Megyeri Szabolcs kertész blogja

Égő dolgok

70 komment

Tegnapi posztomban az őszi kertrendezésről esett szó, melynek része a fák metszése, a fűnyírás, a kertrendezés, melybe többek közt a lehulló levelek összegyűjtése is beletartozik. Az így keletkező felesleges szerves anyag természetesen útban van, meg szeretnénk hát szabadulni tőle. Sajnos sokan a régi, legegyszerűbb, ám rendkívül káros módját választják a hulladék eltüntetésének. Elégetik.

khkgk.JPG

Az avarégetés több szempontból káros. Szomszédaink füstben fuldokolnak, a nem kellő körültekintéssel végzett égetés balesetveszélyes, de sokkal nagyobb probléma, hogy a jelenség roppant környezetszennyező és egészségkárosító. A legsúlyosabb gond az avarégetéssel, hogy a kerti máglya viszonylag alacsony hőfokon ég, így sokkal több káros anyag szabadul fel, mint teszem azt egy kandallótűznél. És persze az elégetett anyagok is mások, mint a fűtési célú égésnél. Vegyük számba gyorsan elrettentésül, hogy milyen dolgokat juttatunk a levegőbe ilyen módon.

avar_egetes.jpgRossz ötlet

A szén-monoxidot (CO) nem kell bemutatni, fejfájást, émelygést, szédülést okozhat magasabb koncentrációban. A 10 mikrométernél kisebb lebegő részecskék (PM10) már sokkal ártalmasabbak, lerakódnak a tüdőben, asztmás tüneteket okozhatnak, nagyobb mennyiségben szív-, és érrendszeri problémákat okozhatnak, és rákkeltő hatásuk is bizonyított. A különböző szénhidrogének szintén rákkeltőek lehetnek, gyengítik az immunrendszert, és különösen veszélyesek az állapotos nőkre (mutagének). Az átlagos kerti hulladék égése során a levegőbe, és így szervezetünkbe juthatnak ezeken kívül az etil-benzol, a sztirén, a dibenzo-furán, a fenol, és a WHO által az I.-es veszélyességi kategóriába sorolt benz-a-pirén. Sokan bizonyára legyintenek, mondván, attól a kis kupac levéltől, gallytól senkinek nem lesz baja, azonban ha egy kertes övezetben naponta gyúlnak "tisztítótüzek", akkor igenis fennáll az egészségkárosodás veszélye, ráadásul ezek hozzáadódnak  városi környezet egyéb kártékony anyagaihoz. Mindemellett természetesen bosszúságot is okoz az égető gazda a közvetlen környezetének, szomszédainak, az utcabelieknek.

189601b.jpgUtcán végezni az égetést különösen otromba dolog

Még egy fontos szempont felmerül az égetéssel kapcsolatban. Sokan úgy tartják, hogy a meggyújtott hulladék hamuja alkalmas a talajminőség javítására, ez azonban tévhit. Éppen a fent taglaltak miatt az avarégetés maradványai nem feltétlen hasznosak, nagyobb mennyiségben kifejezetten negatív hatással bírnak a termőföldre. Ráadásul sokan - ha már úgyis tüzet gyújtok felkiáltással - összevonják a szerves hulladék égetését az egyéb kerti szemét eltüntetésével, így nem egy esetben a máglyára kerülnek különböző papírok, műanyag holmik és még ki tudja milyen dolgok. Ezen gyakorlat veszélyességét talán nem kell külön taglalni.

tuzek.JPG.jpegSokkal nagyobb kárt is okozhatunk mint gondoljuk

Az avarégetés törvényi szabályozása ezért szigorodott az elmúlt évekéhez képest, legalábbis Budapesten. A fővárosban nemes egyszerűséggel 2011 december 1.-je óta avart és kerti hulladékot égetni tilos. (69/2008. (XII.10.) sz. Fővárosi Közgyűlés rendelete) A rendelet megszegőire legfeljebb 30 ezer forintos büntetés vár, azonban a gyakorlatban ezt nehéz kivitelezni, ugyanis elsősorban tettenérés alkalmával szabható ki bírság. Felhívnám a figyelmet arra, hogy a tilalom közterülete is vonatkozik, tehát a szabály nem kerülhető meg azzal, ha valaki a portája előtt, az utcán, az árokban végzi a tüzelést. Más településeken nem ilyen egyszerű a helyzet, a környezet védelméről szóló 1995 évi LIII. törvény ugyanis lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák az avarégetést. Ezért Budapesten kívül a lakosoknak érdemes tájékozódni a jegyzőnél, hogy lakóhelyükön mit ír elő a helyi rendelet, persze nem elsősorban a bírság elkerülése miatt. Alternatívák léteznek, a legnagyszerűbb a komposztálás (melyről annak fontossága miatt külön posztban szólok majd), illetve sok helyen, így a fővárosban is, lehetőség van arra, hogy a szerves kerti hulladékot a háztartási szeméttől elkülönítve, az erre a célra rendszeresített zsákokban szállíttassuk el, hogy azt szakszerűen és környezetbarát módon dolgozzák fel. Sok helyütt pedig az önkormányzatok ősszel avargyűjtési akciókat szerveznek, a lomtalanítások mintájára, érdemes tehát tájékozódni, és ha lehetséges, a kertrendezést az ilyen akciók idejére időzíteni.

2196_1317107084.jpgBegyűjtési akció

Szögezzük le, égetni égő, ezért még ha lakhelyünkön éppen nem is tiltott tevékenység az avarégetés, akkor is törekedjünk arra, hogy a kerti hulladékot környezet-, és szomszédbarát módon tüntessük el.

komposztladawebbig.jpgKomposztáló láda a helyes feldolgozáshoz

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr54829215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szajberpiraty 2012.10.10. 12:33:24

Sajnos az idősek a leginkább környezetszennyezőek. Hiába minden beszéd, könyörgés. Minden vackot elégetnek, nehogy "megszólják" őket, hogy nincsen rend az udvarukon... Hiába viszik el a műanyag hulladékot, sokszor inkább elégetik, aztán nagyon elégedettek magukkal, hogy náluk milyen "rend" van.

2012.10.10. 12:47:25

Míg vidéken laktam, mindig utáltam ezt gyújtogatós játékot, tényleg ha szezonja van, akkor egyik nap az egyik idióta, másik nap a másiik idióta rakja a tüzet, és esküszöm, hogy még törött lábú műanyag kertiszéket (vidéken: fleer) is rádobnak, láttam, szagoltam.

die nadel 2012.10.10. 13:10:17

Na a legjobb helyen járok, itt biztos tudnak nekem tanácsot adni. 4 darab 100 év körüli vadgesztenyefa a telken, az avar mennyisége leírhatatlan. Komposztálni nem lehet, az FKF nem szállítja el a zöldhulladék-gyűjtő zsákban, ugyanezen oknál fogva, nálunk ilyen avargyűjtési izé nincs. Megoldás?
Jut eszembe a közterületen képződő vadgesztenye avarral mit kezdenek?

HgGina 2012.10.10. 13:13:37

A papír cellulózból van. Hemi- és holocellulózból. Miért is más az anyagmaradvány, mint a fa elégetésénél, ami cellulózból van? Hemi- és holocellulózból. A famentes papír sem famentes, hanem csak a rövidszálú cellulóz hiányzik belőle, amitől megsárgulna, és töredezetté válna.

Igen, egyes írópapírokban vannak egyéb, felületkezelő segédanyagok is, bőven 1 % alatti arányban. Ahogy a fában is van pl. gyanta.
A speciális rongypapírokat meg az ember nem égeti el, mert az 95 %-ban bankjegy lenne.

Vagy a kertészeknek kéne papírgyártást tanítani, vagy a papírmérnököknek kertészetet.

HgGina 2012.10.10. 13:15:46

@die nadel: egyszerű a megoldás, amit a kertészek csinálnak: elégetik.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.10.10. 13:17:36

Azért a nagy mennyiségű avar eltüntetésére nincs olyan sok lehetőség:

- komposzt: száraz, lehullott falevélből nem lesz jó komposzt, mert a növény mire lehullik a levele, rengeteg tápanyagot visszaszív a törzsbe. Ami marad, főleg szén.

- hulladékzsák: Két lehetőség van, vagy elviszik akármiben, vagy külön zöldzsákot kell venni. Gazdaboltban 20 db nagy zsák volt 580 Ft valamikor év közben (nem teherzsák, vagy sitteszsák, de kicsit vastagabb fala van, túl durván azért nem lehet vele bánni, nagyobb vesszőket, gallyakat külön kell szedni az avarból, hogy ki ne szúrják). Viszont 20 zsákkal még nem mész semmire, nálam még csak a sárgabarack (~70 éves, nem kicsi) és a cseresznye hullajtja a levelét látványosan, de 3-4 zsák már elment. Mire lehullik 10 szilávról, 6 barackról, 4 körtéről és 3 almáról, egy meggyről továbba egy bazinagy mogyoróról, egy birsről, egy naspolyáról, egy nyárról és egy akácról (a tuják lecserélt leveleiről még szó sincs), szerintem közelebb leszek a 60 zsákhoz, mint a 40-hez. Ez már költség - amit valószínűleg én rászánok, de sok fillérb*szó nem fog. És én még szerencsés vagyok, hogy hetente egyszer az így kitett zöldhulladékot elviszik. A zöldzsákos helyeken ez még komolyabb költség.

Ugyanez pepitában az önkormányzat által szervezett lom(b)talanítás, valamibe tenni kell, és ha korán jön, sok marad a háznál, ha későn jön, sokáig kell tárolni. A zsák mindenképp költség.

- eltolni a szeméttelepre: ezzel az a baj, hogy a legtöbb település mellett már rekultiválták a szeméttelepet, és oda már nem lehet vinni - tegyük hozzá, korábban sem feltétlen lett volna szabad. Nekem tavaly ez bevállt, megpakolni a tolikocsit, lefedni ponyvával, tetejére még a nagy ponyva-anyagból készült merevített zsákot, mellé a két gyereket, aztán irány a szeméttelep. A gyerekek élvezték a kocsizást, én meg megszabadultam a lombtól. Aztán tavaly tél elejére kész lett a rekultiváció... :(

- égetés: Na, ez meg ingyen van. "Lehet, hogy füstöl, de más is éget, az nem füstöl?" "Mindig is égettem, eddig se lett semmi baj." "Szeretik a gyerekek." Majd nem állunk a füstbe! És tényleg... minden más bonyolultabb/költségesebb.

Nem nagyon látok alternatívát ott, ahol a környezeti szempontokkal nem foglalkoznak.

Szerintem sokkal jobb eredményt lehetne elérni, ha az égetést javítanánk. Az a baj ugyanis az avarral, hogy a közepébe nem jut levegő, mindig csak a széle ég, az is csak alig, hisz le van fojtva. Ha levegőt lehetne bevezetni a halom közepébe, szerintem az égés is sokkal hatékonyabb lenne, a károsanyag-kibocsátás is csökkenne, és az emberek még szívesen is használnák. Valami tésztaszűrő-szerű félgömbre gondolok, amiből "tüskék" (értsd, lyukacsos hengerek) állnak ki minden irányba, illetve kapcsolódna hozzá egy alagút (mint a jégkunyhó bejárata, csak hosszabb), amin keresztül folyamatosan érkezne a tűz alá a friss levegő.

Ezt leteszi az ember a földra, rápakolja az avart, begyújtja, aztán már csak dobálja rá az újabb adagokat - elképzeléseim szerint a jó égés miatt egész gyorsan. Mindenesetre gyorsabban, mintha csak úgy natúr próbálkozna a környék füstbe borításával.

1kutya 2012.10.10. 13:25:02

@die nadel: @A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: esetleg konténert hozatni és kivitetni a szeméttelepre? tudom, az is kva drága (10-20eFt), de ahol működik komposztáló a telep részeként, még lehet ingyen is elszállítják!

indiaaan 2012.10.10. 13:32:43

Az avarégetés hasznos! (is lehet)

Sajnos az avarégetés elmaradása hatalmas környezeti károkkal járt az 1990-es évek óta. A komposztált avarral ugyanis nem csak az avart komposztáljuk, hanem, a levélben élő kártevőket (azok petéit, bábjait fajtól függően melyik hogyan telel át)!!!
Többek között az avarégetés elmaradása vezetett a Cameraria ochridana gesztenye aknázómoly nagyméretű elszaporodásához amely gyakorlatilag a kipusztulás szélére sodorta a vadgesztenye fákat, s ma már csak 3x-i permetezéssel lehet ezeket megvédeni. Nem véletlenül volt előírva régebben pl. a kukorica szár kötelező elégetése május 01-ig!
Tehát komposztálni csak megfelelő technikával hasznos, pl. ami megelőzi a kártevők túlélését!

2012.10.10. 13:40:33

@HgGina: namost én nem vagyok se kertész, se vegyész, de szerintem a "papír" nem kizárólag a félfamentes rajzlapot jelenti, hanem szórólapokat, újságokat, kartonpapírt, magazinokat, és ezer más háztartásban használatos papírfélét, amik szerintem nem éppen tisztán égnek. A százezres példányban kiszóródó Tesco-újság szerinted miből van? mert fogásra nem épp csupasz papír... Plusz ugyem ahogy a postban is van, az alacsony hőjű égés sem tesz jót.

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2012.10.10. 13:59:28

MÁR RÉG BE KELLETT VOLNA TILTANI AZT A K... VA AVARÉGETÉST!
KIBA...TT BÜDÖS ÉS SZENNYEZŐ IS!! HOGYAN ENGEDHETIK EZT MEG? PONT ILYENKOR LENNE JÓ ŐSZI ILLATA A FÁKNAK ERRE A KÖ...ÖGÖK ÉGETIK A LEVELEKET ÉS EGY EGÉSZ KÖRNYÉK LEVEGŐJÉT ELBASSZÁK!!!

Tv-ben kéne tiltani, min 500.000 Ft -os pénzbírsággal!!!!

QM 2012.10.10. 14:01:06

@indiaaan: Teljes egyetértés. A régi kertészet alapszabálya volt, hogy a beteg ágakat, fertőzött leveleket azonnal elégetni. De se baj, majd a sötétzöld jogászok fognak ezentúl kertészkedni, akiknek már lefóliázva, egyen méretű polírozott almák teremnek majd a fán. Csak jogszabály kérdése az egész. Lehet bírságolni.

QM 2012.10.10. 14:02:27

@longlife: És a bírság fán , megterem majd a gyümi.

Volner Peter (törölt) 2012.10.10. 14:04:42

di nadel, miért is nem lehet komposztálni az avart? Raklapokból olcsón remek komposztálókockákat lehet összeállítani, nedvesen tartani a leveleket, s a leggyorsabb lebomlás érdekében meglocsolni komposztteával.
Hónapok alatt tizedére esik össze és mehet a konyhakertbe vagy a fűre, a komposzt a legértékesebb tápanyag a természetben.
Nálunk kb 10 nagy fa van a kertben, vegyesen tűlevelűek, lombosok és bokrok, gond nélkül lebomlik minden növényi maradék a kockákban.

46,52% 2012.10.10. 14:07:30

Tilcsákbe! Az avarnak is fáj, ha égetik!

Volner Peter (törölt) 2012.10.10. 14:10:44

@QM: A legrégebbi, vagy épp legmodernebb kertészet szabálya pedig, hogy bízzuk a természetre. A fetőzött növényi részek mennek a preparátumokkal kezelt komposztba, ahol egyrészt elpusztulnak a keletkező hőtől, másrészt felszaporodnak az ellenségeik, s immunitást erősítő komposzt jön létre.
A természet egyensúlyban van, amíg az ember nem avatkozik be otrombán. A permakultúrával ezt az egyensúlyt lehet megteremteni, s ebben az egyensúlyban nem tud egyetlen élőlény sem elszaporodni tartósan a másik kárára.
Az égetés felesleges és káros, bár egyszerű eszköze a nem túl elmélyült biológiai ismeretekkel rendelkezőknek.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.10. 14:33:57

amig tok szaraz volt a kerti hulladek addig tuzgyujtasi tilalom volt, amikor meg mar jo nedves akkor lehet? hat milyen idiota orszag ez?

hozzatennem, hogy slauggal a kezemben szoktam a fuvet / fat / kerti hulladekot egetni, elotte 3 meteres radiuszban beaztatom a talajt es a felso reteget majd ott van 5 meterre a tuztol a slaug

Infomaker 2012.10.10. 14:40:19

USA kertvárosban laktam egy ideig, próbálna ott valaki avart égetni: 911 felhív, és úgy megizélik, hogy többet eszébe sem fog jutni.

Saláta27 2012.10.10. 14:43:14

@Volner Peter: Milyen preparátumokkal kell kezelni a komposztot, és ezek hol vásárolhatók meg? Ha valaki nem vallási alapon, hanem csak hétköznapi praktikum szintjén komposztál, akkor van egyszerű megoldás?

donci2 2012.10.10. 14:44:14

három nagy diófám van. azzal aztán semmit nem lehet csinálni... égetek e van. este 8-10 között már a szomszédok is csak akkor vannak kint, ha égetnek :)

Infomaker 2012.10.10. 14:44:41

Amúgy 2 hete viszik a zöldet nálunk is ingyen, kb 10 zsáknyit szoktam kirakni, el is viszik.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.10. 14:46:23

@die nadel: ki kell vagni oszt nincsen vele problema

a budapesti zoldteruleten meg a kertet lelocsolni katrannyal, hogy ne keljen ki semmi, vagy esetleg szepen leviakolorozni az egesz teruletet
kiborito hogy nehany idiota ven tetu miatt, aki egesz nap eget az egesz teruletet buntetik, azt is aki elegetne rendesen a kerti hulladekot...
hozzatennem, hogy az avaregetes ugy frissibe egy tetu dolog, de par hetig szaritva mar nem olyan durva, esetleg amikor nincsen szmogveszely akkor nem ertem miert is lenne rossz?

pit.stop.boys 2012.10.10. 14:48:45

@szajberpiraty: Jó duma, hogy az idősek környezetszennyezők... Érdekes bejegyzés a facebookon: www.facebook.com/photo.php?fbid=439335082776852&set=a.389819547728406.82533.389448947765466&type=1&theater
Ha nincs módod elolvasni, akkor dióhéjban: a boltban rápirít az eladó egy öregasszonyra, hogy miért a környezetromboló nejlontasakot veszi. Aztán a néni végiglamentálja, hogy az életében mi minden olyan művelt teljesen természetesen, amit ma már kiváltottak valami sokkal környezetrombolóbbal. Csapból ittak műanyag palack helyett, mosták a pelenkát, nem használtak szárítógépet, nem volt minden ezerszer becsomagolva, meg általában nem használtak eldobós dolgokat.
Azok az emberek, akik az életük egy részét a természetben, vagy a kiskertben élték le tevékenyen, nem lehetnek kártékonyabbak olyan generációnál, aki ki sem mozdul a szobából, városból, de autóval megy mindenhova, évente cseréli a mobilját pusztán divatból, rengeteg szemetet termelve.
Ez az én véleményem. Lenne még sarkosabb megfogalmazásom fentebbi kommentekre válaszul, de nem célom a flame.

nyünyüge 2012.10.10. 14:50:27

@Volner Peter:
már elnézést, de abban a pillanatban, amikor kertészkedni kezdünk, felborítjuk a természet akkori egyensúlyát.
És minden egyes akciónkkal, legyen az faültetés, fametszés, öntözés, gyümölcs leszedése, ürgék mediációval való környezetkímélő elkergetése, komposztálható hulladék összegyűjtése egy helyre, .... , folytatjuk a természetbe való beavatkozást.

Tűz okozta természetkárosítás, természetátalakítás pedig az érintetlen természetben is van, volt. Amikor lecsap egy villám, és pár nap alatt leégett párszáz hektár nádas, mező, erdő. Mindenestül.

Infomaker 2012.10.10. 15:02:02

De legalább szárazat égetnének a parasztok...90% csak vizesen füstölteti.

2012.10.10. 15:02:06

@nyünyüge: na ja, csak ha szomszéd házát gyújtod fel, akkor azért van némi utórezgése a dolognak:)

Intizar 2012.10.10. 15:04:07

Meg fognak lincselni, de én imádom az avarégetés szagát. hozzátartozik az őszhöz. (Pfúj, lilaharisnya.)

Környezettudatos 2012.10.10. 15:15:11

Hát kérem. A post nettó marhaság. Az avar égetése a környezetre nem káros. A káros az az, amikor a sötétzöld "kertész" nylonzsákból vesz 60 darabot, ebbe tömi az avart és azt jó kis 35 éves diesel járgánnyal megutaztatják 30-80 km távra. Na, ez káros. A többi csak ilyen városi zöldség. Aki nem bírja, hogy ősszel avartüzek vannak, az költözzön a steril VIII. kerületbe. Ott nincs avarégetés, ott van sok piros zsiguli és finom illatos autóbusz. Na, azok a káros dolgok. Meg az ilyen fasz postok.

nyünyüge 2012.10.10. 15:16:43

@shitgun:
Félreértés ne essék, utálom, ha égetni kell.
De kell, méghozzá sokszor.
Külterületen nagy területünk van, onnan aztán senki sem viszi el a venyigét, bozótmaradékot, akármit.
És ha volna is időm rá, nem biztos, hogy egy kicsit-nagyon lisztharmatos venyigéből okos dolog volna komposztot csinálni.

2012.10.10. 15:23:54

@Környezettudatos: már meg ne haragudj, te pont a te gondolatsorod tűnik nekem kissé sötétzöldnek. 1. az erre a célra rendszeresített nejlonzsákokat többször felhasználják a gyűjtőakciókban. 2. inkább utazzon 40 ember avarja egy dízelkocsin 80 km-t egyben, minthogy egyesével eltüzeljék egymás orra alá. Az égetőben pedig magas hőfokon, a kiáramló füstöt megszűrve égetik el, ami kissé "környezettudatos"abb, mint otthon bohóckodni. 3. pont az ilyen "jóvanezígymer60éveisígyvót" mentalitás miatt nem halad a környezetvédelem.

Környezettudatos 2012.10.10. 15:28:23

@shitgun: Jaja! Hidd el, hogy többször felhasználják a zsákjaidat és nem beledobják a tűzbe egy az egyben. Másrészt. 40 ember beül a verdájába->elmennek zsákot venni->40 ember 10 helyre, ahová 10 kamion vitte többek között a zsákot->40 verda hazamegy->ennyi károsanyag kibocsájtás akkor sem keletkezne, ha a 40 zsákos marha az avartüzére rádob egy-egy tábla hungarocell-t is. Istenem.

A környezetünk védelme nem az avartűz miatt nem halad. Alapvető tévedésben élsz, csak te hittel élsz. A hit meg vak.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2012.10.10. 15:28:36

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: az avart összekupacolod, kissé elterited, és kivársz néhány nagyobb őszi esőt, utána egy kis napsütést és az avar mintha átment volna a winraron...

Megyeri Szabolcs 2012.10.10. 15:31:52

@Környezettudatos: Kedves Környezettudatos! A vélemény szabad, a trágárság és személyeskedés nem. Szabolcs.

Kiskertes · http://elefantakiskertben.blog.hu 2012.10.10. 15:32:36

@Saláta27: Volner úr valószínűleg biodinamikus preparátumokra gondol. Ezeket nem megvásárolni szokás, hanem készíteni és igencsak hosszadalmas dolog, előre tervezést igényel. Az is hozzátartozik, hogy ez a gazdálkodáshoz való bizonyos hozzáállást is feltételez, mely igen sok spirituális, divatosabban fogalmazva "ezotérikus" elemet is feltételez, melynek hitelessége sokak számára megkérdőjelezhető, amit természetesen tiszteletben kell tartani.

Biodinamikus gazdálkodásban egyébként ismereteim szerint a komposztot cickafarkfű és szarvastrágya keverékével szokás preparálni, mely tavasztól a napon száradt és ősszel keverik a komposztba.

_wood_ 2012.10.10. 16:11:13

@shitgun: avargyűjtéshez a többedszerre használt, szakadt-gyűrött zsákot te a boltban veszed, vagy kapod az önkormányzattól.

vagy az úgy újrahasznosított, hogy egy csapat jószemű ember kiszedegeti a használt nejlonból az avar-, föld- és gallymaradékot, majd vizes ronggyal letörölgeti, hogy a polietilénből új zacskókat csináljanak?

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2012.10.10. 16:19:42

Az égetésnek több haszna van mint ami kárt okoz! Hülyeség, hogy tönkretenné a földet. Évtizedekig láttam amint az egyik kedvenc helyemen a Hármashatárhegyen a Mária domb oldalában felgyujtották rendszeresen az avart. Sokszor szinte a teljes domboldalt sikerült leégetni, de néha maradtak olyan helyek ahol nem pusztított a tűz. Amikor újra kihajtott a fű, azokon a helyeken ahol jól le lett égetve minden sokkal sötötzöldebben nőt a fű, ahol nem éget el, ott meg csak fakó, növésben elmaradt füvet lehetett látni.

A kertemben én összel mindig leégetem az elszáradt növényi szárakat, utána ugyanis sokkal kevesebbet kell majd permetezni a következő évben, elpusztulnak a kártevő rovarok, gombák amik a termést tönkretennék a következő évben, a felégetett helyen sokkal egészségesebb növények fejlődnek, kártevőmentesen, egészségesebb termést is teremnek.

Szóval aki azt mondja, hogy káros a környezetre az vagy hülye vagy sötétzöld aki csak pufogtatja a másoktól hallott frázisait.

Környezettudatos 2012.10.10. 16:21:59

@_wood_: Nem fogod meggyőzni. Nem érti meg, hogy a környezet védelme nem itt kezdődik, nem is neuralgikus ez a kérdés csak a finnyás városi orrát zavarja a füst. Az sem fogja meghatni, hogy az emberiség felbukkanása előtt évezredekig akkor erdőtüzek voltak, mint Európa és az ökológiai egyensúly meg sem érezte. Azt sem érti, hogy ha van 1 db falevél, azt olcsóbb és kisebb szennyezéssel jár a helyszínen elégetni, mint utaztatni a zsákokat a boltba, elmenni a boltba a zsákért, bepakolni és újra utaztatni csak azért, hogy másol égessék el. Szűrt füst mi? Aha. :) Talán ha megmérné, hogy a hő, amivel fűt, mennyi co2-t termel egy óra alatt, nem az avaron rugózna. Ha megmérné, hogy amíg elhozza a zacsit a boltból az mennyi co2-t termel, pláne ha logikusan hozzászámoljuk az előállításkor, szállításkor keletkezett co2-t is, akkor rájönne, hogy zöldségekben hisz. :)

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2012.10.10. 16:27:35

Kedves Szabolcs!

Eddig örömmel olvasgattam az írásaidat, de ezzel a cikkel igencsak túllötél a célon. A környezetvédelem fontos, de csak a tudatlanokat fogod tudni félrevezetni egy sötétzöld mentalitás felé akik csak egymásnak hisznek, nem képesek utánanézni hogy évezredeken keresztül hogyan művelték a földeket. Javaslom, hogy nézz meg a youtube-n egy pár videót Bálint gazda filmjeiből, szinte mindegyikben azt ajánlja, hogy el kell égetni vagy komposztálni kell az avart.

_wood_ 2012.10.10. 16:27:51

@Környezettudatos: nem akarok én senkit meggyőzni semmiről. nekem ráadásul kicsi a kert, kevés a fa: a két lapátnyi avar, ami a gingkóról lejön, az megy a kukába, úgyis csak félig van minden héten. ha több lenne égetném, és senki sem tudna meggyőzni az ellenkezőjéről...

viszont azt elképzelni sem tudom, hogy hogyan lehetne az avaroszsákot többször használni. ezért kérdeztem.

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2012.10.10. 16:31:45

@_wood_: Azért írta, hogy újrahasznosítják a zsákokat mert fogalma sincs a kis sötétzöldnek arról, hogy valójában hogyan is szállítják el és hova az avart, és hogyan semisítik meg. Az ilyen tudatlan sötétzöldektől mentsen meg minket a sors!

aeidennis 2012.10.10. 16:36:33

Örökzöld, dió, beteg szelídgesztenye, foltos levelű szőlő, kukacos mogyoró, beteg paradicsom megy a tűzre. Kell alá tenni egy kis száraz gyöngyvesszőt, vagy jezsáment és egyáltalán nem füstöl. Éjszaka ki lehet ülni mellé egy üveg borral és nézni az apró tűzcsillagokat.

Környezettudatos 2012.10.10. 16:39:43

@kgl: Nekem a másik zöldség is tetszik, az ún. szelektív hulladék gyűjtés. Pláne, amikor megjelenik a teherautó, beleborítják a kék, sárga és zöld edények tartalmát egybe...szerinted a szeméttelepen ott áll lakatos winettou és szétválogatja? Szerintem nem. Ráadásul három szeméttelepen meg is győződtem róla, hogy a szelektíven gyűjtött holmit milyen ügyesen elkeverik egy homogén cuccá. :)

De a környezet védelme fontos. Miért nem népszerűsítik, hogy a magyar marha ne focipályát csináljon a telkéből kivágva minden fát? Hagyja meg a fáit, ültessen is ha pótolni kell. Nem az ördögtől való adat, de a ház mellé alacsony fa ültetése kellemes belső hőmérsékletet jelent nyáron...klíma gép nélkül. Zöldek mi?! :D Betojok menten de olyan jó metánost, hogy táguljon az ózonlyuk azonnal egy méretest! :D

Saláta27 2012.10.10. 17:24:30

@Kiskertes: Ettől tartottam én is. Nekem semmi bajom, ha valaki a komposztálástól boldogabb lesz, de sajnos nekem erre nincs időm. Ezért ha egyszerű megoldást nem javall valaki a moníliás ribizlibokraim leveleinek ártalmatlanítására, akkor el fogom őket tüzelni, és nem rakom őket az amúgy ápolt komposztomba.

Kiskertes · http://elefantakiskertben.blog.hu 2012.10.10. 19:06:18

@Saláta27: Ha nem akarod a komposztra dobni, el kell ásni, nem kell elégetni. Vágd le, kénes-rezes lemosóval permetezd le és ásd el. Ne a gyümölcsfák/bokrok alá, hanem oda, ahol nem nő moníliára érzékeny növény.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.10. 20:04:33

azert vannak fokozatok, amikor a papoka a hordoban elhamvassza a frissen felszedett gazt is es a jo kis nedves avart is, raadasul olyan legkori viszonyok kozott, hogy a levego nem mozdul semmit, olyanbol volt reszem!!!
de hogy nehany idiota miatt teljes Judapest teruleten betiltani, es meg a gallyakat se lehessen elegetni illetve a beteg reszeket sem, ez tullo mindenen... 3 hetig szarad a apro fa/venyige nyaron es akkor az egetese jobb mint a hazi cserepkalyhaban, es nem, nincsen arra az embernek erkezese hogy a nappaliban 5 m2-t elfoglaljon az a venyige amivel aznap befűt az ember

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.10. 20:09:38

@Környezettudatos: Budapesten az hogy leviakolorozza a 700 m2 -es telket ugy hogy fubol marad osszesen vagy 40 m2:
maps.google.com/maps?q=Budapest,+%C5%90rj%C3%A1rat+Street,+Hungary&hl=en&ie=UTF8&ll=47.54723,19.132564&spn=0.001745,0.004037&sll=37.0625,-95.677068&sspn=65.645551,132.275391&oq=orjarat&t=h&hnear=Budapest,+XV.+ker%C3%BClet,+%C5%90rj%C3%A1rat+utca,+Hungary&z=19
(itt van pont kozepen, es hatul az zold az a kerti tarolo!!!)
es akkor itt Budapestszerte betiltjak a gallyak egeteset is, az tobb mint felhaborito!!!
ha pl. a koros viakolorozobaratokat megbuntetnek evente 200e -re akkor okes lenne, de igy hogy a kornyezetrombolast tamogatjak megis mit kepzelnek? majd a telken is leglialkazom evente ketszer es kesz, nem kell fuvet nyirni nem lesz hulladek nem lesz gond...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.10. 20:11:13

@Kiskertes: neked mekkora a kerted hogy ezt kepes vagy megcsinalni?
ha e helyett elmennel kozteruletre sajat nevelesu fat ultetni akkor osszessegeben zoldebb lennel?
:)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.10. 20:48:52

mondjuk nem ertem mit sirok e miatt ennyit, majd a szomszedokat felveszem videora amikor egetnek, es utana nyugodt szivvel fogok egetni :)))

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2012.10.10. 21:54:07

@Saláta27: Ha 2-3 évig érleled a komposztot akkor abban lebomlik minden moniliás fertőzött ágacska. Egy trükje van csak, 2-3 cm-es darabokra össze kell nyesni a levágott faágakat és venyigét, akkor nagyon hamar teljesen le tud bomlani, ezenkívűl nagy mértékben feljavítja a komposzt szén háztartását is, sokkal jobb lesz a komposzt is. Egy ágaprító gép beszerzése nagyon megéri ha van a kertben 8-10 gyümölcsf, akkor 1 óra alatt le lehet aprítani mindent fáradtság mentesen.
Arra kell ügyelni, hogy rétegesen legyen a faapríték és a gaz a komposzton, esetleg egy kis komposzt gombával meg kell szórni ami felgyorsítja a lebomlást. A komposzt gombát én a lidl-ben vagy aldi-ban vettem, már nem emlékszem. Egy 5kg-os csomag nagyon sokáig elég és nagyon megéri az árát.

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2012.10.10. 21:59:02

A diófa levelét is le lehet komposztálni, nagy tévedés az, hogy nem lehet. Csak érteni kell hozzá. Le kell darálni a diófa levelét valamivel, pld alcsonyra engedett fűnyíróval, majd rétegesen kell rakni a háztartásból kikerülő komposztálandó egyébb zöldekkel. A diófa levél réteg ne legyen vastagabb mint az egyébb vegyes komposztálandó anyag, így 1 év alatt tökéletesen le tud bomlani az is. A kompszt kupacot árnyékos helyen kell létrehozni, hogy ne tudjon kiszáradni, mert akkor leáll a komposztálódás folyamata.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.10. 23:49:02

@kgl: ok meg lehet csinalni
lehet kerekparral is jarni

te mit szolnal hozza, ha bevezetnek hogy neked es a csaladodnak KOTELEZO mindig kerekparral jarni? meg akkor is ha lapraszerelt IKEAS butort vinnel haza?
elvegre 3-4 deszkankent megveheted es igy hazaviheted a kerekparon es otthon osszeszogelheted :)

nem tudom melyik a durvabb elkepzeles a dio levelet ledaralni vagy egy szekrenyt deszkankent hazavinni bringaval

nyünyüge 2012.10.11. 06:44:25

@kgl:

A diófalevélben levő növekedésgátló hormon is "lebomlik" a komposztban?

Kiskertes · http://elefantakiskertben.blog.hu 2012.10.11. 09:37:58

@nyünyüge: Nem tökéletesen. Ugyanakkor a juglone termelése a fekete dióra (Juglans Nigra) jellemző leginkább, a nálunk termesztett dió (Juglans Regia) nem termel olyan mennyiséget, ami befolyásolná a komposzt minőségét. A legjobb, ha olyan növények alá kerül a lebomlott diólevél, ami toleráns, pl. céklafélék, fehérrépa, hagyma, cseresznye.

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 09:42:53

@Saláta27: A preparátumokat lehet vásárolni is, de minek? Komposztteának hívják, kell hozzá egy vödör, lapát jó minőségű komposzt és egy kis akváriumpumpa a levegőztetőhöz és már lehet is szaporítani az oxigénkedvelő lebontókat. Ezzel a teával frissen be kell locsolni a komposzthalmot és megindul a munka.
A folyamat itt le van írva pontosan:www.edenkert.hu/novenydoktor/novenyvedelem/komposzt-tea-keszitese/4341/

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 09:52:52

@Kiskertes: Nem értek a biodinamikus agymenésekhez, csak csinálom a preparátumokat, mert egyszerű és gyors megoldás a komposztálás hatékonyságának fokozására.
Komposztból és talajból készítek oxigénnel dúsított teákat és frissen felhasználom ezeket, levéltrágyaként és komposztoltásra.
Működik tökéletesen és nem kell hozzá spiritualitás.
Azt mondjuk hozzátenném, hogy az átlaghoz képest azért jelentősebb talajbiológiai ismeretekkel rendelkezem, ezért nem a városi legendákra alapozom a munkámat.
A baktériumos fertőzések kezelésére is gyakran használom az adott baktérium természetes ellenségeit, betakarom a földbe a fitoszfórás burgonya szárait, ez segít a talaj immunizálásában. Persze ha ezt valaki a élettelen talajában teszi, az csak felszaporítja a kártevőket, míg az én biológiailag aktív talajomban ezek eltűnnek.
Megfigyelés, analizálás, tesztelés, alkalmazás - érdemes megismerni, miként működnek a természeti folyamatok, mielőtt valaki tanácsokat adna.

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 10:03:08

@kgl: Ha valaki nem tudja elképzelni a lebontást égetés nélkül, javaslom próbálja ki a pirolízist, oxigénmentes környezetben elszenesíteni a szerves hulladékokat. Kell hozzá egy vashordó és némi tüzifa.
Ennek a végeredménye a faszén, amit hozzá lehet keverni a talajhoz, kiváló talajjavító, garantáltan fertőzésmentes.
Ezzel a megoldással hozták létre évszázadok alatt az Amazonas medence egyébként terméketlen talaján a terra preta néven ismert fekete földet, amely a legnagyobb biológia aktivitású talajfajta, magától gyarapodik a rétege, önnfenntartó rendszerként folyamatosan szenet köt meg a légkörből.
Az égetés során keletkező hamu viszont halott anyag, erősen lúgos, nem sok haszna van, hacsak valaki nem szappant akar gyártani házi lúgból.

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 10:14:03

@nyünyüge: Igazad van, de mit kezdesz az igazaddal?
Természetes folyamat a villámcsapás okozta tűz, de én még például szerettem volna nézegetni az ősborókást, ami az idén leégett. Néhány emberöltőig ott nem lesz értékelhető vegetáció, ha az időjárási szélsőségek így gyarapodnak, akkor véglegesen sivatag lesz belőle.
Ha lehetőségem van rá, én inkább támogatom a természeti folyamatokat hogy a területem minél gazdagabb biológiai változatosság felé haladjon, s a komposztálás ennek egy része.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.11. 10:51:57

@Volner Peter: most akkor mi lenne a cel, hogy minel tobben kerteszkedjenek, vagy hogy minel tobb embert elriasszanak a kerteszkedestol, es jol lebetonozza a maradek kertjet?

a diolevelnel a gnomonias levelfoltossagnal a Kerteszek konyveben www.antikregiseg.hu/piacter/tudomanyos_konyv_katona_jozsef__kerteszek_konyve__6113.php
le van irva hogy meg kell semmisiteni

most akkor vegyek uj konyveket? jo tudom ledaralom a levelet... vagy megeszem kiskanallal, es mi van ha 5 diofam van?

a pirolizissel kapcsolatban meg az nem fustol? mert ha igen akkor felhivnam a figyelmed hogy a budapesti TILTAS az a szmogrendelet resze, es nem a sötétzőccség/kornyezettudatossag resze

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.11. 10:53:33

@Volner Peter: "de én még például szerettem volna nézegetni az ősborókást, ami az idén leégett."

a legjobb tudomasom szerint a mai Magyarorszag teruleten nincsen ős... terulet
az mind mar egyszer meg volt muvelve es el lett ujbol ultetve, szoljal ha tevednek

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 12:12:34

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Nehéz így konstruktívan társalogni, ha alapismeretekkel sem rendelkezik a partner. Az ősborókásokkal kapcsolatban megvitathatod a nézeteid a nemzeti parkok szakembereivel, a bugaci idén tavasszal ment a füstbe, de van még néhány az országban.

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 12:20:12

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Nos, a pirolízis is füstöl, sőt a kandalló is. De rakéta kályhával még azt is el lehet érni, hogy ne füstöljön.
Csak azok a fránya arányok..ezért mielőtt véleményt alkotnál a pirolízis által termelt füstről, javaslom, nézz utána a folyamatnak.
A lejárt szavatosságú könyvekkel szintén nem tudok mit kezdeni, az utóbbi évtizedekben jelentős fejlődésen ment át az agrár- és talajbiológia, ha érdekel, követheted.
Másrészt engem nem nagyon izgat hányan kertészkednek és hányan műkövezik a kertet, csak ne évszázados városi legendákra építsük már a tevékenységet.

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 12:33:43

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Hogy ne csak én mondjam, hogy felesleges égetni akár a gnomoniás levelet is, alább egy idei kivonat a Wisconsi Egyetemtől, de sok más helyen is megtalálhatod az igazolást.
hort.uwex.edu/articles/anthracnoss

KovA 2012.10.11. 16:18:08

Sok a tuntyolgás. Mérjük össze az avarégetést ami évente 1-2xi környezetszennyező esemény mondjuk az autózással - percenként 2-3 köbméter kipufogógáz.

Nem vagyok híve a fölösleges környezetszennyezésnek se híve - de mérlegre kell tenni mit miért.
Attól tartok, hogy az égetésnek alternatívája nincs, legföljebb a tökéletesebb/kevésbbé szennyező égetés.

A komposztálás nem mérsékli kellőképp a kártevőkkel fertőzöttséget.
Az elszállítás pedig folyamatos anyagkivonást jelent a talajból. Nem lehet csak mindig elvinni és elvinni - anyagokat vissza is kell juttatni a talajba.
Az ásványi anyagok a hamuval visszakerülnek a talajba - ami a füsttel elszáll az meg esővel - a növények pedig tudják a módját hogy kell azt feldolgozni.
A növény a talajból kivonja és összegyűjti a számára hasznosítható anyagokat a talajból.
De ha évekig zsákszámra elhordják pontosan azokat az anyagokat amiből a növény építkezett - akkor jóval gyakrabban és lehetőleg szervestrágyázni kell a területet.
Vagy jó drágán komposztot venni amit - nem kizárt - épp abból a lombanyagból gyártanak amit tőlünk begyűjtenek.

Marad a lombégetés - avagy olyan házi komposztálási technológiát kell népszerűsíteni amelyik fertőtleníti is a komposztot - ez volna az ideális.

A lombégetés elleni kampánnyal csak a lombbegyűjtő cégek járnak jól - a gazda nem valószínű.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.11. 16:23:41

@Volner Peter: ha jol ertem az altalad ide beirt informaciok alapjan, te explicite azt allitod, hogy az az osborokas a jegkorszak utani idoszakban most egett le eloszor iden?
ezt ala is tudjak tamasztani a nemzeti parkok szakemberei is? ezt a nemleges bizonyitas, ugymint hogy az elmult par ezer evben nem volt ott tuz? szoval elvegeztek vizsgalatokat hogy elotte egyszer sem egett le?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.11. 16:28:21

@Volner Peter: "Csak azok a fránya arányok..ezért mielőtt véleményt alkotnál a pirolízis által termelt füstről, javaslom, nézz utána a folyamatnak."

google: pirolízis elso link:
humusz.hu/hirek/kukab-v-r/pirol-zis-z-ld-szemmel/7165
"A látszólag energiahordozóvá váló hulladék mellett, a pirolízis esetében is jelen vannak a légszennyezőanyagok: dioxinok, furánok, nitrogén-oxidok. Szinte teljesen ugyanazok, mint a hulladékégetés esetében."

most akkor rakerdezhetek meg egyszer hogy ez mennyiben elonyosebb annal az egetesnel amikor en a tel folyaman nejlonzsakban kiszaritott diolevelet ravagom a nyilt tuzre nyaron?
ugye meg a hazilagos technologiakrol beszelunk?

KovA 2012.10.11. 16:47:42

@shitgun: " A százezres példányban kiszóródó Tesco-újság szerinted miből van? mert fogásra nem épp csupasz papír..."

Eleve az ilyen környezetkárosító cuccok előállítását kéne alaposan bírságolni, nem az égetését.
Máképp csinálnák/színeznék a Tesco újságot és egyéb szórólapokat - nem volna gond az égetés.

Amúgy télleg szarul ég... mindenféle tarka színű lángja van.
De eltüzelem akkor is !
Pusztitsa magát a liberalizált piacgarázda rohadt kapitalista kultúra !

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 20:21:00

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Azt hiszem ez például eléggé házi technológia.
www.carbon-negative.us/burners/hybrid.htm
Ismétlem, én csak elmondom, mi az ami működik, elmélyültebb tudást megtalálod máshol.
A dioxinos, furános kitétel a kommunális szemétégetésre vonatkozik, emlékeim szerint itt biomassza kezelésről csevegünk. Más kiinduló anyag, más végtermékek.

Volner Peter (törölt) 2012.10.11. 20:21:37

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ez olyan jellegű szellemi maszturbálás, amit meghagyok neked.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.10.11. 22:34:02

@Volner Peter: ok ertem, szoval ne lehessen egetni mert ott a pirolizis
egy olyan kalyhat lenge 2 nap alatt epitek meg, es ahogy elnezem a diofamnak, na meg a szomszednak ami atlog hozzam lenge 1-2 napig eltart mire feltoltogetem azt a 200 literes hordot, persze elotte valoszinuleg ki is kell szaritani a levelet

inkabb raszanok 1 napot es kivagom a diot, oszt jo napot... ha mar megtiltjak hogy HATEKONYAN lehessen a kertet muvelni akkor le kell glialkazni a telket, hogy minel kevesebbet kelljen egetni
elvegre a gyomirtozast ugye nem tiltottak be? arra nincsen budapesti rendelet ugye?

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (6) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (11) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (13) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (119) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása