Megyeri Szabolcs kertész blogja

Élőgéppel a tiszta vízért

Szólj hozzá!

A víz nagy kincs, ez nem új információ, azonban a tiszta, fogyasztható víz előállítása kemény dió, és a jövőben valószínleg egyre értékesebb lesz majd. A szennyvíz tisztítása az idő előrehaladtával mind nagyobb jelentőséget kaphat majd, ebben a folyamatban pedig egy magyar fejlesztésű eljárás viheti majd a prímet.

zj_110708_viztisztito003.jpgÜvegházas víztisztító telep Telkiben

Az úgynevezett "élőgépek" technológiával működő telepek eddig sem mentek teljesen ritkaságszámba, de általában csak kisebb fogyasztói csoportok igényeit elégítették ki, többé-kevésbé kísérleti jelleggel. Az eljárás során élő flóra tisztítja a szennyvizet, pontosabban a buja növényzet másfél-két méteres gyökerei, illetve az azokat kiegészítő háromdimenziós struktúrában elhelyezett biotextil végzik a munkafolyamatot. A leírtaknál természetesebben összetettebben működő rendszer előnye egyrészt a magas hatásfoka, másrészt az, hogy fizikai megjelenése nem egy üzemet idéz, sokkal inkább egy üvegházat, botanikus kertet, és bűzös szagok sem keletkeznek a működés közben. Ezáltal a tisztító akár lakóövezetbe is telepíthető, mert sem látványa, sem szaga nem hat zavarólag a közelben élőkre.

OTS_20121129_001.jpgA Dél-pesti Szennyvíztisztító élőgépes telepe

Az egész pontosan Organica Élőgépek rendszernek nevezett víztisztító magyar fejlesztés, és a legnagyobbat a közelmúltban avatták, a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepen. Az élőgépes rendszerre azért esett a választás, mert ezzel a metódussal a már meglévő eleveniszapos infrastruktúrát úgy lehetett fejleszteni, hogy nem volt szükség új telep építésére. Nem ez volt az egyedüli fejlesztés, az élőgép szisztéma mellett a beérkező szennyvizet fogadó eddig nyitott medencéket (ezek az ún. előmechanikai egységek) lefedték, hogy a kellemetlen szagok terjedését megelőzzék, ugyanezt a célt szolgálja a beépített biofilter is. A dél-pesti telepen üzembe helyezett organikus tisztítórendszer nem csupán azért környezetbarát, mert a munka dandárját növények végzik, hanem azért is, mert a mesterséges dzsungelnek helyet adó üvegház tetején napelemek termelik az energiát, amellyel a növények öntözését, a helyiség párásítását és szellőzését végzik. Az eljárásnak köszönhetően mindemellett kevesebb szennyvíziszap keletkezik.

organicae3-500x333.jpgÍgy néz ki belülről. Nem tipikus víztisztító állomás

Mindeddig öt országban működik Organica Élőgép rendszer, de Kínában mutatkozik a legnagyobb érdeklődés, a már meglévő szecsuáni létesítmény mellett valószínűleg több is épül majd, mert a zsúfolt távol-keleti nagyvárosokban igen nagy előny, hogy a tisztítótelepek akár a lakott részek központi területein is üzembe állíthatóak.

OTS_20121129_002.jpgMint egy botanikus kert...

Képek: innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr364968411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása