Megyeri Szabolcs kertész blogja

Virágot férfiaknak?

komment

A címbeli kérdésre gyanítom a többség válasza egy fejcsóválással kísért határozott nem. Múlt héten ünnepelték a szerelmesek Valentin napját, mikor is sok ajándék virág lelt gazdára, az ezzel kapcsolatos írások zöme (köztük az enyém is) azonban értelemszerűen a nőknek adott virágokról szólt. Pedig nem szentségtörés a férfiaknak átnyújtott csokor, sőt, az etikett sem tiltja, csak éppen nincs divatban az ilyenféle figyelmesség. Így végülis nem ördögtől való a felvetés, hogy mi férfiak is kapjunk színes növényt, de a választék szűkebbre szabott, és az is tény, hogy nem mindenki örül egy csokornak hímneműként.

81886_582122053_small.jpg

Ugyanakkor, ha belegondolunk, a fiúk legalább egyszer, ballagáskor kapnak virágot, és nem tudok róla, hogy többségük dühödten csapná a földhöz. Férfitanároknak is fenntartások nélkül adunk csokrot, cserepes virágot például pedagógusnapon, de családon belül, főleg idősebb férfirokonaink is kapnak ilyen ajándékot. Akárhogy is, én azt mondom, bátran vásároljunk virágot férfi ismerőseinknek, akár név-, vagy születésnapra, vagy más jeles alkalomra, persze a szokásos üveg ital, egyéb holmi mellé, és nem helyette. A dolog azonban nagyobb odafigyelést igényel, mint a hölgyek esetében, körültekintőbben kell fajtát választani, és fel kell mérni, hogy nem hozzuk-e zavarba a jelöltet, nem érti-e a félre a szokatlan figyelmességet. 

ballagas2010_1.jpgEzt senki nem tartja furcsának, miért ne lehetne akkor máskor is?

Ha rászántuk magunkat, hogy megpróbálkozzunk a meglepetésszerzés ezen eszközével, először azt kell tudni, hogy melyek azok a virágok, melyek szóba jöhetnek, mert ugye az egyértelmű, hogy rózsaszín szirmokat, kecses orchideát, vagy épp egy termetes, csúf kaktuszt semmiképp sem jó ötlet férfinak adni (hacsak nem orchidea-fanatikus, vagy kaktuszgyűjtő). A csokor összeállításában, díszítésében bármelyik virágárus, virágkötő segítséget nyújthat, de érdemes pár valóban férfias virágot megjegyezni vásárlás előtt. Ebbe a kategóriába tartozik a kakastaréj, ebből is inkább a piros változat (Celosia argentea), a kála (Zantedeschia), mely ráadásul egy férfi botanikusról kapta latin nevét (Francesco Zantedeschi), a kardvirág (Gladiolus), mely ugyan a nősziromfélék családjába tartozik, de ilyen "kardos" névvel, na meg persze elegáns megjelenésével vitathatatlanul maszkulin. Jó választás még a rézvirág, mely legényvirág néven is ismert (Zinnia Elegans), kissé ideggyenge főnököknek, stresszes kollegáknak pedig finom utalás lehet a gyógynövényként nyugtató hatású, vágott virágként pedig dekoratív orbáncfű (Hypericum). 

papagajvirag_125329_59490.jpgA papagájvirág is népszerű férfiaknak adva

kakastaréj.jpgA kakastaréj kimondottan maszkulin

Cserepes virág is szóba jöhet, sőt, tartóssága miatt időtállóbb ajándék, de pont ezért csak olyan férfinak adjunk ilyet, akiről el tudjuk képzelni, hogy gondozni fogja, és nem nyűgöt, problémát zúdítunk vele a nyakába. A cserepes virág párkapcsolaton belül is jó ajándékötlet, hölgyek számára akár egyfajta mérce is lehet, hogy választottjuk hogy áll a felelősség, gondoskodás kérdésében. Amennyiben az ajándékozott várhatóan egyedül fogja ápolni növényét, olyat válasszunk, mely strapabíróbb, szárazságtűrőbb az átlagnál, így a sikerélmény is nagyobb lesz. A kaktuszok ezen a téren jó választások, bár a szúrós növénynek van némi rejtett üzenete, a megfelelő humorérzékkel ezen túl lehet lépni, és a kaktuszok esetében tényleg minimális törődésre lesz szükség. Nagyobb és díszesebb, de igénytelen növény az anyósnyelv (Sansevieria trifasciata), ami retrós megjelenésével bármilyen agglegény lakásában hangulatteremtő lehet, és a legendák szerint az ágy alatt is túlél pár hetet, ráadásul törpeváltozatban is kapható. Az agglegénypálma (Zamioculcas zamiifolia), az illatos sárkányfa (Dracena fragrans), a borostyán (Hedera helix), a fodrospálma (Howea belmoreana), a pletyka (Zebrina pendula), vagy a kukoricalevél (Aspidistra elatior) is kiválóak a vázolt célra, sok problémát nem jelentenek gazdájuknak, ellenben folyamatosan emlékeztetik a megajándokozottat az ajándékozóra.

agglegénypálma.jpgAz agglegénypálmával szín költözik az agglegénylakásba

Ha ingadozó állásponton vagyunk, de ragaszkodunk a virághoz, mint férfiajándékhoz, akkor apró trükkökkel elvehetjük a dolog élét. Mind vágott, mind cserepes virág esetében az ajándékozottra jellemző tárgyakkal dobhatjuk fel a növényt. Amatőr fotósnak filmszalagot, barkácsmesternek (játék)csavarkulcsot, autórajongónak matchboxot, szenvedélyes kerékpárosnak bicikliküllőket, tűzhetünk a csokorba, és így tovább. A plüssmaciktól, piros műanyag szívecskéktől inkább tartózkodjunk, ha nem akarunk az érzékeny férfilélekbe taposni. Techmániás ismerősnek (és melyik férfi nem ilyen?) viszont nyomtathatunk QR-kódot a cserépre, melyből egy okostelefonnal a növény ápolási útmutatója olvasható ki, ez azonnal érdekessé fogja tenni az ajándékot. Kreatív körítéssel, jó fajtaválasztással bármelyik macsó szívesen fogadja majd a virágot, nem fogja furcsának tartani, és egyben olyan ajándékot kap, mely sokáig emlékezteti a jeles alkalomra. 

default.pngA pár perc alatt elkészíthető QR-kód izgalmassá teszi az ajándékot. Ezt egy perc alatt csináltam, tessék leolvasni! Akár szerelmes üzenet, vagy egy tréfás mondat is belerejthető. ITT lehet csinálni sajátot.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr645087386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

világoszöld 2013.02.20. 11:16:47

Ballagásra, diplomaátadóra fiuknak inkább a szinek megválasztásánál hangsúlyozom a különbséget. Vagy tiszta zöld virágok / legfeljebb egy-két vajszinbe átmenő zöld virággal/ vagy pl, kék virágok szintén vajszinnel kombinálva. Szerencsére ma már nagy a választék virágok terén is, szép csokrokat lehet összeállítani.

Dani77 2013.02.20. 13:05:28

Én anno előre közöltem a rokonsággal, hogy sem ékszer, sem virágot nem kérek. Az iskolától kapott protokoll-virágot pedig ott hagytam a ballagás végén a teremben. De én nőknek sem veszek virágot.

Bornyitó 2013.02.20. 18:03:06

Pont most gondolkodtam azon, hogy a nők tényleg szeretnek virágot kapni? Számomra a virág érthetetlen. A virág egy teljesen haszontalan halott növény. A vörös rózsa jelképezi az örök szerelmet, aztán 2 nap múlva elhervad és meghal. Nekem aztán ne vegyen senki virágot.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása