A tél nem csak a kerti növényeket viseli meg, hanem a benti zöldeknél is rejt kockázatokat. Míg azonban a kertben az alacsony hőmérséklet a veszélyforrás, addig a lakásban másféle bajok fenyegetik kedvenceinket. A legtöbb növénybarátnak nem újdonság, hogy, télen gyakrabban pusztulnak el a szobanövények, ami könnyen megmagyarázható, ebben az évszakban megváltoznak egyes, a növények számára roppant lényeges körülmények, melyek állapotromlásukat, nem ritkán pedig pusztulásukat idézhetik elő.
A legfőbb problémaforrás itt is a hőmérséklet, csak nem a hideg, hanem a meleg. Pontosabban mondva a fűtés miatti magas hőmérséklet, az alacsony páratartalom, valamint a kevés természetes fény együttese okozzák a problémákat. Számos gyakran tartott, közkedvelt növényfaj ugyanis ezekben a hónapokban nyugalmi időszakát tölti, egyfajta téli álomba merülve, ugyanakkor a 20-22 Celsius fokos szobai hőmérséklet a kora tavaszt idézi számukra, a bajt pedig tetézi, hogy mindehhez fényből keveset kapnak. Tovább ronthatja a helyzetet a szakszerűtlen ápolás, így például az, ha télen nem ritkítjuk az öntözéseket, és folytatjuk a tápoldatozást, ezekkel rossz periódusban serkentjük növekedésre zöldjeinket. A felsorolt faktorok együttesétől megzavarodott növények abnormálisan fejlődhetnek, leveleik sárgulhatnak, megnyúlt, satnya hajtásokat növeszthetnek, és olykor annyira legyengülnek, hogy könnyen betegségek, kártevők áldozataivá válnak. Dióhéjban összefoglalva a látszólag ok nélküli téli növénypusztulásoknak jellemzően ez az eredője.
Ha sokféle növényünk van, akkor könnyen lehet, hogy sokféle téli gondoskodásra lesz szükség!
Mi akkor a helyes eljárás? Jól tesszük, ha a pihenőidejüket töltő növényeket ritkábban öntözzük, nem tápoldatozzuk őket, és a rövid nappalok mellé alacsonyabb hőmérsékletet, ugyanakkor minél több fényt biztosítunk. Fontos tudni azonban, hogy általános, minden növény számára bevált praktika nem létezik, a különböző fajok eltérő igényekkel rendelkezhetnek. A legjobban akkor járunk el, ha a tél első heteiben listába vesszük a benti növényeket, és (például internetes segítséggel) kiderítjük, hogy melyiknek milyen elvárásai vannak a környezettel szemben, majd ennek megfelelően gondozzuk azokat. Ha ezt elmulasztottuk, és növényünk állapotának romlásával jelzi, hogy valami nem stimmel, még mindig nincs késő változtatni a körülményeken, vagy a gondoskodás mikéntjén!
Cserepesek a lakáson kívül
A balkonnövények egyfajta köztes állapotban vannak, hiszen nem kerti növények, mert cserépben nevelkednek, de nem is szobanövények, hiszen a lakáson kívül, jobbára a szabad ég alatt laknak. A balkonnövényeket télen értelemszerűen elsősorban a hideg fenyegeti, ráadásul fokozottan, hiszen a kaspók, dézsák térfogata viszonylag kicsi, így ez a földmennyiség hamar átfagyhat, ami hamar végzetessé válhat. Fontos tehát a cserepesek szigetelése, amit egy egyszerű módszerrel oldhatunk meg. Szigetelőanyag lehet egy régi vászonlepedő darabja vagy bármilyen rongyféle, használhatunk több rétegbe hajtogatott papírt, de az egyik legjobb választás a buborékfólia. Lényeges, hogy mindig csak az edények oldalát szigeteljük, az alsó részt és a földjük felszínét nem szabad! Amennyiben alul is lezárjuk a kaspót, nem tud távozni a felesleges víz, ami rothadáshoz vezethet, ha pedig felül burkoljuk be az edényt, befülledhet a talaj. Az öntözővíz párolgását mulcsolással lehet lassítani, használjunk zúzott fakérget erre a célra, a mulcs ráadásul a kihűlést is lassítja.
Tipp: A korlátra akasztott virágládákat télen szereljük le, vagy legalább fordítsuk befelé, a hó és a heves viharok leszakíthatják ezeket, ami anyagi kárt és balesetveszélyt okozhat.
A balkonnövényeknek télen is szükségük van fényre, ám ilyenkor a nappalok rövidebbek, a napsugarak pedig gyengébbek, így a nyáron megfelelő helyek a hideg évszakban nem biztos, hogy jók. Ezért a korlát, vagy az oldalfal takarásában lévő cserepeseket tegyük feljebb, és középre, például egy állványra, vagy egy kisasztalra, és csoportosítsuk őket hátrafele növekvő sorrendben, hogy ne árnyékolják egymást. Arra mindig ügyeljünk, hogy a helyváltoztatással ne kerüljenek huzatos, szeles területre, mert ez is végzetes lehet a számukra.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.