A kerti munkát sokféleképpen lehet elvégezni, lelkesen, kényszerűségből, unottan, vagy éppen boldogan, arra viszont - feltételezem - kevesen gondolnak, hogy meztelenül is lehet. Lehetni lehet, de ki tenne ilyet, és miért? Hát például azok, akik komolyan veszik a közelgő egyesített kertészeti és nudista világnapot, a Meztelen Kertészkedés Világnapját, hivatalos rövidítésben a WNGD-t, vagyis a World Naked Gardening Day-t. Eme csodás világnap még szűk egye hetet várat magára (május első szombatján tartják, vagyis idén május hetedikén), de érdemes már most beszélni róla, hogy akiben motoszkál az érdeklődés csírája a pucér fűnyírás iránt például, annak legyen pár napja erőt gyűjteni a szomszédokat is kihívás elé állító műveletre. Úgyhogy mélyedjünk bele egy kicsit a WNGD történetébe és eszmeiségébe.
Kertészeti blogon ritkán vannak cenzúrázott képek, ez most egy ilyen alkalom...
A Meztelen Kertészkedés Világnapja (World Naked Gardening Day - WNGD) nem egy roppantul nagymúltú világnap, 2005-ben került először kihirdetésre, az ötlet természetesen az Amerikai Egyesült Államokból ered, kiagyalója két lelkes nudista kertbarát, Mark Storey és Daniel Johnson. Hamar akadt támogató is, persze nem a Nemzetközi Tojásszövetség vagy az Észak-Amerikai Prérifarkas Egyesület, hanem az American Association for Nude Recreation (AANR), vagyis a legjelentősebb amerikai nudista szövetség. Érdekes, sőt megdöbbentő információ lehet sokaknak, hogy a meztelenül végzett tevékenységek között a ranglistát vezető pucér úszást nem más, mint a fedetlen testtel végzett kertészkedés követi, aki tehát arra gondolt, hogy ez az egész egy megalapozatlan vagy erőltetett ünnepség, hát nagyot tévedett. Az AANR szerint a ruhátlanul abszolvált kertimunka feltétlenül egészséges és természetes cselekedet, ráadásul hatalmas lökést adhat a lankadó önképnek, vagyis önbizalmunkat csodaszerként turbózza fel. Arról nem szólnak hírek, hogy a lelkes nudista kertészek szomszédai mit szólnak mindehhez, ám lehet, hogy az ő önképüket esetleg más irányba befolyásolja az ádámkosztümben gazoló telektársak látványa. A vehemensebb meztelen kertészek ilyenkor parkokba, nyilvános területekre is kilátogatnak egy kis növénygondozásra, ezt azonban magyarhonban nem ajánlom jószívvel senkinek, ez a fajta mulatság ugyanis nem csupán a WNGD listáján, hanem a magyar Büntető Törvénykönyben is szerepel, közszeméremsértés címszóval.
Egyes hölgyek akár támogatólag is felléphetnek a Meztelen Kertészkedés Világnapja mellett
Általában buzdítom olvasóimat, hogy minden, a kertészkedéssel kapcsolatos újdonságba bátran vágjanak bele, jelen esetben mégsem tudom palástolni ellenérzéseimet, így felelőtlen ajánlásokat nem mernék tenni, nehogy a mezítelen ültetés és metszés maradandó lelki sérüléseket, netán házastársi vitákat okozzon. A magam részéről azt ajánlom a kerti nudizmussal kacérkodóknak, hogy legalább egy boxeralsót, vagy egy bikinit húzzanak magukra, persze ha a májusi hektikus időjárás ezt lehetővé teszi, hidegben pedig marad a meztelen szobanövény gondozás, ami szintén kertészkedés, de legalább mentes a széles közönségtől.
A WNGD hivatalos honlapja érdekes infókkal és erősen korhatáros képekkel ITT érhető el.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.