Megyeri Szabolcs kertész blogja

A szobanövények betegségeiről

komment

Számos kezdő hobbikertész vélekedik úgy, hogy érdemesebb a benti növények felé fordulni, hiszen a szobában élő zöldek ritkábban kapnak el betegségeket, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem odakint, hanem bent, a külvilágtól elzárva élnek. kertépítéssel, de szobanövényekkel is foglalkozó szakemberek tapasztalatból megmondhatják, hogy ez sajnos nem igaz, a benti növények sincsenek elszigetelve a külvilágtól, ráadásul nem ritka, hogy egyes példányok ki-be mozognak, gondoljunk a nyáron a szabad ég alatt lakó, majd télen fedett helyen teleltetett növényekre. A szobanövények betegségei azért is számítanak aktuális témának, mert még mindig a télben vagyunk, és ilyenkor egyfelől a kinti flórával még nincs igazán teendő, másfelől pont a tél vége az az időszak, mikor a hideg hetekben legyengült növények jellemzően beadják a kulcsot. 

plantlifebalance.jpg

A téli, tél végi rejtélyes növényelhalásokkal kapcsolatban fontos tudni, hogy gyakran nem egy konkrét betegség, fertőzés, vagy kártevő a ludas, hanem az a tény, hogy a meleg, száraz levegőjű szoba, a kevés fény, a kevés szellőztetés miatti porosodás, vagy éppen a gyakori szellőztetés okozta hősokk az alapvető ok. A tél végére még az odafigyeléssel ápolt benti növények is legyengülnek, azok pedig, melyek kicsit el voltak hanyagolva, egyenesen harmatgyengék. Ilyen állapotukban ezek a zöldek egy olyan behatástól is végzetes állapotba kerülhetnek, melyet a vegetációs időszakban, jó kondíciójukban fel sem vennének. 

Ennek megfelelően a fő teendő a növénybetegségek elkerülése érdekében a prevenció, vagyis a növények rendszeres, szakszerű ápolása, kiváló állapotban tartása, hiszen egy életerős szobanövény sokkal könnyebben veri vissza a támadásokat. Arra persze nincsen garancia, hogy egy növény egész életében betegségmentes lesz, sőt, nem igazán tudok olyan növénybarátról, aki ne küzdene folyamatosan valamilyen kártevővel, fertőzéssel. A növénybetegségek köre roppant nagy, így egy ilyen rövid posztban nem is lehet átfogó képet nyújtani, ezért most három gyakori növény ellenség kerül terítékre, amúgy ízelítőül!

marsh1.jpg

A korompenész a nevének megfelelően úgy néz ki, mintha koromszerű bevonat képződött volna a növényen. A leveleken és egyéb részeken megjelenő barnás-feketés réteg valójában egy gombás fertőzés jele, ráadásul többféle gombafaj képes ilyen tüneteket produkálni, ám minden esetben kezelni kell az érintett példányt. A korompenész egyedisége, hogy a levéltetvek jelenlétével függ össze. A tetvek ugyanis a növényi nedvek szívogatása közben ragadós anyagot, úgynevezett mézharmatot választanak ki (ez tulajdonképpen az ürülékük) ebben telepednek meg a gombák. A korompenész egyaránt megjelenhet kerti növényeken, gyümölcsfákon, üvegházi zöldeken, vagy szobanövényeken. A kezelés kisebb mértékű fertőzés esetén óvatos lemosás, erősebb támadásnál pedig marad a vegyszeres kezelés. A korompenész fontos és általános tanulsága, hogy a rovarkártevőket mindig fontos elűzni, gyakran ugyanis nem csak elsődleges problémát okoznak, de ilyen másodlagos gondokat is magukkal hoznak!

 rust-on-leaf-400x266.jpg

A rozsdabetegség sem ritka a dísznövények között, a népszerű virágok közül főképpen a muskátlit támadja sokszor. A rozsda jellemző tünete a leveleken és a szárakon megtelepedő dudorszerű spóratelep, az eredmény pedig általában a levél lehullása, és a szár elhalása. A rozsda megjelenését nagyban elősegítheti a nedves közeg, például a túlzásba vitt öntözés, az állandóan nyirkos föld, vagy a magas páratartalom, így a védekezés első lépése ezen körülmények megszüntetése. Kisebb arányú fertőzés esetén az érintett levelek, szárrészek lemetszése a megoldás, ha nagyobb a baj, akkor gazdaboltokban kapható rozsda elleni permetszerek használata következik.

10_steps_to_seedling_success_0.jpg

A palántadőlés éppen aktuális így a tavasz közeledtével, hiszen februártól kezdve már sokan ápolnak, nevelgetnek palántákat a lakásban, a kinti magvetéshez, ültetéshez most még értelemszerűen hideg van. Ez a növénybetegség egyaránt érinti a fiatal haszonnövényeket, és a frissen kiültetett virágos dísznövényeket is. A tünetek könnyen észrevehetőek, a zsenge palánta hirtelen elgyengül, majd elfekszik, a gyökér és a szár felpuhulnak, a növény pedig hamarosan elpusztul. A palántadőlés oka többféle gomba támadása lehet, az előidéző okok között elsősorban a zsúfolt telepítés, a rossz vízelvezetés, a nedves közeg említhető, ezek kedveznek a gombák elszaporodásának. A megoldás a kedvezőtlen körülmények javítása, így a például túlságosan nedves környezet megszüntetése és a talaj vízelvezetőképességének javítása homok vagy zúzott kő, aprókavics bekeverésével. Hasznos lehet még a kamillateás permetezés is, de végső esetben megintcsak előkerülhetnek a gazdaboltokban kapható vegyi permetszerek. Sajnos a már megdőlt palánták menthetetlenek, ezeket szanáljuk. 

Képek: innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr9314631002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása