Megyeri Szabolcs kertész blogja

Fonnyadt, lehangoló állapotú, vegyszerrel kezelt zöldségek a boltok polcain? Sebaj, termeljük meg magunknak, otthon az egészséges, friss terményeket! Veteményes sorozatom mai epizódjában egy méltatlanul mostohán kezelt káposztaféle kerül sorra.

Mindenkinek vannak emlékei gyermekkorából olyan ételekről, melyeket nem túlzottan kedvelt. Ebben a listában valahol a spenót, a sóska és a vágottbab környékén található a kelkáposzta, jobban mondva a kelkáposztafőzelék. Én személy szerint a fenti kvartettből mindenképpen a kelkáposztát részesítettem előnyben, favoritként nem említeném, de a mai napig az asztalomra kerül néha. A példa - már ha igazam van - rávilágít arra, hogy a kelkáposzta úgy él a fejeskáposzta (főképpen a savanyúkáposzta) mellett, mint egy híres hollywoodi sztár kissé lesajnált testvére, aki sosem léphetett a rivaldafénybe. Pedig a kelkáposzta (a rend kedvéért: Brassica oleracea convar. bullata) nem egy rossz dolog, sok fehérjét és ásványi anyagot tartalmaz, vitaminokban pedig alig marad le a nagytesótól, ráadásul kimondottan szép termény. Igaz, hogy savanyítani nem lehet, viszont hosszan eltartható, és a belőle készült ételek jóval könnyebbek a gyomornak, mint a savanyúkáposztához kapcsolódó zsíros, magyaros fogások.  Aki kedvet kapott házi termesztéséhez, mindenképp olvasson tovább, ígérem nem lesz nehéz a feladat.

Mivel már a nyár elején járunk, ilyenkor a kései fajtákat kell választanunk, és feltétlenül palántákat kell beszereznünk (a magról neveléssel már elkéstünk, és egyébként is könnyebb a palántával bánni). A kései típusokat egészen június végéig ültethetjük. A talajt tekintve a legjobb választás - már ha lehet választani - a humuszos, tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású közeg, ahogy általában, a kelkáposzta esetében is többnyire megfelelő az átlagos kerti föld. Előkészületként egy szokásos átmozgató ásást, talajtömörítést, és trágyázást lehet ajánlani, utóbbi ne maradjon el, a kelkáposzta az átlagosnál magasabb tápanyagigénnyel bír. A palánták helyét körültekintően jelöljük ki, mert bár a kelkáposzta melegigényes növény, ott lesz a legszebb, ahol időszakos árnyékot kap, így magasabb növények közelébe, vagy akár egy gyümölcsfa alá is telepíthetjük. Az igazsághoz tartozik, hogy a kései fajták jobban bírják a napsütést, így ha nem találunk félárnyékos helyet, az sem baj. Ültetéskor a példányokat egymástól legalább kétarasznyi (40-50 cm) távolságra ültessük, ugyanekkora sortávolsággal, és ne feledjük a kihelyezést követő első alapos beöntözést. A vízzel később se bánjunk szűkmarkúan, mert bár a kelkáposzta jól bírja a szárazságot, lédús, jó minőségű terményt csak akkor kapunk, ha rendszeresen és bőven öntözzük. Tartózkodjunk a kampányszerű öntözéstől, vagyis ne eseti jelleggel öntsük nyakon veteményünket egy szakajtónyi vízzel, mert ez is minőségromláshoz vezethet.

Az öntözés mellett a nyári teendők kimerülnek a megszokott gazolás, kártevőirtás duóban. A lédús, húsos leveleken levéltetvek megjelenése várható, ellenük például csalánlés permetezéssel, vagy az egyéb bevált módszerekkel lehet védekezni. A másik jellemző kártevő a káposztalepke hernyója, amiket manulisan, szedegetéssel lehet eltüntetni. Betegségek közül a peronoszpóra jöhet szóba, ami sárgásfehér foltok megjelenésével támad, károsítva a leveleket. Az érintett részek eltávolításával orvosolhatjuk a problémát, a megelőzés még a növény magonc és palánta korában esedékes, így jó minőségű palánta beszerzésével a peronoszpóra támadása kivédhető valamelyest. Lisztharmat is előfordulhat a kelkáposzta veteményben (lisztharmat elleni tippeket ITT olvashatnak), és vírusos mozaikbetegség is megjelenhet, ami általában a szaporító anyaggal kerül be, vagy vírusvektor által, utóbbiak a fenti kártevők lehetnek. A legyengült, nem megfelelően táplált (trágyázott) növények fogékonyabbak a betegségekre, így a védekezés szintén a megfelelő minőségű palántaválasztásban és a gondozásban rejlik.

Az undok káposztalepke-hernyó

A kései fajták az ültetést követően a 100-120.-ik nap környékén szedhetőek fel, a betakarítás idejét jelzik a jól fejlett, még üde, húsos levelek. Ilyenkor a fejek megdöntése után egy késsel válasszuk le a kelkáposztát a szárról, és már vihetjük is a konyhába. A külső, sötétebb fedőleveleket feldolgozás előtt távolítsuk el, ezek kiváló állati takarmányként szolgálhatnak. Eltarhatósági idejét hosszabbíthatjuk földbe vermeléssel, vagy úgy, ha gyökerestől szedjük fel, és hűvös pincében nyirkos homokba állítva tároljuk. Érdekesség, hogy léteznek áttelelő fajták, melyeket nyár végén, kora ősszel lehet kiültetni, a sikerhez azonban megfelelő körülmények (védett, extrém hidegtől mentes terület) szükségesek, azt hiszem ezzel viszonylag kevesen fognak kísérletezni, főleg, hogy az áttelelelés a magtermesztés témaköre, az első évben a növény zöldtömeget fejleszt, másodikban felmagzik, így a második évi termés már fás, élvezhetetlen lesz. Ez a legtöbb káposztafélére, keresztes virágúra igaz. A kelkáposzta elvileg balkonon is termeszthető, de a fejek nagy mérete, és a bő ültetési távolság miatt ezt nem ajánlom, inkább kisebb helyet igénylő terményekkel próbálkozzunk az általában véges szabad területtel rendelkező balkonokon, erkélyeken.

Az unalmas főzelék helyett töltött kelkáposztát is készíthetünk! Recept: ITT

Képek: innen, innen, innen, és innen.