Megyeri Szabolcs kertész blogja

Jó gomba, rossz gomba

2 komment

Az ősz második fel egybeesik a gombász szezonnal, ilyenkor sokan járják az erdőt gombaszerzési céllal, de az alkalmi túrázók, természetjárók is gyakran visznek magukkal a talált gombákból. Természetesen a gombaszedés nem gyermekjáték, hiszen mérgező fajok is akadnak szép számmal, így laikus módon lehetőleg ne vágjunk be leebbe a tevékenységbe, ha mégis, akkor pedig minden esetben hivatásos szakértővel vizsgáltassuk be a szerzeményt. Az alábbiakban két gombáról lesz szó, az egyik halálos veszedelmet jelent, míg a másik királyi csemege!

Tuber melanosporum p106.jpg

Tuber melanosporum

Kezdjük a szelíd és finom alannyal, ami nem más, mint a szarvasgomba! A szarvasgomba valójában gyűjtőnév, tehát több faj megjelölésére szolgál. A legkedveltebb szarvasgomba a fekete, vagy francia szarvasgomba néven ismert Tuber melanosporum. A hozzáértők szerint ez a legjobb, az igazi szarvasgomba ízélményt nyújtó fajta. A Tuber melanosporum hazánkban nem terem, Európa déli részén honos, főleg persze Franciaországban, ahol nagy népszerűségnek örvend. A francia szarvasgomba szimbióta (akárcsak a többi szarvasgomba), fák gyökereinél él, főképpen korosabb tölgyesekben. Ne bánkódjunk azonban, mert nálunk is megtalálhatóak értékes és ízletes fajták, mint például a Tuber aestivum, vagyis a nyári szarvasgomba, a Tuber magnatum, más néven az isztriai (piedmonti) szarvasgomba, utóbbi a legritkább és legdrágább mind közül. A magyar gombászok könnyen összefuthatnak a téli szarvasgombával (Tuber brumale). Megemlítendő még a Tuber nemzetségen kívül eső, de szarvasgombának elnevezett faj is, az egyik a fehér szarvasgomba (Choirmyces meandiformis), a másik az édeskés ízű, és itthon sok helyütt megtalálható homoki szarvasgomba (Terfezia terfezoides).

Brumale01_180.jpg

Tuber brumale

Tudta-e? Más nyelveken a Tuber melanosporum is téli szarvasgomba néven ismert, ami könnyen összezavarhatja a vásárlót, ezért érdemes elolvasnia termék cimkéjét, és a latin név segítségével beazonosítani az árut, mert árban és ízben is jelentős különbségek adódhatnak. 

cochon_truffier.jpg

Ha gombászásról van szó, a malac nem a barátunk...

A szarvasgomba gyűjtése rendszerint kutyával történik, régebben a disznó is gyakran használt keresőállat volt, de a malaccal az a baj, hogy ő maga is rajong a szarvasgombáért, így találat esetén meg kell vele harcolni a zsákmányért, állítólag nem egy gombász ujja bánta már a sertéssel vívott harcot. A kutyás keresés sokkal hatékonyabb, a kutyát ugyanis nem érdekli a gomba, ő a játék kedvéért keres, és beéri jutalomfalattal, simogatásos elismeréssel, ráadásul az eb a malaccal ellentétben nem túr, így nem tesz kárt az erdei aljnövényzetben, gombatelepekben. Elsősorban a vizslák és a labradorok jeleskednek gombakeresésben, de más kutyafajták is betaníthatóak. Aki csak úgy belevágna a nagy haszonnal kecsegtető szarvasgomba vadászatba, annak rossz hír, hogy ez a tevékenység engedély-, és bejelentésköteles, még a kutyának is rendelkeznie kell "végzettséggel"! A törvényi háttér IDE kattintva olvasható.  

 ...................................................

A szarvasgombával ellentétben a gyilkos galóca (Amanita phalloides) kifejezetten kerülendő, ugyanakkor nem árt legalább felületesen megismerni, hogy nehogy bajt okozzon. A gyilkos galóca egész Európán elterjedt, nyártól őszig jelennek meg termőtestei. A nagyobb méretű gombák közé tartozik, magassága 7-20 centiméter lehet, elsősorban tölgyesekben, fenyvesekben, fák tövében található meg, de tulajdonképpen bárhol megtelepedhet, ahol számára megfelelő fafajok élnek. Az esős, meleg nyár, és az enyhébb ősz elősegíthetik a tömeges elterjedést, ilyenkor a mérgezések száma is megugrik. A gyilkos galócának karcsú, fehér tönkje van, kalapja fehéres, olíva-, esetleg sárgászöld színű. Gallérja és bocskora is van, ezért hasonlíthat az ehető erdei csiperkére, azonban fontos különbség, hogy a galóca lemezei mindig fehérek, míg a csiperkének korától függően rózsaszínes, vagy barnás lemezei vannak. A fiatal gyilkos galóca tojáshéjszerű burka a pöffeteghez teszi hasonlóvá. Más esetekben a külsőre sokban egyező tarlógombával téveszthető össze a galóca, ám lényeges eltérés, hogy a tarlógombának nincs bocskora. Azonban a galóca bocskora a földhöz nagyon közel helyezkedik el, és a késsel levágott gomba esetében ez a különbség nem feltűnő. 

amanita_phalloides.jpg

A gyilkos galóca kis adagja is nagyon veszélyes, de még rosszabb, hogy a mérgezés sajátos lefolyású, ami miatt a betegek rendszerint későn kerülnek orvoshoz. Az első tünetek ugyanis csak az elfogyasztást követő 8-24 órában lépnek fel, általában heveny hányás és erős hasmenés formájában, melyet a kiszáradás miatt fejfájás, gyengeség és általános rosszullét kísér. A tünetek később enyhülnek, ezért az érintettek sokszor megnyugszanak, de a mérgezés ebben a szakaszban a legpusztítóbb. Ha a beteg az első fázisban, rögtön a riasztó tünetek kialakulásakor nem fordul segítségért, akkor jellemzően csak 2-3 nap múlva kerül orvoshoz, ekkorra azonban már végzetes is lehet a mérgezés. A statisztikák szerint a gyilkos galóca mérgezéseknek 10-15 %-a végződik halállal, ami jelentős javulás a múlt század első feléig általános 60-70%-os halálozási arányhoz képest. A túlélők nem ritkán maradandó károsodást szenvednek, gyakran csak májátültetés segíthet rajtuk.

galoca.jpg

A gyilkos galóca részei

Tévhitek a gyilkos galócával kapcsolatban:

Nem igaz: a gyilkos galóca mérgezősége forrázással semlegesíthető

Nem igaz: a kalap bőrének lehúzása kiiktatja a veszélyes mérget

Nem igaz: a csigák érzékenyek a gomba mérgére, ezért a csiganyomos gomba ehető

Fontos tudni, hogy főleg a meseábrázolásoknak köszönhetően sokan hiszik azt, hogy a mérgező gombák feltűnő színnel rendelkeznek (rendszerint a piros gombák élnek mérgezőként a köztudatban) Ez természetesen nem igaz, a mérgezőséget nem jelzi szín vagy forma!

Jegyezze meg Ön is:

- Szaktudás nélkül nem szabad gombát gyűjteni a természetben!

- A saját szedésű gombát MINDEN esetben szakértővel vizsgáltassa be, erre a piacokon és egyéb kijelölt helyeken ingyenes lehetőség van! Ne próbáljon könyvek, vagy internetes segítség alapján beazonosítani a gombákat! (Ezen írás sem alkalmas erre!)

-Sose fogadjon, készítsen, és fogyasszon el ismeretlen forrásból szerzett, vagy kapott gombát!

- Ha súlyos hasmenéssel és hányással járó rosszullét alakul ki, és az elmúlt egy napban fogyasztott gombát, haladéktalanul kérjen orvosi segítséget!

image.jpeg

Szakértő vizsgál vadon szedett gombákat

Figyelem! Jelen blogbejegyzés nem alkalmas arra, hogy segítségével a mérgező gombákat, például a gyilkos galócát beazonosítsa! A gombák vizsgálatát csak szakképzett személy végezheti el biztonságosan!

 

Képek: innen, inneninnen, innen, innen és innen.

Madaras téli kertek

Szólj hozzá!

Télen sok kertben jelennek meg madáretetők, madárházak, ami egyfelől kedves dolog a madarakra nézve, másrészt kiváló kerti dekoráció is. A madáretetőről sokunknak elsőre egy hevenyészve összetákolt fakocka ugrik be, ám ha valóban díszes etetőt szeretnénk, akkor itt nem szabad megállni. Egy szép madárház ízléses kiegészítője lehet a birtoknak, és a csipegetni vissza-visszajáró madarak életet lehellhetnek a kopár, téli környezetbe. A házikó barkácsolása emellett kiváló családi program, a szárnyasok megfigyelése pedig jó elfoglaltság a természetbúvár gyerekeknek, akik már kinőttek a dinoszauruszos korszakukból. A madarak téli jóllakatása természetesen nem csak az etető külalakján múlik, ezért tartsunk be néhány alapvető szabályt, ha szeretnénk kertünk szárnyasait jóllakatni!

 bird-house-art-1.jpg

A madáretetés ugyanis felelősséggel jár, így csak akkor vágjunk bele, ha vállalni tudjuk az első fagyoktól a tavasz kezdetéig a műveletet, ugyanis a madarak hamar hozzászoknak a kihelyezett élelemhez, amit ha hirtelen elveszünk tőlük, rossz helyzetbe hozzuk őket. A kistermetű, nálunk áttelelő madarak a hideg időszakban csupán annyi tartalékkal rendelkeznek, hogy a jeges, fagypont alatti hőmérsékletű éjszakát átvészeljék. Amennyiben ilyenkor napközben nem jutnak eleséghez, a következő éjjel végzetes lehet számukra. Ezért, ha elkezdtük az élelem kihelyezését, ne hagyjuk abba, ha pedig nincs idő és energia a folyamatos gondoskodásra, alkalomszerűen ne etessünk, hagyjuk inkább, hogy a madarak más, stabil élelemforrást találjanak.

Kattintson a képre a galériáért, remek madárházakat nézegethet!

A madáreledeleket három csoportra oszthatjuk, ideális esetben mindegyikből biztosítsunk repülő vendégeinknek, ha teljeskörű táplálást szeretnénk nyújtani. Az első a napraforgó, ami ne sózott, pirított szotyi legyen, hanem magas olajtartalmű ipari napraforgómag. Szintén megfelelő a hobbiállat üzletekben kapható pintynek, vagy hullámos papagájnak való eledel, de ősz végétől kezdve majdnem minden nagyobb élelmiszerboltban is kínálnak madaraknak való magmixeket. A második az állati zsiradékok csoportja. Sótlan, kifőzött szalonnát, vagy faggyút helyezzünk ki, remek választás a cinkegolyó is. A konyhai szalonnamaradékok, zsiradékok nem alkalmasak a célra! A lágyabb típusú sajt, vagy vaj is kiváló csemege. A harmadik csoport a gyümölcs, ami elsősorban almát jelent. Az almát szinte mindegyik madárfajta kedveli, és kihelyezése is könnyű, egyszerűen tűzzük egy ágra. Mint az az előbbiekből is kiolvasható volt, a madarak kiegészítő táplálására főképpen a hideg, havas téli hetekben van szükség, ezért egyelőre a táplálás felesleges, persze ha valaki kedveskedne kerti madarainak, nyugodtan megteheti, de ha elkezdjük a madáretetést, ne hagyjuk abba hirtelen!

 És itt is talál még pár érdekes darabot, lehet ötletet meríteni! 

Képek: innen, innen, és innen.

Rózsagondozás ősszel

1 komment

A rózsa az egyik legáltalánosabb, legelterjedtebb kerti dísznövény, ami egyáltalán nem csoda, hiszen a rózsa változatos megjelenésű, átlagon felül dekoratív, gyakran bódító illattal rendelkező virág, mely jól áll mindenféle kertnek, kezdve a hagyományos paraszti birtoktól a modern, minimalista kialakításig. A rózsa ugyanakkor nem a legproblémamentesebb növény, az igazán szemet gyönyörködtető eredményért aktívan tenni is kell. Az ősz is ad feladatokat a rózsabarátoknak, aki még nem gyakorlott a témában, most mankót kaphat az aktuális teendőkről!

1.jpg

Nincsen kert rózsa nélkül

Azt mindenki tudja, hogy a rózsákat metszeni kell, ha igazán szép bokrokat szeretnénk, ebből fakad az a gyakori hiba, hogy az őszi kertrendezés során sokan nekiállnak a rózsatövek metszésének, pedig ezt a műveletet nem mostanában kell elvégezni. Az ősz vége felé közeledve csak az elnyílt virágokat, a beteg hajtásokat, leveleket távolítsuk el, a hajtások legfeljebb egyharmadát visszavágva. Az átfogó metszés tavasszal lesz időszerű, mert az őszi erőteljesebb visszavágás és a téli hidegek találkozása kárt okozhat a növényben, valamint a hideg évszakban bekövetkező fagyási károkat így tavasszal már nem tudjuk korrigálni. Fontos az is, hogy ősszel már ne helyezzünk ki műtrágyát, mert azzal megzavarhatjuk a növény biológiai óráját, túl sok virágot hozhat, amiket a csípős hajnalok károsíthatnak.

hqdefault.jpg

A metszést inkább tavaszra hagyjuk, ha most túlbuzgók vagyunk, tavasszal a téli sérülések miatt egészen kurtára kell visszavágni majd a növényt

Mint az a fentiekből is kitűnhet, a rózsa őszi/téli főellensége a fagy, ettől kell védeni leginkább, ugyanakkor tudni kell, hogy nem minden rózsafajta igényli a fokozott védelmet. A nagytermetű parkrózsák, a folyamatosan virágzó (floribunda és multiflora rózsabokrok) és a futórózsák fagyállóak, valamint a kereskedelmi forgalomban kapható hibridek többsége is jól viseli a telet. A teahibridek, és egyéb kényesebb telt virágúak pedig felkupacolással óvhatjuk, hogy a téli fagy, és a megfagyó csapadék, vagy épp a hólé okozta sérülésektől, melyek tavasszal egy nyílt seb módjára utat engednek majd a fertőzéseknek.

Roses_Winter_Leaves.jpg

A tartós hidegek beálltakor az érzékenyebb fajtákat érdemes így védeni

Idén eddig kegyes volt hozzánk az ősz, kirívóan fagyos hajnalok/napok még nem igazán voltak, de így a novemberbe átlépve az ilyesmi már bármikor bekövetkezhet. Azt ajánlom, figyeljük a híradásokat, időjárás-jelentéseket, és ha állandósulnak az erős reggeli lehűlések, lépjünk rózsavédő akcióba. A téli óvintézkedés kimerül a tövek takarásában ami történhet egyszerűen földkupacolással, ebben az esetben úgy halmozzuk a földet a növényre, hogy annak teteje a szemzés fölött egy jó arasznyival legyen. Másik jó módszer, ha a körbekerítjük a növényt vagy növényeket, ehhez 3-4 egyenes rúdra és megfelelő méretű egyszerű műanyag-, vagy csirkehálóra lesz szükség (de akár a nyáron megszakadt szúnyoghálót is újrahasznosíthatjuk). A rudakat a rózsa köré szúrjuk le, majd a hálót ezek köré tekerjük, és rögzítsük. A belső részt földdel, komposzttal tölthetjük fel, esetleg levelekkel, de csak olyanokkal, melyek nem tapadnak össze, a bükk például megfelelő. A kimondottan fagyérzékeny példányokat a legextrémebb hidegekben egy lefelé fordított vödörrel is védhetjük, aminek a tetejére szél elleni nehezéket teszünk, ezt a módszert azonban csak vészhelyzetben, a legfogcsikorgatóbb hidegekben, egy-két napig alkalmazhatjuk biztonságosan.

how-to-care-for-roses-5.jpg

A hermetikus beborítás csak extrém hidegben szükséges, de akkor is csak rövid ideig. A földkupacolás viszont hasznos egész télen

A tövek takarása azért is praktikus, mert így az ősszel, télen élelmet kereső állatok ellen is védekezünk, melyek alkalomadtán kikaparják a töveket, aminek következtében a gyökerek a felszínre kerülhetnek, és a következő hideg hajnalon jobblétre szenderülnek. A takarás egyfajta hőszabályozóként is működik, ugyanis nem csupán a hideg, hanem a hideg éjszakák és enyhébb nappalok váltakozásából fakadó hőingadozás is káros lehet a rózsának. 

A rózsával kapcsolatban most nem csak az óvintézkedések időszerűek, hanem novemberben még az ültetés is bőven aktuális! Ugyan a szabadgyökerű rózsák szezonja októberrel befejeződik, a konténeres kiszerelésű rózsák egészen november végéig a helyükre kerülhetnek. A konténeres rózsák azért is jó választások, mert telepítésük roppant egyszerű, akár teljesen kezdő kertbarátok is játszva elvégezhetik. A rózsák kivétel nélkül nagy fényigényűek és melegkedvelők, így mindig a kert napos, fagymentes részein jelöljük ki az ágyás helyét. A szélsőséges talajtípusok (homokos, agyagos, erősen kötött) kivételével a rózsák szinte bármilyen talajban jól megélnek, de természetesen a legjobb, ha laza szerkezetű, jó vízgazdálkodású, tápanyagban dús közeget biztosítunk. Az előkészületek kimerülnek egy átforgató ásásban és gyommentesítésben, és már ilyenkor keverhetünk egy kis komposztot a földhöz. Az egyes töveknek nagyjából 60x60x60 centis ültetőgödröt készítsünk elő, melynek az ajára érett marhatrágyát halmozzunk, amit vékony földréteggel fedjünk be. Végül a rózsát helyezzük be, ügyelve arra, hogy földjének felszíne egy síkban legyen a kerti talajjal. Az utolsó feladat egy alapos beöntözés, és készen is vagyunk!

Az ültetni vágyó rózsabarátok hatalmas rózsakínálatot találhatnak online kertészetemben is!

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Sírokról kicsit másképpen

1 komment

Szinte már hagyomány, hogy minden évben a Halottak Napja előtt nem sokkal közzéteszek egy bejegyzést a temetői növényültetésről, sírgondozásról, hiszen ez a feladat most aktuális, nagyon sokan pedig csupán ebben az időszakban tudnak/akarnak foglalkozni a síremlékkel. Ebben az évben nem konkrét temetői feladatokról lesz, hanem inkább olyan ötleteket próbálok adni, melyek talán szokatlanok, vagy legalábbis nem tradicionálisak, ugyanakkor bátran használhatóak a sírrendezés során.

landscape-tulip-2004.jpg

A sírgondozás és temetői növényültetés gyakorlati oldaláról EBBEN és EBBEN a korábbi bejegyzésemben írtam, olvassa el ezeket is!

A magyar és általában az európai viszonyulás a halálhoz meglehetősen komor és merev, ennek megfelelően temetőink is egységes, szomorú, gyakran lehangoló képet mutatnak. Természetesen az elmúlásban semmi vidám nincsen, ugyanakkor eltávozott szeretteink emlékhelyének nem kell feltétlenül búskomornak lennie, ezért egyáltalán nem szentségtörés, ha színkavalkádban pompázó virágok, vagy a szokásostól eltérő növények kerülnek a sírra. Ehhez mutatok pár ötletet most!

A színes virágokkal beültetett sírok jellemzően kétdimenziósak, vagyis a növények egy síkban, alacsony magasságban helyezkednek el. Ezen akár változtatni is lehet, például egy rhododendron bokorral, mely éppen annyira harsány, amennyire az illem azt még engedi, törzsesre nevelve alacsony, dús virágzatú fácskára hasonlít, és kényelmesen elfér a hantokon. Nézze is meg az alábbi rövid videón, miről is van szó:

A megszokott temetői virágok helyett is lehet mást alkalmazni. Az erica, árvácska, szegfű, krizantém szépek, de nyugodtan helyettesíthetőek mással is. Jó ötlet lehet például vegyes virágmag keveréket kiszórni, így a sír buja, természetes hatású lesz, ráadásul ezen virágoknak a gondozási igénye is alacsony. Szintén alkalmazhatóak sírokon futónövények, vagy élénk színű terülő cserjék, melyek képesek teljesen befedni a sírt, ez elsősorban azoknak jó, akik ritkábban tudnak növényeket gondozni a temetőben, mégis egységes, díszes látványt szeretnének (persze alakító metszésre ilyen esetben is szükség lehet). Bátran lehet válogatni a nagy tűrőképességű sziklakerti évelők (őszirózsák, madárhúr, délvirág, harangvirág) vagy a talajtakaró évelők (pajzsika, gólyaorr, napvirág, sásliliom) közül is, melyek szintén nem szokványos temetői növények, ugyanakkor színes, elegáns megjelenést kölcsönözhetnek a sírnak, oldhatják a gyakran monolitszerű kőelemek nyomasztó hangulatát. Egész ősszel telepíthetőek tavaszi hagymások is, melyek az ültetést követő hónapokban ugyan nem díszítenek (de a sír képe már ekkor is rendezett lesz az ültetési műveletek miatt) tavasszal azonban külön munka nélkül virágba borulhat velük a sír. A hagymások közül az alacsonyabb krókusz, a sok színváltozatban kapható jácint, vagy a nárcisz és a liliom lehetnek jó választások. 

A halál témakörén belül is külön tabutémát képez a gyermekhalál, így a gyermeksírok kialakításának sincs se elfogadott iránya, se kialakult hagyománya, azon kívül, hogy az ilyen hantok általában még mélyebb szomorúságot sugároznak. A megemlékezés helyszíne azonban lehet akár kedvesen játékos, az eltávozott gyermeki személyiségét felidéző, édesbús emlékeket árasztó, gyermekien kaotikus, szertelen. Az alábbi videóban is egy ilyen sírt láthatnak, érdemes megfigyelni, hogy a szabálytalanság, a koncepcióktól való eltávolodás, vagy éppen a gyermekjátékok megjelenése a síron milyen szépen és mégis méltóságteljesen oldja a szomorúságot, fájdalmas atmoszférát.

Ebben a rövid videóban pedig egy igazán szép németországi temetőt láthatnak, érdekes megfigyelni, hogy a betonelemek mennyire háttérbe szorultak a növényi beültetések javára, illetve szembetűnő az is, hogy milyen bátran használják az eltérő színű virágos növényeket a sírok gondozói. Amíg a látvány ízléses és nem túl hivalkodó vagy bazári jellegű, addig a színpompás sírok ideája kifejezetten jó!

Kerti emlékhelyek szeretteinknek

Szólj hozzá!

A Halottak Napja közeledtével aktuálissá válnak a temetői munkálatok, a sírrendezés, és persze elsősorban az elhunytainkról való megemlékezés, azonban mielőtt ennek a témának szentelnék egy bejegyzést, egy kapcsolódó, érdekes, de sokak számára első blikkre kicsit idegen érdekességet mutatnék be. 

Természetesen nem a kerti temetkezésről lesz szó, ez egyébként nem is lehetséges a hatályos törvények alapján. Eltávozott szeretteinket emlékeinkben, szívünkben őrizzük, ennek a kötődésnek a kifejezése, tárgyiasulása a temetői síremlék (is). A temető azonban gyakran messze van, sokaknak pedig rideg érzetű, kellemetlen érzéseket keltő hely, ezért logikus az elképzelés, hogy a megemlékezést fókuszáló, megjelenítő emlékhely akár a közelünkben, meghitt környezetben, a kertben is lehet.

garden_cr3.jpg

A kerti emlékhelynek nem kell klasszikus temetői képpel rendelkeznie, csupán a szándék a fontos

memorial-statue_1931417b.jpg

A növények mellett elhelyezett padon itt kedves felirat olvasható, nem kell feltétlen búskomorrá alakítani az emlékhelyet

Egy ízlésesen kialakított, nyugodt szeglet segíthet feldolgozni a gyászt, és a későbbiekben is közvetlenebb kapcsolatot hozhat létre az elhunyt és az ittmaradottak között egy házi emlékhely. Nyilvánvalóan nem márvány síremlékről, temetői jellegű építményről, vagy klasszikus kőtábláról van szó, hiszen az sem cél, hogy a kert miliőjétől elütő elemek bontsák meg az egységet, ráadásul egy túl kihívó vagy direkt célzatos házi síremlék alkalmasint folyamatosan tépné fel a lelki sebeket, ahelyett, hogy megnyugvást biztosítana. 

DSCN3439-774927.JPG

Egy életteli sziklakert - hangozzék ez elsőre akár furcsán is - nagyon is alkalmas a célra

kerti árvácska a kövekben.jpg

Egyszerű kavicsos, árvácskás sarok, ez is szép

0003425_600.jpg

Az emlékfa hagyománya régi, akár a kertben is kaphat helyet

A legjobb megoldás, ha a vázolt célra a kert egyik félreeső, lehetőleg zavartalanabb részében alakítunk ki egy olyan félrehúzódásra alkalmas sarkot, ahol nyugodtan merenghetünk, emlékezhetünk. Nagyobb kertek esetében akár rövid sövénycsíkkal is leválaszthatjuk ezt a szegmenst a birtokról, kisebb kerteknél egy erre a célra kialakított ágyás is elegendő, például egy üldögélésre, meditálásra alkalmas paddal, ülőalkalmatossággal kiegészítve. Természetesen az elképzeléshez növények is tartoznak, melyek lehetnek az elhunyt kedves növényei, vagy a célra alkalmas, nem túl hivalkodó, esetleg kifejezetten temetői virágok (krizantém, árvácska, erika). Ugyanakkor nem kell feltétlenül szomorú hangulatot teremteni, nem kegyeletsértőek a harsány, színes, vagy éppen illatos virágok sem, ha valamilyen módon kapcsolódnak ahhoz, akinek az emlékére ültettük őket. Örökzöldeket temetői célokra is gyakran használunk, így ezeket a fajokat otthonra is telepíthetjük hasonló okokból, leginkább kúszó, elterülő növekedésű törpeváltozatok alkalmasak erre. Az emléksarkot akár fafaragvánnyal, szolid szoborral, kő díszelemmel is dekorálhatjuk, attól függően, hogy mennyire szeretnénk külső szemlélő számára is világossá tenni a hely funkcióját.

Az otthoni emlékhely pszichológiája abban áll, hogy az elhunythoz kapcsolt helyszín, tárgyak, élő flóra továbbra is velünk vannak, a növényi részek gondozásra, gondoskodásra szorulnak, így azok ápolásával mindig kicsit úgy érezhetjük, hogy az elhunyttal is törődünk, foglalkozunk. Így összességében bármilyen növényfajta alkalmas erre, a lényeg az, hogy ezeket a példányokat kicsit különítsük el a többitől, és törekedjünk a meghitt, nyugodt körülmények létrehozására.

Régi vidéki szokás, hogy gyermek születésekor fát ültetnek, úgy egy ilyen szomorú alkalommal is meg lehet ezt tenni, úgy, hogy a hamvak egyesüljenek a facsemetével, például egy "kegyeleti ültetés" során. Szép és vigasztaló gondolat lehet, hogy az eltávozott tovább él egy hozzánk mindig közel lévő fában például. Az ötlet olyannyira nem egyedi, hogy kapható kifejezetten erre a célra kitalált biourna, mely tulajdonképpen egy keltetőedény egy fa magjával és tápanyagokkal, ebbe lehet helyezni az urna tartalmát, majd kihajtatni, és később kiültetni. 

BiosUrn.jpg

A biourna az élet körforgását szimbolizálja, a hamvak segítségével fa fejlődik a tartályban, melyet aztán ki lehet ültetni

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Három vidám téli szobanövény

Szólj hozzá!

Az őszi komor idő beálltával (amit tudvalevőleg a még barátságtalanabb tél követ) lassan felértékelődnek a szobanövények, hiszen akinek kertje van, egyre ritkábban megy ki, akinek meg nincs, az eleve a benti növényekre kénytelen támaszkodni, már ha szereti a növényeket. Szóval mostanság biztosan sokan agyalnak azon, hogy milyen érdekes, jópofa szobanövényekkel dobhatnák fel a lakást, melyek nem csak szépek, de könnyen tarthatóak, és nem is túl drágák. Ők kapnak most három tippet!

zamio.jpg

Gyakran szempont, hogy a szobanövény szép, díszes, de leginkább strapabíró legyen, vagyis ne reagáljon azonnali elhalással ha kimarad egy öntözés, és ne legyen olyan kényeskedő, hogy lekonyuljon a meleg, száraz levegőjű fűtött szobában. Ezeket a feltételeket remekül teljesíti a zamioculcas, ami szokatlanul sok (ámbár hasonló) néven ismeretes, említhetjük zamio, zámia, zamiopálma zamion pálma, vagy akár agglegényvirágként is. Hívjuk bárhogy, egy kelet-afrikai eredetű növényről van szó, mely kiválóan bírja a téli szobakörülményeket is, mivel nem zavarja a meleg (akár fűtőtest közelében is lehet), ritkán kell öntözni, és kifejezetten nem szereti a tűző napot, úgyhogy szépen elvan félárnyékban (téli félhomályban) is. Ezen tulajdonságai miatt (nem teljesen sötét) előszobában, naposság szempontjából kedvezőtlen fekvésű szobában, vagy akár nem túl fényes irodában, munkahelyi helyiségben is biztonsággal tartható. Öntözése hetente egyszer esedékes, óvni kell a túlöntözéstől és a pangó víztől, húsos száraiban, leveleiben, és főleg megvastagodott gyöktörzsében sok nedvességet tárol, így kiszárítani kis túlzással művészet. A zamiopálma jó ütemben növekszik, akár 1.5-2 méter magasra is megnőhet, szerteágazó hajtásaival és élénkzöld,  vastag leveleivel igazi dzsungel hangulatot áraszt, méretes színfoltként jóleső látvány a téli szürkeségben. Az arasznyi magas fiatal példányokat jóval egy ezres alatt megkaphatjuk, így kiadásként sem jelentős a beszerzése.

 p_20161016_120204.jpg

Ez itt éppen egy mini lepkeorchidea változat, ami kisebb helyeken is elfér!

A második tipp legyen első blikkre kicsit meglepő, ugyanis a lepkeorchideáról (Phalaenopsis) van szó. Az orchideákat sokan kezelhetetlenül kényes növényeknek tartják, pedig ez nem igaz, csupán a megfelelő környezeti körülményeket kell eltalálni, és onnantól könnyű az egész. A lepkeorchidea hőmérsékleti optimuma 20-22 Celsius (télen az alsó határ 15 C, nyáron legfeljebb 28 C) vagyis akár a fűtött szobában is megél, de a száraz levegőt nem tolerálja, ezért mindenképp párásítani kell a közelében. Ez nem ördöngösség, egy zúzott kővel 2-3 centi vastagon felszórt alátét tálca a megoldás, melyre vizet öntünk, és erre állítjuk a növényt. Így a gyökerek nem érintkeznek a vízzel (ezt az orchidea nem tűri) viszont folyamatos lesz a párolgás a növény közelében. Az öntözés is kulcskérdés, a hideg hónapokban elég 10 naponta nedvesíteni, nyáron akár hetente 2-3 alkalommal. Fontos tudni, hogy ezek a növények eredetileg fákon élnek, vagyis gyökereik szabadon lógnak, így nem szoktak hozzá ahhoz hogy cserépben, főleg, hogy földben legyenek. Ezért ne is telepítsük őket földbe (vagyis az sem baj, ha gyökerek "kimásznak" az edényből), a tápanyagok bevitelét az öntözéssel egy menetben biztosítsuk, megfelelő orchidea tápoldat használatával. Végül a fény. Az orchideák fénykedvelőek, de a tűző napsugarakat nem bírják (hiszen élőhelyükön a lombszint alatt élnek), ennek megfelelően helyezzük el őket. Összességében a lepkeorchidea az alapok betartásával igenis könnyen tartható, és kiemelkedően magas esztétikai értékkel bíró növénydísz, ami a téli hetekben hatékonyan feldobja a szobabelső hangulatát! Phalaenopsist már 1500 forint alatt is beszerezhetünk, az élelmiszer áruházas példányoknál figyeljünk arra, hogy ne kókadt, virágait vesztett (ezért gyakran leakciózott) példányokat vegyünk, ezeket nehéz újra életre kelteni. Kertészetben kicsit drágábbak, de szakszerűen tartottak, egészségesek az orchideák.

 zoldike.jpg

A harmadik tipp a zöldike, más nevén csüngő csokrosinda. Ennek a vidám zöldnek az az extrája, hogy ha fellógatott kaspóba, vagy magas, vékony edénybe, padlóvázába ültetjük, akkor csüngő hajtásaival nagy, élénkzöld zuhatagot alakíthatunk ki, ami egyfelől remekül néz ki, másfelől szokatlan látványelem, úgyhogy variálhatunk egy kicsit az unalmas szobanövény képen. Öntözési igénye alacsony, mindig hagyjuk kiszáradni földjét, az újabb nedvesítés előtt, mert egyrészt bírja a szárazságot, másfelől a pangóvíz kárt tehet benne. Fényigénye közepes, a tűző napsugarakat nem szereti, világosabb helyeken gyorsabban fejlődik, és virágot is hoz, félárnyékban a virágzás elmarad, de baja nem lesz. Télen nem szükséges tápoldatozni, tavasztól a nyár végéig heti egy alkalommal adagoljunk általános szobanövény tápoldatot az öntözővizéhez. Évente érdemes átültetni, általában hamar kinövi az edényét, így biztosítsunk számára kényelmesebbet. Talajigénye átlagos, a sima virágföld éppen megfelelő lesz. Válasszuk inkább a csíkos levelű változatot, ennek vidámabb, játékosabb megjelenése jobban feldobja a belső teret. A zöldike is pénztárcabarát növény, bő egy ezresért szerezhetjük be a fiatalabb példányokat.

Képek: innen és innen.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása