Megyeri Szabolcs kertész blogja

Nem mind örök, ami zöldell

Szólj hozzá!

Kerttervezéskor, ültetéskor általában fontos szempont az előrelátó kerttulajdonsoknál, hogy a birtokra ültetendő fa vagy cserje melyik évszakban milyen képet kölcsönöz majd a kertnek. Vannak fajták, amelyek télen kopárrá válnak, mások a hideg évszakban is díszlenek, és vannak olyanok, melyek színes forgataggá változtatják a kertet még a szomorú őszi időszakban is. Megint más fajták megszabadulnak leveleiktől, ami nem csak a látkép miatt fontos, hanem azért is, mert a lehullott lombtömeg nyűg is lehet, ha valaki nem komposztál, vagy nem kívánja pénzért elszállíttatni a zöldhulladékot. Azért nem botorság előre véggondolni a lehetőségeket, mert a nem körültekintő választás azt hozhatja magával, hogy csalódni fogunk a későbbiekben, túl kopár és hangulattalan lesz kertünk, vagy más esetben a lehullott levelekkel gyűlik meg a bajunk. 

A hétköznapi szóhasználatban általában örökzöldeket és a lombhullató növényeket különböztetünk meg, ennek következtében sokan úgy vélik, hogy vannak az örökzöld növények, a másik oldalon pedig a lombhullatók állnak, és kész. Ezzel szemben a gyakorlatban jóval árnyaltabb a kép, a lombhullató és örökzöld növények között számtalan átmeneti típus található. Lássuk hát a különbségeket nagy vonalakban. A valódi lombhullató növények levelei ősszel maradéktalanul lehullanak, így ezek a fák, cserjék télen kopaszon állnak, új leveleik csak tavasszal fejlődnek ki. Ezek a növények tehát télen alacsony dekorációs értékkel bírnak, a kert egyébként is "kiürült" atmoszféráját tovább fokozzák, ellenben bőségesen ellátnak minket komposztanyaggal, valamint a lehullott levelekből képződő szőnyeg is sokaknak tetszik, mert az mondhatni hozzátartozik az évszakhoz (és a gyerekek is imádják rendszerint rugdosni a halmokat). Valódi örökzöldnek ellenben azokat a növényeket nevezzük, amelyeken egyazon időben legalább két levélgeneráció található, ennek következményeként állandóan zöldnek látjuk őket. Ez azt jelenti, hogy az idősebb levelek még, az új levelek pedig már a fán vannak, tehát a két levélgeneráció között nincsen szünet, a fán mindig van levél.

Itt jön képbe a harmadik, mondhatni elfeledett kategória, a télizöld vagy félörökzöld kifejezéssel jelölt típusok. Azok a fajok, változatok tartoznak ide, melyeknek levelei az időjárástól (a hidegtől) függően a tél közepéig, esetleg enyhébb tél esetén majdhogynem tavaszig, az új levelek fakadásáig a fán maradnak. Ezek a levelek az új levelek kifejlődésével egy időben lehullanak. A télizöld fajok választásával tehát egy köztes megoldáshoz jutunk, jó esetben egészen a tél derekáig leveles növényünk lesz a kertben, tavasszal pedig nem maradunk a serkenő, ijfú levelek vidám látványa nélkül, ráadásul a betevő komposzt alapanyagunk is biztosított lesz. Mivel a télizöld fajok kissé ismeretlenek, vagy összemosódnak a másik két kategóriával, nyilván nem haszontalan, ha párat röviden bemutatok közülük, ráadásul közös bennük az, hogy a honi kertekben megélnek, és hogy idén novemberben még lehet ültetni őket.

HYPERICUM CALICINUM.jpg

Hipericum calicinum–örökzöld orbáncfű 

- 20-30cm magas, tarackoló félcserje, kiváló árnyéki gyeppótló,talajtakaró növény

- fényessárga virágai a hajtáscsúcsokon júliustól szeptemberig nyílnak

- normál vagy kissé laza talajba, árnyékos-félárnyékos helyre ültethető

 JASMINUM HUMILE.jpg

- Jasminum humile- téli jázmin

- 1,5-2 méteres, szétterülő ágú cserje

- vesszői a földig hajolva meggyökeresednek, majd ívesen továbbnőnek

- akár 3-4 méter magasra is felkúszik, ha támrendszerre, vagy rézsűk oldalára fel tud támaszkodni 

- virágai a tél végétől áprilisig nyílnak

- félárnyékba telepíthető, mert napon már decemberben virágozni kezdhet, és a hidegek miatt virágai lefagyhatnak

 JASMINUM NUDIFLORUM.jpg

- Jasminum nudiflorum - télizöld jázmin

- 1,5-2 méteresre cseperedő gömbölyded bokor

- védett fekvésben zölden telel át, laza, de tápdús talajt kíván

- sárga illatos virágai június-júliusban nyílnak

LIGUSTRUM OVALIFOLIUM.jpg

- Ligustrum ovalifolium - télizöld fagyal

- 2-5 méteres sűrű, felálló ágú bokor

- sötétzöld ellipszis alakú levelei enyhébb teleken zöldek maradnak egész tavaszig

- kitűnő sövénynövény, jól bírja a nyírást, szárazságtűrő, a napos-félárnyékos fekvést kedveli

LIGUSTRUM VULGARE.jpg

- Ligustrum vulgare – közönséges fagyal

- 3-4 méterig terjedő tövű, felálló ágú cserje

- levelei keskenyek, hosszúkásak

- védett helyen levelei áttelelnek

- illatos virágai június-júliusban nyílnak

- igénytelen, jó szárazságtűrő, sövénynek kitűnő cserje, és rézsűk megkötésére is alkalmas

 LONICERA NITIDA.jpg

- Lonicera nitida – mirtuszlonc

- 1 méter magas terebélyes bokor, vezérágai felfelé állnak

- levelei napos fekvésben is télállóak

- tejfehér,kicsi, illatos virágai májusban nyílnak

 LONICERA X PURPUSII.JPG

- Lonicera x purpusii – korai lonc

- 2-3 m magas terebélyes bokor

- bőrszerű, sötétzöld, nagyobb levelei általában áttelelnek

- a normál kerti talajt, félárnyékos, napos fekvést kedveli

- kellemes illatú krémfehér virágai enyhe időben már télen nyílni kezdenek, majd virágzása február-márciustól egyre gazdagabb, és egészen április elejéig tart

 VIBURNUM HILLIERI.jpg

- Viburnum hillieri ’Winton’ – illatos télizöld bangita

- 2-3 méter magas és ugyanilyen széles bokorrá fejlődik

- gyönyörű fényes sötétzöld levelei ősszel bronzvörösre változnak, és így telelnek át

- illatos krémfehér virágzatai szinte egész nyáron virágoznak

 VIBURNUM BURKWOODII.jpg

-  Viburnum burkwoodii – tavaszi bangita

- 2-3 méter magas vékony ágú cserje

- 4-6 cm-es sötétzöld levelei enyhe teleken megmaradnak

- illatos virágzata április-májusban nyílik

- normál kerti viszonyokat kíván

QUERCUS TURNERI PSEUDOT.jpg

- Quercus turneri var. Pseudoturneri – télizöld tölgy

- 8-10 méteres fa

- lombja enyhe teleken zöld marad, a keményebb téli hónapokban megbarnul

- levelei tipikus tölgy-szerű, mélyzöld babérra emlékeztető bőrnemű levelek

- főleg a mediterrán területek faja, ezért hazánkban védett, meleg fekvést kíván, és igencsak páraigényes növény

Természetesen a felsorolás nem teljes, inkább csak ízelítő a választható télizöld fajták közül. A lényeg az, hogy kerttervezéskor, kerti telepítéskor mindig vegyük figyelembe, hogy a választott fajta a jövőben milyen képet mutat majd, milyen tulajdonságokkal fog rendelkezni, és persze, hogy mi milyen látványt szeretnénk a kertben. Ahogy faültetéskor például a leendő méret lényeges körülmény, úgy cserjék, sövény, vagy fa ültetésekor azzal is kalkuláljunk, hogy a komor téli hónapokban mit kívánunk látni majd birtokunkon. 

(A képek forrásai feltöltés alatt állnak)

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr275623400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (6) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (11) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (13) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (119) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása