Megyeri Szabolcs kertész blogja

Zöldpályás beruházás

22 komment

A BKK tájékoztatása szerint régóta esedékes tömegközlekedési fejlesztések valósulnak meg a közeljövőben Budapesten, és ami különösen ígéretes, hogy a tervek szerint végre-valahára létrejön az első füves villamospálya is. Miért jó a zöld pálya, mi az előnye, hátránya, és szükség van-e rá egyáltalán? Megpróbálom megválaszolni ezeket a kérdéseket.

 

Először egy apró kiegészítés. Bizonyos szempontból nem ez lesz az első kísérlet a témában, volt már rá példa, hogy zöldültek villamospályák, ám egyik sem volt hosszú életű. Több évvel ezelőtt a Villányi úton lett volna egy füvesített szakasz, ám a Németországból érkező speciális élő zöld szőnyeg nem vészelte át épségben az ideutat, 2006-ban pedig a Városi Tájkép Csoport a 2-es villamos Akadémia előtti szakaszát vetette be, ám a varjúhájféle, amit használtak, nem bírta a gyűrődést, és az augusztus 20-ai tömeg végleg az égi (vadász)mezőkre taposta. Meg kell még említeni egy hibrid megoldást, melyet a Mester utcában próbáltak ki, itt műfűvel vonták be a pálya egy részét, ami ugyan zöld, de ahogy neve is mutatja, csupán imitáció.

 

Mester utcai öszvérmegoldás

Pedig nyugaton nagy divat a füves városi pálya, európaszerte sok helyen találunk ilyet. Vegyük sorra, miért jó ez nekünk? A füvesített felület oxigént bocsájt ki, megköti a szálló, leülepedő port és mikroszemcséket, elvezeti a felesleges nedvességet (legalábbis hatékonyabban, mint a beton). A fűvel borított rész nem forrósodik fel annyira, mint a beton, kevesebb hőt sugároz vissza, így a városi mikroklímára is jótékony hatással van.

Mindemellett, vagy mondhatnám hogy inkább, elsősorban szép látvány, sokkal jobban fest egy zöld, füves csík a városban, mint a szürke flaszter látványa. Amiről beszélünk, az tulajdonképpen a legmenőbb városkép-tuning, ha innen, mármint a vizuális élmény felől közelítjük a kérdést, mindenképp szükség lenne rá. A sínek közé telepített fűnek statikai előnye is van, csökkenti a dilatációt, vagyis a sínek melegben, hidegben való deformálódását, és nem szabad elfeledkezni a fűnek otthont adó talajréteg rezgés-, és hangelnyelő tulajdonságáról sem.

 

Holland dzsungel-villamos

Ilyen helyzetben a füvet nem szokták megkérdezni, hogy neki jó-e a sínek között, pedig nem feltétlen élvezi a helyzetet. A villamosból dolgok esnek, folynak ki, ami nem tesz jót a növényzetnek. Az olajcsepegés például, vagy a sínek érdesítéséhez (vagyis a fékezési hatékonyság növeléséhez) használt sós homok pályára jutása pusztítja a zöld felületet. További hátrányként jelentkezhet, hogy a földdel feltöltött, fűvel bevetett pályák nem alkalmasak autós közlekedésre, ezért megvalósításuk csak olyan helyen lehetséges, ahol nincs forgalom a síneken, a 4-6-os vonalán például (melyet a megkülönböztetett jelzésű járművek aktívan használnak) ez a fejlesztés elképzelhetetlen.

 

Belfastban

Az aszfalt egy holt képződmény, ha egyszer elkészítik a borítást, évekig elvan mindenféle karbantartás nélkül. Nem úgy a fű. A fű nő, tehát nyírni kell, él, tehát víz és tápanyag kell neki (időnként cserélni kell a földet is alatta), gazosodik, tehát ápolni, gondozni kell. És ez bizony mind költséggel jár. Bár léteznek olyan hibridek, melyeket igen ritkán kell csak nyírni, az egyéb gondozást, locsolást ezek is igénylik.

St. Etienne, Franciaország

A törődés elmulasztása pedig a kipusztulásához, és rendezetlen látványhoz vezet. Összességében a füvesített pálya kialakítása alig kerül többe, mint az aszfaltos, betonos változaté, de előbbi folyamatos munkát igényel, vagyis állandóan költeni kell rá. Feltételezem ez a fő oka annak, hogy eddig nem valósultak meg ilyen projektek, remélhetőleg ha tényleg létrejönnek a budapesti füves pályák, lesz gazdájuk, aki felügyeli, ápolja a zöld felületeket.

 

Fejlesztési terv (Forrás: Index)

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr184500762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

schdl (törölt) 2012.05.11. 11:30:10

Én már nagyon várom ezt az egész projektet. Sajnálatos, hogy ilyen sokat kellett rá várni.

eax_ 2012.05.11. 11:38:20

Zsenialis. Egy kerdesem lenne: ezen hogy lehet kozlekedni mentovel?

Mirosláv 2012.05.11. 11:41:39

Én nem lennék ilyen optimista :) Komoly karbantartást igénylő-nem honi viszonylatokra kitalált- és amúgy is csak az Újbudai oldalon tervezett...
Nagy élmény, a Hungária krt. ha begyorsul az 1-es :)1 szép nagy porfelhő a kísérőjelenség...

Vincenzo90 2012.05.11. 11:50:55

A BKK-nál is vannak értelmes ötletek. Egyre gyakrabban ráadásul. Jó ilyet is látni. :)

Megyeri Szabolcs 2012.05.11. 11:56:57

@eax_: a gyepesített vonalakon sehogy. Éppen ezért ahol mentő sávként is használják, marad a beton.

nyünyüge 2012.05.11. 11:58:10

Elvileg szép ötlet, de kontinentális éghajlatunk mellett igen kétséges, hogy működőképes-e.
Ha öntözni kell folyamatosan tavasztól-őszig, az ilyen hosszú vonalakon elég költséges játék lesz.

Megyeri Szabolcs 2012.05.11. 12:01:38

@Mirosláv: Éppen a porfelhő jelenség elkerülésére lett kitalálva a zöld pálya. A karbantartás igény: igazad van, de ilyen alapon, parkokat meg fasorokat sem érdemes telepíteni, mert azokat is gondozni kell. Ráadásul a betonos pályákat is kell takarítani, nyáron vízzel locsolják, az is pénzbe kerül, és persze a környéken közlekedők és lakókat is érdemes lenne megkérdezni, hogy a felszálló por a lakásukba bejutva, heti hányszori takarítást kíván meg.

Megyeri Szabolcs 2012.05.11. 12:05:09

@nyünyüge: Így van ahogy írod! Viszont ma már léteznek nagyon nagy teherbírású és szélsőségesen szárazságtűrő gyepek, bár igazából én sem tudom, hogy Nyugaton milyen típusú fűmagkeveréket használnak. Az öntözés pedig ha a nyári locsolóautó költségeit számoljuk ( a betonra), nem biztos, hogy egy jól megtervezett és kiépített öntözéstechnika mellett jelentős többlet költséget jelentene.

eax_ 2012.05.11. 12:24:28

@Megyeri Szabolcs: Gondoltam. Akkor tehat vagy nem hasznaljak a Hungarian mentos savkent (de), vagy valaki megint kitalalt egy egetvero baromsagot.

kertesz 2012.05.11. 12:48:09

Az 1-es villamos pályáját telibe tűzi a nap, nagyon szárazságtűrő keverék kéne oda, és ahogy a karbantartási hajlandóságot nézem, hamarosan nem csak por, hanem száraz fűtöredék is repül arrafelé....
Viszont a 61-es vonala felfelé a Széll Kálmántól végig füvesíthető lenne...

schdl (törölt) 2012.05.11. 12:58:38

@eax_: a Hungárián/Könyvesen most sincs végig lebetonozva, sok szakaszon csak a talpfák vannak. Nyilván majd ezeket a szakaszokat fogják füvesíteni. Ahol most beton van, ott az is marad.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.11. 13:19:07

@schdl: a Kerepesi uttol nincs lefedbe betonnal, az Arpad-hidtol odaig vegig beton van kozepen

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.05.11. 13:24:25

Illetve a Becsi uttol a Kerepesi utig van vegig betonnal fedve, onnantol a Vajda Peterig vegig talpfa, a Vajda Peter es a Nepliget kozott megint beton, utana megint talpfa

nyünyüge 2012.05.11. 13:46:05

@Megyeri Szabolcs:
Hogy óceán-közeli vagy tőlünk jóval északabbra milyen fűkeveréket használnak, az végül is érdektelen.
Én azt tudom - tapasztalatból-, hogy természetvédelmi területen, mindenféle környezeti szennyezéstől távol öntözés nélkül gyakorlatilag lehetetlen gyepet szép állapotban tartani egy forró nyáron. A kérdés csak az, hogy már júniusban, vagy csak augusztus végén szárad ki.

2012.05.11. 14:11:59

már látom magam előtt ahogy a kétméteres parlagfűerdőben poroszkálnak a szerelvények :D

2012.05.11. 14:12:49

van amúgy határidő, vagy már ükükunokáink robotjai is csodálhatják majd?

nyünyüge 2012.05.11. 14:18:05

@➊:
Attól nem kell félni.
Ha marad vagy nő a menetsűrűség, akkor még a parlagfű sem marad meg öntözés nélkül :).

2012.05.11. 14:44:58

@nyünyüge: ezesetben átmehetne párszor a telkemen a villamos :D

toreki 2012.05.11. 14:45:12

"Az aszfalt egy holt képződmény, ha egyszer elkészítik a borítást, évekig elvan mindenféle karbantartás nélkül."

Jól látszik ez az 1-es Honvéd kórház előtti szakaszán, ahol gyalog is gyorsabb vagyok nála.

nyünyüge 2012.05.11. 14:51:27

@➊:
Megoldható. Baráti áron kilométerenként 1 milliárd :)

Maxentius 2012.05.11. 16:06:46

Nézzetek le Szegedre, tavaly óta jó pár helyen füves pálya került ott kialakításra (1-es/2-es: Széchenyi téren a bíróság előtti szakasz, 2-es: Rókusi körúton majdnem végig, 3-as: Kálvária sugárúton a Londoni körút és a Dugonics tér között). Miskolcon is van egy kisebb szakasz a diósgyőri részen, persze az műfüves.

padorjan 2012.05.15. 22:33:39

@Mirosláv: "Komoly karbantartást igénylő-nem honi viszonylatokra kitalált- és amúgy is csak az Újbudai oldalon tervezett..."

Azért a bezzegnyugaton is tudnak negatív-villamos-alakú mezőt előállítani.
adorjanpeter.tvn.hu/IMGP5457.jpg

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) Budapest (45) budapest (8) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (6) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (11) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (13) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (119) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) Zugló (8) zugló (8) Címkefelhő
süti beállítások módosítása