A diófa több tekintetben kiemelkedik az átlagos kerti gyümölcsfák sorából, elegáns megjelenése, közkedvelt termése, nagy mérete, na meg persze a hozzá fűződő többgenerációs emlékek miatt kiemelt helyet kapott és kap a honi kertekben és szívekben. A diónak dupla szezonja van ősszel, hiszen a diócsemetéket ilyenkor telepíthetjük, és a termésérés is most időszerű. A dióbél ára jellemzően magas, a kétezer forintos kilogrammonkénti ár általában a legkevesebb, de a nagybani piacokon akár ennek dupláját is elkérik a dióért, persze őstermelőktől, vidéki piacokon olcsóbb a dióbél, ha pedig a nagyszülőknek van diófájuk, ingyen juthatunk a csemegéhez. Vagy persze saját fát is ültethetünk!

Ki vagy, dió?

A dióról való értekezést kezdjük magával a dióval, vagyis faj bemutatásával. A diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó dió (Juglans) nemzetség nem egyetlen fajt jelöl, hanem egész pontosan huszonegyet. Amit általánosságban diónak (diófának) nevezünk, az a Juglans regia, vagyis a közönséges dió. Érdekesség, hogy a latin név eredetileg királyi diót jelent, utalva a fajta kiváló tulajdonságaira. A Juglans regia nem épp ritka növény, Közép-Európától Kína délnyugati vidékéig honos, lombhullató, egylaki fa. Termete átlagosan húsz méter, de előfordulnak nagyobb példányok is, élettartama pedig akár 150 év is lehet, ám növekedése a várható élettartam fele idején megáll. A dió talajigénye nem összetett, kedveli a meszes, humuszos, jó vízellátottságú talajokat, különösen jól érzi magát déli fekvésű lankákon, de az átlagos kerti földben jó eséllyel remekül érzi majd magát. A dió lombkoronája magas és széles, így gyakorlati haszna mellett nagyobb alapterületű kertek dekoratív szoliternövénye is lehet, és ahogy azt tapasztalni lehet, közterületre is előszeretettel ültetik, például parkfaként. A frissen ültetett diócsemete nem kecsegtet gyors szürettel, a magról ültetett fák 10-12 év múlva hozzák első termésüket, a folyamat gyorsítható oltott csemetével, ezek már 3-4 év után csemegét adnak. Telepítésnél fontos szempont, hogy a diófa terebélyes gyökérzetet fog növeszteni, tehát a kert egyéb fáitól legalább 10 méter távolságra kell elhelyezni. Házfal és kerítés esetében is erősen ajánlott a szokásosnál nagyobb ültetési távolság alkalmazása, a rosszul elhelyezett diófa szó szerint a fejünkre nőhet, továbbá azzal is számolni kell, hogy a dió terebélyes lombja alatt más növény alig él meg. A diót tavasszal tilos metszeni, a magas gyökérnyomás ilyenkor rothadást indíthat el, a metszés helyes ideje szeptember környékén van (tehát akinek már van diófája, éppen most vághat bele a műveletbe). A dió a közkeletű híresztelésekkel ellentétben nem mentes a betegségektől és kártevőktől. A legáltalánosabb dióbetegségek a gnomóniás levél és gyümölcsfoltosság, sok helyen pedig a Xanthomonas-os baktériumos rothadás pusztít, jellemzően nedvesebb nyár idején, amilyen például a mostani is volt. A diót gyakran csúfítja el a nemezes gubicsatka, ez az élősködő nem okoz kárt a növényben, csak esztétikai problémát jelent. Mindezek miatt fontos a hullott lomb eltávolítása, és permetezés, az őszi lemosás (réztartalmú gombaölővel), következő évben pedig a vegetáció, virágzás alatt újabb lemosó permetezések.

A nagy komposztkérdés

A diólomb komposztálhatósága régi és szenvedélyes viták tárgya hobbikertész körökben. A többség szerint a diólevél nem komposztálható (komposztanyaga káros), azonban valójában megoldható a dolog, ha a dióleveleket legalább fél (mások szerint egy) évig külön ládában komposztáljuk, majd ezután keverjük a vegyes komposzthoz. A témáról szakirodalom megjelölésével korábban már írtam ITT. 

A diófa nem csak dísz-, vagy haszonnövény, hanem életérzés is!

Ami érdekesebb: a termés

A legtöbben érthető módon nem magáért a növényért, hanem az ehető termésért lelkesednek, térjünk hát át erre. A dió termésének burka zöld, mikor megrepedezik és leválik, akkor érett meg, ez szeptember-október környékén következik be jellemzően. A csonthéjon belül ráncos, magas olajtartalmú belet találunk, ezt bővebben nem is kell bemutatni. Az érett termést a legkönnyebben egy hosszú bottal verhetjük le, a szemeket érdemes azonnal összeszedni, és a zöld burkot mielőbb leválasztani. A feltöretlen makk és a belőle kinyert bél arányát bélszázaléknak nevezzük, ez mutatja meg, hogy egy kilónyi termésből mekkora mennyiségű ehető termést tudunk kinyerni. A nálunk honos fajták bélszázaléka 30 és 50% között van. A hozzáférhető diófajták közül az Alsószentiváni 117, a Fertődi 1, a Milotai 10 és a Tiszacsécsi 83 a legígéretesebbek.

Tévhit: a régi népi praktika szerint annál bővebb lesz a jövő évi termés, minél erősebben "verjük meg" a fát idén. Ez természetesen nem igaz, a két dolog között semmilyen összefüggés nincs, sőt, a túl vehemens botozás inkább kárt okoz majd az ágrendszerben.

Burok és a makk

Érett termés

Megtetszett, hogyan ültessem?

A termőhely kiválasztásánál a leginkább a fagy kialakulásának kockázata a meghatározó. Ügyes trükk az akácpróba, persze csak ha van akác a környéken, ugyanis a dió és az akác fagyérzékenysége közel azonos, így ha a termőhely közelében van akác, és az a tavaszi mínuszok után fagykárt szenvedett korábban, akkor jó eséllyel a diófánk is veszélyben forog majd.

Az ültetési idő a dió esetében elég tág, a művelet elvégezhető ősszel, a szokásos gyümölcsfa telepítés idején, tavasszal, a jó idő beköszöntekor, és érdekes opció a téli ültetés melynek praktikuma az, hogy mivel a diófa korán, az év elején elkezdi termelni nedveit, és szerencsés, ha ezt ha már a végleges helyén tudja megkezdeni. A nedvkeringése már január végén beindulhat, és minél enyhébb a tél annál aktívabb a csemete. Az őszi és tavaszi ültetésnél nagyon ügyeljünk arra, hogy a diófa csemete gyökere rendkívül érzékeny a fagyra. Az ültetési hely és idő rögzítése után a gyakorlati teendők következnek, elsőként az ültetőgödör kiásása. Az ültetőgödör nagyságát a csemete méretei határozzák meg, de általában elmondható, hogy a mélyedésnek akkorának kell lennie, hogy a diófacsemete gyökerei kényelmesen elférjenek benne. A mélységét úgy ajánlott kialakítani, hogy az aljára elférjen egy egy jó adag szervestrágya is, melyet aztán vékony földréteggel borítsunk be, hogy a gyökerek közvetlenül ne érintkezzenek a tápanyaggal. Behelyezés előtt a gyükerek metszése nem szükséges, csupán a sérülteket távolítsuk el.  Az ültetést megelőző 24 órában érdemes a csemetét egy vödör vízben áztatni, így a az fel tudja szívni a számára szükséges mennyiségű nedvességet, és közvetlen az ültetést követően el tudja kezdeni a hajszálgyökerek nevelését. Az ültetési mélységet a diófa esetében is az oltás helye mutatja. A gyökerek elhelyezkedése kulcsfontosságú, így ügyeljünk azok egyenletes eloszlására.  A gödör betemetésekor a fa tövének felkupacolásával megelőzhetjük a csemete hajszálgyökereinek eltépődését. Az ültetést kövesse alapos beöntözés, melyet az első hetekben többször ismételjünk meg. A csemetével ezenkívül tavaszig csak fagyvédelmi feladataink lesznek, a kritikusan hideg napokban felkupacolással óvhatjuk a fácskát, a törzset pedig nádszövettel vonhatjuk körbe a fagykárok elkerülése miatt. 

 Nincs többé hajlongás! Az alábbi videóban megcsodálható elmés szerkezet segítségével játszi könnyedséggel gyűjthetjük be a lehullott diót, a trükkös szerkezetet ITT találtam. 

A dió összességében rendkívüli fa, hangulatos és szemet gyönyörködtető, honossága miatt nálunk régóta kedvelt kerti lakó, kiváló köztéri dísz, faanyaga elsőrangú, termése pedig jelentős élelmiszeripari alapanyag. Ültetése tervezést és körülekintést, nevelése pedig odafigyelést kíván, ráadásul lassú fejlődése miatt türelmet is követel gazdájától. Aki viszont már ült nyári melegben diófa árnyéka alatt, vagy sütött bejglit a saját termésből, az nyilván nem retten meg a nehézségektől. A diófa hosszú élettartama miatt gyakran családi örökségként kerül ültetésre, egy szép, ápolt diófa generációkon keresztül kísérheti a család életét.

Aki ültetnivaló diófa csemetét keres, online kertészetemben is talál!

Képek: innen, innen, innen, és innen.