár színes gyöngy, vidám tárgy, nameg persze az apró kezek szükségesek. Haladók akár évente csinálhatnak egy új "csempét", így láthatóvá válik, ahogy a kis mancsokból egyre nagyobbak lesznek.

Egy mesebeli kertből a pillangók sem maradhatnak ki, főleg ha az saját gyártású, ezért sosem repül el. Lepke helyett/mellett lehet madarakat is aggatni a fákra, de a lényeg itt is az, hogy az elkészítés együtt történjen.

Persze nem mindenki éri be a fa pillangóval, legyen hát valódi a kertben, mert ha van valami, amit minden gyerek rajongva szeret, akkor az a lebegő virágként repkedő pillangó. A kertbe elsősorban olyan növényekkel csalogathatjuk őket, melyeket szeretnek, de ha az a cél, hogy jól megfigyelhetőek legyenek, ráadásul csoportosan, akkor egy díszes tálat tegyünk ki nekik a kert egy nyugodt szegletébe, amibe vizet töltünk, és gyümölcsdarabokat (banánt, almát, narancsot) dobálunk. A pillangófürdető egész biztosan a kert legkörülrajongottab része lesz.

Természetesen a fenti ötletek csak apró részletei a lehetőségek végtelen tárházának, és biztos akadnak jobbak, érdekesebbek is, a lényeg azonban nem a konkrét példákban rejtőzik, hanem abban a szándékban, hogy kertünket a gyermekeknek vonzóvá, izgalmassá és érdekessé tegyük. Ha ez sikerül, nem kell többé rájuk szólni, hogy játsszanak inkább a levegőn, maguktól fognak kimenni, sőt, ha mindent jól csináltunk, úgy kell majd őket onnan bevonszolni esténként.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Fonnyadt, lehangoló külsejű, esetleg vegyszerrel kezelt zöldségek a boltok polcain? Nem probléma, ha kedvenceinket magunknak termeljük meg saját kiskertünkben. Veteményes sorozatom mai alanya egy kedvelt gyökérzöldség, mely a magyaros konyha elengedhetetlen tartozéka, a zeller.

A zellert azt hiszem senkinek nem kell bemutatni, ezt az elsősorban leveszöldségként ismert zöldségfélét mifelénk - a hazai leveskultusz okán - szinte mindenki kedveli. Ha már úgyis mondhatni kötelező kelléke a vasárnapi első fogásnak, miért ne termelnénk meg magunknak, hogy frissen, a kertből szedve vihessük a konyhába? Ebben segítek most, vagyis a zeller termesztési útmutatója következik.

A zellertermelés első lépése a palántanevelés lenne, de ez hosszú és nyűgös művelet (főleg az ültetés, az egészen aprócska magok miatt), így ugorjuk át ezt a fázist - már csak azért is mert már elkéstünk vele - és kezdjük onnan, hogy előnevelt palántát vásárolunk, például a piacon. Mielőtt kezünkbe vennénk palántánkat, említsük meg, hogy zellerből igazából háromféle létezik, a gumós zeller (A. g. convar. rapaceum), a halványító (helyesen halványított) zeller (A. g. var. dulee) és a metélőzeller (A. g. var. silvestris secalinum). Magyarországon a gumós zeller az elterjedt, ezt ismerjük zellerként, a másik két fajta nem növeszt gumót, és telepítésük csak érdekességképpen ajánlott. A gumós zeller vitaminokban nem túl gazdag, viszont jó hatással van az idegrendszerre, meszet és foszfort is tartalmaz, de főképpen pikáns, fűszeres íze miatt kedvelt.

Előnevelt palánták

Visszatérve a palántákhoz, azokat május vége táján ültethetjük ki, a sor és a tőtávolság is szűk két arasz legyen (kb. 40x40 cm). Mivel elsősorban fűszernövényként használjuk, nem kell túlzásba vinni a dolgot, 15-20 palánta elegendő lesz, persze ízlés kérdése a mennyiség. A zeller talajigénye viszonylag szük keretek között mozog, a szélsőséges talajtípusokat (homokos, agyagos, erősen kötött) nem kedveli, amit szeret, az a tápanyagban gazdag, középkötött, vályogos, nedves, de nem pangóvizes terület. Összességében az átlagos kerti talaj megfelelő az esetek többségében. Előkészületként a szokásos talajátmozgatás szükséges, melyet óvatos tömörítés kövessen, hogy a közeg porhanyós, de kellőképpen ülepedett legyen. A zeller a tápanyagok közül elsősorban a káliumot igényli, kisebb részben nitrogént és foszfort. Lehetőleg olyan helyre ültessük, ahol tavaly, vagy az idei tavasz elején történt trágyázás, itt jól fogja érezni magát. A káliumpótlás növényi hamu kihelyezésével (akár az öntözővízbe keverésével) megoldható. Fényigénye a többi gyökérfélénél magasabb, árnyékos, fénytelen helyre semmiképp se helyezzük. Ha minden előkészület megvolt, és a megfelelő hely is kijelölésre került, most már tényleg jöhetnek a palánták, amiket ne ültessük túl mélyre, sőt, inkább sekélyre helyezzük őket, az se baj, ha az első időben billegnek kicsit, a mélyre ültetett példányok nem fognak méretes gumókat növeszteni.

Halványító zeller - ne ezt válasszuk, nevelése nehézkes

A zeller vízigénye szintén magasabb a mint a többi gyökérzöldségé, ezért a gyakori öntözés nem maradhat el, és jól tesszük, ha mulcsoljuk az ültetvényt, ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy szórjunk például száraz fűnyesedéket vagy méginkább szalmát a sorok közé, amivel segítjük a talaj nedvességének megmaradását. A kezdetben gyengécske palántákat semmiképpp se slaggal öntözzük, mert kiverethetjük a vízsugárral növényeinket, inkább kannából, óvatosan végezzük a műveletet. A palánták kihelyezését követően az első öntözés legyen kiadós (iszapolás), ilyenkor tövenként ne sajnáljunk közel fél liter vizet rájuk csurgatni. A fiatal erőtlen példányoknak a gyomok komoly konkurenciát jelentenek, így a gazolás is lényeges teendő, kapa helyett (a véletlen zeller-irtást elkerülendő) inkább a kezünket használjuk. Később előkerülhet a kapa is, az ültetés és a betakarítás között 3-4 talajlazítás, gyommentesítés szükséges lesz. 

Balkonzeller

A zeller betegségei lehetnek a zellermozaik, melyet főleg a levéltetvek terjesztenek, így azokat irtani kell, valamint a csapadékos időben fellépő fómás gumóvarrasodás és a szeptóriás levélfoltosság, melyek ellen a megfelelő minőségű vetőmag jelent védelmet. A párás időszakban jó eséllyel megjelenő levélfoltosságot az érintett levelek eltávolításával kezeljük. A levéltetvek elűzéséhez bevált praktika a csalánlével való permetezés. A zeller tenyészideje fajtánként változó, de a gumók felszedésének ideje általában október, akár november elje, az első fagyoktól nem kell félni, a növény -4, -5 Celsius fokig ellenáll a hidegnek. A betakarítás idejét a meghatározott tenyészidő (180-240 nap között) mellett az alsó levelek sárgulása is jelzi. A felszedett gumókat a többi gyökérzöldséghez hasonlóan tárolhatjuk. Kedvelt rövid tenyészidejű fajták a Hegykői és az Alabástrom, és a hosszabb idejű Monostorapályi. Zeller termesztésével balkonkörülmények között is meg lehet próbálkozni, ekkor kimondottan napos és szélvédett területet keressünk neki, és ne feledkezzünk el a megszokottnál gyakoribb öntözésről.

Képek: innen, innen, innen, és innen.