Megyeri Szabolcs kertész blogja

Fonnyadt, lehangoló, vegyszerrel kezelt zöldségek a boltok polcain? Nem érint minket, ha kedvenceinket megtermeljük magunknak a kertben! Veteményes sorozatom mai epizódjában egy értékes, de manapság kissé népszerűtlen zöldségféle kerül sorra.

Múlt héten az elhanyagolt káposztatestvérről, a kelkáposztáról írtam, most pedig megint egy káposztaféle, a karalábé kerül sorra. Ha a kelkáposzta a fejeskáposzta mellőzött testvére, akkor a karalábé a kelkáposzta ikertestvére. A káposztafélék családja igen népes, ide sorolható többek közt a karfiol, a brokkoli, a bimbóskel, a botanikusok pedig a mai napig nem tudják, hogy alakult ki ennyi variáns a családon belül, de nekünk nem is ez az érdekes. A karalábé a kelkáposztához hasonlóan kissé mellőzött zöldségféle, pedig ugyanúgy magas vitamintartalommal, rengeteg hasznos ásványi anyaggal rendelkezik, és rostokban is gazdag, tehát kifejezettten egészséges, gyakori fogyasztásra javallott termény. Ezért érdemes tenni a népszerűsítéséért, főleg, hogy kiskertekben, házi veteményesekben sikerrel nevelhető, igaz nem tartozik a legigénytelenebb fajták közé, de mégsem állítja túlzó próbatétel elé a hobbikertészeket.

Családtagok

A karalábé a rövid tenyészidejű zöldségek közé tartozik, korai fajtáit tavasszal, a késeieket nyáron és ősszel is vethetjük, ültethetjük, így köztesterményként is alkalmazhatóak, ráadásul folyamatos vetéssel akár egész évben friss karalábéhoz juthatunk. Mivel június derekán járunk, most a nyári fajták jöhetnek szóba, melyeket a hónap végéig ültethetünk. A magvetés ideje május környéke lett volna, ez már elmúlt, de mint általában, most is az előnevelt palánták elültetését javaslom, ennek pedig épp itt az ideje. A palántákkal kapcsolatban fontos, hogy jó minőségű, ellenálló fajtát és egészséges, ép példányokat válasszunk, ha így teszünk, sok kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat a későbbiekben, főleg a betegségek tekintetében. 

Előnevelt palánták

A karalábé (Brassica oleracea var. gongyloides), sekélyre hatoló gyökérzete miatt fokozottan érzékeny a talajminőségre. Tápanyagdús, laza, vagy annál kissé kötöttebb szerkezetű, könnyen átmelegedő közeg szükséges neki, és a jó vízmegtartó képesség is elvárás. Mint általában, a szélsőségektől mentes, átlagos kerti föld az esetek többségében megteszi. A szokásos átmozgató ásást és a gyomtalanítást követően nitrogéndús (mű)trágyát helyezhetünk ki előkészületként. A veteményes kertben olyan helyet jelöljünk ki a növény számára, ami nem túl árnyékos, elegendő fény hiányában a karalábé megnyúlik, satnya lesz. A karalábé esetében gyakran előforduló palántadőlést (gombás fertőzést) talajfertőtlenítéssel előzhetjük meg. A palántákat a kiültetés előtt edzhetjük egy-két napig, vagyis a helyrekerülés előtt tartsuk azokat rövid ideig a szabadban. Kihelyezéskor a sor és tőtávolság kétarasznyi legyen, és az alapos beöntözésről se feledkezzünk meg, amit akár csalánlével dúsított vízzel is elvégezhetünk.

Hamarosan felszedhető méret

Az öntözésről később sem szabad elfeledkezni, a mindössze 5-10 centiméterre lehatoló gyökerek kis területről tudják csak felvenni a tápanyagot, így sose hagyjuk hogy növényeink földjének felszíne porossá, teljesen szárazzá váljon. Emellett a gyomosodásra is ügyelni kell, a nyár folyamán egy-két kapálással (talajlazítással) egybekötött gazolást ejtsünk meg. A talaj kiszáradása ellen mulcsolással is védekezhetünk, ez a gyomok ellen is biztonságot nyújt valamelyest. A növekedés közben fejtrágyázást is alkalmazhatunk, például lombtrágyával. A karalábé kártevői megegyeznek a többi káposztaféléével, így foltbetegségekkel (varasodás, szeptóriás, alternáriás betegségek) és a peronoszpórák jelenhetnek meg, ellenük egyfelől a jó minőségű palánta nyújt védelmet, másrészt a baj bekövetkeztekor az érintett levelek szanálásával, biokertészeti módszerekkel, vagy vegyszerekkel védekezhetünk. 

A betakarítás idejét két tényezőből állapíthatjuk meg, egyik az adott fajta feltüntetett időintervalluma, a másik a gumók (melyek botanikai értelemben igazából nem gumók) átmérőja, a kései fajtáknál ez jellemzően 10-12 centiméter. Mivel a gumók idővel biztosan fásodni fognak, ne hagyjuk őket ennél jelentősen nagyobbra nőni, mert veszteni fognak élvezeti értékükből. Felszedéskor gyökerestül emeljük ki a növényeket (könnyen megadják magukat), és lehetőleg frissen fogyasszuk, a tápérték ilyenkor a legmagasabb. A nyár végén betakarított karalábét télire is elrakhatjuk, a leveleitől és gyökerétől megtisztított gumókat 0-5 Celsius fokos hőmérsékletű, magas páratartalmú helyen (pince, vermelés) tárolhatjuk. A karalábé balkonon is termeszthető, a rövid gyökérzet miatt nem lesz szükség extra mély ültetőládára, azonban erkélykörülmények között is biztosítani kell a sok fényt, a megfelelő tápanyagokat, és a kerti öntözésnél gyakoribb vízutánpótlást.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Az elmúlt időszak árvízi helyzete egy emberként mozgatta meg az országot, és egyben állandó beszédtémát biztosított mindenkinek, köztük a legkülönfélébb blogok szerzőinek. Én magam kertész lévén csupán laikusként tudnék hozzászólni a történtekhez, ezért nem is jelentkeztem az árvízzel kapcsolatos témával, azonban Kéméndi Zsolt tájépítész kollegám egy kiváló írást küldött a témában, melyet az alábbiakban közzé is teszek.

A szélsőséges időjárás legjobb példája, ami az utóbbi fél évben az országban megfigyelhető. Március közepén sosem látott hófúvás okozott káoszt országszerte, sok autóst napokra az autópályára zárva. Ezután egy szűk hónappal, napok alatt válthattunk télikabátról rövidnadrágra. Az elmúlt hetekben hűvös - egyébként klímánknak megfelelő - időjárás volt, átlag feletti csapadékmennyiséggel. Ez volt tapasztalható a Duna felső vízgyűjtő területén is. Várható volt az árvíz, de ilyen mértékűre sehol sem számítottak. Európa második leghosszabb folyója kilépett medréből, a napjainkig rögzített rekord vízállásokat sorra megdöntve vonul az ár. A nyugati országrésztől Budapestig már apad, az Alföldön most éri majd el a tetőzési szinteket, várhatóan mindenhol rekord vízszinttel.

A hazai gátak eddig általában bírták a rekord vízmagasságokat, a hatalmas nyomást. A magyar lakosok a veszélyeztetett területekről és azon túlról, a hivatásosok és helyenként még külföldi turisták is egy emberként ragadtak lapátot, töltötték a zsákot és megfeszített tempóban, fáradtságot nem ismerve védekeztek a természet erejével szemben. Az internet népe ismét kitett magáért, jól és gyorsan szervezte a civil védekezést.

Ezzel az árral azonban nemcsak a hazai összefogás ereje került reflektorfénybe, hanem a jövő árvízi védekezésének kérdése is. 2002 és 2006 után kiszámíthatatlanul korán érkezett a magassága miatt egyébként évszázados gyakoriságú árvíz, átlagosan 30-40 cm-rel döntötte meg a csúcsokat. Mi történik, ha mondjuk 5-10 év múlva újra ennyivel magasabb lesz? Budapest például pont addig a határig védhető, a hírekben olvasható korlátozásokkal, lehetőségekkel.

Valljuk meg, a gátak magassága biztonsággal, esztétikai és anyagi szempontokat figyelembe véve sokkal tovább nem emelhető. Mi lehet a megoldás? Az egyébként sokszor száraz időjárás közepette most hatalmas, emberi mértékkel talán fel sem fogható vízmennyiség vonul le a Dunán, s ebből az ország lényegében semmit sem profitál. A Dunát megpróbáljuk keretek közé szorítani, pedig ugyanazokkal a gátakkal árvízmentes időben éppen magunktól vágjuk el. Az emberek, akik most elmennek megnézni a folyót, nem igazán nevezhetők katasztrófaturistáknak. Fogalmazzunk úgy, hogy legfőképp a fővárosban nem vagyunk hozzászokva, hogy lépcsőzés nélkül is közel kerülhetünk a Duna vizéhez, illetve, hogy nem kell áthajolnunk a korláton a látványához.

Az árvíz elleni védekezés drága, 10 vagy akár 100 milliárdos nagyságrendű. Kérdés, hogy megéri-e ezt a pénzt a gátak emelésére, felújítására fordítani vagy képesek vagyunk abból az irányból közelíteni, hogy megelőzzük ekkora víztömeg egyszerre, egy útvonalon való levonulását. Nem a hatalmas környezeti károkkal járó duzzasztásokról van szó, hanem több ezer éves csatornázási technikáról, amivel nagyvíz esetén a fő meder tehermentesíthető, a csatornákban a lassabb lefolyású víz pedig támogatja a mezőgazdaságot, akár öntözésről legyen szó, akár időszakos - de szabályozható - elárasztásról. Természetesen ilyen rendszer kiépítése sem olcsó, viszont a befektetett összeg gondos tervezéssel megtérülhet. A jelenleg árvízveszélyes szakaszokon kordában tartható lenne a vízszint, az alkalmanként érkező nagyvíz pedig részben hasznosulhatna a Dunától távol.

Persze a kérdéskör komoly hatástanulmányokat és költséghatékonysági számításokat igényel, azonban ha a rendszer életre hívható, akkor több száz év után újra érdemben hasznosulhatna a Duna vize, az ország pedig nemcsak egy állomása lenne. Viszont amíg ez vagy hasonló alternatív megoldás nem készül el az árvízi védekezés jegyében, marad a nagygátas, homokzsákos módszer, amiből az országos összefogás úgy tűnik, kitűnően vizsgázik. A következő videó, mely az utóbbi napok eseményeiről megjelent fotókból készült, méltó köszönetet mond azoknak, akik bármily módon is, de a védekezésben részt vettek és a továbbiakban részt vesznek, illetve emléket állít a Dunának, ami 2013 júniusában igazán közel került hozzánk...

 A képek innen.

A posztért köszönet Kéméndi Zsoltnak!

Ha van kérdés, melyre az utca embere gondolkodás nélkül rávágná, hogy nem, az a "szereti-e Ön a graffitit?". Legyen szó kisvárosról vagy éppen Budapestről, graffitit, falfirkát mindenhol találni, és a többség nem nézi jó szemmel ezt a művészetet. A művészet kifejezés nem gúny, néha tényleg megállja a helyét, szükséges ugyanis szétválasztani az igényes, szép rajzokat, és az egyszerű tageket (a pár betűből álló firkákat, aláírásokat). Ugyanakkor, legyen a festmény szép, vagy randa, a legtöbb esetben illegális (rongálásnak minősül), hacsak nem szabadon festhető falról van szó, ebből azonban kevés van. Még érdekesebb a graffitialkotás motivációja, erről sokat lehetne értekezni, de nyilván van benne feltűnési-, és/vagy művészi önkifejezési vágy, néha pedig csak úgy működik, mint az egyik hátsó lábát felemelő kutya produktuma, vagyis egyszerűen területet jelöl. Szóval a graffiti nem örvend nagy népszerűségnek úgy általában (akinek a kertkapuját, kerítését, házfalát összemázolták, tudna mesélni), azonban van egy olyan - nálunk még szinte ismeretlen - válfaja, mely eredendően jobbító szándékkal készül, célja a figyelemfelhívás, és a hagyományos graffitivel ellentétben rongálásnak sem igen lehet nevezni. Ez a negatív graffiti.

Nem festett, koszba tisztított alkotás

Így készül

A negatív graffiti (eredetiben reverse graffiti, clean tagging, vagy green graffiti) lényege, hogy az alkotó nem festék felvitelével készít ábrákat, hanem a szennyezett, városi szmogtól, szálló portól elszíneződött falra rajzol, úgy, hogy a szennyeződés lemosásával hozza létre a képet. A festékszóró helyett a negatív graffitisek az ujjukat, rongyot, kefét, vagy nagynyomású vízsugarat használnak. Az egész dolog nagyon hasonlít a klasszikus, piszkos, poros autószélvédőkre firkált (például "koszos") szövegekre, ám a negatív graffiti esetében sokszor egészen meghökkentő és látványos képek készülnek, például házfalakra, kerítésekre.

A műfaj egyik első úttörője Paul "Moose" Curtis volt, aki a legenda szerint mosogatás közben fedezte fel az új festési eljárást. Az első nagyszabású fordított graffitit pedig egy fiatal brazil művész, Alexandre Orion készítette. A mű egy roppant szennyezett levegőjű sao paolo-i alagútban készült el 2006-ban, arra figyelmeztetve, hogy a légszennyezés súlyos probléma. A negatív graffiti alapvető szándéka a környezetszennyezésre, a természet hiányára, a minket körülvevő urbánus miliő mérgező mivoltára való felhívás volt, sok festmény fákat, madarakat, állatokat, kihalófélben lévő fajokat ábrázolt. Idővel - ahogy az lenni szokott - a kereskedelmi cégek is megtalálták maguknak ezt az újdonságot, és sokan, köztük nagy multicégek is, hirdetési formának használták/használják a fordított graffitit, ezzel kissé aláásva a jelenség eredeti zöld mondanivalóját, gerilla-jellegét. (Érdekes tény, hogy maga Paul "Moose" Curtis is készített reklámgraffitiket, amiért sokan a műfaj elárulásával vádolták)

Az első nagyszabású negatív graffiti egy brazíliai alagútban

Még a BBC is látott fantáziát a negatív graffiti hirdetésként felhasználásában

De az eredeti reverse graffiti zöld indíttatású

A negatív graffiti érdekes módon a legtöbb helyen ugyanolyan tiltott tevékenységnek minősül, mint a festékszórós rajzolás, noha előbbi alapvetően éppen tisztítás, igaz, a végeredmény mégis ugyanaz, egy kéretlen ábra egy köz-, vagy magánfalon. Magyarországon tudtommal a reverse graffiti még alig-alig elterjedt, és annak ellenére, hogy az alapvető cél támogatható, mégsem buzdítanék senkit a művelésére, ugyanis a Btk. rongálási tényállását éppenséggel ez is kimerítheti.

Teregetés - ha nincs kert, akkor a falon

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Az otthon, kertben, balkonon termelt fűszernövényeket szeretjük, ami nem csoda, frissek, illatosak, és tudjuk az előéletüket, biztos, hogy vegyszermentesek, és ízletesek. A fűszernövények termesztésével kapcsolatban rengeteg a hasznos információ, én magam is igyekeztem minél többször útmutatót adni az ültetéshez, gondozáshoz, betakarításhoz, azonban ha a felhasználást nézzük, nem feltétlen a fűszernövények felszedése az utolsó lépés, hogy konyhakész állapotba kerüljenek. Persze tavasszal, nyáron egyből mehetnek a levesbe, a húsra a frissen szakajtott termények, de előfordul, hogy szeretnénk későbbre is eltenni belőlük, ilyenkor pedig valahogy tartósítani kell azokat. 

Egy szellős padlás is kiváló a szárításhoz

A legtöbb frissen szedett fűszernövény hűtőben különösebb minőségromlás nélkül eltartható egy-két hétig. Ha csak pár nap a cél, akkor nedves újságpapírba csomagolva tegyük őket a hűtőbe a zöldségek közé, ha egy bő hét múlva használnánk fel őket, akkor pedig a fagyasztóba is mehetnek. Más a helyzet, ha a télen is szeretnénk saját fűszerünket (gyógynövényünket) elővenni, ekkor már tartósítani kell őket. A legkézenfekvőbb módszer a szárítás, ezt teszik a bolti, zacskós fűszerekkel is. Az egészben felszedett növényeket csokorba kötve, fellógatva száríthatjuk, szellős, meleg de sosem napsütéses helyen. Általában egy hét múlva megfelelő állapotba kerülnek, 7-10 napnál tovább ne hagyjuk őket lógni, mert elkezdenek porosodni, és a rovarok is megjelennek rajtuk. A lógatás alkalmazható többek közt a rozmaring, a zsálya, a borsika, a menta, a bazsalikom, a citromfű, a kakukkfű esetében. A kiszáradt tövekről ezután leszedhetjük a leveleket, amiket kézzel apróra morzsolunk, és aromazáró edényekben (fém vagy üveg, de sokan használnak vászon, illetve tüllzacskót) tárolunk a kamrában, konyhaszekrényben. 

A ruhaszárító is bevethető

Amennyiben a fellógatásnak valamilyen akadálya van (például helyhiány a balkonon), sütőben is elvégezhetjük a műveletet, igaz ilyenkor rezsiszámlánkat növelni fogjuk, de valamit valamiért. Sütős szárításnál a leszedett leveleket zsírpapírra, vagy konyhai papírtörlőre egyenletesen szétterítve helyezzük el, és a sütő ajtaját nem becsukva, alacsony hőmérsékleten (30 Celsius körül) dehidratáljuk. A folyamat pár órától akár fél napig is eltarthat, akkor lesz készen, mikor a levelek hajlás nélkül, könnyen törhetőek, morzsolhatóak. Ez az eljárás főleg a húsosabb levelű termények esetében jó választás. Olvasni mikrohullámú sütős módszerekről is, ezt kevésbé ajánlom, jobban járunk a hagyományos sütővel. A vékony, zsenge leveleket levegőn is száríthatjuk, ekkor egy fémrácsra terítsünk papírtörlőt, vagy vékony textilt hogy a levegő alulról is átjárhassa a növényi részeket, és erre szórjuk a fűszernövényt, majd a lógatáshoz hasonló feltételeket teremtve készítsük el azokat. Amennyiben gyökeret szárítanánk (például macskagyökeret), szintén a rácsos módszert alkalmazzuk.

Mozsárban csak akkor őröljünk, ha fűszersót készítünk

Fűszersó is készülhet, ha a tepsibe többféle növény leveleit helyezzük el (rozmaring, oregánó, tárkony például) és az egészet megszórjuk 10-20 dkg tengeri sóval. Kiszáradás után nem morzsolással, hanem mozsaras őrléssel lesz kész a fűszersó. Szintén jó ötlet a fűszerecet, mint tartósítási eljárás. Ehhez legfeljebb 6%-os almaecetet használjunk, a kiválasztott fűszernövények leveleit mossuk meg, hagyjuk megszáradni, majd összevágva, mozsárban összezúzva, de akár egészben tegyük egy üvegedénybe, és öntsük rá az ecetet. Kétheti érlelés után lesz felhasználható az elegy, érdemes eközben néha ránézni, és ha gázképződést tapasztalunk, nyissuk, szellőztessük meg az edényt. Stílusos, ha az összeérés után egy díszes, szűknyakú edénybe öntjük át a leszűrt aromás ecetet, és egy friss növényszárral, levéllel díszítjük. Ecet helyett oliva-, vagy szójaolajat is használhatunk, de ebben az esetben ne lédús leveleket válasszunk, a legmegfelelőbb fűszerolaj alapanyagok a kakukkfű, a rozmaring, az oregánó, a levendula, a zsálya, a bazsalikom, a mustármag, a koriandermag, a kapor, a menta, és a borsika. Fontos, hogy az olajba csak teljesen megszárított (nem kiszárított) növényrészeket tegyünk, különben könnyen bepenészedik. Kétheti érlelés és leszűrés után a fűszerolaj is használható.

A házi fűszerolaj kiváló ajándék családtagoknak, barátoknak

A házilag tartósított fűszereket általában legfeljebb fél évig használhatjuk fel, később aromájukból sokat vesztenek, ezért ha túl sokat tettünk el, inkább ajándékozzuk el a felesleget. A fűszernövényeket közvetlenül a virágzás után érdemes betakarítani, illóolajtartalmuk ekkor a legnagyobb. A tárolásra eltett fűszert ne felejtsük felcimkézni, ez sokat segít majd a későbbiekben.

Képek: innen, innen, innen, és innen.

Szép időben, egy kiadós vasárnapi ebéd után hanyattdőlni a kerti nyugágyban és elkortyolni egy jóféle feketét vitán felül pazar élmény, kerti kávézás alatt én most mégsem ezt értem. A kávéért a fél világ rajong, ám azt kevesen tudják, hogy a népszerű ital "forrása" a kávécserje akár otthon is nevelhető. Mielőtt azonban valaki beleélné magát, hogy saját terméséből fogja őrölni reggeli kávéját, tudni kell, hogy a mi éghajlatunkon ez eléggé valószínűtlen, de a kávécserjét dísznövényként minden további nélkül tarthatjuk, akár egyfajta tiszteletből, így köszönve meg a regeneráló italt.

A kávécserje kifejezés igazából több tucat fajtát jelöl a Coffea nemzetségen belül, közülük három az, melyet fogyasztási  alapanyagként termesztenek. A legelterjedtebb a Coffea arabica, ez adja a világtermelés döntő hányadát. A másik a Coffea canephora, vagy ismertebb nevén robusta, a harmadik pedig a marginális jelentőségű Coffea liberica, mely túl keserű végeredményt produkál ahhoz, hogy népszerű és elfogadott legyen. A tökéletes ízhatáshoz különleges termesztési körülmények szükségesek, 900 méter fölötti magasságban, trópusi éghajlaton, tápanyagdús talajban, egyenletes éves csapadékeloszlással biztosítható az igazán élvezetes kávé-alapanyag. Dísznövényként azonban ezek az igények sokkal szelídebbek, így a kávécserje hazánkban is igen jól érezheti magát, már ha nem várjuk el tőle, hogy díjnyertes aromájú italt szolgáltasson. Ráadásul az első betakarításra is éveket kellene várnunk.

Tavasztől őszig egy világos ablakban is tartható, de jobban örül a kerti tartózkodásnak a meleg hónapok alatt (a képen az arabica fajta látható)

Kávécserjét, (de akár magot is) rendszeresen lehet vásárolni nagyobb kertészetekben, így az induláshoz adottak a lehetőségek. A kávécserje hőmérsékleti optimuma 15-24 Celsius fok között van, így télen hűvösebb (12-15 C), de nem sötét helyet kell neki keresni, nyáron pedig kitelepíthető a kertbe, de csak úgy, hogy perzselő napsugarak ne érjék, mert levelei hamar károsodnak, így félárnyékos helyet keressünk neki. Tavasszal, a kertbe költöztetés alkalmával át is ültethető (akár minden évben), ebben az időszakban egy növekedésindító tápoldatozás is ajánlott, és levéldísznövényeknek összeállított tápoldattal egészen az őszi nyugalmi időszak beálltáig két-három hetente kezeljük. Nyári melegben a rendszeres öntözés mellett a leveleket is permetezzük meg vízzel, meghálálja. A kávécserje pár év után virágzik először, ezt követően fejlődnek ki termései, jellemzően a negyedik-ötödik évben. Ekkor az először zöld, később vöröses, végül fekete kávébabok leszedhetőek, és a bennük található két-két mag pörkölésével máris kész a házi kávé.

A robusta termése

A kávécserje dugványról is szaporítható, a levágott fiatal hajtások virágföldbe ültetve meggyökeresednek és növésnek indulnak. Növényünket ajánlott évente kétszer, tavasszal és ősszel kissé visszametszeni, ilyenkor az új hajtásokból szanálhatunk párat, de a cserje magasságát is kordában tarthatjuk visszavágással, ugyanis akár két méteresre is megnőhet. Ősszel, mikor a hőmérséklet tartósan 20 Celsius alá esik, vigyük be egy védett, 12-15 fokos, világos helyiségbe, és az öntözéseket ritkítsuk, ugyanakkor a leveleket időnként finoman permetezzük meg.

Új értelmet adhat a munkahelyi kávézás kifejezésnek az irodában tartott kávécserje. A növény viszonylagos igénytelensége miatt ez kivitelezhető, de a gyakori öntözésről és az elegendő fényről mindenképp gondoskodni kell!

A kávécserje kimondottan ajánlható kezdő kertészeknek is, akik nem a szokásos dísznövényekkel akarják kezdeni pályafutásukat, mert a kávécserje nem egy igényes és nehezen nevelhető növény. A különböző fellépő problémáknak egyértelmű jeleik vannak, a lehulló levelek fényhiányt, a barnuló levelek a túl erős napsütést jelzik, a levelek fakulása tápanyaghiány jele, az elszáradt levelek pedig a téli pihenő alatti túl magas hőmérsékletre utalnak. A kávécserjén előszeretettel jelennek meg pajzstetvek, az ellenük bevethető módszerekről ITT írtam korábban.

A Coffea arabica szolid, de mutatós virágai

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A kert sosem steril terület, így az általunk betelepített flóra és fauna mellett egész biztosan megjelennek hívatlan vendégek is, akik közül sokat nem szívesen látunk, párat azonban örömmel fogadunk be. Utóbbi kisebb csoportba tartozik a süni is, a legtöbben kifejezetten örülnek házi sünijüknek, ez a kis állat ugyanis udvarias vendég, napközben nem mutatkozik, éjjel aktív, és a kertben nem tesz kárt, sőt, inkább a kertészek segítségére van. Azt is meg kell azért említeni, hogy a sün némi kockázatot is jelent, például kullancsokat hurcolhat be a birtokra, de erről később. Először lássuk, mit tegyünk akkor, ha sünink van, és mit akkor, ha nincs, de szeretnénk.

Magyarországon a keleti sün (Erinaceus roumanicus) honos. A keleti sün legfeljebb 35 centiméter hosszú, egy jól megtermett példány pedig közel két kilót nyom. A természetben erdőkben, cserjésekben, dús aljnövényzetű területeken fordul elő, de előszeretettel költözik be városi parkokba, és kertekbe is. A sün kerti megtelepedésének két fő feltétele van. Az egyik, hogy találjon megfelelő vackot a nappali rejtőzéshez, ez lehet lépcső alatti zug, farakás, komposzthalom, burjánzó, cserjés, nyugodt kertsarok, szóval olyan hely, ahol elbújhat, és nem háborgatják napközben. Mesterségesen is kialakíthatunk nekik lakhelyet, akár épített sünodút használva, vagy úgy, ha a kert egy ritkán bolygatott szegletében nem ritkítjuk a dús növényzetet, esetleg ugyanide egy zöldhulladékból álló halmot telepítunk. A süninek nem csupán lakás, hanem élelem is kell. Megfigyelések szerint elsősorban a földigiliszták vonzzák őket, annak ellenére, hogy étlapjukon szerepelnek házatlan csigák (ezt megköszönik a kertészek neki), rovarok, fészekből kihullott madárfiókák, és kisebb gyíkok is, de olykor dögevésre is fanyalodik, és ritkábban a lehullott gyümölcsből is falatozik. A legnagyobb kedvenc azonban mégis a földigiliszta, ez okozza sok sün vesztét, ugyanis az esőzések után az utakra vonuló gilisztákat követik a sünök, így válnak gyakran gázolás áldozatává.

 A poszt ötletét olvasóm, Renáta adta, aki jópár képet mellékelt házisünjéről. A Budapest XVII. kerületében található kertesházukban rendszeresen jelennek meg sünök, az egyik már-már szelíd, mint az a fotókon látható, egész közel engedi magához a háziakat. Az alábbi képekért köszönet Renátának!

A sünök ugyanakkor kényelmes állatok, szívesen veszi, ha etetjük, erre a célra az alutasakos macskaeledelek megfelelőek, sokszor kínálás nélkül is kiszolgálják magukat a macskatálból. Így ha a cicánk edénye reggelre rendszeresen kiürül (holott a macsek mondjuk bent alszik), gyanakodhatunk a tüskés kertlakóra is, persze lehet, hogy a szomszéd kandúrok dézsmáltak. A sünnel egész közeli barátságot lehet kötni, óvatos, hosszabb ideig tartó fokozatos megközelítés után akár meg is lehet fogni (a simogatás kifejezés túlzás), azonban ne feledjük, hogy vadállatról van szó, melynek ráadásul hegyes fogacskái vannak. Jobban tesszük, ha csak megfigyeljük, csodáljuk, befogni semmiképp se próbáljuk (aki mindenképp házisünit akar, a hobbiállatként remekül tartható afrikai fehérhasú törpesünt válassza). És akkor jöjjenek a negatívumok. A sün, magas cukiságfaktora ellenére, veszélyeket is rejt, kártevőket (kullancs, bolha, bélféreg) terjeszthet, a kullanccsal együtt például sajnos a Lyme-kórt, vagy a kullancsencephalitist is a közelünkbe hurcolhatja, ezért sünös kertekben a szokásosnál jobban oda kell figyelni a kullancsveszélyre.

Ilyen sünlakot nyáron is építhetünk kedvenceinknek, de főleg télen jön jól nekik a védett alvóhely

Ritka, hogy kutya és sün így elviselik egymás közelségét

Kutyás birtokon a sün további problémát tud okozni, a kutyák előszeretettel veszik fel a harcot a kisemlőssel, ennek mindkét oldalon sérülés lehet a vége. Ha azt látjuk, hogy az eb kitartóan ugat, támad valamit a fűben, nézzük meg, hogy sünről van-e szó. Ha igen, akkor válasszuk szét őket (a kutya ideiglenes eltávolításával adhatunk egérutat a sünnek). Ha pici, babakorú sünt találunk, először ne nyúljunk hozzá, valószínűleg visszatalál az anyjához, ha ez nem történik meg, nevelésbe vehetjük, de csak a tíz deka feletti súlyú állatok maradnak meg nagyobb eséllyel. Babasüninek higított tejet, kamillateát adjunk, később pedig aszpikos macskaeledellel, puha, szétnyomkodott főtt hússal, de akár emberi bébiétellel is táplálhatjuk. Higítatlan tejet felnőtt példányoknak se rakjunk ki, hasmenést kaphatnak tőle, itatásra a víz a legjobb. Konyhai-, vagy ebédmaradékot, fűszerezett húst se adjunk nekik!

Az elárvult bébisün etetése, gondozása macerás feladat, de ha sikerrel járunk, az hatalmas öröm!

Ha elővigyázatosak akarunk lenni sün-ügyben, a komposztot a vasvillás pakolás, átmozgatás előtt nézzük át, és avarégetés előtt is tessékeljük a kupacból őket, ha úgy sejtjük, vannak benne. A kert elvadultabb részét is nézzük át, mielőtt fűnyíróval, kaszával nekiállunk a munkának. Tudni kell, hogy a rágcsálóirtásra használt mérgek a süniket is elpusztítják, ezeket a szereket óvatosan helyezzük ki, már csak egyéb házikedvenceink miatt is. A sünök márciustól júniusig párzanak, egy alomban 2-7 utód található, a vemhesség pedig 40 nap, ahol jól érzik magukat, ott várhatóan szaporodni is fognak, tehát ha kertünkben vannak sünik, akkor számíthatunk újszülöttekre. Ne feledjük, hogy nyár végén, ősz elején sünjeink hirtelen nagyon falánkká válnak, erőltetett ütemben hízlalják fel magukat a téli nyugalmi időszakra, így augusztus végétől, szeptembertől - ha segíteni akarjuk őket - helyezzünk ki számukra bőséges eleséget, hogy tavasszal újra köszönthessük tüskéshátú barátainkat.

Képek: innen, innen, innen, és innen.