Megyeri Szabolcs kertész blogja

Szentendrei növényflaszter

Szólj hozzá!

Szentendre belvárosa 2010-ben újult meg, azóta folyamatosan fejlesztések zajlanak, ezek egyike az új burkolt felületek létesítése, a már amúgy is gyönyörű, hangulatos belvárosban. Az nemrégiben lehelyezett felületen levélminták láthatóak belemarva a felületbe, a többi részen pedig szép fényes a kő. Ezek az enyhén csillogó felületek nagyon feldobják az utcák, terek atmoszféráját, főleg azon a részen ahol lépcső készült belőle az Y elágazásban. A minták a lapokon korai juhar (Acer platanoides), és repkényszőlő (Parthenocissus tricuspidata) leveleket ábrázolnak. Sajnos azt nem tudom, milyen technikával alakították ki a mintázatot, feltehetően homokfúvással, néhol pedig mintha lenyomatokkal dekorálták volna a felületet. Aki tudja a módszert, bátran írja meg kommentben!

 DSCI4893.JPG

DSCI4885.JPG

DSCI4886.JPG

A városban egyébként is mindenhol kihelyezett virágládák vannak, beültetve pompázó egynyáriakkal, díszfüvekkel, varjúhájjal, ahova pedig nagyobb virágtartó nem fért el, még ott is cserepekben, kaspókban virítanak a növények, így kölcsönözve az utcáknak igazi természetes, zöld hangulatot.

DSCI4891.JPG

DSCI4918.JPG

DSCI4937.JPG

DSCI4948.JPG 

DSCI4935.JPG

Szentendrére kiépített, hangulatos bicikliút vezet, így Újpest, vagy Békásmegyer irányából egy óra alatt el lehet tekerni, de a belvárosból, például a Margitszigetről indulva sem sokkal több az út. Sajnos a bicikliút környékén hiába nyírják a füvet, a belógó ágakkal nem sokat foglalkoznak, a Dunaparti szakaszon pedig a burjánzó növényzettől nehézkes a haladás, de ez ne szegje kedvét senkinek, míg tart az enyhe őszi idő, az egyik legjobb hétvégi program egy családi, baráti túra Szentendrére, ahol fantasztikus környezetben lehet enni egy jó sütit, megkóstolni a helyi különlegességet, a töltött lángost, inni egy limonádét, vagy csak a vízparton lazítani pár órát. Gyakorlatlanabb túrázók pedig hajóval is visszatérhetnek a fővárosba.

DSCI5122.JPG

DSCI4962.JPG

A képekért és a beszámolóért köszönet, Kocsis Martina dísznövénykertésznek!

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr154778832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő