Megyeri Szabolcs kertész blogja

Fatranszplantáció gépmonstrummal

komment

Érdekes témát vetett fel egy ismerősöm, miszerint van-e lehetőség idősebb, tehát felnőtt, nagyobb méretű fa átültetésére? Természetesen mint szinte minden, ez is megoldható, de nem egyszerű feladatról van szó, és nem is mindig éri meg a fáradozás. A fák alapvetően rosszul tűrik a mozgatást, főleg ha már kinőttek a csemetekorból, de a fő probléma mégis a méretekkel és a súllyal van, hiszen már egy közepes példány is több méter magas lehet, széles lombkoronával rendelkezhet, és akár 2-3 tonnát (vagy jóval többet) is nyomhat. Mi tehát a megoldás?

Ready-to-transport-I.jpg

Ez a gépmonstrum a válasz

A választ keresve akadtam rá arra a roppant érdekes gépi megoldásra, amit röviden bemutatok. Bár nagyon egzotikus és high-tech gépnek, eljárásnak tűnik, ami a képeken is látható, de Magyarországon is van hozzá felszerelés, többek közt a metróépítés miatt átfazonírozott Köztársaság téren is ilyen beavatkozás történt. 

treespade-mn-feature2.jpg

Imponáló szerkezet

IMG_6689.JPG

Magyarországon is van hasonló, a fenti többek közt a Köztársaság téren került bevetésre

dsc02228.jpg

Az elv egyszerű

Idősebb, megtermett fákat nagyon kockázatos mozgatni, nem is mindig van értelme a dolognak. A túlméretes példányok közúton nemigen szállíthatóak, az idősebbekkel pedig azért nem éri meg a vesződség, mert gyakran már élettartamuk vége felé járnak, a drága művelet így nem kifizetődő a hátralévő időre. Gyümölcsfáknál egyáltalán nem javallott az áttelepítés, és gyorsan növő és elöregedő fajtáknál, vagy gyomfáknál (ilyen a bálványfa, amiből egy példányt a Ferenciek tere felújításánál szerettek volna a kivitelezők így átültetni, és csak hosszas győzködés után lehetett őket rábírni, hogy ez értelmetlen lenne) szintén indokolatlan az eljárás. A fa kivétele ezeken kívül technikai okokból is meghiúsulhat, ha például a nagyméretű gépi berendezés egyszerűen nem fér hozzá, vagy ha a föld alatti közművezetékek akadályozzák a kiemelést. De ha ennyi a macera, akkor egyáltalán milyen esetekben jöhet szóba az egész? Például olyan parképítésnél, területrendezésnél, ahol valamiért fontos, hogy azonnal "rendes" méretű fák díszítsék a helyszínt, de abban az esetben is indokolt lehet a folyamat, ha kulturális, vagy muzeális értékű fáról van szó, mely koránál, méreténél fogva még alkalmas a szállításra, és valami miatt (például építkezés) az eredeti helyén nem maradhat. Az is előfordulhat, hogy a fa csupán kicsit van útban, így ha pár méterrel odébb kerül, nem szükséges kivágni, ekkor is indokolt lehet a költöztetés. Magánkertekben is megvalósítható az áttelepítés, ha szintén az a cél, hogy ne kelljen éveket várni, míg kifejlett, dekoratív, árnyékot adó fává cseperedik a csemete, vagy mondjuk az épület átépítése, kibővítése miatt kellene odébbrakni az adott példányt.

Transplant001.jpg

A művelet - ha az alapvető feltételek kedvezőek - természetesen kézzel is elvégezhető, de a végén ebben az esetben is daru kell a mozgatáshoz. A speciális markoló töredék idő alatt végez a feladattal, és a földlabda egybenmaradását is garantálja

transplanting-tree-02.jpg

Az ekkora példányok akár teljesen kézi erővel is áttelepíthetőek, ám a kockázatok ugyanazok, mint a nagyobbaknál

A képeken és a lenti videóban látható fatranszplantációs gép működése egyszerű. A speciális markolókanál hatalmas földlabdával együtt emeli ki a fát, és a gyökérzetet a földdel együtt egyben tartja az új helyre való beillesztésig. Természetesen a művelet nagy sokk a növénynek, így alapos utógondozással biztosítható csak a túlélése. Az ültetőgödröt tápanyaggal kell bélelni, mély beöntözésre, és az első időszakban támasztásra is szükség lesz. Általánosságban nagyjából 90% az esély a tartós sikerre, persze ha a fa előzőleg megfelelő állapotban volt (nem volt beteg, sérült, legyengült - ezek kizáró okok), és az áthelyezést követő intézkedések sem maradnak el. Fontos tudni azt is, hogy nincs az a hatalmas markolókanál, ami a teljes gyökérzetet ki tudná emelni, így a korona csonkolása, visszavágása is szükséges ilyenkor, elsősorban statikai okokból. A gépi áttelepítés költségei több százezer forintra rúghatnak, így a művelet mindenképpen átgondolandó, de abban az esetben, ha feltétlen szükséges, jó tudni, hogy megoldható.

Akit felcsigázott a gépszörny, az alábbi videón működés közben is megnézheti:

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr935627183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2013.11.15. 17:22:17

Már korábban is láttam hasonlót a TV-ben és akkor is feltűnt hogy meglehetősen kicsi gombócot vágnak ki a markoló kanállal. Én úgy tudtam hogy a fa koronájának megfelelő méretű a gyökérzete is. Az első képen látható kb. 5-6 m átmérőjű koronához csak egy max. két méteres gombóc tartozik vagyis a gyökerek nagy részét valszeg. levágja.

Sanda gyanu 2013.11.15. 20:22:10

@Kínai cuccok tesztje: Igen, jól tudod, a fa gyökerei kábé pont olyan szélesek, mint a lombkorona. Amikor kiveszik a földlabdát, akkor főleg a hajszálgyökerek szakadnak le, pont, ami a legfontosabb. Ha a fa újra tudja növeszteni, akkor nagy valószínűséggel túléli a "transzplantációt". (De hülye érzés ezt a szót használni egy ilyen témánál!) Ha nem, akkor meghal.

Amúgy nem akarok hazudni, de kábé 25 évvel ezelőtt mutatta be ezt a technológiát Kudlik Júlia a Deltában, a műsor végi szines hírekben. Én legalább is akkor, ott láttam.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása