Megyeri Szabolcs kertész blogja

Hogyan építsünk zöld sulikat?

Szólj hozzá!

A szeptember a legtöbbünknek az iskolakezdést jelenti, a diákoknak a nyilvánvaló okok miatt, a felnőtteknek pedig a gyermekeik, vagy éppen a jobb-rosszabb emlékek miatt. Az iskolakezdés minden ősszel trauma, főleg a gyerekeknek, akik a nyári szabadságot kénytelenek hirtelen felváltani a négy fal közé szorított szigorral, a szoros beosztással, és azzal a rendszerint rideg, egyhangú környezettel, amit az iskola tantermei, kongó folyosói, gyakran betonos udvarai, nem mindenhol parkjellegű kinti részei jelentenek. Kertészként persze a tananyaggal, pedagógiai módszerekkel, fegyelmezéssel kapcsolatban nincsenek releváns tanácsaim, azonban az iskolai mikrokörnyezet kizöldítéséhez, természetesebbé tételéhez tudok pár hasznos, gyakorlatias tippet adni, mind az iskolában is aktív szülőknek, a lelkes pedagógusoknak, vagy éppen a tantermüket, udvarukat megszépíteni kívánó diákoknak. Jöjjön tehát egy csokornyi ötlet mindehhez!

grannys-garden-1.jpg

Eszményi sulikert

Osztálynövény

A diákcsoport közös kedvence lehet egy osztálynövény, melyet a gyerekek együtt, vagy éppen felváltva gondoznak, és ami egyben az osztály kabalája is lehet. Első lépésben nem kell túlzásba vinni a dolgot, elég egyetlen díszes, látványos példány, melynek ápolása segít építeni a tanulók felelősségérzetét, és rászoktatja őket a rendszerességre, például az öntözéssel, tápoldatozással. Az osztálytermekbe ajánlott a strapabíróbb növények közül válogatni, melyek jól tolerálják az esetlegesen kevesebb napfényt, az olykor kifelejtett öntözéseket, vagy a téli, fűtött beltéri körülményeket. Erre a célra megfelelő a dracéna, a guzmán bromélia, az anyósnyelv, az agglegénypálma, a csokrosinda, de jó választás lehet valamilyen pozsgás is, nagyobb gyermekek mellé pedig a végtelen kaktuszkínálatból is lehet szemezgetni.

A kukoricalevél is kiváló osztálynövény, nagy, látványos, és strapabíró

Tüskés, mérgező!

A felnőtteknek, tanároknak ügyelniük kell arra, hogy ne kerüljön (elsősorban a fiatalabb) diákok közelébe mérgező növény. Mielőtt legyintenénk erre a veszélyre, tudni kell, hogy számtalan igen népszerű szobanövény kisebb-nagyobb mértékben mérgező, ráadásul a legtöbbről nem is tudjuk! Többek közt a szobai kankalin, a ciklámen, a diffenbachia, a korallbokor, az anyósnyelv enyhén mérgezőek, a télen mindig népszerű mikulásvirág kifejezetten toxikus, az örök favorit leander pedig akár halálos mérgezést is okozhat. Persze nem jellemző, hogy a diákok szobanövényeket nassolnak, de például alsóbb tagozatokban akár ez is előfordulhat, főleg ha a növény színes, érdekes, élénk megjelenésű. Hasonló okokból kerülendőek egyes esetekben a szúrós, tüskés fajok, a rózsáktól a kaktuszokig bezárólag.

 

Tantermi növénynevelde

Közhely, hogy a mai gyerekek egy része szerint az élelmiszer a Tescoban képződik, ám az mindenképpen igaz, hogy a többség haszonnövényekkel ritkán találkozik azok természetes élőhelyén. Ezért hasznos lehet megismertetni néhány zöldséget, fűszernövényt a nebulókkal, persze kukoricát nem lehet a tanteremben nevelni, de pár fűszernövény, némi zöldségpalánta bármelyik ablakpárkányon elfér, és főleg a kisebbeknek lesz izgalmas figyelni, ahogy a magokból, palántákból napról-napra cseperednek méretesebb növénykék. A menta, az oregánó, a bazsalikom bármely napos, meleg ablakban kihajt, lehet csíráztatni babot, nagyobbakhoz pedig látványos csilipaprika bokrocskát is lehet telepíteni. Lassabb eredménnyel kecsegtet a mandarin vagy a citrom magja, de türelemmel ezekből is zsenge növény nevelhető, kísérletező kedvű osztályok pedig bármilyen egzotikus gyümölcs magjával tehetnek egy próbát a licsitől az avokádóig! 

 

Gyümölcsfa

Az ősz az egyik legjobb alkalom a gyümölcsfa ültetésre, ebből az iskolában sem kell feltétlenül kimaradni. Kötve hinném, hogy van olyan suli, amelynek az udvarán ne lenne pár négyzetméternyi hely egy gyümölcsfa csemetének, melyről aztán évek múlva a díszes közönség szüretelhet majd. A faültetést lehet kombinálni kreatív ötletekkel, például osztályonként telepíthető egy-egy fa, amit a közösség a ballagáskor átadhat az alsóbb évfolyamnak, hogy aztán ők gondozzák, ápolják, de emlékfák is ültethetőek, az iskola névadójának, vagy a település híres személyeinek tiszteletére. A gyümölcsfa persze nem játék, telepítésével a közösség munkát és kiadást vesz a nyakába, de ez lehet például egy újabb elem a diákok felességtudatának erősítésére. A gyümölcsfák telepítéséről ITT írtam nemrégiben. A gyümölcsfa természetesen helyettesíthető bármilyen, a terület adottságainak megfelelő fával, de akkor elvész a szüretelhető jutalom öröme.

A rút anyagiak

Természetesen semmi sincs ingyen, ám sok minden kihozható aprópénzből. Osztálynövény érkezhet szülői felajánlásból, otthoni készletből, vagy az osztálypénz egy kis részének felhasználásával. A gondozás költségei gyakran elenyészőek, az időnkénti tápoldatozás, termőföld vásárlás szintén beleférhet a közös kasszába. A szükséges eszközöket szülői összefogással is be lehet szerezni, pár felesleges cserépedény, kaspó, virágláda, vagy egy ültetőkanál, öntözőkanna minden háztartásban akad. A nagyobb beruházásokhoz - fa-, és cserjeültetéshez, kültéri növénytelepítéshez, komposztálóláda készítéséhez - maga az iskola is biztosíthat forrást, de pályázati úton is lehet pénzt szerezni ilyen célra. Főképpen az akaraton múlik a zöldítés, hiszen egy tanterem pár cserepes növénnyel, egy-két palántával való benépesítése akár egy-két ezresből megoldható. 

 

 

 Az ilyen udvarral valamit kezdeni kell...

16.jpg

...ez például egy osztrák ovi udvara, ugye micsoda különbség?

Virágok az udvaron

Kevés szomorúbb látvány van, mint egy kopár, kietlen iskolaudvar. Az egyéb dekoráció mellett minden területnek jól állnak a dísznövények, így az iskolák udvaraira is telepítsünk bátran színes-szagos virágokat. Ősz lévén a kínálat korlátozottabb, mint tavasszal, de azért bőven van miből válogatni. A krizantém, a törpe őszirózsa, a kerti árvácska, az erdei ciklámen és az erica egészen októberig ültethetőek, de a színes díszcserjék közül is szemezgethetünk. Szintén október végéig kerülhetnek a földbe a tavaszi hagymások, melyek ugyan csak tavasszal fognak díszíteni, de addig is rendezett, egységest látványt biztosítanak majd a bevetett hagymás ágyások. 

Biokertészet 

A "bio" divatos hívószó manapság, ám a kertben biztosan érvényesek és követendők a bio-, vagyis vegyszermentes módszerek. Iskolai környezetben a komposztálás lehet a fő biokertészeti elem, a diákoknak lehetőségük van rá, hogy elkészítsék a komposztálóládát, megtöltsék zöldhulladékkal, majd a későbbiekben gondozzák a komposzthalmot. Ezzel nem csak az udvaron képződő növényi hulladék tüntethető el, hanem a tavaszi ültetés tápanyagigénye is kielégíthető lesz majd. Tanári segédlettel pedig további érdekes biokertészeti módszerek ismerhetők meg!

 

Szuper komposztáló egy brit suli udvarán, így még az átforgatás sem gond!

Kockázatok, biztonság

Bár a kertészkedés nem tartozik a különösen veszélyes hobbik közé, azért nem árt ügyelni a biztonságra, annál inkább, minél kisebb nebulókról van szó. A magasabbra helyezett nehezebb cserepek rögzítéséről gondoskodni kell, a növényápolást pedig legalább az első hetekben felnőtt felügyelettel ajánlott elvégezni, még egy kanna víz is jelenthet veszélyt bizonytalan kis kezekben. Az élesebb, hegyesebb szerszámokat szintén felügyelet mellett engedjük használni, utána pedig zárjuk el azokat. Szintén ne maradjanak kézközelben a tápoldatok, vagy a növényvédőszerek. A fegyelmet a nagyobbak között is ajánlott megtartani, főleg, ha kinti munkáról van szó, egy kapa, vasvilla komoly sérülést okozhat, ha beindul a játék. 

 

Dekorálás minden mennyiségben

A gyerekek, főleg a lányok gyakran rajonganak a díszítésért, legyen szó a szobájukról, a taneszközeikről, vagy éppen az osztálytermükről. A dekormániát könnyen össze lehet kötni a növényekkel, ha célul tűzzük ki például a növények edényeinek, cserepeinek díszítését. Itt csak a fantázia szab határt, lehet festeni, gyöngyöt ragasztani, képeket kivagdosni, ragasztani, fúrni-faragni. A lényeg, hogy a játékos elfoglaltság kötődjön a növényhez, ami így személyessé válva könnyebben kerül a diákok érdeklődésének középpontjába.

 

 

Képek: inneninnen, innen, inneninnen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr787795972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása