Megyeri Szabolcs kertész blogja

Pusztuló belső udvarok

Szólj hozzá!

A kert csodálatos dolog, de nem mindenki részesülhet a saját birtok örömeiben, elég csak a városlakók magyarországi százezreire gondolni. Budapesten, vagy más nagyobb városokban be kell érni azzal, ami van, erkéllyel, ablakpárkánnyal vagy éppen a társasház belső udvarával. 

Egy nagyon szép megoldás a VI. kerületi Káldy Gyula utca fiatal épelettömbjében

Mint az a fenti képen látszik, az újonnan épült lakóházak esetében sokszor nagy gondot fordítanak a belső udvarok zöldítésére, ízléses elrendezésére, a régi házak esetében azonban gyakoribbak a kopár, szürke, lebetonozott, növénytelen terek. Ezekkel az udvarokkal hozzáértő, vagy csupán lelkes kezek csodákat tehetnek, bár sokszor az együttműködés, netán az anyagiak hiánya akadályozza ezt a folyamatot. Az is előfordul, hogy a lakók úgy érzik, nincs igényük a romos udvarok felújítására, pedig az életminőség javításában hatalmas lépés a harmónikus környezet megteremtése. Az alábbi képeket amolyan vitaindítóként szeretném közzétenni. A fotók Budapest belvárosában készültek, egész pontosan a Váci utca 47 szám alatt található épületben.

A hely történelmi jellege vitathatatlan. A házszám az angolkisasszonyok tanító rendjének Szent Mihály Templomát jelöli, a képek pedig a rend gimnáziumának és általános iskolájának udvarát ábrázolják. Mint az látható, a belső udvar tágas és rendezett, utóbbi jelzőhöz azonban hozzá kell tenni, hogy a lehetőségekhez képest.

Lehetőség pedig lenne itt bőven, az udvar nagyobb részét elfoglaló központi díszkert még jelenlegi, kissé romos formájában is kiemelkedő szépségű. A központi helyen álló Mária szobor határozza meg a belső tér hangulatát, az egykoron díszes kert pedig ma is hangulatos. Az udvart körülölelő épületről már sajnos nem sok jót lehet elmondani, a falak omladoznak, dísztelenek és eredeti színük is a múlté már.

Hogy miért érdemes mégis bemutatásra ez a belső udvar? Mert lehetőségek tucatjait rejti magában, csakúgy, mint több száz hasonló társa. Az elhanyagolt épületbelsők meglepően kevés munkával formába hozhatóak. Elég pár virágláda elhelyezése, futónövény telepítése, vagy egy kisebb zöld ágyás kialakítása, de kellő kreativitással szinte bármilyen megoldás kivitelezhető.

Arra kérném olvasóimat, hogy amennyiben lakókörnyezetükből jó példával tudnak szolgálni, osszák meg azt velem, hogy követendő mintaként a nagyközönség elé tárhassam. Tudom, hogy a jó ötletek ragadósak, talán sikerül a képeken látható, lepusztulóban lévő, de jó lehetőségeket magukban rejtő udvarokat szebbé, otthonosabbá varázsolni! 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr344344217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő