Megyeri Szabolcs kertész blogja

Sövény-ösvény

komment · 1 trackback

A sövénnyel már többször foglalkoztam írásaimban, általában mint nagyszerű térhatárolóval, díszítőelemmel, vagy védvonallal, azonban a sövény kiváló "alapanyaga" egy ritkán látható, és otthon nehezen megvalósítható építménynek, a sövénylabirintusnak. Bár azt mondom, hogy nehezen hozható létre otthon, azért elkeseredni nem kell, kisebb, egyszerűbb sövényútvesztőt, vagy csak növényi falakkal határolt kertrészt bárki alkothat, legfeljebb nem órákig lehet benne bóklászni. A nagyobb labirintusokat pedig ismerjük meg együtt.

Glendurgan Garden.jpg

A sövénylabirintus alapja maga a labirintus, vagyis az a speciális elrendezés, aminek köszönhetően a kanyargó út játékos, talányos lesz. A labirintus roppant ősi szimbólum, közel ötezer éve jelent meg kultúránkban, és eleinte nagyon összetett jelkép volt. Pontos jelentése mára a homályba vész, de ismerteink szerint először temetkezéseknél használt szimbólum volt, a túlvilágra érkező lélek útját jelölte, de kapcsolatban állhatott az élettel, az életben megtett úttal is, mely szerteágazó és nehezen végigjárható. Ma a labirintusról az abból való kijutás ugrik be elsőként, azonban az ősi motívumban a közepe volt a lényegesebb, a centrumba érkezés alkalmasint a véget is jelentette, ha úgy tetszik az élet végét, vagy épp a holtak birodalmába jutást, ahol az élők kapcsolatba léphetnek az eltávozottakkal. Más értelmezések szerint a labirintus közepe nem a vég, hanem az újjászületés helye, a lélek innen folytathatja újra útját. A labirintus szó az ókori görög bika-kultusz szakrális eszközének, a labürosznek nevéből származik, ami egy kettős élű bárd volt.  

3349583.jpgRégóta jó móka

Tisztázni kell azt is, hogy a labirintus a magyarban egyszerre jelenti a leágazás nélküli, könnyedén végigjárható kacskaringós utat, és a leágazásokkal teli, zsákutcákat rejtő, nehezen abszolválható útvesztőt is (utóbbi a kör alaprajzú, spirális vonalú, klasszikus labirintus). A fentebb egyszerűsítve leírt, de igazából roppant összetett labirintus szimbólum az idők folyamán elvesztette mélyebb értelmét, és játékká, látványossággá degradálódott, így került például a kastélyok, főúri birtokok kertjeibe is. A kertészetben a XVI. században jöttek divatba a rafinált módon elrendezett virágágyások, a különböző mintákat formázó gyógynövény-veteményesek, és a díszcserjék, ezek metszetéből alakult ki végül a sövénylabirintus. Ettől fogva a sövénylabirintus nem több, mint érdekes zöld építmény, mely különlegessé, játékossá varázsolja a kertet, jó alkalmat ad egy kiadós sétára, vagy egy kis fejtörésre, ha a kijutás nem egyértelmű belőle. A legtöbb sövénylabirintus Angliában található, mondhatni a szigetország az őshazája ezeknek a zöld ösvényrendszereknek, de Franciaországban és Németországban is elterjedtek voltak, és persze manapság bárhol összefutni velük, vendégcsalogató látványosságként, vagy megőrzött emlékként. 

maze.jpgLongleat House 

Nagy-Britannia legősibb sövényútvesztője Hampton Court Palace-ben található. 1690-ben készült, ösvényeinek hossza pedig 800 méter. A legnagyobb sövénylabirintus cím nem egyértelmű, attól függ, hogy az alapterületet, vagy a sövény hosszát nézzük, mindenesetre jó eséllyel pályázik a díjra az angliai Longleat House tiszafa labirintusa (6185 nm alapterülettel), a franciaországi Bouguenais útvesztője a maga 4.4 km-es hosszával, vagy a turista attrakcióként létrejött Dobbies Maze World az angliai Warwickshire-ben, mely hat tematikus, de egybefüggő labirintust tartalmaz (ez utóbbi hivatalosan a Guiness-rekorder).

Tiszadob,_Andrássy-kastély,_labirintus.JPGTiszadobi labirintus

bucsuszentlászló.JPGÚtvesztő Búcsúszentlászlón

Aki sövénylabirintust szeretne bejárni, szerencsére nem kell, hogy messzire utazzon, itthon is talál kisebbet-nagyobbat. A tiszadobi Andrássy-kastély kertjében terül el a legnagyobb honi útvesztő, aki ide látogat, a Loire-menti kastélyok mintájára épült palotát, és a kápráztató angolparkot se hagyja ki. Búcsúszentlászlón egy kisebb és fiatalabb labirintus található, mely turisztikai célból épült, és szintén figyelemreméltó a zsámbéki kukorica labirintus, mely tulajdonképpen egy kukoricatáblába vágott tanösvény, kialakításában az ősi, hétkörös útvesztőket mintázza. Az utat bejárók a séta közben a kukoricáról tudhatnak meg érdekességeket. Ópusztaszeren szórakoztató tanösvénnyel egybekötött öko-labirintus járható végig, ahol fejtörők megoldásával lelhető meg a kivezető út. Budapesten is van növénylabirintus, az állatkertit sokan ismerhetik (a lepkeház mellett), és a Nemzeti Színház parkjábant is található egy kisebb példány. 

kukorica3.jpgZsámbéki kukoricalabirintus

nemzeti.jpgA Nemzeti Színház parkja

A sövénylabirintus kiváló eszköze a díszkertben való sétálás izgalmassá tételének, így aki összekötné a bámészkodást egy kis játékkal, izgalommal, feltétlen próbálja ki egyszer, milyen eltévedni a sövényfalak között. Mi sem bizonyítja jobban a dolog izgalmasságát, mint az, hogy a sövénylabirintus a horrorfilmek kedvelt toposza, persze félni nem kell tőle, legfeljebb ne éjszaka próbálkozzunk először.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr355046764

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.28. 12:13:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása