Megyeri Szabolcs kertész blogja

Belvárosi szeméttenger

komment

A budapesti belvárosi Erzsébet térrel már többször foglalkoztam, a legtöbbször sajnos azt megállapítva, hogy az egykori pihenőpark mára egy elhasznált, karbantartás nélküli sivár területté vált, melyet az esti lazításra vágyó fiatalok mellett kereskedők vettek birtokba, cseppet sem törődve a gyep megóvásával, helyreállításával, a szemét eltüntetésével, a közterület fenntartója pedig igencsak szűkmarkúan bánik az itteni köztéri bútorok és tereptárgyak renoválásával. Meg is fogadtam legutóbb, hogy míg érdemi változás nem történik, többé nem térek vissza a témára, hiszen aki járt ott, saját szemével láthatta az állapotokat, aki pedig nem, az elmondásból (akár épp tőlem) értesülhetett róla, hiábavaló tehát a további szóáradat. Most úgy alakult, hogy tegnap a belvárosban jártam, és kíváncsiságból a tér felé kanyarodtam. A látvány minden eddiginél tragikusabb volt, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

IMGP4483.JPG

IMGP4485.JPG

Az Erzsébet tér Bajcsy út felőli oldala a szokásos kopár képet mutatta, ezen már nincs mit elemezni, az egykori buszpályadvaron túli része azonban eddig viszonylag rendezett volt, ez változott meg most. Az látszik, hogy a cserjéket szépen visszametszették, és a virágágyásokban is bájos árvácskák sorakoztak, azonban a városi mértékkel mérve kifejezetten nagy gyepfelület elképesztően szemetes, mintha a Sziget Fesztivál reggeli, másnapos látképe tárulna az itt sétálók elé. A hiba ezúttal sajnos inkább a kilátogatók "készülékében" van, hiszen a renegeteg hulladékot az előző esti bulizó tömeg hagyta itt, bár az is igaz, hogy a kerület is gondoskodhatna a reggeli szemétszedésről, mert ezen a területen - főleg hétvégén - az átmenő turistaforgalom kifejezetten nagy, a város imázsának pedig hatalmas károkat okozhat ez a látvány, de természetesen a helyieknek sem épp esztétikus, ami eléjük tárul. Azalatt a bő negyedóra alatt, míg ott voltam, féltucatnyian álltak meg fotózni, és nyilván nem az elégedettség vezérelte őket. 

A poszt folytatódik, kattintsanak a tovább gombra!

IMGP4471.JPG

A palackok és papírok még valamennyire érthetőek, de a széttört irodai szék hogy kerülhetett ide?

IMGP4464.JPG

Szemetesből nincs sok, és azok is kicsik

IMGP4473.JPG

Talán csak ez a rigó örült a szétdobált ételmaradéknak

IMGP4480.JPG

Széttört palack itt, és a fűben is sok helyen

IMGP4468.JPG

A virágágyásban is üvegek és egyéb hulladékok. Rövid vizsgálódás után az is kiderült, hogy a közönség a cidert szereti a legjobban.

IMGP4475.JPG

A szélfútta csikkeket és aprószemetet a betonozott padok állítják meg

IMGP4476.JPG

A kép alapján sem szép a látvány, de élőben még riasztóbb

IMGP4495.JPG

Ez épp nem szemét, hanem egy teherautó nyoma, két, arasznyi mély vájat, amit senkinek nem jutott eszébe feltölteni

IMGP4504.JPG

A tér szálloda felőli oldala sem makulátlan, itt például valaki jó ötletnek tartotta elhelyezni megunt lámpabúráját

IMGP4507.JPG

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tér egyik csücskében van három nagy konténer, ám ezek láthatóan nem képesek fogadni a teljes szemétmennyiséget

IMGP4505.JPG

Sőt, a Meridien szálló bejáratával szemben még négy mutatós szelektív gyűjtő is helyet kapott, igaz, az egyik le van zárva

Azt hiszem a képeket elnézve semmilyen újszerű tanulság nem vonható le, egyszerűen elszomorító, hogy mind a teret birtokba vevő szórakozni vágyók, mind a kerületi illetékesek hagyják idáig fajulni a dolgokat. Pedig a megoldás nem bonyolult, vagy a téren szórakozók figyelmét kell hathatósan felhívni a szemétgyűjtésre, vagy a közterület karbantartójának kellene gondoskodni a hulladék reggeli eltüntetéséről. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr955237953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ildsisy 2013.04.22. 12:50:34

Én is fel vagyok teljesen háborodva, többször is írtam róla (a link alatt) és még 2008. évben is, ha nem többször. Egyszerűen NEM ÉRTEM, hogy nem lehet rendbe tenni, őrizni, járőrködni, mint régen voltak a parkőrök!!! Embereknek a lakásuk is így néz ki???
Szomorú ez az egész!!! Fű sincs már szép. Igen a bulizók! Majd egyszer ha lesz saját vagyonuk, akkor megtudják, hogy mit és hogyan kell védeni... sajnos, hogy csak akkor. Vagy még akkor sem... :(
Belváros közepén!!!

Kimura 2013.04.22. 15:09:34

annyira aktuális, hogy pont ma reggel gondolkodtam el én is, hogy kéne csinálni egy hasonló posztot a témában, mert tarthatatlan az a szeméthegy ami van

Palex 2013.04.22. 16:58:01

A sok csöves deszkás, meg tarisznyás ott b@ssza a rezet, de a kukáig elvinni a szemetet, na az már nem megy, pedig ugye bármerre hagyják el a parkot, útba esik.
Ide jut egy társadalom, ha nem figyelünk egymásra, csak a pénzt kajtatja mindenki. Pedig nem lenne sok erőfeszítés megnevelni a gyereket, és nemcsak pénzt dugni a zsebébe, és ezzel letudni a "problémát"...

omlósz 2013.04.22. 17:08:09

@Palex: az ugye megvan, hogy a kukák tele vannak?
Sörös dobozt/üveget/borosüveget/2 literes flakonokat a csövik összeszedik reggelre. A maradékot pedig akár az fkf is feltakaríthatná.

Palex 2013.04.23. 08:11:24

@omlósz: És akkor eldobunk mindent, mi, az a megoldás?
Akkor fogom, és elviszem magammal egy 20m-el odébb lévő kukáig.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása