Megyeri Szabolcs kertész blogja

Leanderek teleltetése szakszerűen

komment

A leander régóta a népszerűségi listák élén szerepel, ha virágos dísznövényekről van szó, hiszen a csodásan idézi meg a déli tájakat, a görög nyaralásokat, a mediterrán hangulatot. A leander ráadásul terebélyes, nagy levéltömeggel és dús virágzattal rendelkező virág, ami remekül tudja díszíteni a teraszt, balkont, vagy az előkertet, de természetesen bármely virágágyásban is csodásan mutat. A leander ugyanakkor nem csak hangulatában, hanem eredetét tekintve is mediterrán növény, ami azt jelenti, hogy a magyar teleket nem tolerálja. 

680027.jpg

Mondhatjuk persze, hogy a telek az elmúlt években igencsak enyhék voltak, ez azonban nem garancia arra, hogy egy erősebb hidegbetörés, fagyos időszak alatt ne történjen baj kedvenc növényünkkel. Ezért minden leandertartó jól tudja, hogy az ősz végén, de legalábbis a hajnali fagyok elérkeztekor illendő védett helyre telepíteni a leandereket. A teleltetés mikéntje azonban nem mindegy, ezért nem haszontalan átfutni a vonatkozó főbb információkat, lássuk tehát, hogy hogyan kell szakszerűen végezni a leanderek teleltetését!

 A teleltetés megkezdése nem idő, hanem hőmérséklet kérdése, ezért felesleges a folyamatot egy dátumhoz vagy hónaphoz kötni. Fontos tudni azt is, hogy az egyes fajták fagytűrése eltérő, van, amelyik, már 1-2 fok körül károsodik, míg például a hazánkban termesztett és előnevelt, tehát az itteni klímához szoktatott típusok akár a kicsivel a fagypont alatt sem érzik magukat rosszul, és ezt akár napokig is bírják. A -5 Celsius alatti hőmérsékletek azonban már mindenképp indokot jelentenek az intézkedésre (tegnap az ország több pontján ez már megvalósult). A túl korai teleltetés sem jó, hiszen az alacsony hőmérséklet elpusztítja a növény kártevőit, ami pedig hasznos nekünk, így érdemes jól időzíteni a bevitelt! A teleltetés elkezdése tehát akkor aktuális, ha már várhatóak, vagy már el is kezdődtek az éjjeli fagyok.

Tipp: a leandert a kerti virágágyásba is el lehet helyezni, de ilyenkor az edényével együtt süllyesszük a talajba, hogy ősszel könnyedén fel lehessen szedni. Az így tartott leanderek esetében különösen fontos a kártevők, köztük a talajlakó károkozók utáni vizsgálat a téli pihenőre helyezés előtt!

A teleltetés csak egészséges növényeknél lesz sikeres, ráadásul a beteg, fertőzött virágok a tárolóhelyiségben lévő többi zöldnek is átadhatják a növénybetegségeket, ezért a helyes első lépés egy alapos átnézés! A problémás darabokat kezeljük, súlyosabb esetben inkább szanáljuk, de legalábbis tároljuk őket elkülönítve. A sárgás, barnás színezetű, vagy éppen foltos levelek, illetve a jelentősebb levélhullás biztos jelei a bajnak! A takácsatkák, pajzstetvek jelenléte egy egyszerű nagyítós átvizsgálással felderíthető, elsősorban a szárakon és a levelek hátoldalán kell nézelődni! A felkészítés utolsó fázisa egy alapos lemosás, melyet lehetőleg lágy vízzel végezzünk, megszabadítva a leveleket a portól, szennyeződésektől.

nerium_oleander_laurier-rose_in_pot_d160724.jpg

A következő lépés maga a négy fal közötti elhelyezés, melynek pontos feltételei, előírt körülményei vannak. A hőmérséklet 2 és 10 Celsius fok között legyen, ne legyen ablaktalan a szoba, vagyis szűrődjön be némi fény, a páratartalom legyen minél alacsonyabb, ugyanis a nedves környezet a gombás betegségeknek kedvez. Előfordulhat, hogy a levegő hőmérséklete megfelelő, de a padló vagy az aljzat nagyon hideg, ebben az esetben a cserepek alá jó ötlet elhelyezni egy deszkát, falapot, esetleg a növényt tegyük egy alacsonyabb komódra, sámlira, kisasztalra. Mivel a leanderek sokszor nagyok és súlyosak, utóbbi esetekben ügyeljünk rá, hogy ne jelentsen a felpakolás balesetveszélyt.

A teleltetés alatt is öntözni kell a növényt, de ritkábban és kevesebb vízzel, mint máskor. A virág földje ne száradjon ki teljesen, de ne is áztassuk el. A tápanyagozást a teleltetés alatt teljesen mellőzzük. Az öntözést februártól kezdve lehet majd fokozatosan a normál rend szerint visszaállítani. A leander a téli pihenője latt hullathat levelet, ettől nem kell megijedni!

Tipp: a leander átültetésre szorul, ha gyökerei kinőtték az edényét. Az átültetést ősszel időszerű elvégezni, de nem közvetlenül a teleltetés előtt! Ha ezt eddig elmulasztottuk, akkor mindenképpen várjuk meg a tavaszt, a most nyugalmi időszakát megkezdő növényt ne zavarjuk meg a költöztetéssel. 

Mi a helyzet, ha lakásról van szó, és nincs garázs, fészer, pince? Szerencsére a leanderek más hely híján a lakásban, házban is átteleltethetők, de ebben az esetben mindenképpen nagyobb a növényelhalás kockázata. Ha csak a lakás beltere marad opció, akkor a leghűvösebb pontot kell kiszemelni, lehetőleg olyat, ahol nem mutat a hőmérő 15 foknál többet, ilyen lehet egy előszoba, egy beépített/üvegezett erkély, vagy szóba jöhet egy zárt lépcsőház is, de utóbbinál feltétlen tartsuk be a tűzbiztonsági szabályokat az elhelyezéskor. Folyamatosan ellenőrizzük a kártevők jelenlétét vagy a betegségek árulkodó jeleit, és szükség esetén lépjünk akcióba. Sajnos a szobában teleltetett leander a jövő évben szinte biztosan szerényebb virágzatot nevel majd, így ezt a módszert csak végszükség esetén alkalmazzuk.

811g2xytnsl.jpg

Erősen fűtött társasházi lakások, panelházak esetében szóba jöhet a balkonos teleltetés (a nem beüvegezett, nem beépített balkonokról van szó most), mely szintén inkább csak egy kényszermedoldás, és természetesen ez sem kockázatmentes. Ilyenkor a belső, szélvédett sarokba kell húzni a növényt, cserepét alulról hungarocellel, oldalról pedig többször körbetekert vászonnal vagy buborékfóliával kell szigetelni. Költséghatékony, de nem a legszebb megoldás, ha rögtönzött fóliasátrat emelünk a balkonon maradó leander köré, a látvány biztos nem lesz díjnyertes, de a növény túlélése így jó eséllyel biztosítható. Ha van elég hely, egészen jó, és tartós jó megoldás lehet a balkon üvegház, ami egy fa vagy fém vázból és vastag üvegből (esetleg víztiszta plexiből) készült szekrényféle, melyben a növény egész jó eséllyel átvészelheti a telet. Akár egy régebbi szekrény is átalakítható, ha ajtajainak és oldalainak belső részeit fűrésszel kivágjuk, majd plexilapokkal fedjük be és az illesztéseknél szigeteljük a tárolót. A barkácsolni nem kívánóknak rendelkezésére állnak előregyártott mini üvegházak is, melyek ráadásul szépek, és ha ajtajuk levehető, akkor nyáron is betelepíthetők virágos dísznövényekkel.

Képek: innen és pixabay.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr4916295552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KékFény6 2020.11.23. 23:54:06

"A leander ugyanakkor nem csak hangulatában, hanem eredetét tekintve is mediterrán növény, ami azt jelenti, hogy a magyar teleket tolerálja." - Nem maradt itt ki egy nem? "a magyar teleket NEM tolerálja.". Igen lényeges különbség..

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása