Az elmúlt időszak árvízi helyzete egy emberként mozgatta meg az országot, és egyben állandó beszédtémát biztosított mindenkinek, köztük a legkülönfélébb blogok szerzőinek. Én magam kertész lévén csupán laikusként tudnék hozzászólni a történtekhez, ezért nem is jelentkeztem az árvízzel kapcsolatos témával, azonban Kéméndi Zsolt tájépítész kollegám egy kiváló írást küldött a témában, melyet az alábbiakban közzé is teszek.

A szélsőséges időjárás legjobb példája, ami az utóbbi fél évben az országban megfigyelhető. Március közepén sosem látott hófúvás okozott káoszt országszerte, sok autóst napokra az autópályára zárva. Ezután egy szűk hónappal, napok alatt válthattunk télikabátról rövidnadrágra. Az elmúlt hetekben hűvös - egyébként klímánknak megfelelő - időjárás volt, átlag feletti csapadékmennyiséggel. Ez volt tapasztalható a Duna felső vízgyűjtő területén is. Várható volt az árvíz, de ilyen mértékűre sehol sem számítottak. Európa második leghosszabb folyója kilépett medréből, a napjainkig rögzített rekord vízállásokat sorra megdöntve vonul az ár. A nyugati országrésztől Budapestig már apad, az Alföldön most éri majd el a tetőzési szinteket, várhatóan mindenhol rekord vízszinttel.

A hazai gátak eddig általában bírták a rekord vízmagasságokat, a hatalmas nyomást. A magyar lakosok a veszélyeztetett területekről és azon túlról, a hivatásosok és helyenként még külföldi turisták is egy emberként ragadtak lapátot, töltötték a zsákot és megfeszített tempóban, fáradtságot nem ismerve védekeztek a természet erejével szemben. Az internet népe ismét kitett magáért, jól és gyorsan szervezte a civil védekezést.

Ezzel az árral azonban nemcsak a hazai összefogás ereje került reflektorfénybe, hanem a jövő árvízi védekezésének kérdése is. 2002 és 2006 után kiszámíthatatlanul korán érkezett a magassága miatt egyébként évszázados gyakoriságú árvíz, átlagosan 30-40 cm-rel döntötte meg a csúcsokat. Mi történik, ha mondjuk 5-10 év múlva újra ennyivel magasabb lesz? Budapest például pont addig a határig védhető, a hírekben olvasható korlátozásokkal, lehetőségekkel.

Valljuk meg, a gátak magassága biztonsággal, esztétikai és anyagi szempontokat figyelembe véve sokkal tovább nem emelhető. Mi lehet a megoldás? Az egyébként sokszor száraz időjárás közepette most hatalmas, emberi mértékkel talán fel sem fogható vízmennyiség vonul le a Dunán, s ebből az ország lényegében semmit sem profitál. A Dunát megpróbáljuk keretek közé szorítani, pedig ugyanazokkal a gátakkal árvízmentes időben éppen magunktól vágjuk el. Az emberek, akik most elmennek megnézni a folyót, nem igazán nevezhetők katasztrófaturistáknak. Fogalmazzunk úgy, hogy legfőképp a fővárosban nem vagyunk hozzászokva, hogy lépcsőzés nélkül is közel kerülhetünk a Duna vizéhez, illetve, hogy nem kell áthajolnunk a korláton a látványához.

Az árvíz elleni védekezés drága, 10 vagy akár 100 milliárdos nagyságrendű. Kérdés, hogy megéri-e ezt a pénzt a gátak emelésére, felújítására fordítani vagy képesek vagyunk abból az irányból közelíteni, hogy megelőzzük ekkora víztömeg egyszerre, egy útvonalon való levonulását. Nem a hatalmas környezeti károkkal járó duzzasztásokról van szó, hanem több ezer éves csatornázási technikáról, amivel nagyvíz esetén a fő meder tehermentesíthető, a csatornákban a lassabb lefolyású víz pedig támogatja a mezőgazdaságot, akár öntözésről legyen szó, akár időszakos - de szabályozható - elárasztásról. Természetesen ilyen rendszer kiépítése sem olcsó, viszont a befektetett összeg gondos tervezéssel megtérülhet. A jelenleg árvízveszélyes szakaszokon kordában tartható lenne a vízszint, az alkalmanként érkező nagyvíz pedig részben hasznosulhatna a Dunától távol.

Persze a kérdéskör komoly hatástanulmányokat és költséghatékonysági számításokat igényel, azonban ha a rendszer életre hívható, akkor több száz év után újra érdemben hasznosulhatna a Duna vize, az ország pedig nemcsak egy állomása lenne. Viszont amíg ez vagy hasonló alternatív megoldás nem készül el az árvízi védekezés jegyében, marad a nagygátas, homokzsákos módszer, amiből az országos összefogás úgy tűnik, kitűnően vizsgázik. A következő videó, mely az utóbbi napok eseményeiről megjelent fotókból készült, méltó köszönetet mond azoknak, akik bármily módon is, de a védekezésben részt vettek és a továbbiakban részt vesznek, illetve emléket állít a Dunának, ami 2013 júniusában igazán közel került hozzánk...

 A képek innen.

A posztért köszönet Kéméndi Zsoltnak!