Kertészeti vonatkozású témák ritkán jutnak a hírek fősodrába, ám most ez megtörtént, mégpedig a már mindenki által ismert budapesti méhlegelők okán. Nagy kár, hogy a politika eltérítette ezt az egyébként roppant érdekes topikot, és egy idő után maguk a növények, vagy az ötlet gyakorlati haszna, életképessége már keveseket érdekelt. Az alábbiakban ezért egy rövid elemzésféleségben próbálom bemutatni, szándékom szerint objektíven és politikamentesen a városi méhlegelőkben rejlő lehetőségeket, és persze a hátrányok, ellenérvek is teret kapnak, hiszen nem fekete-fehér helyzetről van szó. Lássuk hát, mit lehet tudni a méhlegelőkről! 

Elsőképp szögezzük le, hogy az ötlet egyáltalán nem új, nem most pattant ki valaki fejéből, sőt, előzménye is van, mégpedig a kiskertekben megvalósítható rovarbarát kialakítás illetve a természetközeli kertstílus, melyek tulajdonképpen előfutárai a közterületi vadvirágos réteknek. A természetközeli kertstílus egy olyan összeállítást jelent, melyben a kertészkedő a birtokán a rétek, mezők világát próbálja meg utánozni, így fő elemként elhagyja a katonásan nyírt gyepet, és teret enged a buja, virágos, természetes növényzetnek. Az ilyen kertek persze gyakorlati funkcióikat tekintve csökevényesebbek, nem lehet (de legalábbis nehézkesebb) bennük játszani, heverészni, sétálgatni. A rovarbarát kertkialakítás is egyre népszerűbb, a klímaváltozás miatt életterüket (részben biztosan) elvesztő rovarok ezáltal menedékhez, táplálékhoz jutnak, számuk növekedhet, ami az egész ökológiai rendszernek kedvező és hasznos. A rovarbarát kertben megtalálhatóak a szabadon burjánzani hagyott részek, magas aljnövényzettel, a rovarok számára menedéket nyújtó elemekkel, odvas fatörzsekkel, kövekkel, vagy akár épített rovarhotelekkel.

A tudatos, zöld szemléletű kertbarátoknak ezek az irányzatok már jó ideje nem ismeretlenek, sokan kísérleteznek akár csak egy kisebb sarokkal otthon, az viszont, hogy ez a fajta szemlélet kiszabadult a magánkertekből és elérte a közösségi tereket, az most az újdonság erejével hatott nálunk. Külföldön évek óta zajlanak kísérletek, Chicagoban már 2008-ban megnyitott a Lurie garden, mely hasonló funkcióval bírt, Londonban évek óta zajlanak városi méhészeti kísérletek, még saját honlapja is van a városi méhészetnek, Párizsban is vannak telepített urbánus méhészetek, Hollandiában pedig 2018-ban indult nagyobb szabású akció a méhek megsegítése érdekeben, melynek keretében kormányzati és civil szervezetek vállalták, hogy növényi beültetésekkel tesznek a méhpopuláció csökkenése ellen. Meg kell jegyezni, hogy Budapesten is, nem is akárhol, hanem az agrárminisztériumban van telepített méhcsalád, mégpedig maga az agrárminiszter jóvoltából, aki nem mellesleg méhészkedik is.

Nagy István agrárminiszter méhcsaládot telepít a minisztérium épületére kormany.hu

A hazai vizekre evezve, felmerül a kérdés, hogy miért is lenne szükség méhlegelőre egy közel kétmilliós nagyvárosban, Budapesten? Itt álljunk is meg egy pillanatra, és tisztázzuk, hogy nem elsősorban a méhekről van szó, hanem számtalan féle és fajta rovarról, biodiverzitásról, szemléletváltásról, ésatöbbi, viszont mindez egyetlen frappáns(nak ható) szóösszetételben kapott nyilvánosságot, ez a méhlegelő. Ezek a területek egyáltalán nem kizárólag a méheknek vannak szánva és fenntartva, rengeteg rovarnak nyújtanak menedéket, életteret és táplálékot. Rendben, de miért jó nekünk, ha rengeteg rovar lesz körülöttünk? Egyfelől a növények beporzását javarészt a rovarok végzik (a növényfajok nagyjából háromnegyede rovarbeporzású), tehát ahol sok a rovar, ott gyarapodik a növényállomány is, ez pedig jó. A rovarok élelemként szolgálnak más élőlényeknek, például madaraknak, így a madaraknak is kedvezünk, ez is pozitívum.

A dús aljnövényzet más szempontokból is támogatható, megköti a port, lassítja a talaj felmelegedését, ezáltal jó hatással van a mikroklímára. A honos fajok általában beérik a természetes csapadékkal, talajigényük egyszerű, így kiegészítő öntözés és növényvédelmi feladatok nélkül is kielégítően fejlődnek, vagyis a nyírt gyeppel ellentétben nem kell öntözni az ilyen területet. Látványként tény, hogy teljesen más képet nyújt egy méhlegelő, ez valóban idegenül hathat sokaknak, hiszen a szemünk a nyírt pázsitot szokta meg, azt könyveltük el rendezett, gondozott látképként. Ennek egyébként érdekes evolúciós háttere van, az átláthatatlan aljnövényzettől jellemzően azért tartunk, mert nem láthatjuk az abban élő, abban megbújó potenciális veszélyforrásokat, kígyókat, mérges pókokat, egyéb ragadozókat.

Természetesen reális veszélyként ilyesmi nem merül fel itt és most, a kullancsról pedig kicsit később. A méhlegelő tehát elsősorban szokatlansága miatt lehet zavaró, rendezetlen, ápolatlan érzetet nyújt, ami azért furcsa, mivel ugyanezt láthatjuk bármely réten, mezőn kirándulás közben, ott azonban az épített környezet nem képez kontrasztot. Megjegyzendő, hogy a jól hangzó méhlegelő kifejezés helyett érdemesebb lett volna valamilyen általánosabb nevet adni a dolognak, a virágos rét, a mezőszerű kialakítás, vagy a rovarbarát terület nem ennyire hangzatosak, de átfogóbbak.

A hátrányok sem hagyhatók ki a felsorolásból. A méhlegelő (maradjunk most már ennél a szónál) nem alkalmas egy csomó tevékenységre, amiket sokan szívesen űznének a nem túl nagy összkiterjedésű városi zöldterületeken. Nem lehet rajta focizni, tollasozni, nem lehet egy pokrócot kiteríteni és ráheveredni, nem lehet kutyát sétáltatni, és általában andalogni, sétálgatni sem a legjobb terep. A kullanccsal kapcsolatos felvetések sem alaptalanok, a kullancs - a népi hiedelmekkel ellentétben - az aljnövényzetben él és várja a prédáját, és előfordulása a városokban sem ritkaság. Ugyanakkor, mivel a méhlegelők nem igazán alkalmasak emberi tartózkodásra vagy kutyafuttatásra, így a kullancstámadás esélye sem túl magas, mivel egyszerűen nem kerülünk kapcsolatba velük. Emellett a kullancsok elszaporodása olyan területeken várható, ahol folyamatosan elérnek gazdatesteket, így ahol nem találkoznak prédával, számuk csökkenésnek indul.

A méhlegelő - mivel jellemzően nem tervezetten beültetett terület - tartalmaz gyomokat is, melyek allergizálhatnak, vagy mint a toklász, gondot okozhatnak a kutyáknak. A gyakori parlagfüves érvvel kapcsolatban azért meg kell jegyezni, hogy a parlagfű pont nem a dús növényzetben szokott megjelenni, hanem nevéhez hűen a magára hagyott, parlagi területeken, így a méhlegelők kis eséllyel lesznek a parlagfű tenyészhelyei. A gyomokra visszatérve, igen, meg fognak jelenni gyomok is, úgy, ahogy ez a természetben is megtörténik, a méhlegelő pedig a réteket, mezőket imitálja, így ez természetesnek mondható.

Mi a megoldás, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon? Jelenleg a főváros hatmillió négyzetméteres zöldterületének kicsivel kevesebb mint 5%-a méhlegelő, így nem mondhatni, hogy nagy arányú átállásról van szó. A kulcs a megfelelő elhelyezés, hiszen vannak méhlegelőnek alkalmatlan területek, például aktívan használt, frekventált helyen lévő, nagy kiterjedésű, funkcionális zöldterületek, és vannak kifejezetten alkalmas részek, a nem használt, parlagon álló, elhanyagolt, gyakorlati funkcióval nem rendelkező kisebb-nagyobb szegletek. Tudni kell azt is, hogy az egész méhlegelő koncepció egy kísérleti program, még a szakemberek sem tudják pontosan, hogy milyen hosszabb távú hatásokkal jár az elképzelés, jelenleg egy tapasztalatszerzési szakaszban járunk, az idő fogja eldönteni, hogy milyen irányba halad majd a fejlesztés.

Azt is meg kell érteni, hogy egy lassú folyamatról beszélünk, hiszen virágos rétek nem fognak pár hónap, egy szezon alatt kialakulni, a természet nem dolgozik gyorsan, az aktív művelés alól kivont területek lehet, hogy évek múlva nyerik el végleges, önfenntartó, ténylegesen virágos képüket. A folyamat némileg gyorsítható, léteznek vadvirág magkeverékek, melyek kiszórásával azonnal meghonosíthatóak a kívánt fajok, de mesterséges bevatkozás nélkül is megtörténik a növények számának és fajainak szaporodása, részben a nem lekaszált növények magzásával, részben pedig a rovarok beporzó munkájával. Az is előfordul, hogy egy-egy területen a koncepció kudarcot vall, mert például nem alakul ki eléggé fajgazdag együttes, ilyenkor vagy be kell avatkozni magvetéssel, vagy el kell vetni az adott területen a méhlegelőt. 

Marad a végső kérdés, jó vagy rossz dolog a méhlegelő? A válasz az, hogy ez nem egy eldöntendő kérdés, hanem egy soktényezős egyenlet, mely tartalmaz negatívumokat és pozitívumokat is. Az én véleményem az, hogy a pozitívumok száma nagyobb, azonban tény, hogy a méhlegelő és a mögötte lévő koncepció egy alapos szemléletváltást, és újfajta gondolkodást kíván meg, így nem lehet az ellenzőket sem elítélni. A legjobb, amit tehetünk, ha időt adunk a méhlegelők ideájának, és később, pár év távlatából szűrjük le a tanulságokat, és tervezzük újra az irányokat.

Képek: pixabay.com