Megyeri Szabolcs kertész blogja

Zöldségeket beszélni!

Szólj hozzá!

Már többször kezdtem azzal a mondanivalómat, hogy nem szokásom programajánlóval jelentkezni, de be kell látnom, hogy a tavasz beköszöntével egyre több érdekes kerti, vagy zöld témájú esemény zajlik, melyekről szinte kötelező beszámolni, hiszen a városi, kerttel nem rendelkező lakosoknak nagyon is fontosak lehetnek az ilyen alkalmak. Így most is egy ajánló következik, ám ezúttal nem egy szokványos előadásról, vásárról, vagy közös ültetésről lesz szó, hanem egy, a maga nemében valóban egyedülálló dologról, ami egyaránt érdekelheti a növények, és az irodalmi alkotások barátait. Ma este fél hétkor, a nyolcadik kerületi Leonardo közösségi kertben egy rendhagyó irodalomóra kerül megrendezésre, melynek fókuszában - mi más - a növények lesznek. Az egyedi élményre vágyó művészlelkű hobbikertészek tréfás és komoly gondolatokat hallhatnak kertekről, kertészekről, zöldségekről, szerszámokról, szóval mindenről, ami az otthoni növényekkel kapcsolatos. Mivel ilyen alkalomból ez lesz az első, ezért részletesebben nem tudok számot adni a várható fejleményekről, azonban aki a szép szavakat és a zöldségeket együtt is szereti, semmiképp ne hagyja ki a lehetőséget!

600_flyer_04_15.jpg

Facebook esemény ITT, a szervezők honlapja ITT, térkép pedig ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr405247385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő