A városi növényzet értékességéről azt hiszem senkit nem kell hosszasan győzködni, az a kevés zöld, ami a kisebb-nagyobb települések utcáin, terein található, egészségügyileg és pszichológiailag is fontos a közelben lakóknak, mivel a fák egyrészt a szén-dioxid megkötésében, és az oxigén termelésében jeleskednek, emellett kedvesek a szemnek, megszépítik a környéket, árnyékot adnak, és a sor még hosszan folytatható. Érthető tehát, hogy a városi fák kivágása mindig hatalmas indulatokat kelt, a lakók, a helyiek, és a környezetvédők egyöntetűen lépnek fel ilyenkor a fákat szanáló önkormányzatok ellen. Sokak fejében az a kép él az ilyen nagyobb visszhangot kapott esetek nyomán, hogy az önkormányzatok hajlamosak csak úgy, az emberek bosszantására, vagy homályos indokokból, önös érdekből fákat kivágni. A valóság azonban jóval árnyaltabb ennél, amit a legutóbb nyilvánosságot kapó ilyen eset is jól mutat.
A TV2 Tények Reggel híradójának beszámolója az esetről:
Gyászszalag a siklósi Táncsics utca egyik platánfáján
Röviden összefoglalva az történt, hogy Siklóson a Táncsics utcában idős, az utcaképet alapvetően meghatározó platánokat csonkoltak meg, gyakorlatilag pár méter magas torzókat hagyva csak meg belőlük. Az ügy nagy visszhangot váltott ki, rengetegen felháborodtak, környezetpusztítást, indokolatlan barbárságot emlegettek. A szóban forgó platánsort az elmúlt évben az utcában lakók egy részének kérésére kezdték kivágni, majd helyiek egy másik csoportjának a tiltakozására a műveletet felfüggesztették. Ezután lakossági fórumon ütköztették a véleményeket, a település vezetése pedig egy kertészeti szakembert is bevont a vitába, aki szintén a kivágás ellen foglalt állást (a szakvélemény ITT érhető el). Végül a fák kivágása helyett az ifjítást jelölték meg konszenzusos megoldásként. Ezt kezdte el most végrehajtani a település vezetése, de megint ellenállásba ütköztek, ami a munka leállását jelentette. Jelenleg úgy fest, hogy a félbevágást félbehagyták, a még nem elfűrészelt fák kegyelmet kaptak, így az utca felemás arcot kapott. Mik a tanulságok?
A csonkolás előtt és után. A látvány mindenképp lehangoló, a háttérben azonban lakossági kérés áll
Az utcakép most ilyen. Ha hinni lehet a híreknek, a fő ok az volt, hogy a lakók egy része szerint a fák "szemeteltek" és allergiát okoztak
Kezdjük kicsit messzebbről, azzal, hogy hiába áll ki a közvélemény rendszerint egyöntetűen a városi növényzet, különösen a fák védelme mellett, a gyakorlatban az emberek többsége a közvetlen környezetükben lévő fákat sokszor nem látja szívesen. Erről tanúskodik az a rengeteg beadvány - magam is számtalan ilyen iratot láttam már - , melyeket azok nyújtanak be, akiket valamiért zavar egy-egy fa, és annak kivágását kérik az önkormányzattól. Amíg csak általánosságban van szó a növények védelméről, addig mindenki hevesen ellenzi a fakivágásokat, de sokan a házuk, kapubejárójuk előtti növényeket nem kedvelik. A leggyakoribb indokok a kérelmekben a levelek hullása miatti vesződség és munka, a parkolás akadályoztatása, és a kilátás takarása, az ablakok árnyékolása. Mivel a közterületi fák minden esetben az önkormányzatok tulajdonai, így a háztulajdonosok nem vághatják azokat ki (állítom, ha megtehetnék, a városi fáknak mára csak a töredékét látnánk), arra csak az illetékes önkormányzat jogosult. Így a panaszosok beadványokban kérhetik a szanálást, melyeket tapasztalataim szerint általában nem támogatnak, de ha nagyszámú kérelem érkezik huzamosabb időn keresztül, akkor az illetékesek rendszerint eleget tesznek a kérésnek, főleg, ha kérelemben méltányolható okok kerülnek felsorolásra, mint például az allergizáló hatás, vagy a közlekedés jelentős akadályozása.
Itt jól látszik, hogy mekkorák voltak a visszavágott fák
A siklósi platánsor esetében véleményem szerint nem biztos, hogy jó megoldás volt a fák ifjítása a látható módon, ugyanakkor ez egy alkalmazott módszer, ráadásul a munkát nem az önkormányzat kezdeményezte, hanem maguk a lakók. Az egyik indok a (törésre valóban hajlamos) platánok veszélyessége volt, és amennyiben kár-, vagy baleset következett volna be a nem visszavágott fák miatt, akkor a helyiek azért emelhettek volna szót, hogy az illetékesek miért nem intézkedtek időben. Természetesen az, hogy a fa "szemetel", vagyis levelet hullat, vagy árnyékot vet az ablakra, nem lehet elégséges indíték a kivágás kezdeményezésére, akinek ez bosszantó, annak, azt kell mondanom, hogy nem való a kertesház, a zöldövezeti lakás. Véleményem szerint az ilyen elfajuló helyzeteket az önkormányzat úgy előzheti meg a leghathatósabban, ha előzetesen jól kommunikálja a dolgokat. A munka megkezdése előtt pontosan, a tényekre szorítkozva szükséges közölni a favágás, csonkolás okait, ehhez pedig elsősorban szakambereket, kertészmérnököket kell megszólaltatnia a médiában és helyi fórumokon, politikusok és (dühös) laikusok helyett. Amennyiben a fakivágásnak valóban racionális, érthető okai vannak, akkor tanácsos ezeket érvként bevetni, különben a résztvevők hamar egy más szintre emelt természetvédelmi, politikai vitában találhatják magukat, miközben az alapvető indokok valósak voltak, vagy például a munkát egyenesen a lakók egy dominánsabb csoportjának a kérésére végezték el.
A közterületi fák kivágásának az esetek többségében nyomós indokai vannak, de fontos, hogy a közvélemény ezeket megismerhesse, az indulatos vitákat elkerülendő. A fenti képen például a kőbányai rendőrkapitányság előtti radikálisan visszametszett akácok láthatóak. Itt azért volt szükség a csonkolásra, mert a magasra nőtt fák a felső emeleti fogda miatt szökési lehetőséget, kockázatot jelentettek. Aki ezt nem tudja, csak annyit láthat, hogy barbár módon károsították a növényzetet.
A végső tanulság az lehet, hogy az utcai fák közelében lakóknak meg kell tanulniuk együtt élni a növényekkel, akkor is, ha azok leveleket hullatnak, vagy nagyra nőve besötétítik a szobát. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, mikor elkerülhetetlen egyes fák kivágása, ilyenkor a valós indokok elfogadása mellett inkább az új telepítésre kell helyezni a hangsúlyt, vagyis a szanálandó példányok pótlását kell követelni, amennyiben ez lehetséges. A településeknek pedig a szakszerű és részletes tájékoztatás oldhatja meg a problémáit, vagyis szakemberek bevonásával kell elmagyarázniuk, hogy amit tesznek, azt miért teszik.
A platánfák megmentésére, illetve a facsonkolás elleni fellépésre két facebook csoport is alakult, aki az érintettek egy részének véleményére is kíváncsi, itt érheti el a csoportokat: Mentsük meg a Táncsics utcai fákat!, Tiltakozom a siklósi platánfák megcsonkítása ellen!
Korábbi írásom a közterületi fák kivágásáról ITT
A helyi médiumok vonatkozó cikkei: ITT, ITT, ITT, és ITT
A siklósi platánsort ábrázoló képeket a két linkelt facebook-csoportban közzétett fotók közül emeltem át.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.