Megyeri Szabolcs kertész blogja

A jópofa név egy tanösvényt takar, mégpedig Budapest belvárosában, ráadásul már másodszorra, tehát egy visszatérő akcióról van szó. Tavaly volt szerencsém a felavatást megelőző sajtótájékoztatón részt venni, ahol egyrészt kiváló biokoktélokat szolgáltak fel, de ami fontosabb, kiderült, hogy mi is ez az egész, mert háttérinformáció nélkül az ember csak áll csodálkozva, hogy mik is ezek a nagy fakeretek, belül "lebegő" ültetőládákkal, növényekkel.

Aki az utcán botlik bele, helyben is megtudhatja, mi ez

Ha kicsit hunyorítva nézzük, tényleg lebegni látszanak. A padra le is lehet ülni álmélkodni

A tanösvényként aposztrofált négy állomásból álló kockasorozat a British Council által támogatott Klímanagykövetség egyesület projektje, melynek tagjai ifjú szakemberek, akik a környezet-, és klímavédelmi akciókon dolgoznak, soraikban van biológus, környezetvédelmi szakember, nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatárs, formatervező, és agrármérnök. A Porzó korzó az egyik vezető projektjük, mely az angliai Eden Project alapján jött létre, ami önmagában is megérne egy bejegyzést, alkotói szerényen a világ nyolcadik csodájának nevezik, ami talán túlzás, ám mindenképpen egy grandiózus és tisztelendő vállalkozásról van szó. Az Eden Project tulajdonképpen egy hatalmas növénykert, egyfajta arborétum, melyben két fedett és egy fedetlen Biome (vasszerkezetre rögzített öt és hatszögletű műanyag lapokból kialakított üvegház) található, melyek közül az egyik trópusi növényeknek, a másik mediterrán flórának ad otthont, a harmadik szabadtéri pedig változatos, a helyi klímán megélő fajokat tartalmaz. A dómok mellett jelentős méretű parkosított rész, és egy tanközpont (belső nevén Core) található itt. A komplexum célja, hogy megőrizze és bemutassa a bolygó növényvilágának egy részét, de oktatás és szervezett körütak is vannak itt. 

A cornwall-i Eden Project, a Porzó korzó ötletadója (kép: innen)

Ez már újra Budapest, a Madách Imre úti installációkkal, rögtön a népszerű Gozsdu udvar szomszédságában. Érdemes átruccanni egy pár perces nézelődésre

Ennek a nagyszabású létesítménynek és elgondolásnak egy miniatűr darabkája, ihletettje a budapesti tanösvény, mely minden állomásán más-más fajokat mutat be, például energetikai növényeket, a mesék növényeit, vagy épp gyógy-, és haszonnövényeket. Az elgondolás természetesen jó, és kellőképp ötletes, hiszen elsősorban azokhoz a nagyvárosi fiatalokhoz, gyerekekhez (de igazából bárkihez) szól, akik csupán felületes kapcsolatban állnak a növényvilággal, illetve egyes fajokkal csak késztermékként (krém, étolaj, zacskós fűszer stb.) találkoznak. A Porzó korzó kockáiban viszont teljes valójukban láthatják őket, meg lehet őket érinteni, simogatni, sőt, akár örökbe is lehet fogadni a kedvenceket, mely aktusról egy dokumentumot is kapnak némi adományért cserébe a nevelőszülők. 

A csalánt simogatni nem érdemes, örökbefogadni azonban lehet!

Tavaly, az első Porzó korzó alkalmával a Főkert Zrt. vállalta magára az öntözést, idén a tavalyihoz képest módosult helyszíneken a VII. kerület, az Erzsébet téren pedig a főváros gondozza a palántákat, ám segítő mindig akad. Tegnap a tanösvényen végighaladva az egyik építménynél egy kutyasétáltató idősebb úr locsolt ottjártamkor, a Madách téren pedig hogy-hogy nem, épp a Klímanagykövetség pár tagjával futottam össze, akik pont az árnyékolókat tűzték fel a kockák tetejére, mivel az elmúlt kánikulai napok kissé megtépázták a kockák lakóit. Tőlük tudtam meg, hogy a növénykalitkák immár geocaching pontok is, valamint azt is, hogy jövő hét kedden egy érdekes program várható az állomásokat érintve, erről még a mai napon, a sajtóanyag beérkezése után frissítésben fogok beszámolni, de én már tudom, hogy vidám dolog lesz.

A növényeknek örökbefogadás nélkül is akad gondoskodó nevelőszülőjük...

...és a Klímanagykövetség tagjai sem hagyták magukra a zöldet, itt épp árnyékolót kapnak a növények

A Klímanagykövetség Egyesület honlapja ITT

Persze, miért is ne? Hiszen a füge egzotikus növény, finom a termése, és képes színt vinni a kertbe a megszokott, és valljuk be néha unalmas növények közé. A fügét legtöbbünk csak az áruházak polcairól ismeri, aszalt formában, ami ugye nem igazi, már a fügefát tekintve, mert nassolnivalónak igencsak kiváló. Jó hír, hogy a füge nálunk is vígan megél, igaz némi hibaszázaléka van a dolognak, mert fát nem érdemes nevelni belőle a mi éghajlatunkon, és a magyar kerti füge esetében az aszalás sem működik, de dísznövényként és frissen fogyasztható gyümölcsként elsőrangú.

Azért lelkendezem most a füge iránt, mert a hétvégén egy ismerősöm kertjében egy szép bokorral találkoztam, erről készültek a fent és lent található képek. Vendéglátóm arab származású, így nála mondhatni természetes, hogy füge is nő a kertben, ahogy Egyiptomban, Izraelben és a mediterrán országokban is megszokott növény ez, a hírek szerint pedig a legjobb füge Szíriából érkezik. Magyarországon kizárólag az adriai típusú füge nevelhető, ennek gyümölcse aszalásra nem alkalmas.

Az első betakarítás július végén, tehát mostanában esedékes

Védett helyre, fal mellé ajánlott telepíteni

Aki a kertbe fügét (Ficus carica) szeretne, kertészetekben vásárolhat csemetét, de ha a szomszédnak, ismerősnek már van, akkor dugványozással, vagy a tősarjak szétültetésével is szaporítható. Talajban nem válogat, az átlagos kerti föld megfelelő neki, hiszen Afrikában még a homokos talaj megkötésére is használják, tehát nem lesz gond vele szinte sehol. Mivel szubtrópusi növény, sok fényre és melegre van szüksége, a legjobb, ha védett, délre néző fal elé telepítjük. Nálunk inkább bokorformára érdemes nevelni, így is terebélyes, magas díszítőértékű növény válik belőle. Nagy előnye, hogy kártevői, betegségei alig ismertek, ezért kezdő kertészkedők is próbálkozhatnak vele. Ami fontos a fügével kapcsolatban, hogy télen takarni kell, elvileg -15 Celsiusig fagyálló, de a védelem elkél neki. Érdekesség, hogy ennek hiányában sem kell a pusztulásától tartani, a föld alatti részek gyakorlatilag bármilyen kemény telet kibírnak, de ilyenkor a nulláról kell újraindítani a nevelést tavasszal. A takaráshoz a legmegfelelőbb a lombhullatást követően a növényt körbekeríteni, például dróthálóval, a belsejét pedig feltölteni falevéllel, majd egy erősebb kartonpapír-lappal, vagy kátrányos papírral lefedni. Egyszerűbb, de szintén hatékony módszer az ágak közeinek feltöltése, például náddal, szalmával, ezt főleg a nagyra, szélesre nőtt bokrok esetében tegyük, mikor a körbekerítés már nemigen jöhet szóba. Takaráskor a bokrot le lehet pányvázni, vagyis a föld közelébe húzni, mondjuk kampós madzagokkal.Tavasszal a bokrot meg lehet metszeni, de ez nem kötelező, annál is inkább, mert a teljes növény visszametszésével elveszíthetjük a termést, ami csak a kétéves, letermett vesszőkből fejlődő egyéves vesszőkön nő. A vadhajtásokat, az elfagyott, sérült részeket érdemes visszavágni, illetve a töveken útnak induló új hajtásokat, ha formára akarjuk igazítani növényünket. Fiatal példányokon április-május tájékán 20-25 centiméterre metsszük vissza az ágakat, ha oldalhajtásokat szeretnénk. Idősebb, nagy lombozatú bokrokon ritkíthatjuk a hajtásokat, hogy a termés több fényhez jusson.

A bokorforma a praktikus, könnyebben megoldható így a téli takarás

Fügebokor telepítésénél az első szüretre körülbelül három-négy évet kell várni. Az érés júliusban történik, és általában az ősz derekán még egy termés várható, sőt kis szerencsével még augusztusban is lehet betakarítani egy középső hullámból. A gyümölcs leszedését vagy kézzel végezzük, vagy szelidített, idomított majmokkal, ahogy azt a feljegyzések szerint az ókori Egyiptomban is tették, bár valószínűleg nálunk nehéz betanított makikhoz jutni. Fontos azonban az érést teljesen kivárni, az éretlen füge tejnedve irritáló hatású, és persze az íze is rossz. A leszedett gyümölcsöt azonnal el kell fogyasztani, hamar romlik, alig pár napig tarható el.

Pár napja kétségbeesett hangvételű levelet kaptam egy olvasómtól, aki már-már horrorisztikus dolgokról számolt be. Kertjében megjelent egy rovarféle, ami szemre hasonlít a darázshoz, ám annál jóval nagyobb, ijesztőbb külsővel bír, ráadásul mély, fenyegető hangon zümmög. A családban kisgyermek is van, így a riadalom még nagyobb lett, a levél írója szerint gyakorlatilag nem mernek kimenni a kertbe a darázsszerű monstrum támadásától tartva. Rövid levelezés és - kép híján - verbális beazonosítás után jó eséllyel fény derült a betolakodó kilétére, aki nagy valószínűséggel az óriás tőrösdarázs.

Az óriás tőrösdarázs (Megascolia maculata flavifrons) - elég csak a fenti képre pillantani - valóban nem egy bizalomgerjesztő darab, és a darazsak agresszivitását, fájdalmas szúrását ismerve nem csodálom, hogy aki meglátja, arra gondol, itt bizony baj lesz. A tőrösdarázs a legnagyobb hazai darázsfajta, akár 4-5 centiméteresre is megnőhet, a nőstények nagyobbak, mint a hímek, fejükön sárga folt található, míg a hímek feje fekete. Valójában azonban ez a darázsfaj egészen ártalmatlan jószág, a kertekben elterjedt kecskedarázshoz (Vespula vulgaris) és a lódarázshoz (Vespa crabro) hasonlítva egy valóságos bárányka, emberre nem támad, hessegetésre, csapkodásra sem válaszol agresszívan. Az óriás tőrösdarázs azonban sokkal érdekesebb, sőt rejtélyesebb annál, mintsem hogy elintézzük egy mondattal. Az első fontos információ róla az, hogy védett, eszmei értéke ötvenezer forint, így irtása nem engedélyezett. Ezért, legyen bármilyen félelmetes is, nem szabad pusztítani, nem csak a tiltás miatt, azért sem, mert egy ritka és különleges rovar. Ahol esetleg annyira elszaporodik, hogy már valóban problémát okoz, ott szakembert érdemes hívni, aki befogja, és áttelepíti a rovarokat. Ha más ötlet nincs, azt javaslom, hogy egy közeli egyetem rovartani tanszékén kérjenek segítséget az érintettek a tőrösdarazsak eltávolításához.

A poszt folytatódik, kattintson a tovább gombra!

A metszésről általában a szőlő, vagy kedvenc házirózsáink jutnak eszünkbe, és például jóval kevesebbszer a fák, legyenek kerti példányok, vagy az utcafrontokon élők. Pedig a fákra is ráfér időnként a metszés, az alakítás, aminek  több oka lehet. A metszés alapvetően azért történik, hogy a koronát vagy a törzset alakítsuk, hogy az ágrendszert formázzuk, vagy éppen a beteg, elhalt részeket távolítsuk el. A gyümölcsfák esetében az ifjítás, a terméshozam növelése is cél lehet, de most elsősorban a közterületi (tehát jellemzően nem gyümölcs) fákról lesz szó, mégpedig azért, mert egy olvasóm olyan gyakorlatra hívta fel a figyelmemet, aminek nyomát magam is láttam már nem egyszer, és melyet nem szabadna alkalmazni. Ez a tördeléses metszés, már amennyiben az ilyen durva beavatkozást lehet metszésnek hívni.

Ezekből a helyes kis utcai fákból egyszer nagy fa lesz, akkor pedig előfordulhat, hogy alakítani, metszeni kell őket. De nem mindegy, hogyan!

A metszés lényege ugyanis az, hogy egyenes, roncsolásmentes metszlapú sebfelületet kapjunk, mert ezen keresztül nehezebben jutnak be a kártevők, kórokozók, valamint az ilyen szabályos vágást , vagyis a sebfelületet könnyebben be tudja így nőni a kéreg. Az is fontos, hogy a vágás lehetőleg csonk nélküli legyen, tehát a törzshöz, ághoz minél közelebb történjen meg. Ezek a lényeges körülmények értelemszerűen nem valósulnak meg a tördeléses metódusnál, ami szükségszerűen problémákhoz vezethet. Az így kezelt fa könnyebben betegszik meg, ez pedig - közterületen és a kertekben is - akár végül balesetveszélyhez is vezethet, hisz az itteni fák alatt gyalogosok, autók járnak, a beteg, vagy elhalt fa pedig sérülést okozhat, ha ágai egy erősebb szélben letörnek.

Így a szakszerű, és a fa számára is megfelelő

Mivel a tördelés általában hozzá nem értésből, esetleg sietségből valósul meg, valószínűsíthető, hogy ezek a fák a megfelelő utókezelést sem kapják meg, pedig a metszés végén a sebfelületeket sebkezelővel kell(ene) lekezelni, ezzel végleg elejét véve a fertőzéseknek. Ennek hiányában a fa egészségével oroszrulettet játszanak a szakbarbár kertészek. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy a tördeléses alakítás létezik, mint metszési alternatíva, elsősorban a korona formázásánál. Ebben az esetben metszőolló és fűrész nélkül, kézzel, szemmértékünkre hagyatkozva alakítjuk a növényt, de ez nagyon ritkán alkalmazott módszer, mivel egyenetlen sebfelületet ad, nagy, támadható részt hagyva a növényen, melyből akár csonkok is kiállhatnak. Elsősorban még fiatal ágaknál, rügyeknél alkalmazható ez hellyel-közzel jól, de a szőlő egyik metszési formája is ez (szőlősökben a hónaljhajtások kitörése elfogadott, bevált módszer).

A kisebb hajtások, vékonyabb ágak esetében csábító a gyors tördeléses megooldás, de ilyenkor is inkább nyúljunk metszőollóért!

Érdekes kérdés, hogy akkor ki, és miért jár el ilyen módon közterületi, utcafronti fák esetében? Egyrészt lehet, hogy az utcafronti részhez tartozó háztulajdonos próbálja így formára igazítani a portája előtti növényt, akár azért, mert az valamiért zavaró a számára (például árnyékol, vagy akadályozza a közlekedést). Ebben az esetben egyszerűen figyelmeztetni kell őt, hogy amit csinál, az nem jó a fának, és feltehetőleg később neki sem lesz jó, ezért inkább fűrésszel, ágvágóval és sebkezelő anyaggal felszerelkezve álljon neki a feladatnak. Gyakran előfordul az is, hogy lelkes lakók az utcafronti területükre fát ültetnek, ami később túl nagyra nő, és problémát okoz, ezután pedig dühödten nekiállnak házilagos módszerekkel (ilyen a tördelés is) megregulázni a terebélyesedő növényt. Ezt a jelenséget meg lehet előzni azzal, hogy telepítés előtt vagy szakirodalomból, vagy egy kertész szakembertől tájékozódik az ültetni vágyó, és például megfelelő fajtaválasztással elejét lehet venni a későbbi bosszúságnak. A tördelés másik oka lehet, hogy a közterületi növények gondozásával megbízott vállalkozások nem megfelelően felkészített munkásokat alkalmaznak, akik hajlamosak a dolgokat az egyszerűbb végükön megragadni, és fűrészelés helyett kézzel, lábbal, szabálytalan fejszecsapásokkal dolgozni. Ilyenkor a legjobb, ha jelezzük az illetékes vállalkozásnak, vagy az azt alkalmazó önkormányzatnak a helytelen gyakorlatot.

Kreatív megoldás, ha a későbbi alakítást elkerülendő eleve formára növesztjük a lombkoronát. A budapesti Károly körúton így tettek, és bár a metszés itt sem maradhat el, a forma adott és mutatós, a metszés pedig gyermekjáték

Végül egy jótanács. Amennyiben portánk előtt túl nagyra nőtt, vagy valamilyen más okból metszendő fa található, óvatosan álljunk neki a feladatnak. Először is, a közterületi fák az önkormányzat tulajdonai, így saját szakállunkra nem végezhetünk rajtuk nagyobb léptékű alakító metszést, vagy csonkolást, különben szabálysértést követünk el. Másodrészt a vastagabb, magasabban elhelyezkedő ágak szanálása veszélyes munka, sose álljunk neki a fűrészelésnek egyedül, vagy megfelelő szaktudás és eszközök nélkül! Végül pedig: fák metszésekor mindig növénybarát módon járjunk el, használjunk ágvágót, fűrészt, és a sebkezelés se maradjon el!

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Meg bizony, ezért érdemes, sőt szükséges odafigyelni zöld, vagy épp színes kedvenceink kondíciójára ezekben a forró napokban. Ugyan az előrejelzések mától jelentős visszaesést prognosztizálnak, de ez csak azt jelenti, hogy a mai 40 Celsius helyett kicsivel 30 Celsius fölötti értékekre számíthatunk, ami azért még mindig hőség. Ahogy az embereknek megterhelő ez a hőfok, úgy a növények is megszenvedik, bár van pár fajta, melyek igazán ilyenkor vannak elemükben. Épp ezért nem lehet minden növényt ugyanúgy kezelni a kánikulában, de mindegyik esetében akad valamilyen teendő, elővigyázatosság.

Fontos, hogy hőség idején az öntözések reggel, vagy este történjenek, és akár családi programot is lehet csinálni a növényitatásból

A növényvilág általában a megelégedésünkre szolgál, vagyis szeretjük a növényeket, mert illatosak, jóízűek,  vagy szépek, némelyik mindez egyszerre, és persze hasznosak is, de kivétel mindig akad. Amit nem szeretünk, az rendszerint nem hasznos, ezeket az esetek többségében gyomnak hívjuk, és próbáljuk őket tűzzel-vassal irtani, mert csak bosszúságot okoznak. Van azonban pár olyan gazféle, amik nem egyszerűen irritálóak, hanem komoly gondot, anyagi kárt, és folyamatos problémát okoznak (és itt most nem a mezőgazdasági esetekről van szó). A nyár derekának két ilyen szörnyű gaztevője a királydinnye és a toklász, az első a biciklisek réme, míg a második a kutyatartók örök ellensége.

Egérárpa, vagyis a toklász

Kezdjük a négylábúak növényi főgonoszával, a toklásszal, ami valójában a Hordeum murinum, vagyis az egérárpa, vagy vidékies - és nem kifejezetten polkorrekt - nevén a cigánybúza elszáradt termése. Az egérárpa az egyszikűek osztályába és a perjefélék családjába tartozó gyomnövény, ami jó gazhoz illően rendkívül elterjedt, az egész országban előfordul, utak mentén, réteken, parlagon hagyott, elvadult városi területeken. Virágzása májustól a nyár közepéig tart, és az ebekre leginkább júliusban és augusztusban veszélyes. Az egérárpa termését védő kalász (ez a toklász) júliusra kiszárad, leválik a szárról, és sajátos felépítése révén ekkortól állatokra tapadva kívánja magát széthordatni szerte a nagyvilágba. Az elv a növény szempontjából roppant frappáns, ám az ebek oldaláról nézve problémás és fájdalmas. A toklász ugyanis hegyes végű, és kis szögben álló szálkákat visel, így ha - például - egy kutya bőrébe fúródik, akkor alakjának megfelelően nem tud másmerre, csak befelé haladni, mint például egy klasszikus nyílhegy. A kutyák közül főleg a lelógó fülűek vannak veszélyben, de toklász fúródhat a talpba, a lábujjak közé, a hónaljakba, szembe, orrba, nemi szervek környékére, és akár az ínybe is. Az ebek a toklászos sérüléseket nyalogatással jelzik, de a fejrázás, és féloldalas fejtartás is intő jelek lehetnek. A már beszúródott növénydarabot sajnos a legritkább esetben lehet házilag kiszedni, ezzel általában nem is érdemes vesződni, mert csak fájdalmat, vagy még nagyobb sérülést okozhatunk vele, az állatorvosnak pedig rutinfeladat az eltávolítás.

Amit a gazda megtehet, az a megelőzés. Július, augusztus környékén a megszokott futtatóhelyeket alaposan szemügyre kell venni, és ha egérárpát találunk, akkor vagy a kutyás társakkal összefogva el kell tüntetni, vagy új, egérárpával nem fertőzött sétaterületet kell keresni. Vidéken kerülni kell a gyommal borított mezőkön, útszéleken való sétáltatást, és mindenképp szükséges a kintlét után alaposan átnézni az ebet, mert a még csak megtapadt, de nem befúródott toklász házilag is kiügyeskedhető, némi nyírás árán. A kijelölt, körbekerített városi kutyafuttatók környékén is megjelenhet a gyom, ezeken a helyeken érdemes alaposan kigazolni, hiszen a belvárosokban nehéz másik, közeli és megfelelő futtatót találni, és terület sem nagy általában. Ha mindez valamiért nem lehetséges, a lelógó fülű fajták füleire harisnyát lehet húzni, ami az eb szépségén ugyan ront, de a toklásztámadás ellen hasznos, és akár szűk zoknit is adhatunk a kutyára, amit biztos utálni fog, de a javára válik. Szintén érdekes módszer a kutyafüldugó, mely az állat dobhártyáját óvja. Az egérárpa a kertekben is megjelenhet, főleg ott, ahol a birtok összeér parlagon hagyott, gondozatlan területekkel, vagy olyan nagy, hogy vannak műveletlen, eldugott részei. Drótos vagy pengés fűkaszával a gyom kivégezhető, a levágott nyesedék alapos összegereblyézésével pedig a veszélyforrás megszüntethető. Lakótelepeken, a házak közötti zöldterületeken is megtelepedhet az egérárpa, elsősorban ott, ahol nem szokás a közös park gondozása, művelése. Ilyen helyeken vagy nem szabad elengedni az ebet, vagy - hiszen a kutyások az egyik legösszetartóbb hobbiközösség - összefogva kell megteremteni a feltételeket a biztonságos kutyasétáltatáshoz.

Egy bizarr ötlet, kutyafejre való védőháló toklász ellen. Akinek megtetszett, de itthon nem találja innen megrendelheti

Az egérárpához hasonlóan bosszantó és kártékony a királydinnyefélék (Zygophyllaceae) családjába tartozó gyom, a Tribulus terrestris, vagyis magyarul maga a királydinnye. Ez a kétszikű gyomnövény a meleg, száraz klímát és a homokos talajt kedveli, Magyarországon főleg az Alföldön elterjedt, de alkalmazkodóképes, így városokban, utak, vasúti és villamos sínek mentén, parkokban is előfordul.

Királydinnye. Nem csúnya, de mindenképp bosszantó gyom

Az egérárpához hasonlóan a királydinnye is mások segítségével szeretne terjeszkedni, mégpedig úgy, hogy toktermése - mely tüskés résztermésekre esik szét - legelésző állatok szőrébe akadva széthordásra kerüljön. Sajnos a királydinnyét nem érdekli, hogy városokban viszonylag kevés a juh, a kecske, vagy a tehén, beéri háziállatokkal vagy biciklikerekekkel is. A legnagyobb gondot a kerékpárosoknak okozza ez a növény, vékony, hegyes és kemény tüskéi képesek átszúrni még a nagyobb, rücskösebb külsőket is, én például tavaly egyszer, a Kőbányai út melletti kerékpársávon három kilométer alatt összesen hét tüskét gyűjtöttem be. A problémát fokozza sokszor az is, hogy a bicikliutak mentén kaszáló munkások a nyesedéket az útra szórják, de legalábbis nem gyűjtik össze, így alkalomadtán komplett tüskeszőnyeg boríthatja az aszfaltcsíkot. A védekezés egyik elvi lehetősége a talajjavítás lenne, a királydinnye nem, vagy nehezen él meg humuszban gazdag, kötött közegben, de ennek a módszernek a kivitelezhetősége eléggé kérdéses, nehezen elképzelhető, hogy a városi utak mentén ilyen történjen, ahogy a tarlóhántás, vagy a kapálás is esélytelen ezeken a területeken. A gyomos közterületek karbantartóitól ellenben már elvárható lenne némi odafigyelés, de a gyakorlatban ez sem tapasztalható.

Veszedelmes tüskék

Létezik pár kerékpáros taktika a királydinnye ellen, például a dupla belsőgumi használata, ilyenkor egy, a belső ív mentén megnyitott belsőgumiba kell beleerőltetni egy másikat, majd a kettőt együtt a külsőbe passzírozni, állítólag így már kisebb a defekt esélye. Léteznek speciális folyadékkal töltött gumik, melyeknél a belül keringő folyadék képes eltömíteni az apró lukakat. Előnyük, hogy alig drágábbak a hagyományos belsőknél, hátrányuk, hogy a szelepnél szivárgás léphet fel, ami ráadásul a beszámolók szerint büdös és ragadós. Megoldás lehet még a belső nélküli, ún. tubeless gumira való átállás, ezek sokkal ellenállóbbak a hagyományos típusoknál, ám jelentősebb befektetést (új felniket) kívánnak. Érdekesség, hogy a királydinnye sokak szemében hasznos növény, ugyanis a népi gyógyászatban régóta afrodiziákumként, valamint a szív-, és érrendszeri bajok ellenszereként ismert, így vannak, akik célzottan telepítik kertjükbe. Ebben az esetben viszont fokozott óvatosság javasolt, nem szabad engedni, hogy a királydinnye közelébe kisgyerekek és háziállatok jussanak, célszerű a tüskés ültetvényt a kert egy félreeső részére telepíteni, és körbekeríteni.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.