Megyeri Szabolcs kertész blogja

Hét évvel zárult a borosgazda-ügy, de hol az igazság?

405 komment

Rendszerint a lehető legtávolabb tartom magam (és ezzel együtt írásaimat) a napi aktualitásoktól, a politikától, van azonban, amikor kivételt kell tenni, a mostani eset pedig ilyen. Talán nincs ember az országban, aki ne hallott volna a borát megmérgező gazdáról. V. Pál gazdálkodó és kertészmérnök megelégelte, hogy pincéjét folyamatosan fosztogatják, ezért több palack borába fagyállót töltött, a tolvaj pedig, aki az üvegeket ellopta és tartalmukat megitta, belehalt a mérgezésbe. A gazdát ma elítélték, a bíróság bűnösnek találta, és hét évnyi letöltendő szabadságvesztést rótt ki rá. De hol az igazság?

vp.jpg

V. Pál a bíróságon. Fotó: index.hu/Ajpek Orsi

Nem vagyok jogász, így a bíróság ítéletét nem vonhatom kétségbe, minden bizonnyal jogszerű, szakszerű, a magyar törvényeknek megfelelő eljárás után kapta a verdiktet a gazda, tehát nem magát az ítéletet kommentálnám, hanem a hatását. Ezzel a hét évvel ugyanis az emberek igazságérzete kapott egy hatalmas pofont, a jogilag minden bizonnyal nem támadható ítélet ugyanis beláthatatlan folyamatokat indíthat el.

Miről is van szó? A fővárosi értelmiség, az emberjogi szószólók, a jogvédők ugyanis valószínűleg nem teljesen értik a problémát, ami a bormérgezésben csúcsosodott ki. Ma a vidéki háztáji gazdálkodás, a növénytermesztés bajban van, mégpedig közbiztonsági szempontból. Eltűnik az uborka, a szőlő, az alma, szorgos kezek éjjel felszedik a krumplit, a paradicsomot, és a már leszüretelt termény sincs biztonságban jellemzően, a pincefeltörések, terménylopások mindennaposak. Ez pedig kedvét szegi a termelőnek, a háztáji gazdálkodónak, hiszen ő a terménybe pénzt, energiát fektetett, az eredményt pedig más élvezi. A nagy baj az, hogy ezek a meglopott emberek szinte semmilyen védelmet vagy igazságszolgáltatást nem kapnak, és ez nem afféle divatos lózung, bárki tegyen nyugodtan egy próbát, hívja fel a rendőrséget, és jelentse be, hogy ellopták tíz kiló krumpliját, kosárnyi paradicsomát, húsz liter háziborát, és így tovább. A válasz jó eséllyel annyi lesz, hogy ezek pénzben alig kifejezhető értékek, eltulajdonításuk szabálysértésnek minősül, nem tudnak mit kezdeni a dologgal. Hasonlóképpen legyintenek az ügyre a liberálisan gondolkodó véleményformálók, mondván miért kell hisztériát csinálni pár kiló krumpliból, némi házi lőréből, egy láda almából, hiszen ezek csekélységek, aki pedig elviszi, nyilván rászorult, éhezik. 

Fontos tisztán látni azt is, hogy a honi sajátosságnak tekinthető, az előző rendszerben gyökeredző hétvégi telkes, zártkerti ingatlanos, kiskertes kultúra kerül veszélybe a terménylopások, víkendház feltörések elszaporodásával. A falu, kisváros határában lévő kiparcellázott kis telkek egykoron a hétvégi kikapcsolódás, a háztáji termelés eszközei voltak, mára ezek a telkek, kiskertek, házacskák csak nyűgöt jelentenek, a megtermelt javakat ellopják, az ingatlanokat pedig szó szerint széthordják a tolvajok. 

 

Nos, ezek nem csekélységek. A termelőnek, gazdának a termény a munkája eredménye, a haszon, amiért dolgozik, ráadásul sok esetben az az étel, amit megenne, amivel kiváltja a bolti vásárlást. Ha valakinek a munkája eredményét, a napi asztalravalóját lovasítják meg, az nem piti ügy, hanem komoly probléma, amivel foglalkozni kellene, de sajnos érdemben senki nem foglalkozik vele, legyint a polgármester, a körzeti megbízott, a rendőr, az újságíró, és a zöldségért, gyümölcsért a Tescóba járó városi értelmiség is. Ilyenkor következik az, hogy a magára hagyott termelő, gazda önjáró lesz, és például fagyállót tölt a borába, mert megunta, hogy évek óta dézsmálják, és senki rá sem hederít a problémájára. Félreértés ne essék, a bortolvaj nem érdemel halált, de az sem mellékes körülmény, hogy a tolvaj zárt helyről vitte el a bort, és mikor rosszul lett, nem ment orvoshoz, sőt, családtagjai sem hívtak hozzá segítséget. Mindez nem menti fel a gazdát, V. Pál nem ártatlan, de ahogy a tolvaj nem érdemel halált, úgy a védekező gazda sem érdemel elvett éveket az életéből.

V. Pál ügyének ilyetén alakulása sajnos valószínűleg táptalaja lesz a radikális megmozdulásoknak is, így amennyiben az ítélet elrettentő hatású, visszatartó erejű akart lenni, valószínűleg félresiklott a szándéka, hiszen az ilyen néplelket borzoló verdikt egyenes út a radikális megmozdulásokhoz, a falusi, kisvárosi ellentétek kiélezéséhez.

Sajnos ez az ítélet most azt üzeni, hogy a termelőnek, a gazdának ez az utolsó önvédelmi reakciója is kiiktatandó, hiába nem védi meg más, ő maga sem teheti meg. Hangsúlyozom, az ítélet nem ezt mondja ki, de ez a konzekvencia csapódik majd le az érintettekben, azt meg végig se gondoljuk inkább, hogy a dézsmálóknak mit üzen mindez. Mert szerintem azt, hogy innentől szabad a vásár.

Az index.hu ítéletről szóló cikke ITT olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr588071064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabardin 2015.11.12. 10:31:07

Csak egy pontosítás: nem volt lezárva:
"A meggybort a gazda egy löszfalba vájt, ajtó nélküli, nyitott pincében, hordóban tartotta."

És érdemes ezt is elolvasni:
index.hu/belfold/2015/11/11/emberoles_az_itelet_ezert_kapott_a_fagyallos_gazda_nagyon_sulyos_buntetest/

Ami a lényeg, hogy ártatlanok is meghalhattak volna

Izo 2015.11.12. 10:44:17

Az index cikk szerint nem lehetett nyomát találni a hivatalos segítség kérésének (feljelentés, stb.) El tudom képzelni, hogy a rendőrök elhajtották, hogy nem érdemes feljelentést tenni, a szerencsétlen meg elfogadta. Bár kényelmetlen, de mindig ragaszkodni kell az írásbeli panaszhoz, mert a szóbelit minden hivatal és cég letagadja. Sajnos ez van.
Ami meg az ellopott termény értékét illeti, nem kell szégyellősnek lenni. Nem a legolcsóbb krumplit kell alapul venni, hanem a bio krumplit, úgy máris 5-10-szeres az ára. Sőt, én szerintem lehet (sőt, kell is) hivatkozni az eszmei értékére, és a befektetett munkaidőre is. Így már csak megugorja a szabálysértési szintet.
Persze borítékolható, hogy ezt is lerázza magáról a rendőrség, és mehet az ember panaszkodni egy szinttel feljebb, és az egész élete a panaszok beadásáról fog szólni. Ez is a tüntetés egy formája, nem csak az utcára vonulás.

Sir Galahad 2015.11.12. 10:47:44

@gabardin: Én sem vagyok jogász, de:

1. A saját lakásomban, házamban, pincémben, úgy gondolom, azt tárolok, amit akarok, még fagyállóval kevert bort is, akár nyitott, akár zárt ajtóval. Senki sincs kötelezve arra, hogy oda belépjen, onnan bármit elvigyen - ha megteszi, az nem az én felelősségem, hanem az övé.

2. Igen, ártatlanok is meghalhattak volna, de de szerintem - ugyancsak a fentiek miatt - ezért a felelősség nem a tulajdonost, hanem a tolvajt terheli. Ha a fürdőszobámban van egy zárlatos hajszárító, tegyek mellé egy cetlit, hogy tisztelt tolvaj úr, vigyázzon, veszélyes, és ne adja el, mert mást is baj érhet? Ezt ugye te sem gondolod komolyan?

Izo 2015.11.12. 10:49:14

@Izo: Egyébként egy ilyen elb@szott egy világ ez, hogy még a sértettnek kell erőt, energiát, pénzt befektetnie (kockázatos egy befektetés), hogy igazságot szolgáltassanak neki, és még siker esetén sem igazán számíthat az igazságszolgáltatásba beleölt erőforrások megtérítésére.

para_noir 2015.11.12. 10:50:47

@Izo: szabálysértési értékhatár 50.000 forint :(

Ráérek 2015.11.12. 10:56:36

@gabardin: azért nem volt lezárva, mert a tolvajok korábban már leverték a lakatot, zárat az ajtóról!!!!!

Ráérek 2015.11.12. 10:59:09

@Sir Galahad: Elképesztő, hogy ezek az ún. liberális elmék milyen hülyeségeket hangoztatnak!

Ezek szerint ha nálunk a csigalépcső pl. veszélyes, és pont a betörő "úr" fogja nyakát szegni betörés közben, akkor a tulajdonost veszik elő, és ítélik el...???

AGYRÉM!

Aki más tulajdonába engedély nélkül bemegy, az viselje saját maga a következményeket!

ZON 2015.11.12. 10:59:28

@Sir Galahad: a tulajdonos nem "provokálhat" valakit egy nyitott pinceajtóval. Ésszerű mértékben mindenki köteles megvédeni a tulajdonát. A büntetés mértékénél nyilván ezt is értékelték.

Sir Galahad 2015.11.12. 11:03:14

@ZON: Szerintem meg mindenki köteles tiszteletben tartani a más tulajdonát. Ha valahol nyitva van egy ajtó, az nem "provokáció", az nem azt jelenti, hogy oda az megy be, aki akar és azt visz el onnan, ami neki tetszik.

Ráérek 2015.11.12. 11:06:00

Egy korábbi cikk, ami bizony vastagon felveti a rendőrség felelősségét is... Miért is nem intézkedtek...? Ha MINDENKI tudott róla..... ?

www.origo.hu/itthon/20131104-rutinos-tolvajt-mergezhettek-meg-a-fagyalloval.html
""Több vácszentlászlói is azt mondta nekünk telefonon, hogy az áldozatnak nagyon rossz híre volt, az egész falu tudott róla, hogy lopásokból él néhány társával együtt. A lopások mellett elhagyott házakba is többször betörtek, és mindent vittek, amit találtak, például csöveket, vasakat."

Szputya 2015.11.12. 11:06:06

"Hasonlóképpen legyintenek az ügyre a liberálisan gondolkodó véleményformálók" - gondolod?
Nos, én meglehetősen liberális elveket vallok, de kimondottan gyűlölöm, ha ellopják más tulajdonát...
Amúgy ahogy fent is leírták, azért nem fekete és fehér ez az ítélet, a linkelt Index-cikk alapján ez derül ki...

Mérnork 2015.11.12. 11:09:39

Én csak azt nem értem , hogy mért vallotta be rögtön a legelején önként és dalolva, hogy ő tette bele a fagyállót, a betörők ellen.
Simán el kellett volna kennie, hogy öszzekevert üveg, nem is emlékszem, meglehet ott se vótam stb. Innentől egy jó ügyvéd simán kimossa. Pont a saját maga ellen tett beismerő vallomás miatt tudott a bíróság ilyen súlyos ítéletet ráverni...

nyelv-ész 2015.11.12. 11:43:55

@ZON: Van ilyen jogi fogalom, hogy "nyitott ajtóval provokál"? Ha egy jól felismerhető magánterületre valaki bemegy, az még akkor is illetéktelen behatoló, ha egy rozsdás vasszöget sem visz el.
Nyitott ajtóval persze lehet "provokálni" olyan helyen, ahol ki van írva, hogy bolt, kocsma, könyvtár, stb. De hiába mehetsz be nyitvatartási idő alatt egy bolt eladóterébe jogszerűen, a raktárába benyitni már csak akkor legális, ha ott dolgozol, és engedélyed van rá a tulajtól.

_ng_ 2015.11.12. 11:44:31

@ZON: ­a tulajdonos nem "provokálhat" valakit egy nyitott pinceajtóval.

Aztán ne csodálkozz, ha az utcán kitépik a kezedből a mobilodat meg a táskádat. Francnak provokálsz ilyesmikkel...

nyíljon szét a mellkasa mint a biblia 2015.11.12. 11:49:33

Jobb helyeken az ajtót se kell zárni sőt az autót is nyitott motorral kint hagyják, senkinek eszébe nem jut hozzányúlni a máséhoz.
Az állam a polgár ellensége, a jog a fegyvere.

♔bаtyu♔ 2015.11.12. 11:51:00

Fasza, nyugodtan lehet bort lopni.

Gondolom, a rendőrség már nem volt opció, hiszen hiába viszik el, 2 óra múlva kint van.

Ez az ítélet az igazságszolgáltatás csődje, nem a gazdáé.

Eszter8826 2015.11.12. 11:55:21

Sőt, Ez a férfi még spórolt is az államnak.
Megdöglött egy újabb államnyakán élősködő cigány, akinek semmi haszna, csak a pénzt vitte. Sajnálom a gazdát. Valóban szomorú ítélet született. Az ügyvédnek hiába volt a kezében erős érv, (ha nem megy lopni, nem történik baj) sajnos kevés volt.
A faluban előre köszönnek a tolvajt "elintéző" fagyállós gazdának - mindenki igazat ad neki. - Azért nem értem az ítéletet (nem tudom, lehet e még fellebbezni) mert nem ő intézte el, hanem a cigány intézte el saját magát. Ha nem megy lopni, nem hal meg. Épp ezért tényleg nem értem...

Csii 2015.11.12. 11:56:59

@ZON: Te igazi troll vagy, valld be :D

Ketzifintshy 2015.11.12. 11:58:19

A hét év nagyon sok. Szörnyen nagyot hibázott emberünk, rettenetes következménye lett a döntésének. Meghalt valaki miatta. Lopni nem szép, ölni sem, de az okos ember tud különbséget tenni a kettő cselekményt illetően. A gazda embert ölt, akárhány liter bor miatt bor miatt, ami nem is nagyon kellhetett neki, hiszen megmérgezte csak azért, hogy bosszút álljon. Talán a korábbi tolvajon, talán nem. Mekkora kár érte a gazdát, ötezer forint? Tízezer? Én nem szeretnék olyan világban élni, ahol az ötezer forintos lopást is halállal torolják meg. Ember nem maradna életben ebben az országban ("számlanélkül", bkvblicc, féláfa, szürke fizu... ez is mind lopás, jó magyar módra)
Szóval sokallom a hét évet, de inkább a tolvajnak kedvezzenek, mint a gyilkosnak. Felfüggesztet kellett volna, vagy egy-két év maximum. Szerintem.

Ráérek 2015.11.12. 11:58:42

Ezt a körülményt se vette figyelembe a bíróság...???

mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/betoro-ur-vigyazzon-a-testi-epsegere-1283290

" a sértettnek volt tudomása arról, hogy a borban fagyálló van, mert amint azt az egyik tanú vallotta, erre külön felhívta az elhunyt figyelmét; amikor megkóstolta az italt, kidobta az autóból az üveget. A sértett, miután kiszállt, felvette, de megígérte: nem fog belőle inni.

– Ez tanúvallomásban elhangzik?

– Pontosan, sőt, a sértettnek 2010-ben már volt egy öngyilkossági kísérlete, amikor patkánymérget fogyasztott. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a férfinak szuicid hajlama volt. Az orvos szakértői vélemény azt is megfogalmazza: a férfi halála előtti napon a mérgezési tüneteket nem lehetett összekeverni a túlzott drog- vagy alkoholfogyasztás tüneteivel. Konkrétan: annak ellenére sem hívtak hozzá mentőt, hogy a hányásában és az ürülékében fetrengett a padlón."

A szülők is vétkesek, segítségnyújtás elmulasztása miatt....

Karipapa01 2015.11.12. 11:59:54

Megdöbbenve hallgattam a Híradóban a bírónő indoklását, miszerint "felháborító, hogy eltulajdonítják a javainkat, felháborító, hogy a nehezen megszerzett értékeink ilyen módon elvesznek, de én úgy gondolom, hogy semmiképpen nem lehet válasz az, amit a vádlott tett." Arról viszont egy szót sem szólt, hogy mi lenne a válasz! Pedig tudja! Az lenne, hogy az adóforintjainkból fenntartott magyar jog- és igazságszolgáltatásnak kellett volna megvédenie a gazdát és a vagyonát a törvénysértőkkel szemben. AZT PEDIG NEM TETTE! A Tisztelt Bírónő pedig símán áttolta a felelősséget a gazdára. Bravó! Ebben az országban ezt így szoktuk. Pedig Tisztelt Bíróság itt most a jog- és igazságszolgáltatásnak kellett volna kapnia 8 évet, mert láncolatosan, de miattuk történt a tragédia.

aegithalos 2015.11.12. 12:14:38

@ZON: " a tulajdonos nem "provokálhat" valakit egy nyitott pinceajtóval" Ahhhamm, a nok meg ne hordjanak miniszoknyat, igaz?

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 12:17:57

Valaki, akinek van hétvégi telke, és csinál bort, magyarázza már meg nekem, hogy miért kell hagyományosan fagyállót tenni a borba, ha ki akarunk cseszni a tolvajjal?
Miért nem lehet hashajtót, kutyaszart, erőspaprikát, stb.?
Miért kell egyből halálos mérget? Kérdem ezt úgy, hogy szerintem a magántulajdont minden eszközzel és minden szinten védeni kell a papírzsepitől a lakásig. De miért fagyálló?
Ez valami tradíció?

Psyman 2015.11.12. 12:18:08

A pasasnak lopták a borát amit egy rendesen el sem zárt helyen tartott. Ezek után nem rakott ajtót a pincéjére, azt nem zárta le, sőt, feljelentést sem tett.
Ellenben fagyállót kevert a borba miközben nem tett semmit, hogy a további lopások útjába akadályt gördítsen (pl. zárral, kerítéssel stb.) És még egy cetlit sem tett ki, hogy a bor mérgezett!
A jog kifejezetten tiltja az olyan védelem alkalmazását ami ártatlanok sérülését okozhatja, ezért nem lehet automata sentry gunt tenni a bejárati ajtód elé.
Emlékeztek az áramot kerítésbe vezető emberre? Ő kitett egy táblát erről, ráadásul addigra már megmagasította a kerítést és kutyát zárt a kertbe. Ezért csak megrovást kapott.
Emberünk egy rohadt ajtót nem volt képes felszerelni, ellenben mérget kevert a borba és esélyt nem hagyott arra, hogy erre a tolvaj anélkúl rájöjjön, hogy inna belőle. Mert simán lehetett volna, hogy senki nem szúrja ki, hogy rossz a bor (met pl. akkor kerül elő mikor mindenki részeg).
A kerítéses ember joggal kapott enyhe büntetést mrt mindent megtett h a tolvajt elriassza. A tolvaj hibája hogy annak ellenére át akart mászni a kerítésen, higy tudta, áram van benne.
A mérgezős emberke viszont semmilyen előzetes kísérletet nem tett a tolvajok akadályozására, és arra sem figyelmeztette őket, hogy potenciálisan halálos eszközt vet be
Ezzel az erővel egy taposóaknát is eláshatott volna a kertben? Nem inkáb egy rihadt zárható ajtót kellett volna felszerelni?

Amorphis 2015.11.12. 12:23:03

Érdemes elolvasni a hőbörgőknek az ítélet indoklását is (több tudósítás részletezi), illetve a Büntető törvénykönyv 21-22. §-át is.
Senki - a bíróság sem - vitatja el, hogy jogunk van megvédeni a tulajdonunkat, életünket, személyi épségünket. Sőt az új Btk. meglehetősen kiszélesítette ezt a kört. Egy fontos korlát van azonban - a szükségesség és arányosság, bizonyos rendkívüli kivételekkel. Ilyen rendkívüli körülmény azonban jelen esetben nem merült fel.
Törvény adta joga ezen felül mindenkinek, hogy tulajdona, vagy személye védelmében különböző intézkedésket eszközöljön (un. megelőző jogos védelem). Itt egy további fontos korlát van: nem lehet alkalmas az élet kioltására.
Jelen esetben egy piti tolvaj halállal bünhődött. Magának kereste a bajt az igaz, de a tolvajokat talán Szent László büntette utoljára halállal. Mert itt a gazda nem megvédte a tulajdonát, hanem gyakorlatilag bosszúból kinyírta a tettest, ha nem is egyenes szándékkal.
Pontos és helytálló az ítélet. A rendes minősítés szerint ez akár életfogytiglan is lehetne, számos enyhítő körülmény figyelembe vételével lett belőle 7 év.
A népítélet nagyon könnyen oszt halált vagy kegyelmet felületes információk alapján, ezért is jobb, ha hozzáértő szakemberek végzik az ítélkezést (akik persze szintén tévedhetnek, de jelen esetben úgy vélem helyesen jártak el).

KUHULIN 2015.11.12. 12:24:52

Érdekes dolgokat lehet itt olvasni.
Ha a zöld határra kerítést húzunk, akkor gonosz embertelen nácik vagyunk, pedig esetleg csak azt akadályozzuk meg, hogy a kedves migránst baleset érje az országunkban!
Ha a pincénket nem zárjuk be, akkor meg azért vagyunk rosszak, mert nem akadályozzuk meg, hogy a kedves tolvaj rossz bort igyon meg! Furcsa. :)

Karipapa01 2015.11.12. 12:25:37

@J. Mutzenbacher: Miért kell két rottweilerrel védenem a házamat, a betörők ellen? Miért nem elég egy palotapincsi?

KUHULIN 2015.11.12. 12:26:35

@Amorphis: Ha a figura nem kérkedik vele, hogy mit csinált, ha a figura rendes ügyvédet fogad, akkor 2 év felfüggesztett. (A hozzáértő szakemberek ítélkezése szerint...)

Kicknick 2015.11.12. 12:29:04

@Ketzifintshy: én meg szeretnék olyan világban élni ahol az 5Ft-os lopást is halállal büntetik. Vagy legyünk megengedőbbek, első lopás kézlevágás, második szintén...aztán utána lopjon a büdösgané.
Csak kérdem : Te vigan néznéd hogy minden héten elveszik a fiadtól/lányodtól az 5000FT zsebpénzét a büdös kafferek? Na az hogy esne?

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 12:31:54

@Karipapa01: köszönöm, pont erre gondoltam. Azért, mert nem megölni akarom őket, hanem elijeszteni. Ha megölni akarom őket, akkor azért elítélnek, ha megijeszteni, azért nem.

Sanda gyanu 2015.11.12. 12:38:32

@J. Mutzenbacher: Bocsánat, de ha döbbermanokat tartok ÉS kiírom a kerítésre, hogy harapós kutya, akkor nem ítélnek el, ha esetleg széttépnek egy behatolót. Ki volt írva a figyelmeztetés.

Karipapa01 2015.11.12. 12:40:20

@J. Mutzenbacher: És mi lesz, ha nem ijed meg? Ha a kutyáim játék kispárnának nézik? Akkor magyarázhatom, hogy miért nem volt rajtuk szájkosár, mert tudnom kellett volna, hogy ha bejön a betörő mi lesz a vége? Egyébként is muszáj nekem másokat ijesztgetni?

Digitális Dzsihád 2015.11.12. 12:40:41

@Sanda gyanu: Ugyanakkor stratégiai hiba kiírni, hogy mire vigyázzon a rabló úr, ha esetleg bemászik. Ha ki van írva, akkor tud készülni a kutyák ellen egy macskával, vagy altatóval preparált hússal, vagy akármivel.

:-D

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 12:40:57

@Sanda gyanu: lehet, hogy így van, nem értek hozzá. De az eredeti kérdésem még mindig áll. Csak a kutyás párhuzam jónak tűnt, de ezek szerint az más műfaj...

Amorphis 2015.11.12. 12:41:11

@KUHULIN: A vád szeronti minősítés szerint (halált okozó testi sértés - 2-8 év) talán igen. Azonban 7 liter fagyálló bekeverése esetén igencsak fennállt a lehetősége annak, hogy ez bizony halálos koktél lesz. Ezen körülményt pedig a gazdának is tudnia kellett, így viszont minősített emberölésről beszélhetünk, amire nézve hízelgő a 7 év, de összességében arányos az ítélet.

Sanda gyanu 2015.11.12. 12:42:51

Jó, hát például Tomcat kifogott a jogon, mert a házörző kutyáját úgy hívták, hogy Omlás. Ő meg kiírta az ajtóra, hogy Omlásveszély! Tehát volt figyelmeztetés.

Karipapa01 2015.11.12. 12:44:41

@Sanda gyanu: És ha nem harapós, de most kivételesen mégis harap? Az szóba se kerül, hogy a magánterületemen senkinek semmi keresnivalója nincs? És tudnia kellett, hogy mit tesz és fel is vállalta a kockázatot. Azt is viseljem helyette? És miért nem az állam viseli, amit meg is fizetek érte, mert ha időben léptek volna az egész katasztrófa elkerülhető lett volna. Na?

segar 2015.11.12. 12:46:23

Az emberi élet "fontos". ...Majd nézzétek meg a klímagebasz, vagy a parciális forrásminimum után. :|

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 12:48:41

"Ha valakinek a munkája eredményét, a napi asztalravalóját lovasítják meg"

Minek ez az eufemizmus? Nem meglovasították, hanem ELLOPTÁK.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 12:56:47

@Ketzifintshy:

"Meghalt valaki miatta."

A lopás miatt halt meg. Ha nem lop, még ma is él.

"A gazda embert ölt, akárhány liter bor miatt bor miatt, ami nem is nagyon kellhetett neki, hiszen megmérgezte csak azért, hogy bosszút álljon."

Mi az, hogy nem kellett neki? Hisz épp megvédeni akarta a tulajdonát. Feláldozta a bor egy kisebb részét azért, hog ya többit megvédhesse. Igencsak furcsán érvelsz.

"Talán a korábbi tolvajon, talán nem. Mekkora kár érte a gazdát, ötezer forint? Tízezer? Én nem szeretnék olyan világban élni, ahol az ötezer forintos lopást is halállal torolják meg."

A tolvaj saját magát mérgezte meg, hiszen tudta, mi van az üvegben.

"inkább a tolvajnak kedvezzenek, mint a gyilkosnak."

Ha nincs tolvajlás, "gyilkosság" sincs. Aki betör máshoz, viselje a következményeket.

Kár, hogy a törvényeink a bűnözőt védik.

Karipapa01 2015.11.12. 12:56:59

@Amorphis: "így viszont minősített emberölésről beszélhetünk, "
És a gazda honnan tudhatta volna, hogy a betörő beleiszik? Netán kínálgatta? Kedves Betörő, igyál egy korty fagyállót!? Vagy névnapjára adta ajándékba? Mit minősítesz? Szerintem magadat...

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 12:58:24

@Karipapa01: lásd a fenti válaszomat. Tényleg nem tudom, mi van, ha a kutya széttépi a genyót. (pedig illene tudnom, mert nekünk is nagy testű házőrzőink vannak)

Konyvtaroslany 2015.11.12. 12:59:02

Maradjunk annyiban, itt most egy ember halálával végződő esetet vizsgált a bíróság - egy emberölést. Ezért a BTK 5-15 szabadságvesztés ró ki. Tehát a felső határ 15 év. Adhattak volna ennyit is. A bíróság hetet adott, mert figyelembe vették azokat a körülményeket, hogy aki elvitte a mérgezett bort, az betört valahova, és ellopta azt a dolgot, ami később a halálát okozta.

Ennyi.

Az indoklás bizonyos részeivel én sem értek egyet, például azzal, hogy több ember halálát is okozhatta volna. Szerintem is az már a tolvaj úr felelőssége lett volna, de én csak szigorlatoztam jogból, nem vagyok bíró.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 12:59:05

Ha betörök egy patikába, ellopok egy mérgező szert és belehalok, akkor lecsukják a gyógyszerészt?

Hiszen lehet, hogy a tolvaj analfabéta volt, nem is tudta elolvasni a MÉREG! feliratot. @Ketzifintshy: érvelése szerint akkor az írástudatlanságot halállal büntetik?

Khonsu 2015.11.12. 13:07:10

Elcseszett egy ítélet. Fel kellett volna menteni a gazdát.
Aki magánterületre bemegy lopni, és úgy éri baj, ráadásul még figyelmeztetve is volt a veszélyre, az így járt.
A tolvaj megérdemelne egy Darwin-díjat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 13:10:07

@Khonsu:

Magyarországon csak a b űnözőknek vannak jogaik. A meglopott, kirabolt stb. embernek csak egy joga van: szótlanul tűrni.

Kivlov 2015.11.12. 13:12:41

Szomorú.
A tolvajt kellett volna fellógatni, ha túléli a fagyállót.

Karipapa01 2015.11.12. 13:13:56

@J. Mutzenbacher: Hát minimum magyarázkodhatsz a bíróságon, hogy kedves, nyugodt a kutyus, a gyerekekkel, unokákkal is csak játszik, soha senkit nem harapott meg, szófogadó... Jó esetben elmarasztalnak, mert tudnod kellett volna, a kutyát meg elaltatják. Te pedig a tisztességes, rendes adófizető állampolgár járhatod a kanosszát, fizetheted az ügyvédet, a költségeket azért, mert valaki meg akart lopni.

Dr.Démonmac1 2015.11.12. 13:21:18

Egy másik blogban is parázs vita alakult ki erről, szerintem ha lopnak az embertől , pláne többször, akkor a rendőrséghez fordul (többször is).
Ezzel szemben a tag -"a bíróság utánajárt a rendőrségnél, és kiderült: a gazda állításával szemben nem próbált a hatóságoktól segítséget kérni, a rendőrség rendszere szerint 2009 és 2013 között egyetlen egyszer sem tett feljelentést, de még csak bejelentést sem."
MIÉRT?

Sanda gyanu 2015.11.12. 13:22:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem véletlenül van a méregszekrényen egy halálfej is, két keresztbe tett lábszárcsonttal a felirat mellett. Az olvasni nem tudóknak.

Most ideidézhetném a régi viccet a két hülyéről, akik isszák a mérget, mert azt hiszik, kalózrum. Még halálfej is van rajta!

Irbisz 2015.11.12. 13:23:44

@ZON:
"@Sir Galahad: a tulajdonos nem "provokálhat" valakit egy nyitott pinceajtóval. Ésszerű mértékben mindenki köteles megvédeni a tulajdonát. A büntetés mértékénél nyilván ezt is értékelték. "

ezert szar ez a bünözövedö itelkezesi gyakorlat. nem az a kerdes, törvenyes-e az itelet, hanem hogy joggal felhaborito minden tisztesseges ember szamara-
A törveny nem valami önmagaban letezö rendszer, meg ha a jogaszok azt is hiszik, segitenie kellene a tarsadalom müködeset, az emberek eletet. Ha a törveny szerint ez jogos itelet, akkor a törvenyt kell megvaltoztatni- orbaneknak ebben ugyis nagy a gyakorlata, egyszer vegre valami hasznos cel erkeben is hozzanyulhatnanak a paragrafusokhoz. Persze ez nem erinti a zsebüket, igy marad minden a regiben ...

vilagpolgar 2015.11.12. 13:23:52

@Sir Galahad: 1. pontra reagálva: ez egyáltalán nincs így. Nincs abszolút tulajdonod. Csak akkor lehet nálad a vegyszer, ha betartod a rá vonatkozó szabályokat (jelöletlen üvegben nem lehet tárolni). De ez mindennel így van: semmi felett sem rendelkezhetsz korlátlan mértékben.

@ZON: Ez ugyanolyan elmebeteg érvelés, mint amikor a diáklányokat azzal vádolják, hogy a miniszoknyával provokálták az erőszaktevőt. Nonszensz. Vannak olyan országok, ahol nincs zár, nincs kerítés, az autóban bent van a kulcs hogyha rossz helyen állna meg a tulaj, arrébb mehessenek vele.

Dr.Démonmac1 2015.11.12. 13:24:22

@Khonsu: Szerintem meg nagyon is rendben van, hogy beteszik a sittre. Gyilkosságért ez a legkevesebb.

vilagpolgar 2015.11.12. 13:27:41

@Dr.Démonmac1: Szerinted bevallaná a rendőrség, hogy képtelen rendet teremteni a kistelepüléseken, képtelen fellépni a piti tolvajok ellen?
A szóbeli bejelentést letagadják, a papír elkallódik... ne komolytalankodjunk már.

És ezzel nem a rendőrséget hibáztatom, hanem a jogvédőket. Lassan ott tartunk hogy kisebbségit nem lehet őrizetben tartani, kivéve ha gyilkolt, mert elkezdenek pampogni.

Eszter8826 2015.11.12. 13:35:40

@Ketzifintshy: Pont ez a lényeg te hülye!
nem " Meghalt valaki miatta" hanem saját magának okozta a bajt....Ha nem megy lopni, nem hal meg!

Khonsu 2015.11.12. 13:39:05

@Dr.Démonmac1: Miért lopott? Nem kényszerítette rá senki sem. Még azt se lehet ráfogni, hogy az éhség vitte rá, mert akkor nem bort lopott volna.

Ez amúgy szerintem baleset volt, semmiképp sem gyilkosság.
Minden cselekedetnek meg vannak a veszélyei. A tolvaj önként vállalta a kockázatot, hogy baj érheti.

Így járt.

Irbisz 2015.11.12. 13:42:47

@vilagpolgar:

"Vannak olyan országok, ahol nincs zár, nincs kerítés, az autóban bent van a kulcs hogyha rossz helyen állna meg a tulaj, arrébb mehessenek vele. "

igen, de aki onnan ideköltözne, zaros hataridön belül le is szokna erröl a szokasrol. ott meg lehet tenni, nalunk a tömegesen bünözö emberek, gyenge rendörseg, nevetseges birosagok orszagaban nem

segar 2015.11.12. 13:43:52

@Dr.Démonmac1: Persze a "gyilkosság" az _rossz_.
___
De ilyenkor szeretnék annyira nyerni a "lottón"... És jól megvenni a 3 (három) szomszédodat. Aztán pedagógiai jelleggel felkérni embereket, hogy ingyen költözzenek oda...
___
Meglátnánk -mindannyiunk épülésére- a szociális és pszichológiai "fejlődésedet". Ez a modern technológia egyébként a belvárosi és egyéb 'rózsadombi "jogvédők" hasznára is válna sok esetben. ;)

Karipapa01 2015.11.12. 13:44:32

@Dr.Démonmac1: Szerinted a lopás életünk normális velejárója, mint például a székelés, menstruáció... ??? Hogy bárkinek a magánterületén, az otthonában állandóan fel kell készülni arra, hogy ha betörő jön, nehogy baja essék? Kedves Doktor Úr /Nő/ !!! Önnel ezt tanították? És biztos, hogy jó iskolában?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 13:51:31

@Izo: Eszmei értékre nem lehet hivatkozni; általában a helyettesítő termék piaci ára a kárérték. Amennyiért 20 l meggybort venni lehet.

@Sir Galahad:
1. Nem, nem tartasz úgy és azt, amit akarsz (de legalábbis felelsz a következményekért). Ha kiteszel egy pohár hypót az asztalra, a gyereked/demens szülőd megissza és meghal, azért felelősséggel tartozol. (Ebből a borból sem csak a tolvaj ivott.)
2. A bor nem hibás volt, hanem hibássá tették tudatosan, a testi sérelem okozásának szándékával.

@Ráérek: Nem volt ajtaja...

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Khonsu: @Eszter8826: Nem csak a tolvaj ivott belőle, mint az köztudott; és a gazda semmilyen óvintézkedést nem tett sem ez ellen, sem általában véve a halálos eredmény elkerülése érdekében (pl. fagyállót választott, aminek egyenes következménye a halál, és nem hashajtót, aminek atipikus).

Karipapa01 2015.11.12. 13:58:00

@Counter: "fagyállót választott, aminek egyenes következménye a halál"
Nem egyenes következménye! A barátom fia 20 évvel ezelőtt fagyállót ivott és még most is él! Ha a tolvajt a rosszullétét követően kórházi ellátásban részesítették volna, nem halt volna meg. TE CSÚSZTATSZ!

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:01:21

Ráadásul érdekes az, hogy az ember nemcsak megmérgezte a borát, tudván, hogy emberek halhatnak meg tőle (igen, piti görény kis tolvajok, de emberek) hanem ezt vállalta is. Kiállt a bíróságon és elmondta, hogy mit miért és hogyan tett.
Gyanítom, hogy azért mert az ismerősei feltüzelték: "csináld, így helyes, ebből majd tanul a többi, minek él az ilyen."
Csak éppen ezzel ő is bűnözővé vált. Ez az attitűd az itt kommentelőknél is jelen van, miszerint hadd lógjon, kezét levágni, stb. pedig ezzel a bűnözőt úgy bünteted meg, hogy nagyobb bűncselekményt követsz el mint ő.
Mellesleg ezzel nem a tulajdonodat véded, hanem (utólag) megbosszulod, hogy a tulajdonodat elvette.

Exploiter 2015.11.12. 14:06:25

@J. Mutzenbacher:

Egyszerűen úgy gondolta, hogy ez így helyes.
Mint ahogy sokan mások is így gondolják. Ez van.

Sanda gyanu 2015.11.12. 14:06:46

@Counter: Ha tőlem ellopnak valamit, akkor nem igazán van ráhatásom arra, hogy mi történik azzal a dologgal, miután kikerült az én rendelkezésem alól. Itt sántít a dolog, de ezt amúgy többen is jelezték, hogy ha a tolvaj úr ad másnak a lopott (és mérgezett) borból, akkor az már legyen a tolvaj úr felelőssége! Ő volt az, aki nem volt tisztában az összetételével!

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:09:04

@Exploiter: igen ezt mondom én is, hogy ez az ember nem gonosz, nem gyilkos, csak nem értette meg, hogy az igazságszolgáltatás nem így működik.

kvadrillio 2015.11.12. 14:10:33

VIKTORKA ! EZT HÍJJJÁK...NÉPIRTÁSNAK !!!!!!!!

Rohamosan fogy Békés megye népessége...???
SOMOGY MEGYE NÉPESSÉGE IS... MEG A TÖBBIÉ IS !!!!!+ IS.........
2015. 11. 12. 12:33|Utolsó módosítás: 2015. 11. 12. 13:14|Közélet » Társadalom
Huszonöt éve nem tudják megállítani Békés megye népességének fogyását.
Mik ezek?

Békés megyében 2014. január 1-jén 355 199 ember élt, csaknem négyezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - hangzott el a megyei közgyűlés csütörtöki kihelyezett ülésén, Sarkadon. A képviselők az ülésen megismerkedtek a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának tájékoztatójával, amely szerint a megyében a lakosságszám csökkenése 1990 óta folyamatos.

Az összefoglaló szerint a belföldi elvándorlás a 2008-as mélypont után ugyan csökkent, de értéke továbbra is negatív, a régiós értéknek több mint a kétszerese.

Az aktivitási és foglalkoztatási arányok Békésben az országos és a régiós helyzetnél is kedvezőtlenebbek, a foglalkoztatási arány 2010 óta tartó emelkedése ellenére. A 2013-ban regisztrált 11,1 százalékos munkanélküliségi ráta az országosnál magasabb - írták.

Kitértek arra, 2013-ban az összhalálozáson belül 55 százalékban a keringési rendszer betegségei, 27 százalékban a daganatos megbetegedések vezettek, és ezek az arányok 1990 óta lényegesen nem változtak.

A jelentésben olvasható az is, hogy az úgynevezett standardizált halálozási hányados a megye 15-64 éves lakosságának keringési rendszeri, illetve daganatos megbetegedéseit vizsgálva jó néhány járásban az országos szintnél jelentősen magasabb (például Szeghalom, Mezőkovácsháza, Gyomaendrőd és Sarkad járásokban), de sok más helyen is (Orosháza, Békés és Gyula járásokban) magasabb az országos átlagnál.
Szerző: MTI
SOMOGY MEGYÉBEN...Az üresen álló ingatlanok számának alakulása jól mutatja egy falu jövőképét – tette hozzá Fábián Éva. – A lakatlanná váló házak növekedésével ugyanis együtt jár a népességfogyás, s az elmúlt negyven év tendenciáit figyelembe véve 116 somogyi település veszélyeztetett, hogy fél évszázadon belül teljesen elnéptelenedik. Ha egyenes arányúnak vesszük a lakosságvesztést, Somogyacsából 11, Gadácsról húsz év múlva eltűnik az utolsó lakó. Az aprófalvak nagy részéből az elkövetkező 25 évben kihalnak az őslakos 65 év felettiek, a fiatalok pedig elhagyják a településeket, vagy már el is költöztek. Az üresen maradt házakat pedig előbb szétlopják, majd szép lassan bekebelezi őket a természet.

Ahogyan például Kakpusztát, mely a hatvanas évektől kezdett hanyatlani, s ma már csak néhány házrom és az elvadult temető emlékeztet rá az erdő mélyén.
– Elsőként mindig a külterületek néptelenednek el – magyarázta a megyei főépítész –, aztán a kisfalusi belterület. A folyamat persze nem újkeletű: a megyei önkormányzat épületében hatalmas márványtáblákon olvashatóak az eltűnt somogyi települések nevei...

Fábián Éva külön fájlalja, hogy minden egyes romba dőlő házzal egy-egy hajdani család rengeteg pénze és energiája lesz az enyészeté.

kvadrillio 2015.11.12. 14:12:24

A FENTI ÍTÉLET...ABNORMÁLIS ! HA A HÁZI SZÉFEMBE ÁRAMOT VEZETEK ÉS A BETÖRŐ MEGHAL, ENGEM ÍTÉLNEK EL ?????
NEM FOGADOM EL EZT AZ ÍTÉLETET. ALÁÍRÁST GYŰJTÖK ELLENE.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 14:14:18

Szerintem ez egy elhibázott, elvakult blogbejegyzés, amit törölni kellene. Kivételesen egy korrekt ítélet született, ami remélhetőleg a többi gazdának megtanítja, hogy a lopás ellen a gyilkosság nem jó ötlet. A másik ítélet, ami végül megrovással zárult (holott ott is öltek), az röhejes volt. Az pedig aki azt propagálja, hogy pl. egy zsák krumpli ellopása bárkit feljogosít ölésre, az szerintem már éppen elég radikális, és annyi esze van, mint egy marék lepkének. Remélem kertészünk nem kockáztatna 7 kedélyes évet börtönben, de azért a további elrettentés céljából érdemes lenne néhány filmet megnézni milyen is az életérzés a börtönökben.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 14:14:54

@Kivlov:

"A tolvajt kellett volna fellógatni, ha túléli a fagyállót."

Nehogy már! Egy szaros piti tolvaj volt, de lopásért normális országban nem jár halálbüntetés. Persze más dolog, ha ő maga issza meg a mérget, tudván, hogy mérget iszik.

@Sanda gyanu:

"Nem véletlenül van a méregszekrényen egy halálfej is, két keresztbe tett lábszárcsonttal a felirat mellett. Az olvasni nem tudóknak."

Nem biztos, hogy egy analfabéta megérti a piktogramot. Szóval marad a kérdés: ekkor lecsukják a gyógyszerészt, mert a betörő úr mérget lopott és evett?

@Dr.Démonmac1:

Mint mások is írták: a rendőrség valószínűleg feljegyzést sem készített a szóbeli bejelentésről. Másféle üggyel kapcsolatban én is jártam úgy, hogy a rendőrségnél nyoma sem volt egy rendőri intézkedésnek, hiába adtam meg a pontos dátumot is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 14:15:30

@Karipapa01: De. A halálhoz vezető folyamat külső beavatkozás nélkül óhatatlanul végbemegy, ha valaki a gazda által kikevert töménységű oldatból szokványos mennyiséget fogyaszt.

Szóval ha valakit mellkason, hason szúrsz, az emberölés kísérlete akkor is, ha a sértett a gyors és szakszerű orvosi ellátás következtében megmenekül, és nem vagy bűntelen akkor se, ha esetleg neki felróható, hogy nem ment idejében orvoshoz.

Másrészt, ugye, többen időben orvoshoz mentek és ezáltal megúszták, hogy meghaljanak vagy tartós károsodást szenvedjenek el. Mi több, ők nem is loptak el semmit. Őket nem kellene megvédenie a jognak, a gazdának a meggyborához való joga erősebb még jóhiszemű harmadik személyeknek a testi épségükhöz való jogánál is?

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:16:54

Ha bűncselekmény áldozata vagy, értesíted állam bácsit akinek az a feladata, hogy a jogsértést megtorolja. Ha úgy érzed, nem eléggé torolta meg, az már sajnos más kérdés, de nem fejelheted meg az állami büntetést pluszban. Ha az állam nem tesz semmit, akkor sem veheted kézbe az igazságosztást. Vagy ha mégis, akkor van az "ő lopott meg, és engem visznek börtönbe".

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 14:17:47

@Sanda gyanu:

Eleve felmerül a kérdés, amit a bíróság vsz. nem is tárgyalt: Rá volt írva az üvegekre, hogy meggybort tartalmaznak? Ha igen, akkor lehet a gazdának is némi felelőssége. Ha azonban nem, akkor egyértelműen a tolvaj felelőssége, hogy iszik egy ismeretlen összetételű folyadékból, sőt másokat is megkínál vele.

kvadrillio 2015.11.12. 14:17:58

HMMM...A BOROSGAZDA BORÁSZATBÓL ÉL, HA ELLOPJÁK A BORÁT MEGHAL. ÉHEN HAL.
A BETÖRŐ LOPÁSBÓL ÉL. HA RAJTAVESZT MEGHAL.

MI IS A KÉRDÉS EBBEN AZ ÜGYBEN ??? KI HAL MEG MIÉRT VAGY KI HAL MEG ELŐBB, NETÁN UTÓBB ?????

TELJESEN ECCERŰ A MEGÍTÉLÉSE.
A BOROSGAZDA AZ ÉLETÉT VÉDTE.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 14:18:35

@J. Mutzenbacher: De gonosz. A cikkben benne van, hogy két olyan emberre számított, hogy iszik a borból, akikkel kapcsolatban állt. Nem szembesítette őket a lopással, nem rendőrkézre adta (még csak nem is jelentette a lopást!) őket, hanem gondolta, hogy megmérgezi őket, úgy kell nekik. Jött a meglepi, hogy jé, nem ők haltak bele?! Utána meg nekiállt minden nyomot eltüntetni.
Ez nem egy jó ember tette, de nem is elkeseredett emberé, de nem is olyané aki mindent megtett, de nem volt már más választása.

kvadrillio 2015.11.12. 14:19:37

...na...persze O.J. Simpsont is fööölmentették....ugye.....az amcsi I-----GAZSÁGSZOLGÁLTATÓK.......

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 14:19:52

@Sanda gyanu: Épp ezért nem kéne halálos csapdát készíteni belőle, főleg, ha kifejezetten számítok rá, hogy azt el is fogják lopni, sőt tulajdonképpen ebben bízok is.

Karipapa01 2015.11.12. 14:20:15

@J. Mutzenbacher: " Ha az állam nem tesz semmit, akkor sem veheted kézbe az igazságosztást"
Hanem? Most akkor mi legyen? Akkor így jártam? És ezt köteles lennék életem végéig tűrni, mert ha nem, bűnöző leszek? Most akkor kinek is járna a 8 év?

kvadrillio 2015.11.12. 14:21:22

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: HMMM....IGEN..., IGEN..... DE ! LEGKÖZELEBB ÉN EZEKET A BETÖRŐKET RÓZSA- DOMBRA KÜLDENÉM BETÖRNI ! :)

Kivlov 2015.11.12. 14:21:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"sz*ros, piti tolvaj"?
aha.
akkor is kötélrevaló, nem kell védeni.

Khonsu 2015.11.12. 14:22:08

@J. Mutzenbacher: Ebben az esetben a bűnöző saját magát büntette meg. Betört magánterületre, megitta a bort, amiről tudta, hogy mérgezett és amikor rosszul lett, nem hívott segítséget. Szó sincs arról amit leírsz. A tolvaj a saját idiotizmusának esett áldozatul, és most ezért a gazdát ültetik le 7 évre. Ez abszurd.

kvadrillio 2015.11.12. 14:22:25

@kvadrillio: ...RÓZUSA-DOMBON..., SOKKAL TÖBB BEVÉTELRE TEHETNÉNEK SZERT ...UGYE...:o)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 14:23:18

@Sanda gyanu: Nem egészen, mert a felelős az, aki mérget tett bele. Ha a gazda tette bele, akkor is ő a felelős, ha már nincs ráhatása a dologra. Ha a gyártó mérgez meg, akkor ő a felelős, akkor is, ha te azt a bort ajándékba adod a haverodnak. Vagy talán téged kéne lecsukni, ha mérgezett bort ajándékozol? Mert mit érdekli a gyártót, ki issza meg, ő úgyis megússza?!

kvadrillio 2015.11.12. 14:24:45

@Khonsu: ..PL. PONT ÚGY, MINT MIKOR SÖRÖSÜVEGBE TÖLTENEK HYPÓT..OCCT VÉLETLEN-DIREKT BESZLOPÁLJA VALAKI.....MERUGYE...MONTTA NEKIJEHHH VALAKI, HOGY IGYA MEG ?????????????????? NEM ! OCCT MÉGIS MEGITTA A HÜJJÉJJEHHHHH.....:)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 14:25:21

@kvadrillio: Ott legalább van figyelmeztetés, hogy áram van a kerítésben, és látja a kamerát. Fair play.

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:26:12

@Karipapa01: hát ez az, hogy az elv jó. Az, hogy Mo-on úgy érezzük, nem működik, az a mi tragédiánk

kvadrillio 2015.11.12. 14:27:58

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: OHH...HA MEG A GYÁRTÓ TISZTÍTÓSZERT HAGY AZ AUTOMATA RENDSZERBEN EGY TERMÉK GYÁRTÁSA SORÁN, NEM MIS OLY RÉG VOLT RÁ PÉLDA....., NU, AKKOR....FOSIK FÉL MAGYARORSZÁG TŐLE !!! ÉS MÉG ÖRÜLHET, HOGY ÉLETBEN MARADT.....

Karipapa01 2015.11.12. 14:29:07

@J. Mutzenbacher: Oké, igazad van! Ezután, mint magyar gazda, belenyugszom abba, hogy bárki bármikor elvehet tőlem bármit, mert rossz a "rendszer". Hogy ez eddig nem jutott eszembe...

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:30:22

@Khonsu: nem arról van szó, hogy hülye volt- e a bűnöző, vagy Darwin díjas volt- e. Én azt kérdezem, miért fagyálló?
Tönkretette a saját borát, mert megunta, hogy lopják. Ha kiönti, akkor sem tudják ellopni. Ha megissza, akkor sem. Ha belepisál, akkor jót röhög rajtuk, hogy ellopták és megitták.
De ez megmérgezte. Megmérgezte, hogy ha ellopják, betegek legyenek tőle vagy belehaljanak.

Karipapa01 2015.11.12. 14:30:34

@kvadrillio: Azt nem loptad, hanem megvásároltad és ez óriási különbség! Kurvarossz a példád!

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:32:44

@Karipapa01: vagy vastag ajtót rakatsz hevederzárral, vagy riasztót, kamerát szereltetsz fel, vagy lesben állsz a haverjaiddal és visszatartod a betörőt míg kiérnek a rendőrök.
Vagy eladod a telked a picsába, mint apósom tette.

Arcade Macho 2015.11.12. 14:32:59

@J. Mutzenbacher: "magyarázza már meg nekem, hogy miért kell hagyományosan fagyállót tenni a borba, ha ki akarunk cseszni a tolvajjal? "

talan mert akart egy kis izt belevinni
szoktak fagyallot keverni borokba, az adja meg azt a jo kis muskotalyos izt
szerintem meg nem keverte szet ez volt az igazi baj!!!
hogyha felhigitotta volna akkor mar nem allna meg az emberoles kiserlete, az meg hogy egy technologiai folyamatba valaki beleronditott, azt fel nem tudom fogni miert az adott ember bune...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 14:34:17

@kvadrillio: Ezért most ki a hibás? Aki gyártja, vagy aki eladja neked? Mert a kettő nem ugyanaz. Honnan tudja az eladó, hogy mérgezett?! Hogy te végigfosod a bokád hazafelé?
@Karipapa01: Nem rossz példa, találó példa. A tolvaj csak a lopásért felel, de nemő mérgezte meg az ismerőseit. Az bizony a gazda volt. Hacsak nem tudod bizonyítani, hogy nem ő tette bele a fagyállót (amit egyébként a gazda elismert).

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:37:35

@Arcade Macho: hát ez az, hogy egy csomóan írták, hányféleképpen megúszhatta volna az ember ezt az ügyet. De ez nem akart kamuzni, ez beleállt az ügybe és elmondta, hogy ezt csináltam, ezzel a céllal. Mert úgy gondolta, hogy helyesen cselekedett.

kvadrillio 2015.11.12. 14:37:57

ERRE IZRÁHEL RÁ FOG BASZNI...

Izraeli gépek bombázták a damaszkuszi repteret
Tóth Gergely
Tóth Gergely követés
2015.11.12. 12:37
Kapcsolódó cikkek (1)

Fekete nindzsákkal támad az Isten Pártja

Szerdán izraeli gépek támadták meg az Aszad-rezsim által ellenőrzött damaszkuszi repteret – írja a Haaretz izraeli lap helyi forrásokra hivatkozva, melyek robbanásokról, tűzről és a repteret ellepő füstfelhőkről szóltak. Az izraeli légierő nem erősítette meg sem a légi csapás tényét, sem pedig célpontját, de a múltbeli precedensek alapján ez utóbbit nem nehéz kitalálni: a bombák szinte biztos, hogy Iránból érkező, a Hezbollahnak szánt hi-tech fegyvereket semmisítettek meg.

Ahogy arról korábban már részletesen is írtam, Aszad legfontosabb szövetségese a polgárháború kezdete óta Irán, melynek azért is elemi érdeke a diktátor uralmon maradása, hogy biztosítva legyen a libanoni terrorszervezet, a Hezbollah utánpótlása. A hadianyag általában repülővel érkezik a damaszkuszi reptérre, és onnan viszik tovább az alig 50 kilométerre lévő libanoni határra – melyet már az árnyékállamként uralkodó Hezbollah ellenőriz.
Fekete nindzsákkal támad az Isten Pártja
A Hezbollah harminc év alatt regionális milíciából árnyékállammá, majd nemzetközi elitalakulattá vált. Ma már a szunnita-síita vallásháború minden frontján ott vannak.
Tovább
Az izraeli légierővel párhuzamosan a kurd hadsereg is bombázta az Iszlám Állam támaszpontjait Irakban
Az izraeli légierővel párhuzamosan a kurd hadsereg is bombázta az Iszlám Állam támaszpontjait Irakban
Fotó: Safin Hamed / AFP

Izrael árgus szemmel figyeli ezt a gyakorlatot. Addig ugyanis a Hezbollah nem jelent nagy fenyegetést az országra, amíg csak Katyusa-szintű rövid hatótávolságú rakétákat – főleg szovjet típusokat vagy azok helyi klónjait – lövöldözgetik át a határon. A pocsék találati aránnyal, néhány kilós töltettel és tizenegynéhány kilométeres hatótávolsággal rendelkező rakéták nem jelentenek fejfájást az izraeli rakétavédelemnek.

Azonban Irán időről időre megpróbálkozik komolyabb rakétarendszerek eljuttattatásával is Szírián keresztül. De amint feltűnik egy Fateh-110-es, az izraeli légierő is azonnal feltűnik Szíria felett, és kíméletlenül lebombázza a szállítmányt. Sőt, amikor egy iráni tábornok terepszemlét tart a Golán-fennsíkon, akkor őt is.

Szíriában azonban izraeli szempontból is egyre bonyolultabb a helyzet: Irán több ezer fős katonai kontingenst küldött – köztük a Forradalmi Gárda, a Kudsz elitkatonáit Szíriába.

És ami fontosabb: bekapcsolódott a harcokba az Aszad Izrael-ellenes törekvéseihez csendben – tényleg csendben, egy lehallgatóközponttal– asszisztáló Oroszország; az orosz légi offenzíva pedig magában hordozza annak kockázatát, hogy egy megelőző csapásra induló izraeli egység légiharcba keveredik az orosz vadászbombázókkal. Ennek megelőzésére Netanjahu személyesen tárgyalt Putyinnal, ennek ellenére már történtek incidensek.

Karipapa01 2015.11.12. 14:37:59

@J. Mutzenbacher: Jaj, ne folytasd! A "vastag ajtót" az igazságszolgáltatásnak kellett volna (kellene) feltenni. Én ha az udvarom közepén kinnhagyok egy vödör krumplit, az akkor is az enyém! A személyi szabadság korlátozása ismételten bűncselekmény. A telket meg nem adhatom el, mert abból élek. Nem túl jók az ötleteid.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 14:38:48

@Kivlov:

"akkor is kötélrevaló, nem kell védeni."

Védi a fene. Verjék szét a pofáját, ha visszaeső, vágják le a kezét vagy kapjon bármilyen súlyos büntetést, de az akasztás kissé durva büntetés lenne. Te hogyan büntetnél egy gyilkosságot vagy nemi erőszakot, ha 10 liter bor ellopásáért rögtön akasztanál?

Kivlov 2015.11.12. 14:41:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Tudtommal nem az első lopás volt.
Ha a fagyálló 7 évet ért, akkor a többszöri betörés-lopás mennyit érne? A magántulajdont kellene védeni, nem a gazembereket. Lesittelni felesleges, mert odabent jobban él, mint otthon. Tarkón lőni, akkor a következő majd 2szer is meggondolná, hogy elvegye-e a másét.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 14:41:55

@Karipapa01: Talán előbb lehet, hogy feljelentést kellene tenni? Az állam nem mindentlátó, nem Isten, és nem is a Mikulás aki tudja mikor követtél el valami rosszat. Ha a gazda nem jelenti, akkor a hatóság részéről nincs semmi. Nem fog odamenni minden gazdához, hogy mondja Józsi bá, nem loptak el magától bort? Ahogy írták is, meg is lehet fogni a tolvajt, vagy rendőrrel elkapatni. Ott az ajtó, a zár, a riasztó, stb, stb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 14:42:31

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

"A tolvaj csak a lopásért felel, de nemő mérgezte meg az ismerőseit. Az bizony a gazda volt."

A tolvaj ismeretlen eredetű és összetételű folyadékkal itatta a haverjait. Ez bizony az ő felelőssége. Csak ő gondolta, hogy az üvegben bor van, tudtommal nem volt ráírva, hogy bort tartalmaz.

Normális ember nem iszik meg ismeretlen folyadékot, hanem megkérdezi azt, aki tudja, mi van az üvegben. Ha a tolvaj megkérdezte volna a gazdát, mit tart az üvegben, nem halt volna meg.

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:44:03

@Karipapa01: hát ez van. Van még egy csomó vagyonvédelmi ötletem, de mennem kell a garázsomba. Remélem nem törték fel. Ha mégis, majd áramot vezetek az ajtóba, hadd dögöljön meg aki hozzáér.

Karipapa01 2015.11.12. 14:45:50

@J. Mutzenbacher: A fagyállót meg tedd a páncélszekrénybe, hegeszd le és állíts mellé biztonsági őrt, ha nem akarsz 8 évet ülni :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 14:45:53

@Kivlov:
1) De ki mondta, hogy az előző lopásokat is ez a tolvaj követte el?
2) Mi indokolja, hogy a lopást el nem követő, abban nem részes, arról nem tudó személyek megmérgezéséért se feleljen?

@Karipapa01: Tettenért tolvajt bárki visszatarthat, az nem bűncselekmény.

Te ezek szerint nem zárod az ajtódat, hanem bízol az igazságszolgáltatásban?
Vagy zárod, de a lakatos számláját benyújtottad az ORFK-nak?

Arcade Macho 2015.11.12. 14:46:39

@J. Mutzenbacher: "De ez nem akart kamuzni, ez beleállt az ügybe és elmondta, hogy ezt csináltam, ezzel a céllal. Mert úgy gondolta, hogy helyesen cselekedett."

hat igen uvegbe kellett volna az asztalon hagyni es nem a hordoba visszatolteni...
az meg hogy a sajat borat nem egeszsegesre csinalja az meg nonszensz, mindenki azzal mergezi sajat magat amivel akarja, lasd hazi palesz

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 14:47:36

@J. Mutzenbacher: ja és a garázsban álló veteránautómba pestist telepítek. Igaz, hogy utána nem tudom majd használni soha többet, de legalább a betörő megdöglik. A többi betörő meg elolvassa ezt a hírekben, pánikba esik, átgondolja az életét és másnap elmegy OKJ képzésre jógaoktatónak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 14:49:02

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

Hogy a rendőrség foglalkozik egy borlopással, sőt megfigyeli a pincét és elfogja a tolvajt?

Ébresztő, belelóg a kezed a bilibe! Nem mellesleg durván cinikus vagy, mert te is tudod, hogy ez sci-fi, nem a magyar valóság.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 14:49:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tegyük fel, hogy utcai árustól gombát vásárolok, gombapörköltet főzök belőle, amire vendégeket hívok. (Én magam nem vagyok gombaszakértő.)

Ki a felelős az én és a vendégeim haláláért ésvagy májátültetéséért, ha:
1, az árus jóhiszeműen, de mérges gombát ad el;
2, az árus rosszhiszeműen mérges gombát ad el;
3, az árus lopott gombát ad el, amibe az eredeti tulajdonos a lopásra számítva mérges gombát rakott?

Arcade Macho 2015.11.12. 14:49:58

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: sok helyen sokszor leirtak
ezek visszaeso bunozok voltak
a vasakat is osszeszedtek, ez egy letezo kategoria, az aki vegignyomja az osszes nyaralot, es meg a falban levo vezeteket is kiszedi
a kerdes az hogy az ilyen aljadek retek csaladokat miert kell a normalis embereknek maguk mellett elfogadni, lehetne pl. kialakitani nekik egy ovezetet a migrikkel egyutt a hataron

en nem akarom hogy ott legyen nekik igazsagszolgaltatas, akkor vegre az elemukben lehetnenek, lehetne parhuzamos tarsadalom is nekik akar

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 14:50:09

@Kivlov: Ugye te is tudod, mekkora hülyeséget beszélsz? Remélem, mert demagóg dumának jó, meg hogy kiállítsd magadról a nem vagyok normális, mert szerintem a tolvajokat tarkón kellene lőni bizonyítványt.
@J. Mutzenbacher: Miért ne működne jól? Attól még, hogy egyesek teli torokból üvöltik (főként azért mert az ilyen lopások rögtön egy bizonyos népcsoportot juttat eszükbe) hogy lőjjük tarkón, meg akasszuk fel, meg vágjuk le a kezét, nem jelenti azt, hogy nem működne a rendszer. Csak a média elédtesz egy gazdát (keményen dolgozó kisember, akivel könnyű a hétköznapi embernek azonosulnia aki maga is póruljár), akit mindig meglopnak, és hát ő így védekezik. Az, hogy közben egy olyan bűncselekményt követ el, amit ő borzongva néz a CSI sorozatban azt motyogva, hogy lehet ilyet csinálni, milyen ember már ez, az már mellékes, Ahogy azt se vallaná be, hogy újong a kis szíve mikor a gyilkos gazdát halálra ítélik, mert milyen már az, hogy szaros meggyborért öl.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 14:50:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: _Attól függ_. Kisvárosi rendőrségnél vannak csodák. Nagyvárosban persze felejtsd el.

Vácszentlászló kisváros...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 14:53:22

@Counter:

Az árus mindenképpen hibás, mert gombaszakértővel be kellett volna vizsgáltatnia az általa árult gombát.

"Kisvárosi rendőrségnél vannak csodák."

Szóval te is csodának tartanád. Tudod, a csoda attól csoda, hogy csak nagyon ritkán történik meg. Ha gyakran, akkor az nem számít csodának.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 14:56:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: És ha lopom tőle, akkor pl. a 3-as számú esetben az én szabálysértésem felülírja a gomba legelső tulajdonosának a maliciózus szándékát és annak megvalósítását, az mind elenyészik az én kisebb súlyú cselekményemben?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 14:57:45

@Arcade Macho: Kit érdekel, mit követett el. Ha ő lenne Hannibal Lecter keresztezve egy pedofil pappal, akkor sem öljük meg.
Az alap, hogy nem ölünk embert. Akkor sem, ha az már olyan listával rendelkezik a rendőrségen, hogy a Biblia füzetnek tűnik mellette. Az emberölésre nem mentség az, hogy a másik ember mennyire rossz vagy mennyire jó, hogy rovott múltja van-e vagy sem. Lehet hogy egy gazember, lehet, hogy egy igazi szemétláda, de ember, és nem öljük meg. Max, ha az életedre tör, és akkor és ott meg kell magadat védened.
Milyen hülyeség már ez, meg lehet valakit ölni, mert már követett el bűncselekményt?! Jegyezzük már meg, hogy rossz embernek is joga van az élethez, éppúgy, mint neked, vagy a szomszédodnak. Így megölni is annyit ér, mint egy jó embert. Nem fogsz kevesebbet ülni, ha megölöd Dr No-t vagy ha Teréz anyát.
Nem is értem, hogy jut eszébe valakinek, hogy pusztán azért mert vasat lop, és betör, akkor már meg lehet ölni. Komplett elmebaj.

Kivlov 2015.11.12. 14:58:08

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:
lehet itt nyávogni, mert helsinkibizottságozni, meg jogvédeni, meg liberálkodni, de az ilyen világ megérdemelt pusztulásra van ítélve.
Igenis tarkólövés kéne az ilyen tolvajnak. Rég az kellett volna, nem közpénzen tartani.
Mint ahogy az árammal uborkátvédő öreget se elmarasztani kellett volna, hanem kitüntetni!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 14:58:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nagyvárosban élek, ehhez szoktam; ehhez képest bizony meg tudok lepődni, hogy milyen szorgalmasak tudnak lenni a kisvárosi zsarvak.

De tudnak.

Szerintem a vácszentlászlói örstől is elvárható, hogy igyekezzen felderíteni az ilyen kisebb ügyeket.
Ahhoz persze azért előbb szólni kell nekik, telepátia útján nem megy.

pragmatika2 2015.11.12. 14:59:19

Ha mérgező anyagot tárolunk, azt az edényen fel kell tüntetni. Ez idáig tiszta. Mégis az ítéletnél figyelembe kellett volna venni, a betörő magatartását is. Mert ennek így nagyon rossz üzenete lehet.

Darth Revan 2015.11.12. 15:00:10

Aham, tehat csak a lopas elitelendo, a gyilkossag nem
Erdekes erkolcsi erzeke van a posztolonak. Az en igazsagerzetemet nem bantja ez az itelet,

"de ahogy a tolvaj nem érdemel halált, úgy a védekező gazda sem érdemel elvett éveket az életéből."

a gazda nem vedekezett, hanem gyilkolt. Amugy eleg olcson meguszta, hiszen csak borton buntetest kapott es nem fegyhazat es a kiszabhato minimalis buntetes korul

Persze a masodfokon mindez valtozhat

Jottó 2015.11.12. 15:00:59

Sokan írják hogy egy liter bor/zsák krumpli/5000 ftnyi tulajdon ellopása nem érdemel halált. Csak feltételezem hogy ezek a kommentelők nem az ország keleti felén élnek, itt ugyanis úgy lopják el a liter borodat/ zsák krumplidat, hogy előtte megmérgezik a kutyádat, és a baltát lóbálva feléd üvöltik hogy "takaroggyál vissza a házba és kussolj mer a fejedet fogom szétütni a baltával", aztán ha nem találnak semmi mozdíthatót, jókedvükben csak szétverik az egész házat,és ha rendőrt hívsz, az meg csak jóindulatúan mosolyog , hogy ugye nem gondolod komolyan hogy valaha is el fognak kapni valakit. De igazatok van, a kertet egyébként is le kell betonozni mer szegény tolvaj még belelép az egyik gödörbe aztán kitöri a lábát én meg mehetek a böribe

Khonsu 2015.11.12. 15:01:17

@Counter: Ha valamit továbbadsz, azért onnantól te felelsz. Ebből a szempontból teljesen mindegy hogyan szerezted, és hány tulajdonosa volt előtte és azok mit tettek az áruval.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:01:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A cinizmus az, ha két ismerősödre gyanakszol lopásra, és megmérgezed a borodat, hogy megöld őket, majd meglepődsz, hogy nem ők haltak bele. Nem pedig az én elvárásaim a rendőrökkel szemben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 15:06:38

@Khonsu: Tehát ha veszek egy rúd szalámit a boltban, amibe egy pszichopata betanított munkás patkánymérget tett a kirúgása miatti bosszúból, s teszek belőle a gyermekeim tízóraijába, akkor megmérgeztem a gyermekemet, miért nem vizsgáltattam be a szalámit, mielőtt szeleteltem, úgy kell nekem, ha nem viszek autark tanyasi biogazdaságot?
Ha autószerelő vagyok és (rejtett) gyártási hibás a beszerelt fékbetét, az emiatt bekövetkező balesetért én felelek?

Ez életszerűtlen terheket ró a modern gazdasági élet keretei között létező minden fogyasztóra és piaci szereplőre is.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:07:00

@Kivlov: Ha már a tarkónlövés, lennének javaslataim a sorrenddel kapcsolatban. De hál Istennek a hozzád hasonlóknak csak a szája jár, így komolyan se kell téged venni. Bár javaslom, ha bevezetik, akkor te végezd el, ha ugyan képes lennél rá. (Tudom, te azt mondod igen, én azért nem néznélek komplett pszichopatának, így a nemet előlegezem meg neked.)

Eszter8826 2015.11.12. 15:15:34

@Counter: Counter, ez igaz! Valóban, más is meghallhatott volna! - és? (igen, akkor is ha én) Akkor a gazda a felelős? Nem, hiszen nem ő ment lopni, hanem a cigány tolvaj! Márpedig ha meghal más is, akkor sem a gazda a felelős, hanem a cigány amelyik lopni ment,..nem?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:15:50

@Khonsu: Mindig az előállító felel, kivéve, ha bizonyítani tudja, hogy nem az ő eljárása miatt lettél beteg, vagy haltál bele. Mindegy, hogy tolvajtól veszed kéz alatt, vagy bemész a boltba, vagy a piacon megveszed a cuki kendős nénitől. Itt a gazda elismerte, hogy ő tette bele a fagyállót, így ő felel azért, mert a bor mérgezett volt. Nincs különbség a végeredményt tekintve, hogy a tolvaj itta meg, vagy más vétlen kivülálló. Ezt a kockázatot akkor vállalta a gazda, mikor beletette a fagyállót.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:18:19

@Eszter8826: Ejha, és azt te ugyan honnan tudod, hogy cigány volt aki lopott?

Arcade Macho 2015.11.12. 15:19:09

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: "Kit érdekel, mit követett el. Ha ő lenne Hannibal Lecter keresztezve egy pedofil pappal, akkor sem öljük meg."

a magadfajta retek allibsi peldalozott, hogy semmi mast nem tett a gazda, hogy torvenyes eljaras induljon, erre irtam hogy koztudomasu volt!!!

en sem mondom hogy oljek meg, csak hogy a nemzettestrol valasszak le, attol fuggetlenul hogy milyen ertekben lopogat

Kivlov 2015.11.12. 15:19:41

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:
Az elvégzésére lennének önként jelentkezők, elhiheted.

Arcade Macho 2015.11.12. 15:22:57

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: "A cinizmus az, ha két ismerősödre gyanakszol lopásra, és megmérgezed a borodat, hogy megöld őket, majd meglepődsz, hogy nem ők haltak bele."

az ismerosok lehettek volna rendes hozzaertok, es jot nevettek volna a viccen, ugyanis gyanusan muskotalyos volt a megybor, es ez mar mekkroa nagy poen hogy igy lenezte az ismeroseit, hogy ilyennel viccelje meg

errol szol a sztori, sajnos felrement a dolog, en sirok hogy megint egy ertekes munkaerovel lett szegenyebb a szegeny orszagunk...

Bambano 2015.11.12. 15:24:20

nem tudom, mit siránkoztok, abban az országban, ahol annyira szar a bíróság, hogy az ügyek zömében másodfokon ellentétes ítélet születik, ez a hír jó hír.

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: ami persze nettó marhaság, mert az előállító akkor felel a termékért, ha azt termékként piacra dobja. nehogy már a saját cuccával ne csinálhasson bárki bármit...

@Ketzifintshy: "Mekkora kár érte a gazdát, ötezer forint? Tízezer? Én nem szeretnék olyan világban élni, ahol az ötezer forintos lopást is halállal torolják meg": mekkora kár érte a sorozatos lopásoknál? oké, egyszer ellopják a borát, 10 rugó. De mindig? a törvény ismeri a visszaeső fogalmát, itt is ez van.

A poszthoz: a téma jó, az alkalom meg nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 15:27:26

@Eszter8826: Nem.

Ui. a mérgezéses halálhoz vezető okfolyamatot a mérget kihelyező személy indítja el.

Ha a húsüzem pszichopata dolgozója munkahelyi sérelmei miatt mérget tesz a termékbe, amit aztán védjegyhamisítással helyeznek jogellenesen forgalomba, s abból én vásárolok, felszeletelem és gyermekemnek odaadom, akkor ki mérgezte meg a gyermekemet:
A) a pszichopata munkás,
B) a védjegyhamisító,
C) vagy én magam?

Válaszolj erre a kérdésre, kérlek.
Nem értem ugyanis, hogy egy időben későbbi kisebb súlyú bűncselekmény (a lopás) hogyan tudná felmenteni az időben azt megelőző nagyobb súlyú cselekményt (az emberölés kísérletét)? Maradjon büntetlen a súlyosabb cselekmény amiatt, hogy egy kisebb cselekményt elkövettek az elkövetője sérelmére?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 15:30:31

@Bambano: "nehogy már a saját cuccával ne csinálhasson bárki bármit..."

Akkor is így gondolod, ha a gazda gyereke iszik bele abba a borba játékból/kivagyiságból/kíváncsiságból és ő hal meg?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 15:31:40

@Bambano: S arra pedig nincs bizonyíték, hogy a korábbi lopásokat is ez a tolvaj követte volna el.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:31:42

@Arcade Macho: Nemzettestről?! Miért mi vagy te? Szemölcs a nemzet testén, hogy leválasztgatunk?! De most komolyan, hogy jut valakinek ilyen blődség az eszébe?! És pontosan miből áll a nemzettest?! És ráncosodik is idővel, megplöttyed? :D Ilyen kifejezéseket, komolyan. Nemzettest.:D :D Meg leválasztani. Vicces vagy, kedvellek.
@Kivlov: Jelentkezni és megtenni nem ugyanaz a kategória, hidd el. Ahogy az is más kategória, hogy kimondod valakire a halálbüntetést, vagy a fotelből üvöltöd, hogy lőjjük tarkón.

Khonsu 2015.11.12. 15:32:09

@Counter: Nem jó példák. Követhető árukról írsz. Nem megbízható forrásból származó árunál már te felelsz.
Vagyis, ha a boltban vetted a szalámit, az követhető, meghatározott minőségügyi szabályokkal, amit ha betartott a bolt, nem felelősek, ha nem akkor bizony ők is. Ha viszont találtad, esetleg loptad a szalámit, akkor már a te felelősséged.
Az autószerelős esetben pedig, ha szakszerűen ellenőrizted, de nem derült ki a hiba, akkor nem felelsz, de ha nem ellenőrizted, akkor igen.

Khonsu 2015.11.12. 15:37:03

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: Csak akkor felel az előállító, ha törvényes kereskedelmi láncolaton át jutottál az áruhoz. Lopott árura nem vonatkozik, mert azért értelemszerűen nem vállal felelősséget az, akitől ellopták, mert mondjuk nem is szánta kereskedelmi forgalomba.

Kivlov 2015.11.12. 15:37:05

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:
hagyjuk.
atom kell nekke az országnak, másképp sosem tér észre.

bakni 2015.11.12. 15:37:21

@Ráérek: Pl? Megölöd? Nem érted meg, hogy itt nem egy hétköznapi balesetveszélyes tárgyról (vagy akármi) van szó, ami minden háztartásban előfordulhat, hanem a fickó előre megfontolt szándékkal öntött fagyállót a borba, ráadásul, a halálos adagnak a többszörösét! És lehet hogy a tolvajok szedték le a lakatot, de attól még lezárhatta volna azt az ajtót, de mégse tette... A fickó tulajdonképpen egy csapdát csinált, csak nem egérnek, hanem embernek(még ha tolvaj is) Azt meg ne mondja senki, hogy valaki tudatosan csak úgy fagyállóval kevert bort tartogat a pincéjében, vagy pl zárlatos hajszárítót a fürdőszobájában, ez teljesen nonszensz. Mindezektől függetlenül együttérzek a gazdával a sok kár miatt, amit a tolvajok okoztak, de a tette akkor is minimum felelőtlenség volt, főleg, hogy ártatlanok is megsérültek... és ahogy a cikkíró is írta, nem érdemelt halált a tolvaj, szerintem sem.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:37:43

@Bambano: Nem előfeltétel, sajnálom, most öntsd ki a fagyállós borodat. Ugyanis azzal, hogy beletette a mérget annyi elég is volt. Nem kellett eladnia, nem kellett értékesítenie. Onnantól kezdve bárki aki - törvényes vagy törvénytelen módon - hozzájut és fogyaszt belőle az már az előállító felelőssége. Hogy milyen mértékben, na az már kérdéses. Hibázott, és túladagolt valamit? Esetleg direkt mérgezte meg, hogy mást eltegyen láb alól, megbüntessen egy piti tolvajlásért? Ja, hogy a tolvaj továbbadta. Hívd a CNN-t, túladnak a lopott holmin, ez valami új lesz!
Röviden, ha mérget teszel a kajába, azért te vagy a felelős. Mindegy mi történik, te leszel sittre vágva - jogosan.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:40:23

@Kivlov: Nem túlzás kicsit?! Csak egy ország vagyunk a 170 akármennyiből, nincs itt semmi extremitás. Nincs több bűnözés (jó korruptabbak vagyunk az átlagnál, de ezért csak nem jár atom?!), nincs több rossz ember mint máshol. Ne legyél már ennyire negatív, komolyan.

Khonsu 2015.11.12. 15:41:01

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: Lehet, hogy jogosan, de nem igazságosan. Ez itt a bökkenő.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:43:44

@Khonsu: Miért ne vonatkozna?! A méreg nem belemászott az áruba, azt valaki beletette. Lehet, hogy nem akarta eladni, de az ember nem tesz csak úgy halálos mennyiségű mérget valamibe, ha nem akar ölni. Nem az a lényeg, hogy te kinek szánod az árut, hanem, hogy megmérgezted. Hacsak nem öngyilkos akartál lenni, akkor bizony sáros vagy. Mert ölni akartál, lehet hogy nem azt aki valóban fogyaszt belőle, de ez már nem rajtad múlt, nem igaz? A cselekményed akkor befejezett, mikor beletetted a mérget.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 15:44:51

@Khonsu: "Ha valamit továbbadsz, azért onnantól te felelsz. "

Ez volt az eredeti állításod, ezek szerint nem tartod fenn?

S akkor ezek szerint a mérgezésben megnyilvánuló bűnös tett és bűnös szándék nem büntetendő azért, mert egy kis tárgyi súlyú bűncselekmény sértettjévé vált az elkövetője?

Szerelhetek nagy hatóerejű pokolgépet az autómba, ami annak ellopásakor működésbe lépve alkalmas járókelők megölésére is? Hiszen ha engem meglopnak, akkor pusztuljon el mindenki!

Exploiter 2015.11.12. 15:46:06

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

Az indoklás akkor lett volna helyes, ha veszélyeztetésről szólt volna, mivel ártatlan ember is ihatott volna véletlenül belőle - amíg az ő tulajdonában van. Ezért jogos a büntetés, bár nyilván nem jár érte 7 év, de egy pár biztosan. Ha meg valaki rosszul lesz tőle, vagy meghal, akkor sok, akár 7+ is.

De az hogy valaki ellopta megitta és belehalt, az már abszolút más kérdés, emiatt nem kellene, hogy büntethető legyen, akkor sem, ha a csóri továbbadja és más iszik bele, az a tolvaj felelőssége. Ez szerintem nem jogi, hanem erkölcsi / logikai kérdés, amiben a két oldal nehezen tud megegyezni.

Merthogyegyemberiéletrőlvanszó!!4!!4!

Pedig dehogyis, csak ok-okozatról, következményekről, meg ilyesmiről.

Kivlov 2015.11.12. 15:46:26

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:
ja, persze.
majd nézzük meg hova jutunk 20-30 év múlva a nagy liberalizmussal, meg a puhp*csködéssel!
20 évvel ezelőtt gondoltad volna diákok tanárt vernek? hogy 10-12 évesek már drogoznak, isznak, netán sexelnek? hogy félve kell bemenni egyik-másik külvárosi utcába autóval?
Na ide vezet a nagy szabadság...

Bambano 2015.11.12. 15:49:32

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: azért is marhaság, amit írsz, mert ő egyébként sem fagyállót tett a borba, hanem felborozta a fagyállóját.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:50:18

@Khonsu: Igazság. Ez jó kis szubjektív fogalom. Szerinted az az igazság, ha felmentjük azt az embert, aki megöl egy másikat, csak azért mert az áldozat meglopta.
Szerintem viszont az, ha megbüntetjük emberölésért azt, aki megölt egy embert, csak mert lopott tőle.
És száz év múlva is azon fogunk vitázni, kinek van igaza.
A jog pedig azt mondja, büntessük meg azt aki embert öl. Ez objektív. Hát ezért van a jog.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 15:52:16

@Khonsu: Ezzel azt mondod, hogy a harmadik személyek megmérgezéséért olyan ember (a tolvaj) viselje a büntetőjogi felelősséget, akinek a tudata _át sem fogta_, hogy a bor mérget tartalmaz.

Ellenben ne feleljen az, akinek a tudata nem hogy átfogta a méreg belekeverését, de azt maga követte el és meg is tett mindent a mérgezettség fel nem deríthetőségéért azzal, hogy erre irányuló figyelmeztetést nem helyezett el, illetve hogy nehezen kimutatható, ízben és hatásában a hordozóanyagéhoz hasonló mérget választott.

Ez mitől igazságos?

Khonsu 2015.11.12. 15:52:31

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: Tudomásul veszem, hogy ezt mondja ki a törvény, de nem értek egyet vele.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 15:54:39

@Exploiter: Ha az autómba pokolgépet szerelek, ami lopás esetén lép működésbe, akkor az autótolvaj fog felelni azért a négy járókelőért, akiket az általam készített és elhelyezett pokolgép darabokra szaggat az autólopás során?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 15:54:59

@Kivlov: Inkább a szabadság, mint a nem szabadság. Nem ezért szoktunk mi volt harcolgatni ezzel-azzal? Nem? Hogy úgy éljünk, olyan nyelven beszéljünk ahogy szeretnénk? Nem szeretném, ha kretén konzervatívok, vagy az orosz miklós, mihály vagy kicsoda féle futóbolondok mondanák meg hogy éljek, hogy szerintük mi helyes és mi nem.
Mióta él benned ez a fene nagy kádári romantika? Bezzeg a 70-es, 80-as években nem mertek visszaszólni a rendőrnek, tanárnak, tanácstitkárnak életérzés. Hát kösz nem, inkább a fene nagy szabadság mint az. Persze semmi sem gátol téged abban, hogy asszerint élj, csak rám ne akard erőltetni a világképedet, és jóban leszünk.

Khonsu 2015.11.12. 15:56:16

@Counter: Fenntartom az állításom, de a körülmények nyilván árnyalják. Ha valamit nem a minőségbiztosítási láncon át szereztél be, akkor bizony sáros vagy, ha továbbadod és baja lesz tőle valakinek. Lopott áruért a tolvaj felel, ha továbbadja.

Exploiter 2015.11.12. 15:56:33

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

A jog minden, csak nem objektív. Egyetemei előadások százait hallgathatod meg arról, hogy az "embert öl" definíció pontosan milyen eseteket jelöl, vagy jelölhet, vagy kellene, hogy jelöljön, a körülményektől, megítéléstől, random emberi döntésektől, a bíró kedvétől, vagy a bolygó együttállásától függően.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 15:56:48

@Counter:

Szóval azt mondod, ha az apa fegyverével a kisgyerek véletlenül megöl valakit, akkor ezért nem a fegyvert óvatlanul elöl hagyó apa felelős, hanem az, akitől az apa lopta a fegyvert?

na4 2015.11.12. 15:57:51

Elmehet a magyar jog a picsába. Milyen törvénykezés az olyan, ahol a jogosan védekezőt büntetik? Ide juttatta a liberalizmus a világot, ahol a bűmösnek már több joga van, mint az áldozatnak. Javaslom szervezzünk tűntetést a kiszabadítására!

Exploiter 2015.11.12. 15:59:39

@Counter:

Logikus a válasz.

Mivel egy atombomba hatása 100%, hogy nem csak az elkövető életét veszélyezteti, ezért ilyen esetben valószínűleg bűnös vagy kismillió dolog miatt, pl. a robbanóanyagokkal, veszélyes anyagokkal, terrorizmussal, tömeggyilkossággal, emberiség elleni bűnökkel kapcsolatos szabályozás miatt.
Egy dolog miatt biztos nem vagy bűnös: azért, mert a kocsiban ülő emberke felrobbant. Csak az már nem nagyon oszt, vagy szoroz a végeredményt tekintve.

Khonsu 2015.11.12. 16:00:13

@Counter: Igen, ezt mondom. A törvénysértés minden olyan következményéért, mely a törvénysértés nélkül nem következett volna be feleljen a törvénysértő. Ebben az esetben a tolvaj. Ha otthagyja a bort, senkinek se történik baja.

Kivlov 2015.11.12. 16:03:05

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:
Nem a szabadsággal van a baj.
Hanem azzal, hogy átlagmagyar hülye hozzá, mint ahogy a kapitalizmushoz is.
A nagy liberalizmus meg a szemétdombra vezet, ahogy azt lehet is látni az elmúlt 20-30 év távlatában. Az özönlő arabok még gyorsítják is a folyamatot.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:05:31

@Khonsu: A törvénnyel nem egyetérteni kell, hanem betartani.
@Exploiter: Még szerencse, hogy nem te hozod a törvényt. Azt kellene megérteni, ami sokaknál nem sikerül, hogy azzal, hogy te beleteszed a mérget mindenért felelsz ami azután történik. Ha a gyereked iszik belőle és lesz beteg vagy belehal, azért is. Ha a tolvaj hal bele, azért is. Ha a tolvaj továbbértékesíti, és mások betegednek vagy halnak bele, azért is. Hogy miért? Mert a mérget te tetted bele. Amikor beletetted, tisztában voltál vele, hogy bárki, aki iszik belőle, az belehalhat, vagy betegedhet.
Nem a tolvaj tette bele, mielőtt továbbadja, nem ő tette a saját italába.
A tolvajon kívül más is iszik belőle? Istenem, nő a büntetési tételed, legalább lesz alkalmad anyagot gyűjteni a börtönben az önéletrajzi regényedhez. Izgalmas fejezet lesz a Megöltem a bortolvajt azaz Józsi bácsi kalandjai a tököli börtönben című könyvben.
Amit még észben kellene tartani, hogy az emberölés, az emberölés. Akkor is, ha Hófehérkét ölöd meg, akkor is, ha a borodat lopó tolvajt. Nincs különbség.

2015.11.12. 16:07:18

@Khonsu:

Azt kell megértened, hogy a lopás ez esetben indíték volt a gyilkosságra.
Jelen pillanatban a nem büntethető gyilkosságra az indíték pl. az önvédelem lehet.
A nagy kérdés, hogy hol a határ, ha ilyet is elfogadunk, mint a lopás. Van aki számára pl. ha vérig sértik az súlyosabb, mintha meglopnák.

gurigapapa 2015.11.12. 16:08:15

A gazda súlyosan hibázott, bűnös, büntetést érdemel. Viszont az eset körülményeit és az ítélet társadalomnak szóló üzenetét fegyelembe véve kaphatott volna enyhébb büntetést. Nem tudom, ebben az esetben mennyi a minimum büntetés, de a hét év rengeteg.

(Amúgy tényleg az a gond, hogy a gazda nagyon beleállt a történetbe, pedig egy jó ügyvéddel és kevesebb hencegéssel megúszhatta volna felfüggesztettel. Nem akarom tovább csűrni-csavarni az ügyet, de pl. mi lett volna az ítélet, ha a gazda azt állítja, hogy kiírta, hogy a hordóban fagyálló is van, de a papír eltűnt? )

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 16:08:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Amennyiben az ellopott dolog egy lőfegyvernek nem látszó tárgy, amelyen lopás elleni védelem címén lőfegyverré átalakítást hajtott végre az eredeti tulajdonos abban bízva, hogy a dörrenés segít felderíteni a tolvajt, bizony az eredeti tulajdonos felelőssége vitán felül áll.

@Exploiter: 20 liter bor is elég egyértelműen olyan dolog, amiről semmi sem garantálhatja, hogy csak a tolvaj fog belőle fogyasztani.

De hát ugye a tulajdon védelme megengedi a vétlen járókelők felrobbantását... nem?

@Khonsu: Bort megmérgezni azzal a szándékkal, hogy az másban kárt tegyen, törvényt sért, függetlenül attól, hogy az a másvalaki hogyan fogyaszt belőle. A törvény ui. nem csak a tulajdont, de a testi épséget is védi.

@na4: Milyen joga van a mérgezést túlélő többi sértettnek? Miben bűnösök, ha nincs joguk? Ha nem bűnösök, akkor meg mit érdemel a gazda, akinek a tette nélkül nem mérgeződnek meg?

Bambano 2015.11.12. 16:08:43

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: az egész vitának az az alapvető problémája, hogy te próbálsz egy ócska liberális álláspontot képviselni, miközben a többiek arról beszélnek, hogy ez nem vált be. Ettől lesz ócska a liberalizmus azon válfaja, amit nálunk képviselnek (egyre kevésbé hiszem azt, hogy amit itthon liberalizmus néven látok, az valóban az).

Te erőlteted, hogy a fickó gyilkos, ami akár védhető álláspont is lenne abban az esetben, ha a tömegek azt tapasztalnák, hogy a közbiztonság rendben van, a tolvajokat leültetik, nincsenek életvitelszerűen lopásból élők. Akik meg veled vitatkoznak, én is, azok meg nem tudják vagy nem akarják szétválasztani ezt a szélsőséges esetet a többitől, amikor meglopták őket és nem tett a hatalom vagy a törvény semmit. Én is tudnám azt mondani, hogy oké, ezt az egy embert ültessék le 7 évre, ha nem lopnának a családomtól folyamatosan, ha nem azt látnám, hogy az intézkedő rendőrt meghurcolják akkor is, amikor a józan ész szerint helyesen cselekedett, hogy ma már az a hír a bíróságon, hogy egyszer sikerült nekik jó döntést hozni rezesova, hogy a btk sokkal jobban védi a gazembert, mint az ártatlant.

én utálom az usákokat, de nagyon, de az, hogy sok államban ha bementél valakinek a magántulajdonára, és lelő, és ebből nincs hajcihő, egyre inkább indokolt a józan ész szerint.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:09:06

@Kivlov: Butaság. Olyan nagy liberalizmus sosem volt itt. Csak divatos az elmúlt években mindent a liberalizmusra kenni, mert ad1 az emberek úgyse tudják pontosan mi is az, ad2 ha megkérdezik elég annyit mondani, hogy SZDSZ meg Hagyó, és már bólogatnak is.
Mármint a tovaözönlő arabok, akiknek leginkább a lábdobogását hallani, ahogy keresztül loholnak hazánkon? De ez egy másik téma, és én a jelenlegit jobban élvezem. Maradjunk ennél.

2015.11.12. 16:09:24

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

Jack Ruby erről beszélhetne, hogy meglepődött.
Szimplán halálraítélték Oswald meggyilkolása miatt. :)

Exploiter 2015.11.12. 16:10:15

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

A jog szerint igazad van. A törvényeket meg emberek hozzák, nem tévedhetetlen istenek. A zsidótörvények is jogosak voltak, mert le voltak írva egy könyvbe, amire azt mondták, hogy ez a, törvény. Meg a középkori kínzások, rabszolgatartás, stb is.

Egyszer majd talán más lesz leírva és akkor majd tarthatod úgy, hogy szerinted az nem jó, én meg leírhatom, hogy ez a törvény, hülye vagy, ha nem érted.

Kb ennyit tudok erre mondani.

Kivlov 2015.11.12. 16:11:58

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:
Nem butaság. Egy tanár hangosan szólni nem mer a diákra, mert másnap bejön az anyja és megveri őt! Meg elkezd nyávogni a reteklubon, hogy a tanárnéni ráordított a fiacskájára.
Azok, az a primitív csürhe, aki özönlik számolatlanul, ellenőrizetlenül.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 16:12:17

@gurigapapa: A gazda ügyvédje elvileg a Szoboszlai Barnát is védő ügyvéd volt. Nála jobb pedigréje keveseknek van az országban ilyen ügyekben.

Csak hát, mint kiderült, zongorázni lehet a különbséget Szoboszlai Barna (aki tényleg mindent megtett, hogy az uborkáját megvédendően tett intézkedéseiről mindenki előzetesen is, és a kertbe való behatolás során is értesülhessen) és ez a gazda között (aki meg azért tett meg mindent, nehogy bárki is értesülhessen arról, hogy fogyasztásra alkalmatlanná tette a borát oly módon, hogy az nem csak az ahhoz jogosulatlanul hozzáférőket veszélyeztesse).

Bambano 2015.11.12. 16:13:43

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: "A törvénnyel nem egyetérteni kell, hanem betartani.": rotfl, a mai törvények közül nem egyet, nem kettőt nem lehet betartani. idézek neked másik szakmából:
elektronikus hírközlési törvény:
"(9)447 Fogyasztó esetében semmis az egyedi előfizetői szerződés azon rendelkezése, amely szerint az előfizető az általános szerződési feltételeket átolvasta, és az abban foglaltakat tudomásul vette."

nesze ..., tartsd be. az előfizetőnek joga van nem tudni, hogy mire fizet elő, mire köt polgári jogi szerződést.

nem várhatod el, hogy az átlag honpolgár törvénytisztelő legyen, ha a törvények szarok és a bíróság rosszul végzi a munkáját.

ja, még annyit, hogy a "törvényt meg kell tartani" dumádat vonatkoztasd már rá a rendőrségre is, akik nem védték meg ennek az embernek és még másik több milliónak a magántulajdonát... mert az álliberálisoknak azt is kellene tudni, hogy a magántulajdont is illik védeni.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:15:08

@Bambano: Szóval az, hogy a törvény azt mondja, ha embert ölsz akkor börtönbe mész, az valami liberális összeesküvés. Hát ne haragudj, de szerintem fordítva ülsz a lovon, a nagy nyereg alatt puhítós, jobbikos nézőpontban pont az ember veszett el. Mármint aki szerinted úgysem az, nem igaz? Usákok, meg amit írsz, te echte jobbikos vagy? Csak azért szeretném tudni, mert jobbikosokkal nem tárgyalok. Inkább ideteszek egy zokni és neki érvelek. Az már egy értelmes vitapartner.

Exploiter 2015.11.12. 16:23:42

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

"ha embert ölsz akkor börtönbe mész"

Ilyen szabály sincs amúgy. Gyakori kivételek:
- katonák / rendőrök bevetésen
- hóhérok egynémely országban
- orvosok abortusz közben
- jogos védelmi helyzetben lévő egyszerű civilek

Pedig embert ölnek, méghozzá szándékosan.

Bonyolult kérdés ez már így, fagyállós gazdáktól függetlenül is, nem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 16:25:59

@Counter:

Egy üzletből/árustól lopott gomba más dolog, mint egy magánpincéből jelöletlen üvegből lopott folyadék. De a boltos még ekkor is védekezhet azzal, hogy a gomba bevizsgálásra várt, tehát ellenőrizetlen gombát lopott a betörő úr. De ha már ki volt téve az eladótérbe, akkor bizony a boltos (is) felelős. Ahogy a tolvaj is felelős volt a társai mérgezéséért.

Nem tudok arról, hogy a gazda pincéje hivatalos eladótér lett volna. Arról sem, hogy a palackra vagy hordóra rá lett volna írva, hogy BOR. Az, hogy a betörő úr egy ismeretlen összetételű folyadékot borként kínált a haverjainak, kizárólag a tolvaj felelőssége.

Bambano 2015.11.12. 16:26:51

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: nem, nem vagyok jobbikos, liberális voltam valaha, de egyszerűen nem tudom elfogadni ezt a rengeteg marhaságot, amit a mostani mainstream liberalizmus tol.

viszont a családi vállalkozás miatt a téma engem közvetlenül érint.

az a törvény, ami bünteti az emberölést, nem liberális összeesküvés. azt felejted el, hogy van benne egy halom feltételes mondat, könnyítő és súlyosbító tényezők garmadával. tehát az, amit mondtál, ordas nagy csúsztatás. aki azt mondja, hogy helyesli, amit ez a fickó tett, nem mondja vele együtt, hogy minden gyilkosságot helyesel.

azt, hogy hosszú idő után, amíg nem kapott segítséget, saját kezébe vette a sorsát, az sajnos helyes. és nem lehet egyszemélyi bűnbaknak megtenni azért, mert a rendőrök se csináltak semmit, a tolvajok meg sajnos csináltak.

szerintem azt kellett volna ítélni, hogy a tolvaj halála jogos önvédelem, a két másik rosszullétért meg valamennyi börtön felfüggesztve. ennek a bírónőnek meg visszakérni a diplomáját, miután láthatóan saját érzelmeit is belevitte a perbe.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:28:05

@Bambano: Hú, ezt most magyarázhatnám de nem értenéd. Mármint mi is az egyedi előfizetői szerződés és miért nem alkalmazható az ÁSZF. Pedig egyszerű. És nem betarthatatlan.
Szóval a törvény vonatkozik rád. Be kell tartanod. Vagy ne tartsd be, és viseld a következményeit. A törvénynek ugyanis marha mindegy betartod-e vagy sem. Ennek az embernek hogy védték volna meg? Odaállították volna Pista közrendőrt, hogyaszondja álljál oda Pista, mert bár nem történt bejelentés, hogy ott bármit loptak volna, de hát kituggya, sose lehet tudni, álljál csak ott napi 8 órában, hátha fogsz egy tolvajt.
Ostoba vagy. Széljobber vagy?

gurigapapa 2015.11.12. 16:29:47

@Bambano: Valahol neked is igazad van, szerintem is rossz üzenete van az ítéletnek, de... a gazda tényleg nagyon házhoz ment pofonért. A bűnözők sokszor keresnek valami kibúvót, majd röhögnek a markukba - most a gazdának is ezt kellett volna tennie, és kapott volna valami jelképes felfüggesztettet, miközben mindenki hősként ünnepelte volna. De túl büszke volt, minden eszközt kivett a védője kezéből, aztán meg csodálkozik, hogy megkapja a törvény szerinti büntetését.

Magam is gazdálkodom, nagyon-nagyon együtt érzek az elítélt gazdával, de csak egy picit kellett volna elővigyázatosabbnak lennie. Pl. ha figyelmeztet a veszélyre, vagy tesz egy lakatot az ajtóra, már más lenne a leányzó fekvése. És a tolvaj alighanem úgy is megissza a bort, és a maga módján megjárja.

Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény] 2015.11.12. 16:31:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Bocs bárki mérgező anyagot tölt egy üvegbe, arra rá kell írni hogy méreg. Onnan kezdve megáll a felelőssége.

Tudományos libsizmus 2015.11.12. 16:31:10

A bolsevik "igazságszolgáltatás" újabb remeke.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:35:09

@Bambano: Nem helyes. Embert ölni - a jogos önvédelem esetét leszámítva, ami nem egyenlő a bemegyek a kertedbe lelősz engemmel - sosem helyes, sosem jó megoldás. Főként szaros pár liter borért nem az, és nem is éri meg. Az emberölés börtönbe juttat téged, utána már alkalmi munkás sem leszel, az leszel ami vagy: söpredék. Kevesebb, mint a visszaeső tolvaj, akit megöltél. Ezt próbáld megérteni, mielőtt még kiakadsz rajta. Ha az anyja fülbevalóját a füléből lopta is volna ki a ravatalozóba, akkor sincs joga megölni. Ha a rendőr képen röhögi és seggbe rúgja elzavarja a fenébe, akkor sincs joga nekiállni gyilkolni. Ez nem egy hollywoodi mese, hanem a valóság. Ahol nagyon helyesen azokat akik másokat megölnek börtönbe zárják.
Hablatyolsz itt olyanokról, mint önvédelem, amikről fogalmad sincs. Ami nem baj, tanulhatsz még, ha nem vagy belemerevedve. De belevagy, mert olyan hagymázas dolgokról beszélsz, mint liberális összeesküvés, meg a bor ellopására válaszul megölni valakit jogos önvédelem. Szerintem keress egy szakembert.

Advanced Flight 2015.11.12. 16:36:17

@KUHULIN: sztem fel is mentették volna. Büdös életbe nem bizonyították volna rá, hogy ő csinálta, de sajnos az átlagember még mindig nem tudja, hogy büntetőügyben vádlottként egy jó stratégia van: kussolni. Következetesen.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:36:40

@gurigapapa: Megsúgom a helyes megoldást: még ha banki széfben tárolja akkor is leültetik, mert a lényeg nem a záron, a mérgen van. De ne zavarjon.

Khonsu 2015.11.12. 16:37:12

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: A rossz törvényt pedig megváltoztatni.

Bambano 2015.11.12. 16:37:13

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: "Hú, ezt most magyarázhatnám de nem értenéd.": jólesik ez a liberális felsőbbrendűségi gőg, tényleg. szinte minden hsz-ed továbblök az úton, amin távolodom a liberalizmustól, és tartok tőle, hogy nem egyedül megyek rajta.

"mert bár nem történt bejelentés": én nem láttam olyat, hogy azt mondta volna bárki is, hogy nem történt bejelentés. a bírónő az ítéletében azt mondta, hogy nem találta NYOMÁT a bejelentésnek. és ez nagyobb különbség, mint a himalája.

egyébként pedig menj el ilyen kisebb településekre, próbáld megismerni a helyi viszonyokat. látni fogod, hogy mindenki pontosan tud mindent, de senki nem cselekszik. miért? vagy miért kell matematikát meghazudtoló módon irtani a valódi híreket?

itt volt ez a kedves jó rugdalózós tv riporter... miért tüntették el az összes videót a netről, ami az ő álláspontját támasztotta alá?

a liberálisok szeretik a szólásszabadságot. azt szólhatsz, amit szerintük szabad.

azt pedig, hogy helyesen értelmezem-e a jogszabályokat, két hatósági ellenőrzés vizsgálta. úgyhogy ha csak ennyire futja tőled, hogy indoklás nélkül ostobázol, magadat járatod le.

Attika77 2015.11.12. 16:37:52

Szerintem egyszerű a helyzet. Ezután is meg kell a szemét tolvajt mérgezni, csak ügyesebben kell eltüntetni a nyomokat. Pl. felgyújtani azt a hordót amiben a méreg került. Teljesen irreális a dolog. Van egy telkem, ami be van zárva. Oda bemegy valaki akit nem hívtam. Ezen a ponton itt magánlaksértést követ el és le kéne lőni. Ezek után bemegy egy pincébe ahol összeiszik valamit, amiről nem tudja, hogy mi az. A gazda felelőssége az, hogy mérget csak megfelelő jelöléssel, a szabályokat betartva lehet tartani. Tehát két cselekmény áll egymással szembe, egy magánlaksértés és lopás továbbá egy méregtartás szabályait nem betartás. Bocsánat, nagyon sajnálom a t. betörő életét de ez nem ér hét évet...

Sanda gyanu 2015.11.12. 16:39:06

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]: Tételezzük fel, csak a példa kedvéért, hogy a hordóra rá volt írva, hogy mérget tartalmaz. A tolvaj úr pedig ÁTTÖLTÖTT egy üvegbe belőle és azt adta tovább az ösmerőseinek. Ilyen esetben tehet arról a gazda, ha az is meghal, akinek a tolvaj úr kínálta fel a fagyállós bort? Továbbmegyek, ha kint lett volna a figyelmeztető papper, mint például a kerítésre is felírják, hogy "Harapós kutya, bemászni csak saját felelősségre", tehát ha kint lett volna a figyelmeztetés, akkor nem lett volna felelős a gazda? Tehát egy papírlap hét évet ér?

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:41:25

@Exploiter: Nahát, a Btk mást mond? Változott volna az emberölés szabályozása? Hogy aki mást megöl emberölést követ el, és ettől eddig terjedő szabadságvesztést kaphat? Nahát, forradalmi lehet. Vagy netán katona vagy? Akkor is lecsuknak, ha megmérgezed a bortolvajt.

Bambano 2015.11.12. 16:42:07

@gurigapapa: értem én a te érveidet is, meg másét is, csak azt kellene látni, hogy ez az eset egyfajta csúcspont, ahol kirobbannak a sok éve eltemetett indulatok és mindenki az összes eddigi sérelmét is előveszi. ismétlem magam: simán el tudnám fogadni ezt az ítéletet, ha egy ilyen eset lett volna. de nehéz lenyelni úgy, hogy közben látom a kinti valódi életet, amit sokan nem.

és az is a törvényhozók felelőssége, hogy nálunk mindig meg kell várni, míg egy tendenciából orbitális balhé lesz, addig nem lépnek. minimum a módszerváltás óta lehet látni, hogy merre mozog a magyar rögvalóság, mégse csináltak semmi értelmeset azért, hogy ne így legyen.

abból pedig elegem van, hogy az egyszerű dolgozó embereknek kell rettegnie egy kisebbség miatt (és itt kisebbség alatt az életvitelszerűen törvénytelenül élőket értem és nem mást).

nincs más választás, ezt a balhét addig kell kavarni, amíg akkora hullámokat nem vet, hogy egészen magasan is megérezzék és lépjenek végre.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 16:42:08

@Kurt úrfi [teuto-nordikus paraszt legény]:

A hatályos törvény szerint még ott sem áll meg, erre jó példa az uborkáját a saját telkén BELÜL, figyelmeztető felirattal ellátva elektromos árammal védő bácsi esete. Tudtommal őt is elítélték, közt. elnöki kegyelemmel szabadult a börtönből.

Ez szerintem a törvény hibája. Ha a kutyám marja halálra a betörőt (kutya=halálos fegyver, figyelmeztető tábla a kapun), nem ítélnek el, ha az áram öli meg, akkor meg lecsuknak.

Attika77 2015.11.12. 16:42:18

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: tévedés. Teljesen helyes, hogy ha nem hívlak be a kertembe és te bejössz akkor lelőlek. Pont úgy ahogy az angolszász országokban van. Tudod én éltem pár évet Kansas-ban, ahol ez az ügy nem jutott volna el peres szakaszba. Nem hívtam, ne jöjjön. Ha jön akkor meg fogadja el a következményeket. Hihetetlenül felbosszant ez az egész. Megpróbálják egyek felmenteni a lopást, a betörést.
De okultam a dologból. Hozzám betörnek abból nem lesz rendőrségi ügy. Majd elásom a delikvenst valahol...

Khonsu 2015.11.12. 16:44:12

@MikeBoy: A gazda kényszerítette a tolvajt, hogy igya meg a mérgezett bort? Nem.
Akkor hol itt a gyilkosság? Innen már legfeljebb gondatlanság lehetne, de...
Olyan helyen tartotta, ahol törvényesen hozzáférhettek idegenek is? Nem.
Akkor innentől baleset.

Én ugyan inkább egy jó nagy adag hashajtóval oldottam volna meg a problémát, de így vagy úgy, itt a tolvaj okozta a saját vesztét.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 16:44:33

@Sanda gyanu: A kesznyéteni esetben:
- a gazda elmondta mindenhol, ahol tudta, hogy áram van a kertben;
- kitette a táblát is;
- és általában véve minden elvárhatót megtett, hogy ne üthessen meg mást az áram, csak aki illetéktelenül jár a kertjében;
- mi több, a tolvajok még az első áramütés után sem fordultak vissza.

A vácszentlászlói esetben:
- a gazda titokban tartotta, hogy a bor mérgezett;
- arra semmilyen módon nem figyelmeztetett;
- általában véve semmit nem tett azért, hogy a méreg csak azzal szemben hasson, aki lopja a bort;
- sőt inkább úgy választott mérget is, hogy az illeszkedjen a meggyborhoz: a fagyálló is édes és az is részegséghez hasonló tüneteket okoz eleinte. Akárcsak a meggybor.

Na, ez ér hét évet.

@Attika77: Ha azt, aki magánlaksértést követ el, le kell lőni, akkor le kell-e lőni a súlyos testi sértés elkövetőjét? És a sikkasztót? És a közúti baleset okozóját?

A mérgezést egyébként nem csak a tolvaj szenvedte el.

Exploiter 2015.11.12. 16:46:29

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

Úgy látom, szándékosan nem akarsz gondolkozni, mielőtt válaszolsz. A tőled vett idézettel: széljobber-e vagy?

Mindenesetre ennek a problémának a megoldása az, hogy aki úgy érzi, az ilyen törvényeket meg kell változtatni, az oda szavaz, aki ezt ígéri neki. Ha a jobbikon múlik, akkor azt is beveszik a könyvekbe, hogy a tolvajt karóba húzva lehet kiállítani a kertkapu mellé. Aztán majd küldök neked btk-t, hogy nézd meg, le van írva, hogy lehet.

Pedig csak a mostani aránylag egyébként jó törvénykezésnek kéne követnie kicsit a valódi igényeket, mielőtt valaki teljesen szétbarmolja az egészet, adott esetben demokratikus felhatalmazással.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:48:37

@Exploiter: Az abortusz tudtommal sehol sem számít emberölésnek. Mivel a magzaton - kevés kivétel van - nem lehet emberölést végrehajtani. Olyan amerikai szabályozás van, ahol az anyát megölik és a meg nem született baba nem éli túl, akkor 'beleszámolják', de a magzatelhajtás nem minősül emberölésnek. Max etikailag. De az meg megint nagyon szubjektív.

Khonsu 2015.11.12. 16:50:12

@Counter: A bűnözők testi épségét túlzott mértékben. Minden olyan esetben felfüggeszteném ezt a védelmet, amikor a bűnöző testi épsége közvetlenül a bűnelkövetés következtében sérül.

Bambano 2015.11.12. 16:50:20

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: "Embert ölni - a jogos önvédelem esetét leszámítva, ami nem egyenlő a bemegyek a kertedbe lelősz engemmel - sosem helyes, sosem jó megoldás:" nem is azon megy a vita, hogy embert ölni helyes-e, csak te nem akarsz leszakadni erről, mert azt hiszed, ezen az apróságon keresztül bizonyíthatod a teljes igazad.

fogadd el végre: ez nem sima emberölés volt.

egyébként nem helyes, mit szólsz arról, hogy:
- Dugonics Titusz megölt egy törököt?
- a 2. vh-ban az oroszok megöltek egy csomó németet
- 56-ban a magyar forradalmárok megöltek egy csomó hatósági embert és orosz katonát (a hatósági személy elleni kitétel tudomásom szerint extra súlyosbító körülmény)

szóval beszéljünk már arról, hogy az eset összes körülménye esetén, amit feltártak, miért mindent az elítéltre terhelték? plusz azokat is, amiket a bírónő belelátott az esetbe? talán azért, mert ez az egyszerűbb, hogy egy balekot kinevezünk főbűnösnek, aki elviszi a balhét, és utána minden mehet tovább? hogy sokkal bonyolultabb lett volna rendesen feltárni és megoldani a valódi okokat?

ez a probléma, az emberek ebből az ítéletből nem tudják azt leszűrni, hogy nekik mostantól jobb, igazságosabb lesz a világ!

bakni 2015.11.12. 16:51:34

@Exploiter: Elnézést, csak érdelkődnék, hogyan lehet felelős valaki olyasmiért, amiről nem tud?! (a törvény nem ismerete stb, az most mellékes)
A kérdés szerintem két részre bontható. A tolvaj (mint mindenki más) a tudatos tettéért felelős, vagyis adott esetben a lopásért, birtokháborításért, esetleg rongálásért. Az, hogy beleiszik a borba, az szinte mellékes, szerintem ugyanaz, mint a lopás.
A másik viszont az, hogy arról nem tudott, hogy fagyálló van a piában, azért nem lehet felelős, nem?! Hiszen feltehetőleg többször is ivott már abból a borból. Ha tudott volna, csak nem iszik belőle, de főleg nem kínál meg vele mást (már ha feltételezzük azt is hogy beszámítható volt az a tolvaj), hacsak nem rossz szándékból...
Szerintem a mérgezés esetében a felelősség a gazdát terheli. Rakhatott volna mondjuk noa bort is a fagyállós helyett, vagy tévénézés helyett elrejtőzhetett volna, hogy tetten érje a betolakodót, vagy akármit...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 16:51:36

@Khonsu: Mi a teendő, ha nem a tolvaj, hanem a gazda gyereke iszik bele a borba és hal meg?

Baleset, kis bírságolás és megy az élet tovább?

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Rosszul tudod, a közismert kesznyéteni esetben a gazda jogerősen megrovást kapott, első fokon is csak egy év fogházat két évre felfüggesztve.

index.hu/belfold/2011/03/21/ma_szuletik_itelet_a_keritesebe_aramot_vezeto_gazda_ugyeben/

De rengeteg különbség van a kettő között, kezdve ott, hogy Szoboszlai úgy választott eszközt, hogy az csak tolvajban tehessen kárt...

Bambano 2015.11.12. 16:52:10

de oké, legyen igaza a liberóknak: mondjátok el a rossz törvény papagájozása helyett, hogy mitől lesz jobb a dolgozó, normális többségnek.

gyerünk, tényleg tudni akarom!

Attika77 2015.11.12. 16:53:09

@Counter: a súlyos testi sértés elkövetőjét most is le lehet lőni, amennyiben ellenem irányul a cselekménye. Ezt hívják jogos önvédelemnek. A sikkasztót szerintem nem kell lelőni, mert nem veszélyeztet engem.
Ezzel szemben ha valaki bejön a házamba az engem veszélyeztet. Nem tudja, hogy ott vagyok-e én vagy a családom. Én sem tudom, hogy mint fog reagálni arra, hogy én vagy a családom otthon van. Ilyenkor nem kell mérlegelni, bejött nem hívtam, megvédtem magam. Pont mint az USA-ban a liberalizmus hazájában. Rossz a magyar jogi rendszer, hogy nem védi a magántulajdont és annak a tulajdonosait.
Egy barátom éppen rajtakapta a tolvajt miközben az az autóját el akarta lopni. A tolvaj kést rántott, a barátom belerúgott a tolvajba akinek ennek hatására eltölt 4 bordája, amiből egy átszúrta a tüdejét. Miután a barátom igazolt harcművész leültették két évre úgy, hogy a tolvaj meg sem halt. Hát ez teljesen nonszensz. Ez nem jog, ez felhívás lopásra és rablásra.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:54:36

@Exploiter: Az lenne az igény, hogy megengedjük, hogy a gazdák áramot vezessenek a kerítésbe, vagy mérgezett bort tartsanak a pincében? Vagy ha ezt csináljuk, és bárki megsérül, meghal, akkor az vagy ne legyen büntethető, vagy enyhébben? Vagy válogassunk szubjektíven kinek az élete ér többet, ha megölik? Azt ki dönti el? Te? Egy politikus? Egy bíró? És mi alapján? Ez szerinted nem elmebaj?!
Szigorítást akart a jónép, megkapta. Van nektek háromcsapás törvényetek, már leszállították a büntethetőség életkori határát is, az értékhatárt is lejjebb vitték. Hurrá, akkor kezdjük el felmenteni azokat, akik random gyilkolnak, de ha esetleg egy bünözőt ölnek, akkor ja mégsem?! Ez most komoly? Tudod mit? Oszlassuk fel a bíróságokat, és majd a nappalidban lesz a tárgyalóterem. Te leszel a bíró, védőre meg vádlóra úgysincs szükség, menni fog ez. Majd beöltözünk, ha már komédia, és nem igazságszolgáltatás.
Elárulom, nem vagyok az. Én vagyok az a csúnya ordas liberális, akivel itt sokan a gyerekeiket ijesztgetik.

Sanda gyanu 2015.11.12. 16:54:55

@Counter: Pár hozzászólásssal ezelőtt elhangzott az a tök logikus felvetés is, hogy a tolvaj úr miből gontolta, hogy a hordóban bor van? Vagy akármi, ami iható? Nagyon sok olyan dolgot lehet beletölteni egy hordóba, ami nem tartozik a méregkönyv hatálya alá, oszt mégsem élelmiszer!

Khonsu 2015.11.12. 16:54:57

@Counter: Az már gondatlanság lenne, mivel a gazda gyereke törvényesen tartózkodhat a pincében.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 16:55:08

@Khonsu: Itt nem csak a tolvaj testi épsége sérült.

Ha azzal replikázol, hogy a többi sértett sérülése a tolvajlás következménye, akkor meg tudom ismételni a pokolgépes autólopás elleni védekezés esetét.
Így ugyanis semmi sem tiltaná, hogy a tulajdonunkat olyan eszközzel védjük, amivel nem csak a jogellenes cselekedet elkövetőjét sodorjuk veszélybe, s ennek következtében mindenki az állandó életveszély állapotában kellene hogy éljen (amivel szemben adott esetben nem is védekezhetne, mert hát ha a tulajdonos jogszerűen védekezik a harmadik személy élete ellen támadva, akkor a harmadik személy ellen nem jogellenes támadás történik, tehát ő már nem védekezhet...).

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 16:55:48

@Attika77: Rossz ügyvédje volt, mert megállt volna a jogos önvédelem egy fegyveres támadóval szemben. Itt sem forradalom kellene, hanem jó ügyvéd. :)

Exploiter 2015.11.12. 16:57:31

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

Dehogyis az, jézusom.

"Az abortusz tudtommal sehol sem számít emberölésnek."

Volt egy ember, utána már nem volt, ergo meghalt, ezt valaki más okozta. Nem ez az emberölés hétköznapi fogalma?

Ebből lett a jogi fogalom, hogy akkor pontosítsunk, a fentiek mellett még kell hozzá pl. az, hogy az említett ember meg is szülessen előbb. Meg még sok egyéb.

Te nem tudod elképzelni, hogy lehet olyan szabályozás, ami emellé a kitétel mellé odaírja, hogy "és nem ivott lopott, nem ismert eredetű bort", akár. Vagy a "halálát nem a saját bűncselekménye okozta". Vagy ilyesmi. Nem, ezt nem tudod elképzelni, azért mert neked nem tetszik.

Miért? Etikai okokból. Amire azt mondod, szubjektív. Hát, az, ja. Én el tudom képzelni, úgy szubjektíven, meg még sokan mások is, ahogy látszik, akiket mellesleg a saját szubjektív értékítélet alapján folyamatosan sértegetsz itt, a fene se érti, mire fel.

Mr. Rustical 2015.11.12. 16:58:06

Tényleg ne tudtok elszakadni a végletektől?
Az egyik a tolvajt akarja agyonlőni, a másik a fagyállós gazdát.

Közben meg az igazi kérdés nem az, hogy ki a nagyobb rosszember, hanem, hogy arányos-e az ítélet, vagy sem.

Nem vagyok jártas a büntetőügyek területén, de ami átjön a szűrőn, az azt mutatja, hogy az ítélet túlzó. Ha a bedrogozva halálos/életveszélyes baleseteket okozó celebek megússzák alig pár évvel, talán a fagyállós baromság sem érne többet.

Persze ha azt nézem, hogy a Viszkis meg rablásért kapott háromszor ennyit, akkor az még túlzóbb. Biztos nem kéne revideálni kicsit a büntetési tételeket?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 16:58:32

@Attika77: Itt a magántulajdon megvédése is hiányzik. Ui. nem megvédte, hanem megbosszulta a sérelmet. A méreg egy fikarcnyit se nehezítette meg a lopást, sőt, a hatását csakis a lopás befejezetté válásával kezdhette meg kifejteni.

Ha a borba nyomkövető nanorádióadót (tudom...) telepít, egy baseball-ütővel utánamegy a tolvajnak és ahol rátalál, minden ott tartózkodót pépesre ver – az se a magántulajdon védelme.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 16:59:51

@Khonsu: A szándékosság/gondatlanság nem az elkövetőn kívül eső körülmény függvénye, az az elkövetőnek és csakis az elkövetőnek a tudatállapota.

Értelmezhetetlen az érvelésed.

gurigapapa 2015.11.12. 17:01:29

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: Hozzászólásaidat olvasva kezdek félni, hogy mi lesz, ha valaki feltöri a zárt pincémet, és megissza a permetszert, amire amúgy rá van írva, hogy permetszer, és el is van zárva. Megyek a börtönbe?

Bambano 2015.11.12. 17:01:42

@Mr. Rustical: és azt is nézhetnénk, hogy a móri "mészárosok" meg ártatlanul mit kaptak...

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: "Majd beöltözünk, ha már komédia" nem majd, most is beöltöznek és most is komédia.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:02:15

@Mr. Rustical: Több emberen elkövetett emberölésről/annak kísérletéről van szó.
Ez kirívóan súlyos cselekmény.

Még a részegen száguldozás sem irányul közvetlenül emberéletek ellen – csak fokozottan életveszélyes –, ez viszont igen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:04:27

@Khonsu: Nem.

Én ugyanis a tulajdonomat "védem" azzal, hogy bár semmivel se nehezebb ellopni, de ha valaki ellopja, az rosszul jár.

A járókelőknek meg úgy kell, miért nem nézték meg jobban, hogy a kocsiban matató férfi jóhiszemű-e.

Hát nehogy már ne "védhessem" a tulajdonomat!

Khonsu 2015.11.12. 17:04:42

@Counter: Számomra pedig a tied értelmezhetetlen, úgyhogy szerintem abba is hagyhatjuk ezt a vitát.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 17:05:04

@Bambano: Esetleg nem akarod iderángatni Jézus megfeszítését? A felsorolásból valahogy kimaradt. Megpróbálod - nem sok sikerrel - keverni a szezont a fazonnal. Mint mondtam, sok mindenről nincs fogalmad, ami nem baj, ne sértődj meg, de nem is kellene nagy dobra verned. Így csak butának látszol. Azt pedig nem is akartad, igaz?

Attika77 2015.11.12. 17:05:31

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: De miért kéne ehhez ügyvéd? Egyáltalán minek kell egy ilyen ügyet bíróság elé vinni? Ismételten mondom rossz a rendszer

@Counter: Visszatartó ereje azért van a dolognak. Ez egy szörnyű dolog, valaki meghalt. Tényleg nagyon sajnálatos baleset, nem több nem kevesebb. Persze ilyen intézkedésre nem lenne szükség, ha a rendőrség tenné a dolgát, de nem teszi...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 17:06:17

@gurigapapa: Ugorj neki még egyszer szerintem, mert a lényeg elsikkadt. Vagy viccesnek gondolod magad, vagy ostoba vagy.
De halljuk, szerinted lecsuknak érte?

Exploiter 2015.11.12. 17:06:26

@bakni:

"tévénézés helyett elrejtőzhetett volna, hogy tetten érje a betolakodót, vagy akármit"

Igen, akkor lehet, hogy az n+1. hír lett volna az újságban, miszerint otthonában agyonverték xy lakost. Ő gyávaságból, vagy óvatosságból, vagy valami okból úgy ítélte meg, hogy ez a legegyszerűbb megoldás.
Ennek van egy társadalmi vetülete, vajon miért érezte így? Tehetett volna valamit másképp? Külön téma, bonyolult és hosszú, persze nem ártana beszélni róla.

De a fő szál:
"A másik viszont az, hogy arról nem tudott, hogy fagyálló van a piában, azért nem lehet felelős, nem?!"

De. Pont azért, mivel fogalma sem volt, hogy mi van benne. Nem a boltban vette, nem ott verték át, nem is maga készítette, hogy felelősséget vállaljon érte. Lopta valahonnan, lehetett volna benne lóhúgy, nukleáris izotóp, vegyi fegyver, vagy akármi. Ő meg ennek ellenére továbbadta másoknak. Analógia: ha találsz gombát az erdőben (még csak nem is lopod, egyszerűen találod), adsz valakinek, kiderül, hogy mérgező, ki a felelős? Az erdész bácsi, az anyatermészet, vagy maga a gomba?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:07:18

@Khonsu: Sajnos az enyém van viszonyban a büntetőjog utóbbi 200 évével.

Amit mondasz, az azért képtelenség, mert az elkövető bűnössége egy, az elkövetőn kívüli körülménytől függene. Azaz ugyanaz a személy az ugyanabban a tudatban elkövetett ugyanazért a cselekményért rajta kívül álló, általa nem ismert körülményektől függően hol tartozna felelősséggel, hol nem, teljesen kiszámíthatatlanná téve ezzel a cselekedetei rá vonatkozó következményeit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:09:37

@Exploiter: Ha a tolvaj megbüntetése céljából bombát teszek az autómba, ami a tolvaj megjelenése és működése következtében felrobban, megölve ezzel a tolvajt, valamint három járókelőt – és nyomorékká téve hat másikat –, továbbá tetemes anyagi kárt okozok a parkoló autókban és az utca épületeiben, akkor van-e bármi felelősségem ebben, vagy mutogathatok a tolvaj fogsorából fennmaradt darabokra, hogy mindenért ő és a bűncselekménye a felelős?

Khonsu 2015.11.12. 17:10:03

@Counter: Az enyém csupán a logikával és a józan ésszel, de inkább hagyjuk.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 17:10:08

@Attika77: Miért ne kellene ehhez ügyvéd? Ráadásul jó?! Miért kell bíróság elé vinni? Mert talán nem mindegy, hogy a kocsmában verekszel Józsival, vagy autótolvajt kapsz rajta. Talán mert valaki valakit megsebesített, aki súlyosan megsérült. Talán fűződik ehhez némi társadalmi érdek, hogy ne a kocsi mellett pörgőrúgással intézzük a dolgainkat, majd a járókellők meg közfelkiáltással kikiáltják a győztest, vagy megállapítják, hogy a vesztes megérdemelte. De lehet, hogy én látom rosszul.

Bambano 2015.11.12. 17:10:19

@Counter: "Sajnos az enyém van viszonyban a büntetőjog utóbbi 200 évével.": ez kb. semmit nem jelent. lehet olyan egy jogszabály vagy jogalkalmazási elv, ami 200 évig megállta a helyét, de mostantól nem.

2015.11.12. 17:11:45

@Khonsu:

Ha csak úgy nem.

hu.wikipedia.org/wiki/Ember%C3%B6l%C3%A9s

Kiemelem a kritikus részt:

Elkövetési magatartás

Más ember életének bűnös kioltása. A törvényi tényállás a szándékos emberölés alapesetét írja le, nyitott törvényi tényállás formájában. A jogalkotó a konkrét magatartást nem határozza meg, csak az eredményt, más ember megölését.

Pontosan azért nem határozza meg a jogalkotó a konkrét magatartást, hogy ilyen értelmetlen szöveggel, mint amit itt nyomsz ne lehessen védekezni.
Ha elsütöm a fegyvert és ezzel megölök valakit, akkor ki fogja rám bizonyítani, hogy céloztam? Senki, ergo baleset történt.
Na látod ez is ugyanolyan ostobaság, mint amit te írtál.

Exploiter 2015.11.12. 17:13:11

@Counter:

Ugyanerre már válaszoltam korábban, írjam le megint?

Egy bomba és a fagyálló között szerintem még a szent jog betűje szerint is van némi különbség. Az utóbbiból pl. még én is tartok otthon pár litert, pedig ezzel a szabadságomat kockáztatom a jelek szerint.

Attika77 2015.11.12. 17:15:10

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: Nem hiszem, hogy ebben egyet fogunk érteni. Lehet, hogy azért mert az USA-ban nőttem fel, ahol ez biztos nem kerül tovább a rendőrségi vizsgálati szakaszból. Szerintem a rendőrség dolga ebben az esetben. A sértett éppen bűncselekményt valósított meg, rátámadt az "elkövetőre" ha ez fennáll a többi tök mindegy.

Amúgy mellesleg megjegyzem, hogy könnyű pesti értelmiségiként egy jó ügyvédről beszélni. Ez a barátom történetesen pont egy szegény, vidéki munkásember, akinek nem volt pár milliója egy jó ügyvédre. Na ezért rossz a rendszer. A jog nem egyenlő mindenkire. Vannak a gazdagok (pl. amúgy én is) és van az átlag. Egy jó pesti ügyvéd 30-50 e forintot elkér csak azért, hogy meghallgasson. Szerintem hány embernek van ennyi Mo.-on?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 17:15:39

@Exploiter:

Pont ezt hajtogatom már egy ideje: a tolvaj számára ismeretlen összetételű folyadékot itatott a haverjaival. Ez az ő felelőssége, senki másé. Nem volt BOR felrat a hordón vagy az üvegen.

@Counter:

Pedig a törvény ma így működik: komoly enyhítő körülmény, ha pl. az áldozatot sikerül a kórházban megmenteni, holott ez nem a bűnöző szándékától függ.

Mérnork 2015.11.12. 17:16:07

@gurigapapa:
Eleve nem lett volna szabad bevallania, hogy ő tette bele, bizonyítsák rá. De legalábbis elkenni azzal, hogy véletlen volt, elfeledkezett az üvegről stb, maximum gondatlansággal vádolhatják, ami fényévekkel enyhébb kategória.
Ezzel, hogy rögtön bevallotta, hogy azért tette be, hogy a tolvaj megigya gyakorlatilag egyértelmű a szándékosság, amit innentől a legjobb ügyvéd se mos le.
Őszintén szólva sajnálom az ürgét, de valószínűleg őt se az esze miatt szeretik....

desw 2015.11.12. 17:16:47

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

"Miért ne vonatkozna?! A méreg nem belemászott az áruba, azt valaki beletette. Lehet, hogy nem akarta eladni, de az ember nem tesz csak úgy halálos mennyiségű mérget valamibe, ha nem akar ölni."

Huuu, kezdek félni! Kidobom inkább a diós sütimet!

Pl egy ételallergiás embernek pár gramm dió vagy mogyoró is halálos dózis lehet. Ha a drága védencetek ellopja a kredencről a sütimet és belehal, akkor mehetek 7 évre dutyiba. Király!

A kurvaéletbe! Ezentúl sót is kevesebbet fogok rakni a kajába, mer' ha ellopják a drágák, akkor még a végén mehetek a börtönbe, mer' belehalnak itten a magasvérnyomásba...

Szép világ is ez! Hogy b@sszák teherbe az anyjukat a buzeráns jogvédők!

Khonsu 2015.11.12. 17:17:40

@MikeBoy: Azért a két eset közt van egy árnyalatnyi különbség...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:18:57

@Khonsu: "Amit mondasz, az azért képtelenség, mert az elkövető bűnössége egy, az elkövetőn kívüli körülménytől függene. Azaz ugyanaz a személy az ugyanabban a tudatban elkövetett ugyanazért a cselekményért rajta kívül álló, általa nem ismert körülményektől függően hol tartozna felelősséggel, hol nem, teljesen kiszámíthatatlanná téve ezzel a cselekedetei rá vonatkozó következményeit. "

Tényleg roppant korrekt és tisztességes, hogy a szájbarágós egyszerűséggel megfogalmazott érveket figyelmen kívül hagyod csak azért, hogy eljátszhasd a meg nem értett Tiborc szerepét.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 17:20:42

@desw: Mielőtt nekimelegedsz, elárulom, hogy a dió nem méreg, míg a fagyálló viszont az. Ízlelgesd, próbáld megérteni, hátha felfogod. Optimista nem vagyok, de lehet hogy meglepsz értelmi képességeiddel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:23:21

@Exploiter: Műtrágyád is lehet otthon, és abból is csinálhatsz bombát.

Teszemazt a furgonomat biztosítanám lopás ellen a raktérben elhelyezett 300 kg-os ammónium-nitrát alapú bombával.

Én is válaszoltam: 20 liter bor megmérgezése esetén is alappal képzelhető el, hogy abból nem csak a tolvaj fog inni, és hát így is lett. A bomba felrobbanása a tolvajnak tudható be, lesznek szívesek vele pörölni a felrobbant ártatlanok, nemde? Hiszen az autólopás a bűncselekmény, én a saját autómban hadd tároljak azt, amit akarok!

@desw: A fagyállóra minden ember "allergiás".

Khonsu 2015.11.12. 17:24:25

@Counter: Fentebb már írták, hogy hol a hiba az érvelésben.

bakni 2015.11.12. 17:24:45

@Exploiter: "Igen, akkor lehet, hogy az n+1. hír lett volna az újságban, miszerint otthonában agyonverték xy lakost." Ugyan már... a tetten érés nem feltétlenül jelent agyonverést. Én csak arra céloztam, hogy más módot is találhatott volna a mérgezés helyett.

Mint írtam, felételezhető, hogy nem először ivott a gazda borából, hiszen tudjuk, hogy a lopások rendszeresek voltak. Szóval ha így volt, akkor, már tudta, hogy mi van benne, vagy legalábbis azt hitte, hogy tudta. És az is feltételezhető, hogy már a lopáskor is ivott belőle valamennyit, vagy később, még mielőtt megkínált volna másokat Legalábbis szerintem így életszerűbb...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 17:25:34

@Attika77: Ügyésztől függ. Ezt USA-ban élve tudhatnád, hogyha az ügyész úgy látja, akkor bizony megy bíróság elé. A statisztkák javítása miatt is menni fog, az ügyész úr politikai és szakmai karrierje miatt is oda kerül.
Attól még hogy a barátod szegény, attól nem a törvényeket kell megváltoztatni. Arról nem a törvény tehet. A jó ügyvéd pénzbe kerül, de két év szabadságvesztés plusz az utána következő tönkrement élet kicsit megéri hogy kifizesd valahogy, nem? Én sem dúskálok a milliókban, de ilyen esetben megfizetném a jó ügyvédet. Miért? Mert ha felmentenek, akkor nem megy tönkre az életem. Lesz keresetem visszafizetni a kölcsönöket.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:26:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ronda csúsztatás és súlyos dogmatikai hiba: a szándékosság/gondatlanság kérdésében pont egyáltalán nem mérvadó, hogy a következményeket sikerül-e elhárítani. A szándékosság/gondatlanság kérdésében kizárólag az elkövető tudatállapota mérvadó.
Egyértelműen fogalmaztam.

Vagy tisztességtelenséget követtél el, vagy súlyosan felületes/tájékozatlan alapon írtál ilyen összevissza dolgot.

ZX 2015.11.12. 17:28:38

Nyilván jópáran elmondták már, hogy a tolvaj akár el is adhatta volna a bort, így egy ártatlan is meghalhatot volna. Én inkább levittem volna a pincébe pár palack CO2-t, kiengedem a tartalmát, az ajtóra meg kiírom, hogy a gázpalackokhoz ne nyúlj! és lelakatolom. :) Onnantól már a tolvaj felelőssége.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:30:33

@bakni: Fogalmunk se lehet, hogy korábban ki lopott, sőt istenigazából a korábbi lopásokról is csak a – nem túl szavahihetőnek bizonyult – gazda elbeszéléséből tudunk.

@Khonsu: Rosie the Riveter érvelése súlyosan hibás, összekeveri a bűncselekménytan szubjektív és objektív elemeit.

A bűnösség szubjektív elem, ezért objektív elemek (mint pl. az eredmény) nem befolyásolhatják. Egy bűncselekmény attól függetlenül szándékos vagy gondatlan, hogy az eredménye beáll-e vagy sem. (Nem lesz egy szándékos bűncselekményből gondatlan azáltal, hogy isteni csoda következtében az eredményét elhárítják.)

bakni 2015.11.12. 17:30:50

@Exploiter: a gombás példádra kérdéssel válaszolnék... :) Ha veszek a boltban egy üveg bort valakinek a szülinapjára, és kiderül hogy valami mérgező anyagot tartalmaz, az az én felelősségem?

Doubledeceker 2015.11.12. 17:33:18

A lényeg szerintem abban van, és a bíró is ezen rugózott, hogy fenn állt e a gyilkossági szándék, vagy sem????

Tudta, hogy ez a dózis halálos lehet, vagy sem???

Tehát ez esetben a gazda szándéka határozza meg a büntetést, amit én is túlzónak tartok, mondjuk az 1 év letöltendő elégséges lett volna.

De nem volt lakat, nem tett ki, egy méreg feliratú táblát, stb.... Illetve egyértelműen látszik a szándékos csapda állítás, ami sajnos gáz.

Lehet, hogy én is így tennék hasonló helyzetben, de ez akkor is súlyos hiba lenne.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 17:35:13

@Counter:

"a szándékosság/gondatlanság kérdésében pont egyáltalán nem mérvadó, hogy a következményeket sikerül-e elhárítani."

A megítélésében valóban nem számít, de nem is ezt írtam, hanem azt, hogy enyhítő körülmény. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a törvénnyel nem értesz egyet - ez esetben ne nekem érvelj, hanem a törvényhozóknak.

Khonsu 2015.11.12. 17:35:49

@Counter: Te a tolvajt sajnálod én a gazdát, a törvény meg olyan, amilyenek az alkotói. Ahol a lopás néphagyomány, ott nyilván védeni kell a tolvajt...

desw 2015.11.12. 17:37:13

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

"Mielőtt nekimelegedsz, elárulom, hogy a dió nem méreg, míg a fagyálló viszont az."

De meghalhat egy allergiás betörő a diós sütimtől. Én leszek a hibás, mert a saját magamnak szánt sütimre nem írtam ki, hogy diót tartalmaz?

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.11.12. 17:38:36

"Sajnos ez az ítélet most azt üzeni, hogy a termelőnek, a gazdának ez az utolsó önvédelmi reakciója is kiiktatandó, hiába nem védi meg más, ő maga sem teheti meg"
Erről más a véleményem. A termelő megteheti, a gazda védje meg. Az ítélet azt is üzenheti, hogy nem csak a tolvajokkal, hanem az igazságszolgáltatással is meg kell küzdeni a siker érdekében. Szerencsére velük elég logikai és adminisztratív úton harcolni. Oda kell figyelni a részletekre. Néhány tanács:
udvar.wordpress.com/2015/11/12/oszinte

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 17:39:41

@desw:

Nem is annyira irreális, hogy megbüntetnének, hiszen élelmiszeren is fel kell tüntetni, ha allergént tartalmaz.

Hiába no, régóta közismert, hogy Magyarországon a törvény a bűnözőt védi.

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 17:39:56

@desw: nem. A néni sem hibás, akinek a sikításától a betörő szívrohamot kapott

bakni 2015.11.12. 17:40:39

@Counter: Igen, ezért írtam feltételes módban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 17:41:39

@J. Mutzenbacher:

Várd ki a végét, még elítélhetik a nénit.

segar 2015.11.12. 17:42:32

ÖSSZEGezném a fentebb összeírt baromi sok magyar okosságot:

1., A nép nagyobbik fele vagy már ki volt rabolva, vagy nagyon is lehetségesnek tartja, hogy ki lesz ...akár a mai estén.

2., A nép kisebbik része azt gondolja, hogy őt nem fogják kirabolni. És ezt alátámasz(atol)ja (néhol indokolt) jogi csűrcsavarral. Neki kívánok jó éjszakát. :|
___
Nemsoká nyolcmilliárd homo sapiens szórakozik a mindennapokkal, mindenki döntse el, hogy hol a helye:
www.worldometers.info/world-population/

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 17:42:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nem igaz, hogy nem látjátok a különbséget :)))

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:43:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Fejezd be a csúsztatgatást!

Nem arról írtam, hogy az eredmény nem befolyásolja a büntetés mértékét vagy a minősítést. Arról írtam, hogy a szándékosság/gondatlanság nem függhet az elkövető személyén, a tudatállapotán kívüli körülményektől, mint ahogyan azt Khonsu javasolta akkor, amikor úgy látta, hogy ha a megmérgezett borból a gyereke iszik, akkor a gazda bűnös (gondatlan), ha meg a tolvaj, akkor nem bűnös.

@Khonsu: Nincs itt semmi sajnálgatás, a jog nem a sajnálatról meg a drukkolásról szól.
Hanem a tettekért viselt felelősségről. A gazdának is van egy tette, amelynek következtében egy ember meghalt, többen pedig életveszélyes állapotban kerültek kórházba. Az ehhez vezető okfolyamatot ő indította meg, az elhárítására ABSZOLÚTE SEMMIT nem tett, már miért ne volna felelős? Az, hogy egy piti lopásnak a kárvallottja, nem emelheti a törvény fölé, nem jogosíthatja fel _kívülállókban_ történt kártételre.

Vagy most az jön, hogy mivel a túlélő sértettek is bűntelenül váltak áldozattá, nekik is joguk lesz más, az esetben eddig személyesen nem érintettekben kárt tenni a parttalan bosszúállásuk során?

Ennél még a vendetta is észszerűbb módja a sérelmek intézésének...

Bambano 2015.11.12. 17:43:48

@ZX: "Én inkább levittem volna a pincébe pár palack CO2-t, kiengedem a tartalmát, ": ezzel annyit érnél el, hogy nem csak a borodat lopják el, hanem a co2 palackodat is.

másrészt meg minek viszel co2 gyárba co2-t? a must erjedés közben eléggé barátságtalan környezetet gyárt :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:46:24

@desw: Attól, aki allergiás, elvárható, hogy ne egyen diót. A diós süti dióssága felismerhető.

Ezzel szemben a fagyállótól mindenki meghal, és meggyborba keverve igen nehéz felismerni. Ui. a meggybor is édes, a fagyálló is; a meggybortól is részeg leszel, meg a fagyállótól is.

Mi több, a diós sütibe nem azért teszed a diót, hogy ellopása esetén megöld vele a betörőt, mert az úgyis dióallergiás; a gazda viszont azért tette a meggyborba a fagyállót, hogy ezzel kárt tegyen a tolvaj testi épségében.

bakni 2015.11.12. 17:47:56

@Counter: Igen, valóban nem, ezért írtam feltételes módban...

A gazda szavahihetősége kérdéses? Ennek az éremnek két oldala van. Ha azt mondja nem ő tette, az jelentheti az ellenkezőjét is.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 17:53:20

@bakni: Igen, kérdéses.

Kiderült, hogy a hatóságokhoz nem fordult, amikor pedig igen, akkor hazudott nekik.
Kiderült, hogy bár a jóhiszemű, becsületes, őszinte polgár szerepét alakította, az eset után minden nyomot igyekezett eltüntetni.

2015.11.12. 17:55:51

@Khonsu:

Lássuk azt a releváns különbséget!

Khonsu 2015.11.12. 17:58:32

@Counter: A kívülállókban a tolvaj tett kárt azáltal, hogy ismeretlen összetételű folyadékot adott nekik, és ne hozd fel az autóbombát, mert itt csak azt érhette baj, akinek a tolvaj szándékosan adott a borból.

Bambano 2015.11.12. 17:58:37

@Counter: "Ezzel szemben a fagyállótól mindenki meghal": most se halt meg mindenki...

két dolog:
- még mindig csak azt szajkózod, hogy mi a törvény meg miért jogos védeni a bűnözőt. kértem, hogy azt is írd meg, hogy a rendes embereknek mitől lesz jobb!
- az ugye kristálytisztán megvan minden hozzád hasonlónak, hogy az ilyen életszerűtlen gondolkodás hívta életre a magyar gárdát és ez is élteti?

desw 2015.11.12. 18:00:45

@Counter:

"Attól, aki allergiás, elvárható, hogy ne egyen diót. A diós süti dióssága felismerhető."

Attól, aki ember, elvárható, hogy ne igyon meg több liternyit egy idegen hordóban talált löttyből.

Egyébként egy dióra allergiás embernek már az is életveszélyes lehet, ha a nyálkahártyájához ér a dió, még lenyelnie sem kell fél kilót belőle. Magyarán amire felismeri, hogy dió is volt a sütiben, akkor már késő.

De lehetne folytatni a sort: ellopot bicikli rossz fékkel, befedetlen gödör az udvarban, rozoga létre, ... ettől mind meghalhat a betörő, és valahol én ott kezdeném, hogy mi a faszt keresett a kertemben, a többi mellékes.

Az ügyvéd és a borász elcseszte, mert tagadnia kellett volna.

2015.11.12. 18:01:32

@desw:

"De meghalhat egy allergiás betörő a diós sütimtől. Én leszek a hibás, mert a saját magamnak szánt sütimre nem írtam ki, hogy diót tartalmaz? "

Nem. Neked is bemásolom a lényeget:

"Elkövetési magatartás
Más ember életének bűnös kioltása. A törvényi tényállás a szándékos emberölés alapesetét írja le, nyitott törvényi tényállás formájában. A jogalkotó a konkrét magatartást nem határozza meg, csak az eredményt, más ember megölését."

Érted? Nincs meghatározva a cselekmény. Pontosan azért, mert ugyanaz a cselekmény (feltéve, hogy egy ember halálához vezet) az elkövető szempontjából lehet baleset, gondatlanság, gyilkosság, stb.

Ha a diós sütidet valaki megeszi (ez esetben a betörő), akkor az baleset volt vagy gondatlanságból elkövetett öngyilkosság. Vagyis még csak nem is te voltál a gondatlan.
De meg tudsz ám sütni úgy is egy diós sütit és megetetni valakivel, hogy az emberölés legyen feltéve, hogy tudsz az allergiájáról, elrejted a dió ízét, illatát mindenét valahogy és ezt az egészet azért csináltad, hogy xy megegye és meghaljon.

Khonsu 2015.11.12. 18:05:32

@MikeBoy: Az előző esetben aktívan, közvetlenül részt veszel az élet kioltásában, a gazda esetében csak passzívan, közvetett módon. Mégpedig olyan módon, hogy a méreg törvénytisztelő magatartást feltételezve nem tehet kárt senkiben sem, míg ha valakit lelősz, az lehet akármilyen törvénytisztelő is, akkor is meghal.

Ha több esze van a gazdának, és valahogy elsikálja a dolgot, akkor most nem is lenne ügy.

2015.11.12. 18:05:36

@desw:

"Az ügyvéd és a borász elcseszte, mert tagadnia kellett volna. "

Az a baj, hogy "a fagyálló a borban mit keres" kérdésre azért nem ártana válaszolni a nagy tagadás közben.
Mert amíg nemt tudsz rá magyarázatot adni, miért került a bordooba fagyálló, addig ennél erősebb közvetett bizonyíték, hogy ilyen baleset gyakoraltilag nem létezik nem kell egy bírónak.

bakni 2015.11.12. 18:05:59

@Counter: Úgy tűnik, hogy tulajdonképpen egyről beszélünk, csak elbeszélünk egymás mellett... :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 18:07:22

@Counter:

Most ezt írod:

"Arról írtam, hogy a szándékosság/gondatlanság nem függhet az elkövető személyén, a tudatállapotán kívüli körülményektől"

Korábban pedig ezt írtad:

"Amit mondasz, az azért képtelenség, mert az elkövető bűnössége egy, az elkövetőn kívüli körülménytől függene."

Nem érzed, hogy magadnak mondasz ellent?

Amúgy írtam már, hogy ne nekem érvelj, hanem a törvény szerint ui. a bűnösség igenis függ az elkövetőn kívüli körülményektől:

1) Rálövök valakire és az illető belehal. A vád gyilkosság

2) Rálövök valakire, de csütörtököt mond a fegyver. A vád gyilkosság kísérlete.

A kettő alapvetően már megítélés alá esik, a büntetés is más, pedig az egész nem az elkövetőn múlt.

desw 2015.11.12. 18:08:25

@MikeBoy:

"Ha a diós sütidet valaki megeszi (ez esetben a betörő), akkor az baleset volt vagy gondatlanságból elkövetett öngyilkosság. Vagyis még csak nem is te voltál a gondatlan."

Az nem gondatlanság, hogy valaki megiszik több liternyit egy idegen hordóból származó bizonytalan eredetű löttyből?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.12. 18:09:41

@Khonsu:

Ráadásul senki ne mesélje nekem, hogy a haverok nem is sejtették, hogy lopott bort isznak. Ismerhették a tolvajt, tudhatták róla, hogy lopni szokott.

desw 2015.11.12. 18:11:37

@MikeBoy:

"Az a baj, hogy "a fagyálló a borban mit keres" kérdésre azért nem ártana válaszolni a nagy tagadás közben."

Összekevertem az ecetes üveggel. Csak azt hazudtam volna, hogy nem tudtam, hogy fagyálló volt az üvegben.

2015.11.12. 18:11:58

@Khonsu:

"Az előző esetben aktívan, közvetlenül részt veszel az élet kioltásában, a gazda esetében csak passzívan"

Nem releváns. Már szerintem azt sem tudnád definiálni, hogy mit jelent az aktív részvétel. Mondjuk aki felcsempésztette a bombát arra az orosz gépre (nem aki felrakta, aki fizetett érte), na az mennyire volt aktív a te definícid szerint?

"Mégpedig olyan módon, hogy a méreg törvénytisztelő magatartást feltételezve nem tehet kárt senkiben sem, míg ha valakit lelősz, az lehet akármilyen törvénytisztelő is, akkor is meghal."

Na ez meg aztán végképp hogy is mondjam.
1. Akit emgmérgezel az meghal leygen bármilyen törvénytisztelő is.
2. Ez alapján, ha egy gyalogos a piroson megy át (ergo nem törvénytisztelő) forrgáz és hagy fröccsenjen az agya a szélvédőn, ugye? Nyomhatom a gázt, ha trövénytisztelő, akkor nem lehetne ott.

2015.11.12. 18:12:47

@desw:

A saját cseledetedet is vizsgáld, ne csak az övét. :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 18:15:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jézus mária, a befejezett és a kísérleti szakasz között nincs különbség a bűnösségben, mindkét esetben szándékos emberölésről van szó, ami a második esetben nem válik befejezetté. A szakaszolás viszont nem bűnösségi kérdés.

A két, szerinted ellentmondó idézett szövegem pedig logikailag ekvivalens, csak az egyik negál...

@desw: Mazsolázol. Tessék, erre felejtettél el reagálni:
"a diós sütibe nem azért teszed a diót, hogy ellopása esetén megöld vele a betörőt, mert az úgyis dióallergiás; a gazda viszont azért tette a meggyborba a fagyállót, hogy ezzel kárt tegyen a tolvaj testi épségében. "

@Khonsu: Az is ihat a borból, akinek a bort a tolvajtól elfogadó személy adja tovább. Ez a lánc még annyira sem korlátozott hatókörű, mint egy autóba rejtett bomba.

Másrészt milyen alapon várod el egy egyszerű átlagembertől, hogy a hatóságokat megelőzve felismerje, hogy itt egy bűncselekmény tettesétől fogad el bort?
Harmadrészt ennek az elvárásnak az érvényesítésével már nem a tolvaj kizárólagos felelőssége, hogy más is iszik a borból, hanem a harmadik személyé is, mert azt mondod, hogy felróható neki, hogy ismeretlen eredetű bort iszik meg, ami AKÁR lopott is LEHET.

Akkor a járókelőnek is felróható, hogy ismeretlen jogosultságú sofőr által felnyitott autó mellett megy el, hiszen AKÁR LOPHATJA IS.

Illetve ha bárkiben kárt tesz a bomba, arról a tolvaj tehet, mert akkor piszkálta a kocsit, amikor ott voltak, miért nem várt...

2015.11.12. 18:16:14

@desw:

"Összekevertem az ecetes üveggel. Csak azt hazudtam volna, hogy nem tudtam, hogy fagyálló volt az üvegben. "

Csak nyugodtan. A bíró vagy bevezi vagy nem.

Mégegyszer:
"A jogalkotó a konkrét magatartást nem határozza meg"

Ezért kell lefolytatni az eljárást és végül kimondani, hogy mi történt. Megpróbálhasz védekezni bármilyen esetben bárhogy, szíved joga. Aztán vagy összejön vagy nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 18:16:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, hát miért nem mentek rendőrnek, akkor kinyomozták volna, hogy lop. Megérdemlik.

desw 2015.11.12. 18:17:23

@MikeBoy:

Nem tarthatok otthon higítót pl sörösüvegben? Nem akarok én senkit megmérgezni, csak kilukadt a higító müanyag üvegje és nem volt más.

Imádom, hogy mindig a trógereket védik a törvények!

2015.11.12. 18:21:35

@desw:

"Az nem gondatlanság, hogy valaki megiszik több liternyit egy idegen hordóból származó bizonytalan eredetű löttyből? "

Tehát a lényeg:
A válaszom az, hogy irreleváns. Vagyis, ha az ő szempontjából gonatlanság is, attól te még gyilkos maradsz.
Jól is néznék ki, ha egy gondatlan ember gondatlanságát felhasználhatnánk arra, hogy megöljük és az ne lehetne bűntethető.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 18:21:57

@Bambano: A késszúrástól is csak az hal meg, akit a műtőben nem tudnak összevarrni, tehát a kés nem halálos fegyver. Értem.

Tudod, van, aki az atomtámadást is túléli...

"két dolog:
- még mindig csak azt szajkózod, hogy mi a törvény meg miért jogos védeni a bűnözőt. kértem, hogy azt is írd meg, hogy a rendes embereknek mitől lesz jobb!"

Azokat a sértetteket, akik nem loptak a borból, védje-e a törvény vagy ne védje?
Ha védje, mi a baj az ítélettel?
Ha ne védje, milyen bűncselekményt követtek el?

"- az ugye kristálytisztán megvan minden hozzád hasonlónak, hogy az ilyen életszerűtlen gondolkodás hívta életre a magyar gárdát és ez is élteti? "

A hozzádhasonlózás az érvek hiányát, az érvelésnek minősítgetéssel történő helyettesítését jelzi.

A gondolkodásom tökéletes életszerű, hiszen megfelel a nyugati büntetőjogtudomány eredményeinek. Amennyiben nem találod életszerűnek, azt kell véljem, hogy számodra a lincselés és a szovjet típusú bíráskodás lehet az életszerű.

Teljesen biztos vagyok benne, hogy a Magyar Gárdát nem a nyugati büntetőjogtudomány élteti (ha egyáltalán él), hanem a frusztráció. Ennek okai számosak és sokrétűek lehetnek.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 18:23:45

@desw: Tarthatsz, de ha bárki iszik belőle, akkor felelni fogsz érte.

projektjeink.birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/e-learning/btk/buntetojog2/lecke1_lap1.html

"A hanyag gondatlanság szintjén valósítja meg a gondatlanságból elkövetett emberölést, aki mérgező hatású permetezőszert pálinkásüvegben táról, melyből a sértett fogyaszt, és halálos mérgezést szenved, holott az elkövető tudta, hogy a gyengén látó sértett rendszeresen kutat szeszes ital után a lakásban (BH 2001. 52.)."

2015.11.12. 18:25:03

@desw:

Mi a tökömön vitatkozol ember?
Meg akarsz ölni valakit vagy sem? Annak semi köze ahhoz, hogy hol tartod a higítódat.
Ha higítót akarsz tartani sörösüvegben, akor tartsál.
De itt a borban volt az a méreg, aminek olyan íze van, mint a bornak és meg is ölt valakit. Azt magyarátzd meg, hogy ezt miért csináltad aztán vagy bejön vagy nem. ENNYI!

Khonsu 2015.11.12. 18:25:13

@MikeBoy: A gép felrobbantása teljesen más eset.

"1. Akit emgmérgezel az meghal leygen bármilyen törvénytisztelő is."

Ebben az esetben nem történt volna meg mérgezés, ha törvénytisztelő.

"2. Ez alapján, ha egy gyalogos a piroson megy át (ergo nem törvénytisztelő) forrgáz és hagy fröccsenjen az agya a szélvédőn, ugye? Nyomhatom a gázt, ha trövénytisztelő, akkor nem lehetne ott."

Ez már nagyon erőltetett, de...
Okkal feltételezheted, hogy nem lép ki eléd.
(Amúgy már előre látom, mennyi baleset lesz nálunk abból, ha behozzák, hogy a biciklis áthajthasson a piroson.)

desw 2015.11.12. 18:31:40

@MikeBoy:

"Mi a tökömön vitatkozol ember?
Meg akarsz ölni valakit vagy sem? Annak semi köze ahhoz, hogy hol tartod a higítódat.
Ha higítót akarsz tartani sörösüvegben, akor tartsál."

Köszi! Én boroshordóban akarok fagyálló tartani. Szabad?

"De itt a borban volt az a méreg, aminek olyan íze van, mint a bornak és meg is ölt valakit. Azt magyarátzd meg, hogy ezt miért csináltad aztán vagy bejön vagy nem. ENNYI!"

Így van! Azért írtam, hogy hazudnia kellett volna a borásznak.

2015.11.12. 18:32:19

@Khonsu:

"Ebben az esetben nem történt volna meg mérgezés, ha törvénytisztelő."

IRRELEVÁNS!

" A gép felrobbantása teljesen más eset."

Valóban? Akor definiáld már, hogy mit jelent az "aktív részvétel" pls. És lássuk már, hogy aki a bombát a gépre viteti az akít résztvevő-e vagy sem.

2015.11.12. 18:34:11

@desw:

"Köszi! Én boroshordóban akarok fagyálló tartani. Szabad?"

OK!
Én vagyok a bíró: Nem fagyálló volt a boroshordóban, hanem fagyállóval mérgezett bor. Találjon ki mást!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 18:34:25

@desw: Ami a fagyálló feliratú üvegben volt. Aham. Akkor nemcsak gyilkos lennél, hanem hülye is.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 18:35:29

@MikeBoy: Valaki erre egy frappáns BH-t talált a kollégának. Az a baj, hogy nem akarja megérteni, vagy tényleg annyira sötét, hogy nem érti.

2015.11.12. 18:38:22

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

Azért lássuk be, aki így mérgezte meg a tolvajt az úgy önmagában is hülye. :)
Mondjuk ez nem vicces.

desw 2015.11.12. 18:38:46

@MikeBoy:

"OK!
Én vagyok a bíró: Nem fagyálló volt a boroshordóban, hanem fagyállóval mérgezett bor. Találjon ki mást! "

Há' tekintetesúr! Vót még az ajján egy kis borocska! Csak hogy ne marja szét a hordót a fagyálló. Vagy valaki beleöntötte a bort, hogy befeketícsen! nem én vótam!

J. Mutzenbacher 2015.11.12. 18:41:07

Aki mindenféle abszurd példákkal próbál fogást találni ezen a konkrét ügyön, meg szegény Counter kitartóan elismételt magyarázatain annak ajánlom ezt:
a.te.ervelesi.hibad.hu/

Doubledeceker 2015.11.12. 18:42:27

Én azt nem látom, hogy az ember akart ölni vagy sem????

Ez kiderült az ítéletből?

Mondjuk ott a baj, hogy a mérget tett az italba, ez úgy nem véletlen. De ettől lehet tényleg nem akart ölni.

Bassza meg tett volna egy nagy medvecsapdát, persze akkor is elvérezhetett volna a tolvaj.... Akkor gondolom ugyan ez lett volna a végeredmény.

Azt nem tudom, hogyha kiírom, hogy villanyt vezettem az uborkába, vagy húzok egy belső kerítést, és abba ( a külsőbe nyilván nem) és kitáblázom jól láthatóan, hogy mi a helyzet akkor is megbűntethetnek?

2015.11.12. 18:43:04

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:

Habár egyszer egy fizikatanár úgy ölte meg a feleségét, hogy a szempillafestékbe sugárzó anyagot tett.
Az egész ügy lement 2-3 hét alatt, de a nő a sugárfertőzés tipikus jeleit mutatta persze, így nem volt nehéz dolguk a nyomozóknak.
És ez egy fizikatanár volt!? :)

2015.11.12. 18:43:56

@desw:

Alakul ez... :)
Kicsit még csiszold.

2015.11.12. 18:44:53

@Doubledeceker:

"Mondjuk ott a baj, hogy a mérget tett az italba, ez úgy nem véletlen. De ettől lehet tényleg nem akart ölni."

Ez egy borász. A fagyálló hatásaival sokkal jobban képben van, mint mi.

para_noir 2015.11.12. 18:45:12

Nagyon a végére futottam be, de azért én is leírom, mit gondolok. Én az ok-okozati résszel kezdeném. Mérgezett bort önteni jelöletlen üvegbe legfeljebb szabálysértés, a mérgező anyagok tárolásának szabályainak megsértése. A lopás már bűncselekmény, az ellopott, jelöletlen üvegben lévő lötty megivása pedig egyéni szoció. Amennyiben ez a tolvaj nem lopja el az üveget, és nem vedeli be, semmi baja nem történt volna, így a saját haláláért egyedül ő felelős, mert nemhogy felelőtlenül megivott egy üveg valamit, amiről azt se tudta, hogy mi, de azt a valamit törvénytelenül, lopással szerezte meg. Innentől fogva én a gazda felelősségét a nulla közelébe sorolnám, legfeljebb adnék neki egy kiadós pénzbüntetést a mérgező anyagok helytelen tárolása miatt. A többi annak a sara, aki törvénytelen módon megszerezte, és felelőtlenül elfogyasztotta a löttyöt. Mellesleg a halálos adag 6-7 deci a szakértők szerint, és bár nem ittam még fagyállós bort, feltételezem nem éppen ízletes borízű, emberünk viszont ennek ellenére benyakalta az egész üveget, innentől fogva pláne szelaví, történet vége. Az az álszent gondolatmenet, miszerint borlopásért nem jár halál nem állja meg a helyét, nem a borlopásért járt halál, hanem azért, mert ostoba volt, lopott, törvényt szegett, és ismeretlen eredetű italt ivott meg, ami ugyan érezhetően nem bor volt, de mivel volt az emberben némi drog is, nem érezte, vagy leszarta, hogy mit iszik. A felelősség ezzel az övé, önként szegett törvényt, önként lopott, önként ivott, hol van ebben a gazda sara? Nem az az igaz végszó, hogy ha nem mérgez a bort a gazda, akkor nem hal meg a tolvaj, hanem az, hogy ha nem lopja el más tulajdonát a tolvaj, nem hal meg.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 18:45:23

@desw: Ha azért teszed oda a diót, mert tudod, hogy aki lop az allergiás rá, és meghal, az emberölés. A diós példánál maradva. Ha pedig mérget teszel valamibe, amitől csak Superman és Harry Potter nem halna meg, akkor bűnös vagy, mert a méreg bárkit megölhet. A fagyálló esetén az eredmény már független az akaratodtól. Mert nem érdekel, mert pont leszarod ki fér hozzá, vagy mert ugyan nem akarsz mást eltenni láb alól, csak épp nem teszel ellene semmit hogy ne haljon meg más, mint a tolvaj munkásod.

2015.11.12. 18:46:34

@Doubledeceker:

"Azt nem tudom, hogyha kiírom, hogy villanyt vezettem az uborkába"

Akkor sajnos a 10 éves kötüli olvasni nem tudó kislányt küldi éppen a család a kertbe véletlenül, mint ahogy ez meg is történt Magyarországon és meg is halt. És a gazdát el is ítélték gondatlanság miatt.

2015.11.12. 18:51:06

@para_noir:

" Mérgezett bort önteni jelöletlen üvegbe legfeljebb szabálysértés, a mérgező anyagok tárolásának szabályainak megsértése. "

Neked is leírom a lényeget, mert a joggal hadilábon állsz:

" A törvényi tényállás a szándékos emberölés alapesetét írja le, nyitott törvényi tényállás formájában. A jogalkotó a konkrét magatartást nem határozza meg, csak az eredményt, más ember megölését."

Mivel a magatartás nincs meghatározva, ezért MINDEN TETT, ami alkalmas gyilkosságra, gyilkossá tehet bárkit, ha a bíróság ezt bizonyítottnak látja.
Vagyis az idézett mondatod egy hülyeség!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 18:59:35

@para_noir: Kár lenne újra elmondani, de nem azért halt meg, mert lopott, hanem azért mert valaki mérget tett a borba. Valaki, aki két alkalmi munkására (ismerősre!) gyanakodott,mikor beletette a fagyállót a borba. Valaki, aki más halálára számított, és aki megpróbálta eltüntetni a nyomait, mikor más halt bele, többen meg betegek lettek. Valaki, aki a fagyállón kívül semmilyen segítséget nem kért senkitől és semmitől. Valaki mérget tett a borba, tudván, hogy abból bárki ihat, és belehalhat. Addig ő szép nyugodtan tévézett otthon a kiccsaláddal. Ez nekem nagyon de nagyon durva. Mégis mire számított?! Hogy érdemrendet kap? Vállon veregeti a rendőr, hogy szép munka volt?! Mégis, az ilyen mit képzel?! Mire gondol, gondolkodik egyáltalán?! Hogy joga van pár liter borért elvenni más életét?! Az, hogy tőle loptak feljogosítja az ölésre?! Te meg hogy képzelheted, hogy bárkit meg lehet ölni azért mert lop tőled?! Mert megérdemli, hogy megölik, csakmert lopott?! Milyen beteges és elferdült gondolkodás ez?!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 19:00:08

@Doubledeceker:
"Én azt nem látom, hogy az ember akart ölni vagy sem????

Ez kiderült az ítéletből?"

Kiderül, mivel emberölésért ítélték el. Akart. Ez abból is látszik, hogy a halálos eredmény kiváltásáért sokat tett, az elkerüléséért meg semmit.

"Mondjuk ott a baj, hogy a mérget tett az italba, ez úgy nem véletlen. De ettől lehet tényleg nem akart ölni."

Késsel megszúrta, nem véletlen, de lehet, hogy nem akart ölni. Na ja. Lehet.

"Bassza meg tett volna egy nagy medvecsapdát, persze akkor is elvérezhetett volna a tolvaj.... Akkor gondolom ugyan ez lett volna a végeredmény."

Nem, mert akkor csak egy emberen követte volna el az emberölést, így meg néhány további sértetten is elkövette, akik esetében kísérleti szakban maradt.

"Azt nem tudom, hogyha kiírom, hogy villanyt vezettem az uborkába, vagy húzok egy belső kerítést, és abba ( a külsőbe nyilván nem) és kitáblázom jól láthatóan, hogy mi a helyzet akkor is megbűntethetnek? "

Igen, de ebben az esetben a bekövetkező áramütésekben kisebb fokú a felelősséged, hiszen kitábláztad és mindent megtettél, hogy csak a tilosban járót érje sérelem.

Ha meg mondjuk minden uborkádba patkánymérget teszel, akkor éppen hogy nem az a célod, hogy aki lop belőle, pusztuljon, hanem hogy bárki, aki eszik belőle, pusztuljon. Nagyobb is a tárgyi súlya, kevésbé is méltányolható a tett – ez bosszúállás, nem a lopás akadályozása, nem a tulajdon védelme.

Bambano 2015.11.12. 19:03:23

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: a tények azok tények, akár butának látszom a hangoztatásuktól, akár nem.

a tény pedig az, hogy a vidéki mezőgazdaságot rettenetesen gátolja az, hogy a művelés és a betakarítás között nincs összefüggés. ezen még az sem változtat, ha értelmes diskurzus helyett engem fikázol.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 19:03:29

@MikeBoy: Az emberi hülyeség határtalan és nagyon sokszínű. :D Tele vannak a hírek hülyébbnél hülyébb elkövetőkkel, akik a bankrablásnál a saját címük alá írják, hogy ide a pénzt, vagy a vonat alá fekszenek, hogy bezsebeljék a biztosítást. :D De ilyet tenni nem hülyeség, ez nettó gonoszság. Csak az a baj, hogy sokaknál a hír hallatán az ugrik be, hogy cigány lopott magyartól, miért lenne bűn megölni?! Ez pedig gusztustalan.

desw 2015.11.12. 19:05:54

@MikeBoy:

"Akkor sajnos a 10 éves kötüli olvasni nem tudó kislányt küldi éppen a család a kertbe véletlenül, mint ahogy ez meg is történt Magyarországon és meg is halt. És a gazdát el is ítélték gondatlanság miatt."

Itt a gond! Az állam és a rendőrség képtelen megvédeni (ez nyilvánvaló, mert nem állhat mindenki mellet egy rendőr), de akkor legalább adjon jogot arra, hogy megvédjem az értékeimet. Most a jog is a purdét és trógerékat védi.

Nálam az első kérdés az, hogy mit keresett ott a tolvaj, miért lopta el, a többi már mellékes (ha nem lopott volna, nem halt volna meg).

para_noir 2015.11.12. 19:11:25

@MikeBoy: ennyi erővel a fékhibás autóm nyitott állapotban való utcán hagyása is emberölés, ha valaki elviszi egy körre, és a Dunába hajt vele. Egyébként nyilván, a jog szerint a gazda tette minősülhet emberölésnek, hisz a bíróságon nem hülyék dolgoznak, ettől függetlenül pusztán az, hogy helytelenül tárolom a fagyállót nem bűncselekmény, és főleg nem emberölés, itt az volt a gáz, hogy nyitott pinyóban volt a cucc, ez már egy plusz körülmény, az meg egy következő, hogy ezt valaki a törvényt áthágva ellopta. Úgyhogy a wikipédiáról kérlek ne másold be századszorra a mondatodat. A logikai kérdés az, hogy kinek "erősebb" a felelőssége, aki (mindegy, hogy milyen szándékkal, mert az üvegben méreg volt, nem szándék) helytelenül tárol mérget, vagy aki más ingatlanára behatol, onnan ellop valamit, és önként megissza annak tartalmát. A gazda tényleg ott baszta el, hogy vallott, ha azt mondja, hogy jaj, összeöntöttem mindent mert gondatlan voltam, nagyon sajnálom, akkor kap egy ejnyebejnyét, és kész.

para_noir 2015.11.12. 19:11:26

@MikeBoy: ennyi erővel a fékhibás autóm nyitott állapotban való utcán hagyása is emberölés, ha valaki elviszi egy körre, és a Dunába hajt vele. Egyébként nyilván, a jog szerint a gazda tette minősülhet emberölésnek, hisz a bíróságon nem hülyék dolgoznak, ettől függetlenül pusztán az, hogy helytelenül tárolom a fagyállót nem bűncselekmény, és főleg nem emberölés, itt az volt a gáz, hogy nyitott pinyóban volt a cucc, ez már egy plusz körülmény, az meg egy következő, hogy ezt valaki a törvényt áthágva ellopta. Úgyhogy a wikipédiáról kérlek ne másold be századszorra a mondatodat. A logikai kérdés az, hogy kinek "erősebb" a felelőssége, aki (mindegy, hogy milyen szándékkal, mert az üvegben méreg volt, nem szándék) helytelenül tárol mérget, vagy aki más ingatlanára behatol, onnan ellop valamit, és önként megissza annak tartalmát. A gazda tényleg ott baszta el, hogy vallott, ha azt mondja, hogy jaj, összeöntöttem mindent mert gondatlan voltam, nagyon sajnálom, akkor kap egy ejnyebejnyét, és kész.

desw 2015.11.12. 19:12:12

A lényeg az, hogy vagy egyböl el is kell ásni a tolvajt (ha nincs holtest, nincs gyilkosság), vagy hazudni kell kitartóan. Elbaszta szerencsétlen borász, mert beismerte!

A jogvédők jól megélnek ebből, de mondjuk kb mindenki utálja őket!

para_noir 2015.11.12. 19:14:56

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine: nagyon belelovalod magad a saját gondolatmenetedbe, és nem kívánod látni a másét. Én úgy látom, hogy azért halt meg, mert megitta a _lopott_ bort. A mérgezett bor a polcon állva nem öl meg senkit. A mérgezett bort nem nekiajándékozták, nem megitatták vele, nem belediktálták, azt ő elvitte egy bűncselekményt megvalósítva, és megitta. És ez nem azt jelenti (hiába nyomatod) hogy ezért halált érdemel, ez azt jelenti, hogy ha cimkézetlen lopott szart iszol, ami ráadásul kurvára nem borízű, de azért megiszol belőle egy litert, akkor az bizony vastagon a te hibád. Nem érdemelt halált a lopásért, a halált nem is a lopásért kapta, hanem ezért, mert megivott egy palack lopott szart.

zellerlevél 2015.11.12. 19:20:59

A kérdés: mit lehet tenni a lopás ellen...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 19:22:39

@para_noir: "ennyi erővel a fékhibás autóm nyitott állapotban való utcán hagyása is emberölés, ha valaki elviszi egy körre, és a Dunába hajt vele. "

Nem, mert nem azzal a céllal idézted elő a fékhibát benne, hogy aki ellopja, jól pórul járjon.
Másrészt meg ezt az autót ellopták, az általad előidézett fékhiba miatti balesetben pedig a tolvaj nem a Dunába hajtott vele, hanem egy másik autóba, amiben a te autódat el nem lopó, szabályosan közlekedő emberek utaztak.

"pusztán az, hogy helytelenül tárolom a fagyállót nem bűncselekmény"

Nem pusztán ez történt. Vö.:

projektjeink.birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/e-learning/btk/buntetojog2/lecke1_lap1.html

"A hanyag gondatlanság szintjén valósítja meg a gondatlanságból elkövetett emberölést, aki mérgező hatású permetezőszert pálinkásüvegben táról, melyből a sértett fogyaszt, és halálos mérgezést szenved, holott az elkövető tudta, hogy a gyengén látó sértett rendszeresen kutat szeszes ital után a lakásban (BH 2001. 52.)."

"A logikai kérdés az, hogy kinek "erősebb" a felelőssége, aki (mindegy, hogy milyen szándékkal, mert az üvegben méreg volt, nem szándék) helytelenül tárol mérget, vagy aki más ingatlanára behatol, onnan ellop valamit, és önként megissza annak tartalmát. "

Nem ez történt, hanem a következők:
A gazda a bor ellopására számítva megmérgezte azt.
A borból pedig nem csak a tolvaj ivott.

A tolvaj egyértelműen azért halt meg, mert a bor meg volt mérgezve. Ha nincs benne méreg, nem hal meg.
Ez már csak abból is látható, hogy az eset során mérgezést szenvedtek olyanok is, akik nem lopták a bort. Ők nem azért szenvedték el a mérgezést, mert a tolvaj lopta; hiszen a bor ellopása nem okozza a bor fagyálló-tartalmának a növekedését, ez könnyen belátható :-D
Tehát a fagyálló-mérgezés oka a fagyálló borba keverése, nem pedig a bor ellopása.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 19:24:25

@zellerlevél: Ha megunom, hogy ellopják a harmadik autómat is, a negyedikbe szerelek egy bombát és ugyanúgy benne hagyom a slusszkulcsot, mint az addigi háromban is bennehagytam.

Ha az autót egy tolvaj jogtalanul elindítja és ezáltal felrobban a bomba, azért én nem felelek, akárhány más embert is megöl – hiszen a robbanás oka az autólopás. Nemde?

para_noir 2015.11.12. 19:27:05

@Counter: azt azért érzed, hogy nem túl frappáns, amit linkelsz már többedszerre: "hogy a gyengén látó sértett rendszeresen kutat szeszes ital után a lakásban" . Idézem: "gyengén látó". Szóval ez nem ide tartozik, lapozzunk. A következő: "A tolvaj egyértelműen azért halt meg, mert a bor meg volt mérgezve. Ha nincs benne méreg, nem hal meg." Ez semennyivel nem érvényesebb érv, mint az, hogy ha nem lop, akkor nem issza meg, és nem hal meg. Te abból indulsz ki, hogy alapvetően elfogadható, hogy valaki valamit ellop, de ha attól baja lesz, akkor a teljes felelősség visszaszáll arra, akitől lopta. Logikai nonszensz. A halálhoz a lopás vezetett, ha nem viszi el, nem issza meg, nem hal meg, ez ilyen rém egyszerű.

Doubledeceker 2015.11.12. 19:28:44

Itt az uborkás bácsi felmentésének indoklása:

"1. vádlott célja nem más életének a kioltása volt, a saját kertjét védte.
2. a vádlott saját javait akarta védeni, amikor kutyákat vásárolt, de azokat megmérgezték.
3. ezután szögesdróttal erősítette meg kertje kerítését, de azon is átmásztak.
4. mikor a kerítésen belül lévő konyhakertjét dróttal vette körül, és abba áramot vezetett, ellopták az áramot biztosító akkumulátorát.
5. után vezette a 220 voltos, 50 amperes áramot a drótba, ezt közhírré tette a településen, és figyelmeztető táblákat is elhelyezett.
6. ezeket a figyelmeztető táblákat is ellopták.
7. Szoboszlai Barna korábban többször kért segítséget a sorozatos lopások miatt a körzeti megbízottól. (3 falura jutott 1 körzeti megbízott.)
8. szorgalmazta éjszakai őrség megszervezését, de a hatóságoktól nem kapott segítséget.
9. a sértettek véletlenül nem érhettek hozzá a vezetékhez, azt megelőzően a szomszédos telkek két kerítésén és a vádlott szögesdróttal megerősített kerítésén is át kellett mászniuk.
10. a jogtalanság talaján álló sértettek maguk késztették a vádlottat arra, hogy olyan eszközt alkalmazzon, mely alkalmas tulajdona megvédésére."

Lehet látni, hogy több ponton jelentős eltérés van, így viszont az itélet érthető, maximum túlzó.

Amit én kiemelnék, hogy a tette nem a tolvaj megállítására irányult (nem kaput, riasztott szereltetett fel), hanem bosszúállás vezérelte.

Aki még mindig nem érti nézze végig pontonként az indoklást.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 19:31:13

@para_noir: Teljesen lényegtelen körülmény, ui. a pálinkásüvegben tárolt permetszer sem volt címkézve, meg a bor se.

Én alapvetően abból indulok ki, hogy ha valaki arra számítva, hogy a borát el fogják lopni, megmérgezi azt, akkor e tette következményeiért felelősséggel tartozik.
Különösen úgy, hogy sikerült a bort el nem lopó, ártatlan személyeket is megmérgeznie a tolvaj megmérgezése közben – mert a mérgezés az egy ilyen, kontrollálhatatlan folyamat. Amit ha nem indít el, a kontrollt sem veszti el felette.

A kérdés az, hogy mi vezetett a nem tolvaj sértettek mérgezéséhez? A lopás? De hiszen a lopott bor a lopás által nem válik mérgezővé. Tehát a lopott bor nem mérgez.
Kizárásos alapon tehát a bor megmérgezése okozza a bor mérgezővé válását (hűha!), mert valami oka csak kell hogy legyen.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 19:33:12

@para_noir: Ha a bombával felszerelt autót a tolvaj nem próbálja meg ellopni, a bomba nem robban fel; épp ezért a felrobbanó bombával elpusztított és megnyomorított vétlen járókelők, valamint a tetemes anyagi kár miatt felelősség egyedül az autótolvajt terheli.

para_noir 2015.11.12. 19:37:36

@Counter: én egyébként nem azt mondom, hogy a gazda ártatlan. Nem vagyok hülye, nyilván látom, hogy azért tette oda a mérgezett bort, hogy aki elviszi, megigya, és rosszul legyen, akár meg is haljon. Ezt természetesen nem szabadott volna. Mindazonáltal nagyon idegesít, hogy a tolvaj sokak szemében áldozat, mert nem az. A mérgezett borhoz bűncselekménnyel jutott, azt önként itta meg, annak ellenére, hogy gáz volt vele, mert például akinek kínálta, érezte, hogy fura, és nem ivott belőle, csak keveset, nem is halt meg. Emberünk meg benyakalta az egészet, némi drogériával megfűszerezve, aztán a kedves családja, ami most sír-rí a bíróságon, szépen nézte napokig, ahogy fájdalmában üvöltve fetreng a szarában, hányásában. Mondjuk éppenséggel őket is elővenném egy segítségnyújtás elmulasztásával. Szóval nem egy ártatlan bárányka halt meg galád módon, hanem egy felelőtlen tolvaj. A gazda hét éve mindenesetre szerintem bődületesen sok.

desw 2015.11.12. 19:44:17

@Counter:

"Nem, mert nem azzal a céllal idézted elő a fékhibát benne, hogy aki ellopja, jól pórul járjon."

Ebben a szörnyű az, hogy ezzel azt mondjuk ki, hogy hazudni kell, és akkor megúszhatjuk.

Ha a borász játsza a hülyét és hazudozik össze-vissza, akkor kevesebbel megúszhatta volna, pedig ugyanaz az esemény történt.

Milyen törvények azok, ahol csak hazudozással nyerhet az ember? Nagyon rosszak!

Rodolfo63 2015.11.12. 19:46:13

a gazda előre kitervelte, hogy szándékosan megöl egy embert - mégis milyen ítéletet kellett volna kapnia?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 19:51:08

@para_noir: "Nem vagyok hülye, nyilván látom, hogy azért tette oda a mérgezett bort, hogy aki elviszi, megigya, és rosszul legyen, akár meg is haljon."

Eddig azon az állásponton voltál, hogy csak szabálytalanul tárolta a fagyállóját a borába bekeverve.
Örülök, hogy beláttad ennek a tarthatatlanságát, s felismerted, hogy valóban szándékos emberölést követett el.

"Mindazonáltal nagyon idegesít, hogy a tolvaj sokak szemében áldozat, mert nem az. "

A tolvaj a lopásnak elkövetője, az emberölésnek viszont sértettje. Bűncselekményt elkövető személy sérelmére is lehet elkövetni bűncselekményt, akár egyidejűleg is. Például ha egy drogfogyasztó megöli a dílerét, az emberölés, hiába hivatkozna bárki arra, hogy ha a díler nem terjeszt kábítószert, akkor nem is találkozik a gyilkosával, s nem is válik vagyonossá a fogyasztó szemszögéből nézve, ezáltal nem is lesz se lehetősége, se motívuma a megölésére.

"A gazda hét éve mindenesetre szerintem bődületesen sok. "

Nem csak a tolvaj sérelmére követett el bűncselekményt és nem rajta múlt, hogy nem halt meg több ember. Ha csak a tolvaj hal meg és a választott eszköz olyan, hogy az semmiképp sem okozhatta volna több ember halálát, akkor biztosan jelentősen kevesebbet kap. De ez így úgy áll, hogy csak a vakszerencsén meg a gyors, gondos orvosi segítségen múlott a tömeggyilkosság be nem következése. Lopás ide vagy oda, ez nagyon súlyos cselekmény.

"Mondjuk éppenséggel őket is elővenném egy segítségnyújtás elmulasztásával."

Ez lehetséges, de bizonyítani nagyon nehéz a bűnösségüket. S hát ugye a nyomorultak megszokták, hogy a sértett többször merevrészegre issza és katatónra drogozza magát, alappal bízhattak benne, hogy akkor is ez történt. De nem.

Ha például egy színházi előadás során az egyik jelenetben estéről estére, előadásról előadásra egyik szereplő vaktölténnyel töltött fegyverrel lelövi a másikat, s egyik alkalommal a fegyverbe egy elkövető éleslőszert csempész, akkor az előadás közreműködői nem marasztalhatók segítségnyújtás elmulasztásában egészen addig, amíg a szokásostól eltérővé nem fajulnak a lelövést addig csak eljátszó színész reakciói (azaz például nem kel fel a jelent végén, a függöny leengedésekor, ami még hosszú percekig is eltarthat).

Én mindenesetre nem aludnék nyugodtan a helyükben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 19:52:19

@desw: Jelen állás szerint játszotta a hülyét és hazudozott össze-vissza.

Úgy látom, nem érted a helyzetet és nem is a megértése érdekel.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 19:57:53

@Bambano: A tény tény marad, hogy nem ölünk tolvajt. Elsősorban azért, mert erkölcsileg és emberileg nem lehet ilyet tenni senkivel, másrészt pedig azért, mert a tolvaj megölését a törvény bünteti.
Az, hogy mi történik a mezőgazdaságban nem mentség arra, hogy elkezdjünk kihelyezni mérgezett élelmet vagy italt, vagy mindenbe ami eszünkbe jut áramot vezessünk, hogy agyoncsapjon valakit, akárkit az áram.
Nem lesz igazad attól, és nem leszel jobb ember attól, hogy egy rossz dologra egy még rosszabbal válaszolsz. Az a jó ember egy életre tönkretette magát - mire kijön addigra tönkremegy, a gazdasága is - a családját is (ők azok akiknek a hozzátartozójuk sitten van, embert ölt. Megérte szerinted?!

para_noir 2015.11.12. 19:58:10

@Counter: nem volt tarthatatlan, egy reális védekezés lett volna például a gazdától, ha nem vall maga ellen. Én továbbra sem látom be, hogy a tolvaj egyértelműen sértett, az ő közrehatása a történetben döntő jellegű, sokadjára szerintem, ha nincs lopás, nincs halál, ilyen egyszerű. A gazda szándéka megállapítható, de a lopás önkéntes volt, ráadásul törvénytelen cselekedet, innentől fogva minimum felezném a felelősséget. Mindegy, csak magamat tudnám ismételni tovább, értem mit mondasz, csak nem értek egyet vele, mindenesetre kulturált társalgás volt, kösz.

desw 2015.11.12. 19:58:37

@Counter:

Úgy értem, hogy ha jól és hihetően hazudott volna, akkor jobban járt volna. Ha játsza a hülyét, mert nem emlékszik/tudja, hogy miként került fagyálló a borba.

Helyette beismerte, és itt baszta el!

asdfrew 2015.11.12. 20:00:39

@Queenpin lecsekkoltam Alfonsine:
Légyszi magyarázd el nekem, olyan nagyon kíváncsi vagyok. Mármint az ÁFSZ-dolgot. A fagyállós vita nem olyan fontos, mert túl sok érzelmet viszel bele és ezért nem hiteles amit írsz, meg hát sokszor nem mondasz igazat sem, de azért az ÁFSZ-es felvetésre kíváncsi vagyok.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 20:01:30

@Doubledeceker: Javaslom vesd össze a kettőt. Lesz pár icipici eltérés. És én csak sittre vágtam volna a bácsit, nem hét évre, de pár évre. Ellopták az uborkáját, ő meg erre embert őlt, mert nem védte meg az uborkát a rendőr?!

Dacia Dubstep 2015.11.12. 20:02:06

a szlovák szarházi aki egy családot élve elégetett a puntoban már otthon kokainozik
ha az ő ügyvédje védi a gazdát, egy ejnye-bejnyével megússza

"félre a morál az etika az erkölcs
elég egy összeget jogászra elkölts
és az igazság- már csak egy nézet
ha nem bánt az -érzet és van rá pénzed"

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 20:06:20

@asdfrew: Az egyedi előfizetői szerződés az, amikor mindenről te megállapodsz a szolgáltatóval. Nem ugyanolyan feltételekkel, mint hatezer másik. Ilyenkor nem lehet általános szerződési feltételről beszélni, mert nem általános, hanem egyedi. De ha ugyanazt a szerződést írod alá, amit 6000 másik, ugyanolyan feltételekkel, akkor viszont vonatkozik rád az ÁSZF, mert egy vagy a hatezerből.
Amúgy meg igazat írok, miért hazudnék?! Mi okom lenne rá? Miért strapálnám magam hazugság kitalálásával miattad?!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 20:16:53

@desw: Ott baszta el, hogy mérget kevert a borába és ezzel életveszélybe sodort több ártatlan embert is.

Jól mondták az előttem szólók: ha a borba méreg helyett ecetet, hashajtót, vizeletet, kutyaszart stb. kever, vagy kiönti, akkor is épp úgy ihatatlanná teszi, de emberéletet veszélybe mégsem sodor.

Hát még ha mondjuk inkább ajtót szereltet a nyitott üregre, amit pinceként használt, ugye.

De egyik se. Emberünk két üzemmódot ismer: a passzív, jobbágyi tűrést meg a parttalan, vak és megtorló (nem védekező!) őrjöngést.
Így ne csodálkozzon, ha nem találja a jogkövető megoldást a problémáira. (Most, hogy kapott egy nagyobb problémát, lesz ideje lehiggadni...)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 20:19:26

@Dacia Dubstep: Te meg miről beszélsz?

index.hu/belfold/2014/09/11/rezesova_masodfok_itelet/

Jogerősen kilenc év, leghamarabb a 2/3 letöltése után, 2018-ban szabadulhat.

A gazda ügyvédje egyébként a jelek szerint ugyanaz az ügyvéd volt, aki a kesznyéteni uborkás embert védte.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 20:25:07

@para_noir: Az egyetlen reális megúszási lehetősége az lett volna, ha a következmények kiderülése után még annyit sem árul el a hatóságnak, hogy tőle valaha bort loptak.

Ami ebben az esetben egy majdnem-tömeggyilkosság büntetlenül maradása lett volna, és én ilyesminek nem tudnék maradéktalanul örülni. (A lopások büntetlenül maradásának se.)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2015.11.12. 20:26:56

@asdfrew: Na erre most hülyeséget mondtam. Azért írja bele a jogszabály, mert nincs az a Fogyasztó, aki elolvassa az ÁSZF-et a szerződés aláírása előtt. Így olyat ismersz el az aláírásoddal, amit nem tettél meg. Ezzel gondolom vissza is élt a szolgáltató vita esetén. Gondolom a UPC is erre hivatkozott pár éve, mikor rajtakapták valami szenyaságon.

desw 2015.11.12. 20:27:51

@Counter:

"Jól mondták az előttem szólók: ha a borba méreg helyett ecetet, hashajtót, vizeletet, kutyaszart stb. kever, vagy kiönti, akkor is épp úgy ihatatlanná teszi, de emberéletet veszélybe mégsem sodor."

Aha! tehát minden évben küzdjön és dolgozzon a szőlővel és a borral, aztán rakjon bele kutyaszart?? Évről évre mindig?? Érdemes dolgozni!

"Hát még ha mondjuk inkább ajtót szereltet a nyitott üregre, amit pinceként használt, ugye."

Akkor feltörik az ajtót és úgy lopják el a borát.

"De egyik se. Emberünk két üzemmódot ismer: a passzív, jobbágyi tűrést meg a parttalan, vak és megtorló (nem védekező!) őrjöngést."

Igen! Ez történik akkor, amikor a jog a trógereket védi!

"Így ne csodálkozzon, ha nem találja a jogkövető megoldást a problémáira."

Mi lett volna a jogkövető ÉS hatékony megoldás a lopások megszüntetésére?

desw 2015.11.12. 20:29:49

@Counter:

"Az egyetlen reális megúszási lehetősége az lett volna, ha a következmények kiderülése után még annyit sem árul el a hatóságnak, hogy tőle valaha bort loptak"

Erről beszélek! Ha jól hazudik és jó ügyvédje van, megussza, pedig ugyanazt csinálta. Vajon jók az ilyen törvények?

2015.11.12. 20:30:13

Szabolcs, ennél jobban ezt nem lehettt volna megfogalmazni!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 20:35:44

@desw: "Aha! tehát minden évben küzdjön és dolgozzon a szőlővel és a borral, aztán rakjon bele kutyaszart?? Évről évre mindig?? Érdemes dolgozni!"

Egyrészt ez meggybor volt.
Másrészt a meggyborát akkor se tudja meginni, ha fagyállót rak bele, és akkor se, ha kutyaszart. A különbség annyi, hogy az egyik esetben megölhet vele egy kisebb asztaltársaságot, a másik esetben meg nem.

"Akkor feltörik az ajtót és úgy lopják el a borát."

Spekuláció.
De ezek szerint te nem zárod be a lakásod ajtaját, hiszen akkor úgy pakolják ki, hogy feltörik a záradat is, tehát fölösleges.

"Igen! Ez történik akkor, amikor a jog a trógereket védi!"

1. A büntetőjog nem véd, hanem büntet. Rossz keretezés.
2. A borból fogyasztó nem tolvajok mitől trógerek?

"Mi lett volna a jogkövető ÉS hatékony megoldás a lopások megszüntetésére?"

Ajtó felszerelése.
Jogszabály által megengedett védelmi eszköz telepítése.
A bor áthelyezése zárható helyiségbe vagy máshová (ismerős zárható pincéjébe pl.).

Ezek egytől egyig _akadályozzák_ a bor ellopását, nem pedig meghagyják ugyanolyan könnyen ellophatónak, miközben az ellopás befejezését követően _megtorolják_ azt.
Akadályoznod szabad a dolgod ellopását, saját szakálladra megtorolnod tilos, mert az igen könnyen elfajulhat (mint pl. most is).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 20:38:28

@desw:
1. Nincs tökéletes törvény.
2. Ez sem bombabiztos: lehet, hogy ebben az esetben is felderíti a nyomozás, hogy ki szokott meggybort készíteni, vagy hogy hova járt akkoriban lopni az elhunyt. Egy felderítetlen gyilkosság nagyon erős motiváció a nyomozó hatóságnál...

martineden 2015.11.12. 20:48:36

@desw: ,,de akkor legalább adjon jogot arra, hogy megvédjem az értékeimet."...kerites ,kutya,kamera.or,pl,remlik?Mindhez jogod van,elt ezekkel a paraszt?

desw 2015.11.12. 21:03:21

@Counter:

"Másrészt a meggyborát akkor se tudja meginni, ha fagyállót rak bele, és akkor se, ha kutyaszart. A különbség annyi, hogy az egyik esetben megölhet vele egy kisebb asztaltársaságot, a másik esetben meg nem."

Egy gyenge immunrendszerű embert simán kinyírhat a kutyaszar is. Akkor rendben lenne a tolvaj halála?

"Spekuláció.
De ezek szerint te nem zárod be a lakásod ajtaját, hiszen akkor úgy pakolják ki, hogy feltörik a záradat is, tehát fölösleges."

Ha valaki lopni akar, akkor fel fogja törni. Ha valaki nem akar lopni, akkor nyitott ajtón sem fog bemenni.

Miniszoknyás jányt meg lehet baszni? Faszé nem öltözik fel má'!

"1. A büntetőjog nem véd, hanem büntet. Rossz keretezés."

Mivel nem büntet mindenért, így védi a trógereket.

"2. A borból fogyasztó nem tolvajok mitől trógerek?"

Ha nem tudták, hogy lopott a bor, akkor nem trógerek.

"Ajtó felszerelése.
Jogszabály által megengedett védelmi eszköz telepítése.
A bor áthelyezése zárható helyiségbe vagy máshová (ismerős zárható pincéjébe pl.)."

Király! Életszerű az, hogy pár liter bor védelmére százezreket vagy milliókat beruházzon a borász azért, hogy megnehezítse a tolvaj dolgát?

"Akadályoznod szabad a dolgod ellopását, saját szakálladra megtorolnod tilos, mert az igen könnyen elfajulhat (mint pl. most is). "

Az is elfajult, hogy a trógereket védik a törvények. (de, védi, mert nincs esélye a tulajnak: rendőr ki se jön, vagy feleslegesen, mert a bíróság nem ítéli el az elkövetőt, ...)

Nem látjátok ti jogvédők, hogy fordítva ültök a lovon?

desw 2015.11.12. 21:07:25

@martineden:

"kerites ,kutya,kamera.or,pl,remlik?Mindhez jogod van,elt ezekkel a paraszt? "

Kerítést lazán kivágják, kutya miatt járhatnék Pestről etetni minden nap, mert egyébként megbasznak a kutyajogvédők, kamera nem akadályoz meg semmit.

Egyébb ötlet, ami tényleg működik?

Bambano 2015.11.12. 21:18:39

@Counter: " 1. A büntetőjog nem véd, hanem büntet. Rossz keretezés.": a büntetőjognak egyik feladata a példa statuáláson keresztül a többségi társadalom védelme. ennek hiányában nullát érne az egész.

hint: a bűnözőt kizárólag a büntetés bekövetkezésének minél nagyobb valószínűsége tartja vissza a bűnözéstől.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 21:23:30

@desw: Mi a halálosabb méreg: a fagyálló vagy a kutyaszar? A sértettnek a halálban közrejátszó, atipikus, rejtett egészségügyi problémájáért az elkövető nem felel. Remek példa erre egy régi jogeset, melyben az elkövető kis erővel pofon ütötte a sértettet, aki erre megsértődött és átment a szomszéd szobába aludni. Másnap reggel halott volt: halálát az alkoholizmusával összefüggően kialakult agyi érduzzanat repedése okozta.
Az elkövetőt tettleges becsületsértésért vonták felelősségre.

Zárod a lakásod vagy nem?

"Király! Életszerű az, hogy pár liter bor védelmére százezreket vagy milliókat beruházzon a borász azért, hogy megnehezítse a tolvaj dolgát?"

Hát, tekintve, hogy ez esetben nagyobb értékű dolgai tárolására is alkalmassá válik a pince, máris nem a bor megvédéséről van szó; másrészt hogy egy ajtó vagy egyéb védelmi rendszer telepítése milliókba kerülne, azt kétlem.

"Az is elfajult, hogy a trógereket védik a törvények. (de, védi, mert nincs esélye a tulajnak: rendőr ki se jön, vagy feleslegesen, mert a bíróság nem ítéli el az elkövetőt, ...)"

Ezeket az állításaidat nem tudod alátámasztani.

Nem értem, mit jogvédőzöl: egyszer kitaláltad, hogy ők a főellenségeid, azóta mindenkit lejogvédőzöl, akivel nem értesz egyet?

Arcade Macho 2015.11.12. 21:24:57

@gurigapapa: "(Amúgy tényleg az a gond, hogy a gazda nagyon beleállt a történetbe, pedig egy jó ügyvéddel és kevesebb hencegéssel megúszhatta volna felfüggesztettel. Nem akarom tovább csűrni-csavarni az ügyet, de pl. mi lett volna az ítélet, ha a gazda azt állítja, hogy kiírta, hogy a hordóban fagyálló is van, de a papír eltűnt? )"

fagyallos kannakban kell tartani a bort :)))

"Magam is gazdálkodom, nagyon-nagyon együtt érzek az elítélt gazdával, de csak egy picit kellett volna elővigyázatosabbnak lennie. Pl. ha figyelmeztet a veszélyre, vagy tesz egy lakatot az ajtóra, már más lenne a leányzó fekvése. És a tolvaj alighanem úgy is megissza a bort, és a maga módján megjárja"

pontosan
minden borosuvegre ra kell irni hogy mergezo

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 21:25:59

@Bambano:
Marhaság.

Hogy védi meg a társadalmat P. Erika életfogytiglanja? Mitől védi? Vagy Biszku Béla remélhető elítélése? Ki az, aki ennek hatására áll el egy többszörösen minősülő emberöléstől vagy egy zaftos háborús bűncselekménytől? Ugyan már, senki, nyilván.

A generális prevenció süket duma. Azért van/lesz megbüntetve, mert meg kell büntetni, és ez épp elégséges indok.

Bambano 2015.11.12. 21:28:27

@Counter: "Ezek egytől egyig _akadályozzák_ a bor ellopását": hát ja, a kesznyéteni uborka ellopását is addig-addig akadályozták a jogszabályos védelmi intézkedések, míg a végén 50 amperrel kellett agyoncsapatni az addig is rendkívül akadályoztatott tolvajokat...

vigye másik pincébe: onnan ugyanannyira nem kunszt ellopni...
rakjon ajtót, zárat: jaja, ne csak a bort vigyék el, hanem az ajtót is, meg a zárat is...

egy hatékony módszer van jelenleg, de attól sugárban hánynának a liberálisok: 4 géppuskafészek a pince körül szabályosan és kilövési engedély. minden más hatástalan. az áram is hatástalan, úgy elviszik a 20 kilovoltos trafót, hogy az émász azóta is könyörög nekik, hogy legalább azt mondják meg, hogy lopták ki a trafót úgy, hogy nem lett rövidzárlat.

illetve egy olyan megoldást tudok, amit egy liberálisnak is el kellene fogadnia: minden lopást kortól és értékhatártól függetlenül bűncselekménnyé nyilvánítani és a visszaesőket fokozatosan egyre súlyosbodó büntetésekkel kivonni a forgalomból. néhány év és példa után eljutnának odáig az életvitelszerűen bűnözők, hogy vagy rájön, hogy nem éri meg, vagy nincs kilincs az ajtón.

de ez nem fog menni mindaddig, amíg a liberók statisztikahamisítással foglalkoznak.

ehhez képest a mai magyarország arról szól, hogy vidéken sok háztáji, kiskert parlagon marad, mert egyszerűen nem éri meg megművelni. és sok munkanélküli, de egyébként becsületes, inkább nem csinál semmit, de nem dolgozik ingyen más kedvére. ez olyan szintre jutott az országban, hogy már a kormány is felfigyelt rá, nem egy döntésének indoklásában is benne van ez az ok.

martineden 2015.11.12. 21:31:07

@desw:..,, Kerítést lazán kivágják, kutya miatt járhatnék Pestről etetni minden nap, mert egyébként megbasznak a kutyajogvédők, kamera nem akadályoz meg semmit."....1.A tulaj ott lakik.Attol fugg milyen kerites. 3.kamera alapjan felismerheto es felelosegre vonhato a tettes.Tudod ,ket fele ember van,az egyik okosan hulyeskedik,a masik hulyen okoskodik.Te az utobbiak koze tartozol.

Arcade Macho 2015.11.12. 21:31:31

@Attika77: "Tehát két cselekmény áll egymással szembe, egy magánlaksértés és lopás továbbá egy méregtartás szabályait nem betartás. Bocsánat, nagyon sajnálom a t. betörő életét de ez nem ér hét évet..."

ez a birono egy igazi foldtol elrugaszkodott hulye picsa
meg azt is mondta hogy masokat is veszelybe sodor es ezert veszelyes, hat engem pl. nem sodort volna, igy ram total veszelytelen lett volna, ugyanis annyi eszem van hogy ilyen retkektol nem veszek, akkor most kire is veszelyes ez?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 21:31:39

@Bambano: A választott eszköz a kesznyéteni uborka ellopását megakadályozta.

A választott eszköz a vácszentlászlói meggybor ellopását nem akadályozta meg.

Miről beszélsz ezek után? Ha azonosnak látod a két esetet, akkor nem a tulajdon védelmében látod annak őket, hanem a tolvaj halálában. Akkor téged nem a tulajdonvédelem motivál, hanem a tolvajok megölése, a tulajdon védelmétől függetlenül...

Bambano 2015.11.12. 21:33:18

@Counter: P. Erika életfogytiglanja sehogy. Az a tudat, hogyha bűnöztél, nem úszod meg, viszonylag jól. szerinted miért rakták tele az országot automata traffipaxszal?

szerencsére az országban nem csak többszörös emberölések meg háborús bűnök fordulnak elő, hanem ahhoz képest "tyúkperek" is. a gyorshajtás is csökkent, azokban a kerületekben, ahol telerakták térfigyelő kamerákkal a közterületeket, ott a rablás, gépjárműfeltörés, stb. is csökkent, az online pénztárgépek csökkentették a feketegazdaságot, stb.

nagyon vaknak vagy hülyének kell lenni ahhoz, hogy valaki tagadja: a felderítés hatékonyságának növekedése csökkenti a bűnözést.

nyilván nem állítom, hogy minden oké lett pár kamerától, de a tendencia javuló lett még akkor is, ha nagy út van még előttünk.

zellerlevél 2015.11.12. 21:35:03

@para_noir:

Az áramot a kerítésbe vezető történetből is látszik: a kerttulajdonosok gyakorlatilag védtelenek. Ha a kert a házuknál van, akkor hajszálnyival védettebb, de ha a kertjük zártkertes környéken vagy falu szélén van, akkor tehetetlenek. Hiába a kerítés, hiába a kutya, hiába a polgárőrség (osztálytársam: "hogy ők mit őriznek azt nem tudom, de az idén is fényes nappal felszedték a zöldségünket, pedig már évek óta kérem őket, hogy felénk is jöjjenek el"). Nem fognak 50 kiló répa vagy szilva miatt feljelentést tenni (mert neki kerül időbe, pénzbe, méregbe), tehetetlenek, ha a környékbeli gyerekek átmásznak a kerítésen és leszedik a gyümölcsöt; nem tudnak mit kezdeni a szomszéd macskájával, ha elviszi a csibéket; a másik szomszéd kutyájával, ha letapossa a frissen kikelt veteményt; vagy megöli a gazda összes tyúkját (ez egy munkatársaméknál történt). Vagy beletörődik a tehetetlenségbe, vagy abbahagyja az egészet... Csak marad a kérdés, hogy kinek jó ez?

(Olyan környéken élünk, ahol az átlagnál sokkal alacsonyabb a lopások száma. De amíg harminc éve még éjszakára sem zártuk a lakásajtót, addig most nappalra is zárni kell a kaput is. A környéken éjjel is betörnek olyan házakba, ahol a tetőtérben alszanak a háziak. Az elmúlt 30 évben a megművelt kertek aránya töredékére csökkent. Ennek sok oka van, de a lopások biztosan közrejátszanak benne.)

Bambano 2015.11.12. 21:38:12

@Counter: "A választott eszköz a kesznyéteni uborka ellopását megakadályozta.": ja bocs, nem tudtam, hogy te funkcionális analfabéta vagy, így minden oké, ezzel a szemponttal újraolvasva a hozzászólásaidat, minden rendben.

egyébként azok számára, akik beszélnek magyarul, kis logika is szorult beléjük:
a választott törvényes eszköz megakadályozta az uborka ellopását? azért választott egyre újabb és erősebb eszközöket? vagy azt kell feltételeznie minden értelmes embernek, akinek az iq-ja 70 fölött van, hogy azért választott erősebb eszközt, mert úgyis lopták az uborkát? és a végén eljutott oda, hogy olyan halálos eszközt választott, ami már törvénytelen és ölt? mert ha nem volt törvénytelen az eszköz, minek került bíróságra? miért kapott elsőfokon büntetést???

miben különbözik ez az eset attól? egy hajszálnyiban.
ott tudták dokumentálni a fokozatosságot, itt nem. ott ölt a cucc. itt ölt a cucc. annak az állításnak a bizonyítására, hogy törvényes eszközökkel megvédheted a tulajdonod, a kesznyéteni eset sem alkalmas, mert ott sem tudta megvédeni.

desw 2015.11.12. 21:47:15

@Counter:

"Mi a halálosabb méreg: a fagyálló vagy a kutyaszar?"

Dózistól függ! Órák alatt meghalhat fertőzésben kutyaszartól is.

"A sértettnek a halálban közrejátszó, atipikus, rejtett egészségügyi problémájáért az elkövető nem felel."

Az elhalt masszív alkesz volt. Talán meg se halt volna...

"Zárod a lakásod vagy nem?"

Zárom, de sokszor gondolkodtam rajta, hogy ezzel csak magamat szopatom (hordhatom a kulcsot, kereshetem össze-vissza). Max annyi előnye van a zárásnak, hogy látni fogom egyből, ha kirámoltak.

"Hát, tekintve, hogy ez esetben nagyobb értékű dolgai tárolására is alkalmassá válik a pince, máris nem a bor megvédéséről van szó; másrészt hogy egy ajtó vagy egyéb védelmi rendszer telepítése milliókba kerülne, azt kétlem."

Ha lopni akarnak, akkor fognak. Bemásznak a kerítésen, megmérgezik a kutyát, kibontják a falat... Egy pincéről van szó, ahol -- adott esetben -- hetekig a környéken sem jár senki.

"Az is elfajult, hogy a trógereket védik a törvények. (de, védi, mert nincs esélye a tulajnak: rendőr ki se jön, vagy feleslegesen, mert a bíróság nem ítéli el az elkövetőt, ...)"

"Ezeket az állításaidat nem tudod alátámasztani."

Kiskorú nem büntethető, így a purdét küldi apu lopni, 50 ezer alatt kb 1 nap után szabadon kijöhet, vádemelés sem lesz, ... Ez mi, ha nem a trógerek védelme??

"Nem értem, mit jogvédőzöl: egyszer kitaláltad, hogy ők a főellenségeid, azóta mindenkit lejogvédőzöl, akivel nem értesz egyet? "

A jogvédők munkájának az eredménye a jelenlegi kupleráj pl a keleti megyékben.

desw 2015.11.12. 21:52:41

@martineden:

"A tulaj ott lakik."

Aha. El se menjen otthonról, őrizze a házát!

"Attol fugg milyen kerites."

Ne basssz! Van átmászhatatlan kerítés?? Gyártó név, cím, telefonszámot kérek!

"3.kamera alapjan felismerheto es felelosegre vonhato a tettes."

Und?? Látják, hogy Ronáldó 38-adszorra lopott. És? Röhögve fog kijönni 20 perc után a jardról.

Arcade Macho 2015.11.12. 22:00:13

a birono igazi idiota az indoklassal
akkor mondja mar el mi a megoldas?
az pl. megoldas ha a gazda mindenre rairja hogy mereg?
utana meg egyszer tenyleg belerak valamit ami 3 csaladot is kinyir, akkor most az okes?

vagy pl. a zarhatosag meg a nem tett meg mindent a vedelem erdekeben is milyen hulyeseg, most igazan miutan bekeszitettem a merget a "mereg van ebben az uvegben" feliratu uvegbe, meg tegyek is fel egy 300 HUFos kerekparlancot, amit amugy egy csipofogoval siman leszed, es akkor tutti felmentenek?

na akkor megyek keszitem elo a metanolt, rairom, hogy mergezo, oszt viszem a kertbe, de odafigyelek, hogy a gemkapoccsal nyithato kerekpar zart azert felrakjam :)

Arcade Macho 2015.11.12. 22:09:54

@desw: "Ha lopni akarnak, akkor fognak. Bemásznak a kerítésen, megmérgezik a kutyát, kibontják a falat... Egy pincéről van szó, ahol -- adott esetben -- hetekig a környéken sem jár senki."

szeritnem is a birono egy idiota
hogy nem zarta, es ez extra hatrany, es az indoklasban is foglalkozott vele
azt meg hogy tenyleg az ottani rendorok is bunosek lennenek azt elutotte azzal, hogy nem volt nyoma
na igen annak hogy vegig nyomja egy csalad az osszes kornyezo nyaralot masszivan de ugy hogy a csoveket is kiszedik, annak tenyleg nincsen nyoma, az meg se tortent, mert eppen a delikvens az nem akart 4 orat dekkolni a rendorsegen...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 22:18:35

@Bambano: Az az eszköz, ami a kesznyéteni ügyben a bírósági tárgyaláson szerepelt, az uborka ellopásának megakadályozására objektíve alkalmas volt, ugyanis az uborka nem lopódott el. Szoboszlai Barna szándéka kezdettől fogva az uborkalopás akadályozására irányult és még a jogtalannak ítélt eszközzel is ezt valósította meg, más kérdés, hogy mást IS.

Az az eszköz, amit a vácszentlászlói gazda választott, teljességel alkalmatlan volt a lopás akadályozására, ui. a hatását csak a lopás befejezetté válásával, a bor elfogyasztásakor fejthette ki. Azaz a bor megmérgezése semmilyen formában nem akadályozta a bor ellopását. A bor ellopását az ajtó, lakat, automatikusan bekapcsoló lámpa, kutya, a bor áthelyezése, a mérgezésre figyelmeztető felirat alkalmazása valósíthatta volna meg, de ilyet nem alkalmazott a gazda, hanem tudatosan olyat választott, ami csak akkor lép működésbe, csak akkor fejti ki a hatását, ha a bort _már ellopták_. Ez nem akadályozás, ez megtorlás.

Hogy itt ki a funkcionális analfabéta, azt nem tudom.

"ahol telerakták térfigyelő kamerákkal a közterületeket"

Hogyhogy nem sebességaktivált/távirányítható harckocsiaknákat raktak ki? Nem is értem. Kurva bosszantó egy gyorshajtás, és súlyosabb következménye is lehet, mint 20 liter hiányzó bor.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 22:22:11

@desw: "Egy pincéről van szó, ahol -- adott esetben -- hetekig a környéken sem jár senki."

A pince
1, löszfalba vájt, hogy a fenébe bontaná ki a dombot mögötte;
2, a gazda házának a kertjében van, hetekig ne járna legalább ő maga a saját kertjében?

@Bambano: De, megvédte. A tolvajok belekezdtek a lopásba, majd abbahagyták, mert az eszköz működni kezdett a lopás bevégzése előtt.

Ezzel szemben a borosgazda eszköze nem léphetett működésbe, csakis a lopás befejezte UTÁN! Mindkettő jogellenes eszköz volt, de a kesznyéteni megelőző célzatú, a vácszentlászlói pedig megtorló célzatú. Ez különbség.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 22:29:15

@desw:
"Kiskorú nem büntethető, így a purdét küldi apu lopni, 50 ezer alatt kb 1 nap után szabadon kijöhet, vádemelés sem lesz, ... Ez mi, ha nem a trógerek védelme??"

Ez fantáziálás sajtóhírek alapján/mentén.

1. Az észszerű és célszerű, hogy a büntethetőségnek életkori határa van. (Az is védhető, hogy ez csökkent, bár ha logikus szabályokat hoznak ennek körében, az nem árt – nem sikerült ui.)
2. Ebben az esetben apu kiskorú veszélyeztetéséért, illetve közvetett tettesként felel.
3. A szabálysértési értékhatár léte célszerű, ui. a háromfokú büntetőeljárást bevetni bagatell ügyekben éktelen idő- és erőforráspazarlás. Szabálysértési eljárásban gyorsabb, elzárást ott is ki lehet szabni, mi a probléma?

"A jogvédők munkájának az eredménye a jelenlegi kupleráj pl a keleti megyékben. "

A francokat. Az a szocializmus hülyeségének és az azutáni kormányok impotenciájának a következménye, ha rövid válasz kell; ha hosszabb, akkor a trianoni béke nyomorította meg őket a gazdasági központok (Kassa, Munkács, Szatmárnémeti, Nagyvárad) elcsatolásával; ha hosszú, akkor a török háborúkig lehet visszamenni, mert ezeken a területeken uralkodott el a jogon kívüliség, a törvénytelenség és a bizonytalan uralmi helyzet a leginkább.
Túldimenzionálod a jogvédelmet – és ráadásul azok inkább a polgárosodás felé hatnak, mint ellene.

desw 2015.11.12. 22:31:58

@Counter:

Én itt általánosságban beszéltem egy borospincéről.

"1, löszfalba vájt, hogy a fenébe bontaná ki a dombot mögötte;"

Egy löszfalba szerelj te ajtót. Biztos lenne értelme?

" 2, a gazda házának a kertjében van, hetekig ne járna legalább ő maga a saját kertjében?""

Mondjuk amikor elmegy dolgozni, nyaralni...

Bambano 2015.11.12. 22:35:39

@Counter: itt van a már idézett indoklásból egy idézet:
"2. a vádlott saját javait akarta védeni, amikor kutyákat vásárolt, de azokat megmérgezték.
3. ezután szögesdróttal erősítette meg kertje kerítését, de azon is átmásztak.
4. mikor a kerítésen belül lévő konyhakertjét dróttal vette körül, és abba áramot vezetett, ellopták az áramot biztosító akkumulátorát.
5. után vezette a 220 voltos, 50 amperes áramot a drótba, ezt közhírré tette a településen, és figyelmeztető táblákat is elhelyezett.
6. ezeket a figyelmeztető táblákat is ellopták."

tehát te pontosan melyik eszközről beszélsz? volt kutya, tábla, szögesdrót, szabályos villanypásztor, egyik sem akadályozta a lopást, mert ha akadályozta volna, nem vesz még erősebb védelmet a gazda. következmény: az az állítás, hogy legális eszközökkel meg lehet védeni a tulajdonodat, nem igaz.

utána elegánsan elsasszéztatok azon állítás mellett is, hogy a bírónő sem azt mondta, hogy a fickó nem kért segítséget, hanem azt, hogy ennek nem látják nyomát. tehát az a feltételezés is alapos lehet, hogy kért segítséget, de elhajtották.

"Azaz a bor megmérgezése semmilyen formában nem akadályozta a bor ellopását": te lopnál mérgezett bort? itt hangzott el olyan vélemény, hogy a tolvaj tudta, hogy a bor mérgezett. gondolom a kannásborból is megszokta a fagyállót, nem érdekelte a dolog.

"Hogy itt ki a funkcionális analfabéta, azt nem tudom.": az elég baj, mert már mondtam neked, de ez ugyanúgy nem érdekel téged, mint a többi tény.

"De, megvédte. A tolvajok belekezdtek a lopásba, majd abbahagyták, mert az eszköz működni kezdett a lopás bevégzése előtt.": megint leírom neked, de ígérem, utoljára, ha ennyiből sem érted meg, így fogsz meghalni. az állítás az volt, hogy törvényes eszközzel védeni. nem lehet. azok az eszközök, amik törvényesek voltak a kesznyéteni választásban, nem voltak sikeresek. amelyik sikeres volt, az meg nem volt törvényes. nem tudott sem a kesznyéteni gazda, sem te egyszerre sikeres és törvényes védelmet mondani. a kutya törvényes lehetett volna, de megmérgezték, tehát nem védte meg. ezért vette a szögesdrótot, azon meg átmásztak, tehát szintén nem védte meg. akkor jött a törvényes kisteljesítményű villanypásztor, az se védte meg, azt el is lopták. tehát ezek a törvényes megoldások nem használtak. akkor vette a törvénytelent, na az már megvédte az uborkát, csak agyonütötte a tolvajt, tehát az meg nem törvényes. el is ítélték érte.

a borosgazda meg jogosan gondolhatta volna, hogy a mérgezett bort nem lopja el egyetlen épelméjű se.

helyesnek gondolnám, ha azokban a kérdésekben, amik nem véleményes kérdések, hanem objektív matematikai logikai kérdések, írásban belátnád a tévedésedet, hogy folytatni lehessen valamiféle vitát. enélkül inkább más elfoglaltság után nézek, minthogy téged felvilágosítsalak.

Bambano 2015.11.12. 22:40:28

@Counter: "a gazda házának a kertjében van, hetekig ne járna legalább ő maga a saját kertjében?": egyébként meg itt erőlteted ezt a mérgezés dolgot... a bor mérgező lehet attól, ha nem jár ott elég gyakran? mert ha nem, akkor ez is irreleváns infó, ugyanis egy törvénytisztelő világban a bort nemcsak egy éjjel nem lopják el, hanem az összes többin se. vagyis mindegy, mikor jár arra.

"A szabálysértési értékhatár léte célszerű, ui. a háromfokú büntetőeljárást bevetni bagatell ügyekben éktelen idő- és erőforráspazarlás. Szabálysértési eljárásban gyorsabb, elzárást ott is ki lehet szabni, mi a probléma?": például az, hogy a büntetőeljárást a bíróság végzi, a szabálysértésit meg a helyi jegyző. találgass, melyiket egyszerűbb éjjel megkeresni egy nagyobb hordával, és megfélemlíteni? nyertél: a jegyzőt. ezeken a településeken le sem folytatják a szabálysértési eljárásokat, mert félnek a helyi kiskirályoktól. viszont egy pár megyével arrébb levő bíróságnál ez egyszerűbb lenne.

még annyit: azt a sületlenséget is be kellene fejezni, hogy az egyik ember problémája bíróságra tartozik, a másiké meg pazarlás lenne, ha odakerülne. törvény előtt illene egyenlőknek lenni. a másik is fizeti az adót, amin a bírók is hizlalják a seggüket, hát emeljék meg időnként.

desw 2015.11.12. 22:44:39

"1. Az észszerű és célszerű, hogy a büntethetőségnek életkori határa van. (Az is védhető, hogy ez csökkent, bár ha logikus szabályokat hoznak ennek körében, az nem árt – nem sikerült ui.)"

Ha lop a purdé, irány a nevelőintézet.

"2. Ebben az esetben apu kiskorú veszélyeztetéséért, illetve közvetett tettesként felel."

Láthatóan nem nagy visszatartó ereje van ennek.

"3. A szabálysértési értékhatár léte célszerű, ui. a háromfokú büntetőeljárást bevetni bagatell ügyekben éktelen idő- és erőforráspazarlás."

Okés, elhiszem neked!

"Szabálysértési eljárásban gyorsabb, elzárást ott is ki lehet szabni, mi a probléma?"

Az, hogy nem lesz elzárás a vége! Szabadon kisétál az elkövető pár óra/nap múlva és röhög a feljelentőn, esetleg meg is fenyegeti. És ezt az elkövető tudja/megtapasztalta, így újra próbálkozhat, mert zéró a visszatartó erő.

És ha az állam magára hagyja az állampolgárokat, akkor marad az, hogy saját kézbe veszik az emberek a dolgot. (nem jó, de nincs más, lásd Gárda és Jobbik erősödése a keleti megyékben)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 22:48:21

@desw: Ez viszont egy konkrét borospince volt.

Ha nem lehet ajtót szerelni a borospincére, akkor még mindig preferált a bor áthelyezése zárható helyre, tömeggyilkossággal szemben feltétlenül.

"következmény: az az állítás, hogy legális eszközökkel meg lehet védeni a tulajdonodat, nem igaz."

Az állítás az, hogy a kesznyéteni gazda megakadályozni akarta a tulajdona ellopását, a vácszentlászlói ellenben megtorolni.

" a borosgazda meg jogosan gondolhatta volna, hogy a mérgezett bort nem lopja el egyetlen épelméjű se."

Mi alapján számított arra, hogy a mérgezettet nem lopják el, ha egyszer azt tapasztalta, hogy a nem mérgezettet ellopták? Milyen, a tolvajt a lopás megkezdésétől eltántorító hatással bíró intézkedést tett?
Semmilyet.

"pár megyével arrébb levő bíróságnál ez egyszerűbb lenne."

Ja, járjon az egész rendőrőrs meg a sértett három-öt éven át egy pár megyével arrébb eső bíróságra, meg a bíróság is helyszíni szemlézni... Ez aztán az életszerű meg az elvárható!

" azt a sületlenséget is be kellene fejezni, hogy az egyik ember problémája bíróságra tartozik, a másiké meg pazarlás lenne, ha odakerülne. törvény előtt illene egyenlőknek lenni."

Nem az teszi a különbséget, hogy kinek a problémája, hanem hogy milyen probléma.

Az egyik ember problémája a megyei törvényszéken kezdődik, a másiké meg a járásbíróságon, nemigasság!

Neked fogalmad sincs az igazságosságról...

Arcade Macho 2015.11.12. 22:54:21

@Counter: "Ezzel szemben a borosgazda eszköze nem léphetett működésbe, csakis a lopás befejezte UTÁN! Mindkettő jogellenes eszköz volt, de a kesznyéteni megelőző célzatú, a vácszentlászlói pedig megtorló célzatú. Ez különbség."

ne ezen rugozzal
azt magyarazd meg hogy nyilvanvalo buncselekmenyek elkovetoit, akik fenyegetoen lepnek fel miert nem lehet kiiktatni a tarsadalombol
a jogalkotas a rendorseg es a birosag miert olyan imbecillis ebben az esetben, hogy idaig el kellett fajuljanak a dolgok

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 22:55:53

@desw:
1. Az állami gondozás közismerten törvénytisztelő, becsületes honpolgárokat állít elő, sajnos.

2. Tessék a nyomozó hatóságokat a törvények betartására kapacitálni, azok ugyanis rendben vannak e tekintetben.

3. Erre van valamilyen kézzelfogható statisztikád, hogy tulajdon elleni szabálysértésből soha nem lesz elzárás?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 23:00:24

@Arcade Macho: A dolgok azért fajultak el, mert a gazda idióta volt. A rendőrségnek, bíróságnak és a jogalkotásnak nem is szólt arról, hogy őt itt sérelem éri.

"nyilvanvalo buncselekmenyek elkovetoit, akik fenyegetoen lepnek fel"

Nem tudok róla, hogy a megmérgezett tolvaj lett volna az addigi lopások nyilvánvaló elkövetője, a gazda nem is gyanakodott rá saját elmondása szerint... a "fenyegető fellépéséről" pláne nem tudok.

"ne ezen rugozzal"

Azon rugózok, amin jól esik. A másik fél utasítgatása nem érv, és hát a tekintélyedet sem éppen építi az ilyen ízes beszólogatás.

desw 2015.11.12. 23:06:07

@Counter:

"1. Az állami gondozás közismerten törvénytisztelő, becsületes honpolgárokat állít elő, sajnos."

Ha pátyolgatos buzeráns libsi módszerekkel próbálkozunk, akkor nem is lesz eredmény.

A sittről megtérve jönnek ki a bűnözők? Ha nem, akkor ne is zárjuk el őket?

" 2. Tessék a nyomozó hatóságokat a törvények betartására kapacitálni, azok ugyanis rendben vannak e tekintetben."

Tessék több pénzt adni és több jogot, és akkor eredményesebb lesz. Minek hajtsa magát a rendőr, ha úgyis kiengedik a tolvajt?

"3. Erre van valamilyen kézzelfogható statisztikád, hogy tulajdon elleni szabálysértésből soha nem lesz elzárás? "

Nincs, de nem is azt mondtam, hogy soha nem lesz elzárás a vége! Ismerek személyesen olyan ügyet, ahol az összérték milliós volt és még vádemelés sem volt, mert megélhetési volt az elkövető (Pilisen volt). Vagy 20-30 házat felnyomtak, romboltak és loptak és röhögve jöttek ki a végén.

2015.11.12. 23:09:16

@desw:

"Nálam az első kérdés az, hogy mit keresett ott a tolvaj, miért lopta el, a többi már mellékes (ha nem lopott volna, nem halt volna meg). "

ok, áramot vezetsu a kerzésbe és meghal egy 10 éves tolvaj gyerek.
de meghal az unokád, aki meglátogatott és szenilis módon elfelejtettél szólni.

Az egyik esetben nyilván felelős vagy, míh a másikban nem!??
-----------------------

@para_noir:

" ennyi erővel a fékhibás autóm nyitott állapotban való utcán hagyása is emberölés, ha valaki elviszi egy körre, és a Dunába hajt vele"

Jobat mondok:
Gondatlanságodból fékhibás kocsiddal elütsz egy gyalogost és meghal. Felelős vagy? igen
Ugyanezt a kocsit kölcsönadod a barátodnak, aki megöl vele egy gyalogost. Felelős vagy? igen
Ellopjáj és elütnek vele egy gyalogost ugyanígy.
Felelős vagy? Most már egyáltalán nem!????

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 23:12:16

@desw:
1. Az állami gondozás a működő szocializmusban sem törvénytisztelő, becsületes honpolgárokat állított elő. Meg korábban se. Pedig már Platón is kitalálta mint üdvözítő módszert...

Sittre nem azért küldjük a bűnözőket, hogy megjavuljanak. Ha összejön, az kellemes mellékhatás. De valójában azért küldjük oda őket, mert ez van a törvényben, bűntett jogszabály szerinti büntetés nélkül nem maradhat.

2. Ugyan mire nincs joga a nyomozó hatóságnak, ami akadályozza a törvények betartatásában?

3. A szabálysértési eljárás hatékonyságának hiányát egy büntetőeljárás sikertelenségével illusztrálni elég fura. Kértem, hogy mutass egy almát, erre adsz egy körtét.

desw 2015.11.12. 23:17:17

@MikeBoy:

"ok, áramot vezetsu a kerzésbe és meghal egy 10 éves tolvaj gyerek.
de meghal az unokád, aki meglátogatott és szenilis módon elfelejtettél szólni.

Az egyik esetben nyilván felelős vagy, míh a másikban nem!??"

Az unokámért nagyszülőként felelős vagyok, mert rám bízták a gyerekek. A tolvajért nem, mert semmi közöm hozzá, nem tudhatom, hogy mikor jön be és mit csinál.

"Ellopjáj és elütnek vele egy gyalogost ugyanígy.
Felelős vagy? Most már egyáltalán nem!???? "

Ekkor nem vagyok felelős, mert nem mondtam azt, hogy üzemképes az autó. (nem mondta a borász, hogy iható bor)Ha én vezetem vagy kölcsönadom, akkor legjobb tudomásom szerint nyilván nincs baja a kocsinak.

Arcade Macho 2015.11.12. 23:19:19

@Counter: "Nem tudok róla, hogy a megmérgezett tolvaj lett volna az addigi lopások nyilvánvaló elkövetője, a gazda nem is gyanakodott rá saját elmondása szerint... a "fenyegető fellépéséről" pláne nem tudok."

tehat akkor en rugozok ezen a teman helyetted ok?

MINDENKI a kornyeken ismerte a bandat
sorra tortek fel a hetvegi hazakat szedtek ki a csoveket
loptak a bort es eladtak
pszichotróp szert szedett azaz aktiv drogfogyaszto volt

hogy lehet hogy egy ilyen csaladocskanak van meg aktiv tagja a bortonon kivul?
hogy lehet az hogy a rendorseg nem lep fel a sorozatos lopasok ellen?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 23:27:04

@Arcade Macho: Hogy lehet, hogy a gazda mégsem rájuk (többen lettek volna? és mégis csak pár liter bort vitt el _több ember_? és csak egyikük ivott a sovány zsákmányból?) gyanakodott?

És senki nem tett egy esetben sem feljelentést a számos sértett közül?

Ez a sztori 10x annyi kérdést vet fel, mint ahányra választ ad. Nem tűnik hihetőnek éppen ezért.

Aki bűnt követ el a közhangulat szerint, annak a családját hányadíziglen kell bezárni a közhangulat miatt?

Hogy lehet, hogy a rendőrséget senki nem értesíti? Öntevékenyen kellett volna észlelniük, hogy apró lopások történnek?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.12. 23:31:06

@desw: "Az unokámért nagyszülőként felelős vagyok, mert rám bízták a gyerekek. A tolvajért nem, mert semmi közöm hozzá, nem tudhatom, hogy mikor jön be és mit csinál."

A _tettedért_ von felelősségre a büntetőjog, totális félreértésben vagy... a _tetted_ pedig az, hogy tudatosan lehetővé tetted emberhalál bekövetkezését, ami neked felróhatóan meg is történik.

Amit képviselsz, az valami törzsi, primitív felfogás. Nem éppen kultúrnemzet tagjához illő.
(Cigányokról mondják, hogy számukra a klánon kívüli személy sérelmére elkövetett cselekmény nem lehet bűnös, nem is értik ezeket a szabályokat...)

2015.11.12. 23:31:54

@desw:

Magasságos.... :)
A felelősség kérdése nem szükségszerűen köthető ahhoz, hogy valakit rádbíznak-e vagy sem?
A felelősség kérdése nem köthető ahhoz, hogy azt mondod-e a kocsidról, hogy üzemképes-e vagy sem. Ha az autód nem üzemképes, ki kell vonnod a forgalomból és pont!

"nem mondta a borász, hogy iható bor"

Áruld már el nekem! Ha megveszel egy bort a közértben, el szoktál beszélgetni a borásszal, hogy iható-e vagy sem? :))

Arcade Macho 2015.11.12. 23:32:47

@Counter: www.origo.hu/itthon/20131104-rutinos-tolvajt-mergezhettek-meg-a-fagyalloval.html

"Rendszeresen lopott a vácszentlászlói házakból az a 30 év körüli férfi, akiről a Havaria Press vasárnap közölte, hogy meghalt, miután olyan borból lopott, amelybe fagyállót öntöttek."
"Több vácszentlászlói is azt mondta nekünk telefonon, hogy az áldozatnak nagyon rossz híre volt, az egész falu tudott róla, hogy lopásokból él néhány társával együtt. A lopások mellett elhagyott házakba is többször betörtek, és mindent vittek, amit találtak, például csöveket, vasakat."

igen jol megmutattad az alliberalisoknak a kovetkezo nagy hazugsagat, akik az aldozatokat teszik felelosse

de tudod mit hozzank is betortek, akkor kiprobalom, mi lesz ha tenyleg bejelentem, majd ertesitelek hogy a retek rendrorok milyen troger dumaval hajtanak el...

2015.11.12. 23:33:30

@desw:

Nem írtam le, de megtették helyettem.
A felelősség kérdése ahhoz köthető, hogy MIT TESZEL?!

desw 2015.11.12. 23:36:42

@Counter:

"Sittre nem azért küldjük a bűnözőket, hogy megjavuljanak. Ha összejön, az kellemes mellékhatás. De valójában azért küldjük oda őket, mert ez van a törvényben, bűntett jogszabály szerinti büntetés nélkül nem maradhat."

Jelenleg vígan és dalolva lophatnak Ronáldóék, mert a kutya bajuk sem lesz, ha a törvényeken múlik csak.

" 2. Ugyan mire nincs joga a nyomozó hatóságnak, ami akadályozza a törvények betartatásában?"

Puhák a büntetési tételek. Hiába dolgoznak a zsaruk, ha kukázza az igazságszolgáltatás a munkájukat.

"3. A szabálysértési eljárás hatékonyságának hiányát egy büntetőeljárás sikertelenségével illusztrálni elég fura. Kértem, hogy mutass egy almát, erre adsz egy körtét. "

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=11&ved=0CB0QFjAAOApqFQoTCN_P8LT3i8kCFcGKDwodt3EPxg&url=https%3A%2F%2Fwww.ksh.hu%2Fdocs%2Fhun%2Fxftp%2Fidoszaki%2Fregiok%2Forsz%2Fismertbun.pdf&usg=AFQjCNE6Gl8UM6er-7deaS9z018u1VJupA&sig2=887kJM6uzn28ca3lRIbYFQ&bvm=bv.107467506,d.ZWU&cad=rja

"Az adatok azt jelzik, hogy a felnőtt bűnelkövetők súlyosabb bűncselekményekért felelnek, 2007-ben közülük minden harmadik, míg a fiatalkorúakon belül minden negyedik személyt ítéltek szabadságvesztésre."

desw 2015.11.12. 23:49:34

@MikeBoy:

"Magasságos.... :)
A felelősség kérdése nem szükségszerűen köthető ahhoz, hogy valakit rádbíznak-e vagy sem?"

Ha a szomszéd kutyája éhendöglik, ha a szomszéd unokája leesik a mászókáról, ... mi közöm van hozzá?

"A felelősség kérdése nem köthető ahhoz, hogy azt mondod-e a kocsidról, hogy üzemképes-e vagy sem. Ha az autód nem üzemképes, ki kell vonnod a forgalomból és pont!"

Ne viccelj már! Épp a fékgenerált csinálom, de nincs légtelenítve a fék/nincs bent a fékbetét. Ki kell vonatnom a forgalomból? Az utcán áll a kocsi, a tolvaj meg ellopja és fejreáll vele.

"Áruld már el nekem! Ha megveszel egy bort a közértben, el szoktál beszélgetni a borásszal, hogy iható-e vagy sem? :)) "

A BOLTBAN VÁSÁROLT BEAZONOSÍTHATÓ termékről joggal feltételezem, hogy nem mérgező, de itt egy idegen hordóban talált beazonosíthatatlan folyadékot ivott meg a tolvaj. Azért látok különbséget.

Ha te találsz az erdőben gombát/bogyót/gyümölcsöt, akkor hazaviszed és egyből megeszed, ha NEM TUDOD, hogy mi az? Ha megdöglesz, akkor az erdő tulajdonosa a hibás?

desw 2015.11.12. 23:58:01

@Counter:

"A _tettedért_ von felelősségre a büntetőjog, totális félreértésben vagy... a _tetted_ pedig az, hogy tudatosan lehetővé tetted emberhalál bekövetkezését, ami neked felróhatóan meg is történik."

Akkor újra ott vagyunk, hogy ha jót hazudott volna a borász, akkor simán megússza! (ahogy mondtad, pl nem is tőle lopták el).

Nekem ez nem tetszik, mert a tett ugyanaz, mégis megúszható hazudozással és sok pénzzel (jó ügyvéddel).

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 00:07:18

@desw:
1. Fantáziák. Próbálj statisztikával megtámogatott állításokat tenni hangulatkeltő bemondások helyett. Javaslom mondjuk az mklu.hu-t és a ksh.hu-t.

2. Ha a zsarvak munkáját "kukázza az igazságszolgáltatás", az nem a büntetési tételek alacsonyságában, hanem a gyenge váderedményességben mutatkozna meg. Összefüggéstelen kijelentéseket teszel, és megintcsak statisztika kellene, ezúttal arról, hogy: egyrészt a gyanúsítást nem követi bírósági marasztalás, másrészt hogy a büntetés nem éri el a célját (azaz hogy egyre több a visszaeső és egyre több a bűncselekmény is). Ezek hiányában hangulatkeltő, alaptalan állítások ismételgetése marad, amit csinálsz, akárhogy ronáldózol.

3. Ezek 8 éves adatok, mit kezdjek velük???????? És 58 oldalnyi adat közül mit tartasz érdekesnek? Ez nem hivatkozás így (bár az irány jó, csak így tovább!).

---

"Ha te találsz az erdőben gombát/bogyót/gyümölcsöt, akkor hazaviszed és egyből megeszed, ha NEM TUDOD, hogy mi az? Ha megdöglesz, akkor az erdő tulajdonosa a hibás?"

Ha azzal a szándékkal helyezi el az erdőben, hogy aki megtalálja, az pusztuljon el, ha meg meri enni, bizony hogy hibás ezért a tettéért és a következményekért. Még szép, hogy felel.

Senki se szórhat szét halálos eredmény okozására képes, veszélytelennek álcázott dolgokat azzal a céllal, hogy jogtalanság esetén működésbe lépve a halálos eredményhez vezető okfolyamat beindításával büntesse meg nem is csak jogtalanságot elkövetőket, de akár ebben vétleneket is.

Ez esetben ui. elhelyezhetem a bombát a kocsimban is akár. Hiszen ha nem matat a tolvaj, nem robban fel; tehát vagy a robbanás minden következményéért a tolvajnak kellene felelnie e logika szerint, ami az én bűnös szándékomat és mélységesen felelőtlen viselkedésemet részesíti indokolatlan védelemben, vagy a jóhiszemű járókelőknek és egyéb károsultaknak kell viselniük a saját, nekik fel nem róható okból bekövetkező kárukat, ami velük szemben igazságtalanul és indokolhatatlanul méltánytalan.
Marad tehát az, hogy én mégiscsak felelek a tetteimért, ami mondjuk szerintem teljesen észszerű.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 00:09:04

@desw: Összességében mégiscsak sokkal jobb, mintha _nem_ a tettéért felelne mindenki (kellene, hogy).

Ui. ennek hiányában a teljes kiszámíthatatlanság uralná azt, hogy ki miért felel vagy nem felel.

Bambano 2015.11.13. 00:09:57

@MikeBoy: egyrészt közértben nincs ott a borász, másrészt bízom benne, hogy a haccp működik. ráadásul megnézhetem a tájékoztató címkéket, az eltarthatósági jelölést, stb.

@Counter: "a _tetted_ pedig az, hogy tudatosan lehetővé tetted emberhalál bekövetkezését, ami neked felróhatóan meg is történik.": még mindig nem érted, hogy ezt nem tette meg. még a társtettesség is elég nehezen magyarázható bele.

" Neked fogalmad sincs az igazságosságról... ": te egyébként bíró vagy, hogy mindenkiről folyton ítélkezel? mert ha igen, még meg is érteném az álláspontodat, hogy véded a mundér becsületét...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 00:23:11

@Bambano: A nem tolvaj sértettek esetében mi okozta a mérgezést?
a) ők maguk: a mérgezés nekik felróható, mert felróható dolog ajándékba kapott borból inni;
b) a tolvaj: a bor ellopása miatt vált mérgezővé, hiszen a bor köztudottan intelligens, környezetét és birtokviszonyát felismerő folyadék, fagyállót választ ki, amikor ellopják;
c) a gazda: azzal, hogy a borba szándékosan fagyállót kevert;
d) másvalaki, éspedig: ___;
e) senki: emberek időnként spontán életveszélyes fagyállómérgezést szenvednek, nincs itt semmi látnivaló, ilyen az élet, ezt dobta nekik a gép.

Válassz!

Nem vagyok bíró, ha bíró volnék, nem is közölnék és nem is közölhetnék véleményt az ügyről.
Egyébként az igazságosságot illetően arról volt véleményem, hogy a fogalmat láthatóan anélkül használod, hogy értenéd, mi a tartalma. Nem igazságtalan _különböző ügyeket_ _különböző eljárásrendben, különböző fórum előtt_ intézni, ugyanis. Az volna igazságtalanság, ha egyforma ügyek kerülnének különböző útra, de két ügy attól nem lesz egyforma, hogy mindkettőben van panaszos fél.

desw 2015.11.13. 00:38:24

@Counter:

"1. Fantáziák. Próbálj statisztikával megtámogatott állításokat tenni hangulatkeltő bemondások helyett. Javaslom mondjuk az mklu.hu-t és a ksh.hu-t."

Ksh-s volt a linkem!

"2. Ha a zsarvak munkáját "kukázza az igazságszolgáltatás", az nem a büntetési tételek alacsonyságában, hanem a gyenge váderedményességben mutatkozna meg. "

Ne bassz! Ott van a ksh-s doksiban és ki is emeltem, hogy ritkán lesz szabadságvesztés a büntetés.

"Összefüggéstelen kijelentéseket teszel, és megintcsak statisztika kellene, ezúttal arról, hogy: egyrészt a gyanúsítást nem követi bírósági marasztalás,"

Ott van b+, olvass! Csak minden 3. felnőtt ill. 4. fiatalkorú kap szabadságvesztést, a többit pénzbírságra vagy közérdekű munkára büntetik. Mennyi visszatartó ereje van két napnyi gereblyézésnek, b+??

"másrészt hogy a büntetés nem éri el a célját (azaz hogy egyre több a visszaeső és egyre több a bűncselekmény is)."

Idéznélek, jó?

"Sittre nem azért küldjük a bűnözőket, hogy megjavuljanak. Ha összejön, az kellemes mellékhatás. De valójában azért küldjük oda őket, mert ez van a törvényben, bűntett jogszabály szerinti büntetés nélkül nem maradhat."

"Ezek 8 éves adatok, mit kezdjek velük????????"

Jaj, gondoltam jogvédőúrhölgy. Ha érdemben nem tudsz belekötni, akkor jön a mellébeszélés.

"És 58 oldalnyi adat közül mit tartasz érdekesnek?"

Csak neked, csak most, Bocika!

"Az adatok azt jelzik, hogy a felnőtt bűnelkövetők súlyosabb bűncselekményekért felelnek, 2007-ben közülük minden harmadik, míg a fiatalkorúakon belül minden negyedik személyt ítéltek szabadságvesztésre."

Mennyi visszatartó ereje van annak, ha csak pénzbírságot vagy közérdekű munkát kap büntetésül szerelmed Ronáldó?

"Ha azzal a szándékkal helyezi el az erdőben, hogy aki megtalálja, az pusztuljon el, ha meg meri enni, bizony hogy hibás ezért a tettéért és a következményekért. Még szép, hogy felel."

Szojjámá az Istennek meg a Földanyának, hogy huzás a börtönbe mert sok a mérgező bogyó és növény. A faszé "rakták" ki! Évente páran meghalnak ám!

Ki a hibás, ha a baromarcú idióta gyöngyvirágból csinál rántottát medvehagyma helyett?

"Senki se szórhat szét halálos eredmény okozására képes, veszélytelennek álcázott dolgokat azzal a céllal, hogy jogtalanság esetén működésbe lépve a halálos eredményhez vezető okfolyamat beindításával büntesse meg nem is csak jogtalanságot elkövetőket, de akár ebben vétleneket is."

Hűűű, bazzz! Ezt így egyszuszra! Ki szórta szét? A borász kertjében volt!

desw 2015.11.13. 00:43:11

@Counter:

"A nem tolvaj sértettek esetében mi okozta a mérgezést?
a) ők maguk: a mérgezés nekik felróható, mert felróható dolog ajándékba kapott borból inni;
b) a tolvaj: a bor ellopása miatt vált mérgezővé, hiszen a bor köztudottan intelligens, környezetét és birtokviszonyát felismerő folyadék, fagyállót választ ki, amikor ellopják;
c) a gazda: azzal, hogy a borba szándékosan fagyállót kevert;
d) másvalaki, éspedig: ___;
e) senki: emberek időnként spontán életveszélyes fagyállómérgezést szenvednek, nincs itt semmi látnivaló, ilyen az élet, ezt dobta nekik a gép."

Ha én megkínálok valakit az erdőben szedett gyöngyvirágos rántottából és az illető meghal, akkor ki lesz a hibás?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 00:52:03

@desw: A számos állítás közül egyhez kapcsolódóan hoztál egy 8 éves adattömeget. Azóta új Btk. és új Szabs. tv. van, tehát ezek bion elavult adatok, amelyekből a mostani helyzetre nézve nem vonható le megalapozott következtetés. Történeti értékük van csak ma már.

Érdekelne, hogy szerinted minek van visszatartó ereje? A minél súlyosabb kiszabott büntetési tételeknek? A minél nagyobb felderítési és váderedményességi mutatónak? A minél gyorsabban eredményesen lezárt ügyeknek?
A magam részéről elismerem, hogy a törvény szerint van célja a büntetésnek, de igen szkeptikus vagyok ennek életszerűségét illetően, különösen ami a kirívó eseteket illeti. Ugyanakkor a visszaesés aránya használható indikátor.
Szerinted a büntetések nem érik el a céljukat; tehát kíváncsi volnék már, hogy mit tartasz a büntetés céljának és miből szűrted le azt a következtetést, hogy ez nem valósul meg?

"Szojjámá az Istennek meg a Földanyának, hogy huzás a börtönbe mert sok a mérgező bogyó és növény. A faszé "rakták" ki! Évente páran meghalnak ám! "

Egyik sem lehet elkövető és egyik "elkövetésnek" sincs célja – célja ugyanis csak vétőképes embernek lehet :-D

Ha valaki medvehagyma helyett gyöngyviráglevelet eszik és meghal, az önmagában nem bűncselekmény. Ha valaki a mérgezés okozásának szándékával medvehagymalevelek közé gyöngyvirágot helyez el, annak a büntetőjogi felelőssége megáll a bekövetkező mérgezésekért, sőt már a kísérletért is.

A borász semmit sem tett azért, hogy a mérgezés ne következzen be. Nem hívta fel a figyelmet a méregre, sőt eleve olyan mérget választott ki, amit nehéz felfedezni, hiszen íze és hatása is hasonló a mérgezetlen boréhoz. Mondom, ha két liter fagyálló helyett két liter ecetet önt a borba, ugyanúgy ihatatlanná teszi, de nem hal meg senki. Akkor miért nem ecetet használt vajon? Nyilván mert a mérgezésre is kiterjedt a szándéka, nem csak arra, hogy a lopással szerzett dolog élvezhetetlen legyen.
Miért nem medvecsapdát tett le a hordó elé? Abba csak a tolvaj lép bele, másnak nem töri el a lábát.
Miért nem öntötte ki? Akkor se élvezhette a saját borát, mint ahogy így se.

Bambano 2015.11.13. 01:23:13

@Counter: "A nem tolvaj sértettek esetében mi okozta a mérgezést?": az, hogy bekerült a szervezetükbe a méreg. Te pl. kaptál klórmérgezést? pedig itt a lakásomban van klór alapú fertőtlenítőszer, eléggé maró anyag. marta már le a fenekedről a bőrt? pedig bele szoktuk önteni vízbe, takarításkor.

ha egyik sem igaz rád, akkor mégiscsak számít, hogy a tolvaj elvitte a mérget? egyébként ha olyan hülye nyakatekert módon akarnék gondolkodni, mint te, esetleg eszembe jutna, hogy ha a lopott borral kínálta a tolvaj őket, akkor a tolvaj a forgalomba hozója a bornak. tehát felelős a minőségéért...

"Nem vagyok bíró, ha bíró volnék, nem is közölnék és nem is közölhetnék véleményt az ügyről.": komoly dilemma... kívánjam, hogy legyél bíró, és akkor itt nem hajtanád a hülyeséget, csak az ítéleteidben, vagy kívánjam, hogy ne...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 01:40:35

@Bambano: Tehát e) pont: csak úgy megmérgeződnek időnként emberek, ilyen az élet, játszik az entrópia velünk.

Nahát...!

desw 2015.11.13. 07:18:16

@Counter:

"Érdekelne, hogy szerinted minek van visszatartó ereje?"

Ha minél hosszabb időre kivonjuk a társadalomból a trógereket. Amíg a sitten vannak, nem tudnak újra lopni/gyilkolni.

Ezek az "emberek" a büdös életben nem lesznek hasznosak a társadalom számára, hiába pátyolgatják őket a buzeráns libsik. Ki kell vonni őket a forgalomból.

"A minél nagyobb felderítési és váderedményességi mutatónak?"

A ksh-s statisztikában az elítélt bűnözök vannak, nem a felderítettlen bűncselekmények.

"A magam részéről elismerem, hogy a törvény szerint van célja a büntetésnek, de igen szkeptikus vagyok ennek életszerűségét illetően, különösen ami a kirívó eseteket illeti. Ugyanakkor a visszaesés aránya használható indikátor."

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&ved=0CCsQFjACahUKEwjs3KbB3IzJAhVFqA4KHR6lDnk&url=http%3A%2F%2Fwww.ksh.hu%2Fstatszemle_archive%2F2008%2F2008_03%2F2008_03_231.pdf&usg=AFQjCNFHMWoNeWS1hEpToN9PJEKunFGX9Q&sig2=5gA6TzbRP5AOpzFqdq_jIg&bvm=bv.107467506,d.ZWU&cad=rja

240. oldal 7. táblázat és 241. oldal, 8. táblázat.

A többség 6-10 bűncselekményt is elkövet, és még a 10-szeres visszaesőknél is csak ~60% azoknak az aránya, ahol elzárás lesz.

Ez sokkal rosszabb, mint gondoltam.

"Szerinted a büntetések nem érik el a céljukat; "

Nem, mert nem lesz büntetés. Pénzbírság vagy közhasznú munka egy vicc büncselekményekért.

"tehát kíváncsi volnék már, hogy mit tartasz a büntetés céljának és miből szűrted le azt a következtetést, hogy ez nem valósul meg?"

A cél minél hosszabb időre kivonni a forgalomból a trógereket. Ez a statból is láthatóan nem valósul meg, mert csak a büncselekmény elkövetőinek negyede kap elzárást.

"Ha valaki medvehagyma helyett gyöngyviráglevelet eszik és meghal, az önmagában nem bűncselekmény."

Ügyesen kikerülted a kérdésemet. Tehát ha valaki eszik az én általam készített mérgező rántottából és meghal, akkor én szabadon elsétálhatok? Nem szándékosan raktam bele, csak összekevertem a medvehagymával a gyöngyvirágot.

"Ha valaki a mérgezés okozásának szándékával medvehagymalevelek közé gyöngyvirágot helyez el, annak a büntetőjogi felelőssége megáll a bekövetkező mérgezésekért, sőt már a kísérletért is."

Ez világos!

"A borász semmit sem tett azért, hogy a mérgezés ne következzen be."

A borász elbaszta! Hazudnia kellett volna és akkor megússza!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 08:12:22

@desw: "Ha minél hosszabb időre kivonjuk a társadalomból a trógereket. Amíg a sitten vannak, nem tudnak újra lopni/gyilkolni.

Ezek az "emberek" a büdös életben nem lesznek hasznosak a társadalom számára, hiába pátyolgatják őket a buzeráns libsik. Ki kell vonni őket a forgalomból. "

Hát azt látom, hogy szélmalomharcban jó vagy, meg indulataid vannak rendesen: felrajzolsz magadnak mindenféle ellenségképeket, aztán vadul szétkapod őket.
Ehelyett mondjuk hozzá lehetne szólni a témához is ;-)

Abban a 8 éves (azóta új Btk, új Szabs. tv., ismételten... teljesen értékelhetetlen adatsor ez, mert a büntetéskiszabás is gyökeresen megváltozott!) statisztikai kutatásban, amit linkeltél, nem rablógyilkosok, hanem az összes, akármilyen bűncselekmény miatt elítélt sokaság szerepel.

Valóban úgy hiszed, hogy minden első bűntényest TÉSZ-re kell ítélni, mert soha a társadalom számára hasznos nem lehet?

"Nem, mert nem lesz büntetés. Pénzbírság vagy közhasznú munka egy vicc büncselekményekért."

Bagatell, alacsony tárgyi súlyú bűncselekményért mit kell kiszabni? Mondjuk egy zaklatás alapesetéért, pl.
10-15 évet?

És hova tesszük az így létszámban és időben is hatványozottan megugró börtönnépességet? (Jelenleg közel 18.000 fő – www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_zjj002.html –, az általad javasolt rendszerben az évi 70.000 elkövetőt kellene minél hosszabb időre ítélni, ami pár év dinamikus növekedést követően stabilan több SZÁZEZER ember börtönben tartásával járna.)
Mennyi többletadót fizetnél, hogy ezeket őrizzük és eltartsuk valahogy?

"Ügyesen kikerülted a kérdésemet. Tehát ha valaki eszik az én általam készített mérgező rántottából és meghal, akkor én szabadon elsétálhatok? Nem szándékosan raktam bele, csak összekevertem a medvehagymával a gyöngyvirágot."

Ha nem szándékosan tetted, akkor attól függ, hogy terhel-e gondatlanság a tévesztést illetően.
Ha például növényismerettel rendelkező kertészmérnök vagy, akkor igen, terhel. Ha nyálafolyó elmebeteg, akkor valószínűleg ennél súlyosabb dologért sem vagy felelős, mert nem tudsz hozzá tudati viszonyt fenntartani.

"A borász elbaszta! Hazudnia kellett volna és akkor megússza! "

A tettét elemeznénk, nem a pertaktikáját.

2015.11.13. 08:19:10

@Bambano:

Skizofrén vagy?
Nem bírsz egy név alatt írni egy poszton belül?
Rettenet hülye vagy, nagyon nincs már kedvem veled foglalkozni. Kiemelném, hogy többek közt miért is vagy nagyon HÜLYE!

"Ha a szomszéd kutyája éhendöglik, ha a szomszéd unokája leesik a mászókáról, ... mi közöm van hozzá?"

Épp arról vitáztunk, hogy van egy kerítésed, amit feszültség alá helyezel és az megöl egy gyereket.
Hogy a rákba tudtad kifosni magadból a fenti példákat ehhez kapcsolódóan?
Semmi közük ahhoz helyzethez, amiről vitázunk.

Dacia Dubstep 2015.11.13. 11:07:28

@Counter: jogos. ezt nem tudtam. elragadott a hév.üdv

Ráérek 2015.11.13. 11:16:23

Maga a Főügyészség fellebbez a gazda érdekében. :)

Ez azért sokatmondó... :)

www.origo.hu/itthon/20151113-borosgazda-mellet-az-ugyeszseg-fagyallo.html

Kivlov 2015.11.13. 11:27:17

Ma láttam:
"Ha valaki az áramot lopja és az agyonvágja közben, akkor lecsukják az áramszolgáltatót?"
AKKOR???

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 11:48:05

@Kivlov: És még hány téves analógiát akarsz ma látni?

Az áram nem azért ráz, hogy ne lopják el, és hát ki is van bőven, bőven táblázva, hogy "Vigyázat! Magasfeszültség!".

Kivlov 2015.11.13. 12:06:52

@Counter:
semmi téves nincs benne. ne lopjon a majomja, ez a lényeg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.13. 13:11:10

@Ráérek:

"A bort ellopó fiatalember viszont – akiről kiderült, hogy a meggybor után dizájnerdrogot is fogyasztott – súlyos mérgezéssel került kórházba, és pár nap múlva heveny veseelégtelenségben meghalt."

Nocsak, szóval a drogra itta a bort - vagy fordítva. Ez fagyálló nélkül is halálos kombináció.

Irbisz 2015.11.13. 13:18:06

@Ráérek:
Majd ha enyhitik a büntetest, akkor er valamit a fellebezes.
DLehet hogy az ügyeszsegen is rajött valaki, ha masbol nem a közfelhaborodasbol, hogy amikor ha valaki agyonveri a szomszedjat, az anyjat, es azert kapnak 7-10 evet, akkor közröhejszamba megy az ezert kiosztott 7 ev- 3 evnel több mar azt jelenti, csak jogszolgaltatas van, nem pedig igazsagszolgaltatas.

De tegnap meg több ultraliberalis bünözövedö osztotta az eszt hogy miert is jogos az itelet, most illene visszavenni a nagy arcukbol, ha meg az ügyeszseg is enyhitesert fellebez.

Arcade Macho 2015.11.13. 16:08:37

@Irbisz: az uzenet amit kuldenek az itelettel, az a durva

meg az hogy a birono az egy valosagtol elrugaszkodott HP
raadasul cinikus is amikor szamonkeri hogy miert nem volt NYOMA annak hogy a rendorseget megkereste volna

Arcade Macho 2015.11.13. 16:11:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nocsak, szóval a drogra itta a bort - vagy fordítva. Ez fagyálló nélkül is halálos kombináció."

nem tudom volt-e gyerek ott, azt hiszem nem, igy kotelezettsege se keletkezett a fagyallos gazdanak

penzugyileg amugy ez volt a legjobb ami tortenhetett, mind a TB kasszara nezve mind a gazda szempontjabol, hiszen az megis milyen lett volna hogy fizette volna a bunozonek elete vegeig a havi apanazst a veseleallas miatt, ugymond hogy nem kepes az addigi eletszinvonalat tartani, mert nem tud elmenni rendesen lopni

Arcade Macho 2015.11.13. 16:13:37

@Counter: "Az áram nem azért ráz, hogy ne lopják el, és hát ki is van bőven, bőven táblázva, hogy "Vigyázat! Magasfeszültség!"."

na a bolcsesz jogvedocskent is bebofogott valamit

persze a 230 is raz, sot meg lehet tole halni is, meg sincsen kitablazva...

Arcade Macho 2015.11.13. 16:17:30

@Counter: "Mennyi többletadót fizetnél, hogy ezeket őrizzük és eltartsuk valahogy?"

en ki is vegeznem ha arrol van szo

sot a veseit el is lehetne adni, habar idejeben meg kell az ilyennel keresni az ilyen barmokat ugyanis ez is most a vesejet csinalta ki
a sok alkesz lepukkant barom hiaba erzi hogy fagyallos a kannas bor, annak ellenere megissza, ezert is kellene megengedni a fuvet es a heroint, hogy az ertekes szerveket ne csesszek szet a fagyalloval, hogy utana ERTEKES ember legyen, erted ugye mire ertem?
hogy legalabb a perkoltseget behozza :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 18:11:46

@Kivlov: Pont leírtam, hogy mitől téves.

@Arcade Macho: Tény az, ami bebizonyosodik. Ez nem bizonyosodott be, szóval már mitől volna tény?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.13. 19:01:59

@Counter:

"Tény az, ami bebizonyosodik."

Ez alkalmazható a gazda vallomására is, pl. arra a részre, hogy szándékosan tette a fagyállót a borba. Lehet, hogy veréssel vagy lelki terrorral szedték ki belőle ezt a vallomást, vagy az is lehet, hogy pszichés zavar miatt tett ilyen vallomást. Ismertek olyan emberek, akik olyan bűnöket is bevallanak, amelyeket el sem követtek.

Másodfokon még az is kiderülhet, hogy a tolvaj öngyilkossági szándékkal saját maga keverte a fagyállót a borba - vagy akár az is, hogy ő akarta így megmérgezni a gazdát, csak véletlenül rossz üveget lopott el.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2015.11.13. 19:58:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Lehet, hogy veréssel vagy lelki terrorral szedték ki belőle ezt a vallomást, vagy az is lehet, hogy pszichés zavar miatt tett ilyen vallomást. "

Spekuláció.
Tény az, ami bebizonyosodik.

Másodfokon erősen korlátozott a bizonyítás lehetősége.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.11.13. 20:33:01

@Counter:

"Spekuláció.
Tény az, ami bebizonyosodik."

Akár a te állításaid. Mondjuk nem csodálom, hogy nem vetted az iróniát.

nemor 2015.11.17. 15:05:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: lekérhetted volna a telefonszolgáltatótól a híváslistát, az bizonyítéknak minősül

nemor 2015.11.17. 15:10:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hát, nem tudom.
nálunk kijöttek azért is, mert egy khmm... baromarcú látta, hogy a fáról kilógó barackból ettek az arra járók. ettek, nem vittek egy darabot sem sehova.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása