Megyeri Szabolcs kertész blogja

Ásó, kapa, Android

Szólj hozzá!

Már korábban is volt rá példa, hogy a kertészkedéssel, hobbikertekkel kapcsolatos Android alkalmazásokat ajánlottam olvasóim figyelmébe, most egy újabb csokorral szeretnék kedveskedni az okostelefonon is kertészkedni vágyók számára.

Elsőként lássunk egy igazán hasznos programot, a Garden Guide-ot, ami kifejezetten a zöldségekkel kapcsolatos teendők terén nyújt hasznos információkat. Többek közt a krumpli, a kukorica, a borsó és a bab ültetésével, gondozásával ismerkedhetünk meg segítségével, tippeket kaphatunk veteményünk gondozásához, például az öntözésről vagy a kártevők elűzéséről. Az alkalmazás angol nyelvű, ingyenes, és elsősorban a kezdő kertészkedőknek ajánlható.

Garden Guide

A Gardenate nevű alkalmazás hasonlít az előzőhöz, talán kissé részletesebb és jobban kidolgozott. Alapvetően egy vetési naptárról van szó, mely megmutatja, hogy mely időszakban milyen zöldségeknek, gyógynövényeknek és gyümölcstermőknek jött el az ültetési ideje, sőt részletes leírást is közöl azokról. A My Garden menüpontban pedig saját kertünkkel kapcsolatos terveinket rögzíthetjük, így egyfajta jegyzetfüzetként, tervezési naplóként is jó szolgálatot tesz a program. A Gardenate is angol nyelven kezelhető, nem ingyenes, de ára mérsékelt, 233 Forint.

Gardenate
 

A HD Garden nem olyan hasznos, mint az előzőleg bemutatott két alkalmazás, ellenben látványos és szórakoztató. Klasszikus keresős játékról van szó, melyben a képen elrejtett tárgyakat kell előbogarásznunk, ami miatt pedig beleillik a sorba, az az, hogy mindezt gyönyörűen megrajzolt kertekben kell tennünk. A címbéli HD arra utal, hogy a látványvilág roppant részletes lesz, amiben nem is kell csalódnunk, élvezet nézegetni, csodálni a rajzokat és keresgélni az elrejtett dolgokat. A HD Garden ára 216 Forint, ami tekintve rövidségét és könnyűségét pont megfelelő.

HD Garden

Utolsóként pedig következzen egy apró programocska, a Flower Garden. Aki a virágot szereti, az egyfelől rossz ember ugye nem lehet, másfelől kedvelni fogja ezt az alkalmazást. A Flower Garden a telefon főképernyőjére virágcserepeket telepít, melyekben aztán különböző virágok fognak növekedni, kinyílni, így varázsolva kertecskét telefonunkra. Az alkalmazás ingyenes.

Flower Garden

Képek:innen, innen, innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr134312793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövesse Facebook oldalam

Ajánló

Kertész TV

Címkék

ágyásszegély (5) átültetés (10) balkon (7) balkonkert (6) balkonkertészet (6) balkonkertészkedés (14) balkonnövény (10) balkonnövények (5) barkácsolás (7) belváros (5) biogazdálkodás (5) budapest (8) Budapest (45) budapesti parkok (6) citrusfélék (9) civil összefogás (13) coaching (6) community garden (9) cserje (7) cserjék (5) csúszásmentesítés (5) design (6) dió (5) diófa (5) díszfa (5) dísznövény (116) dísznövények (11) DIY (7) dracéna (7) emelt ágyás (6) érdekesség (9) erkély (8) Erzsébet tér (7) esővíz gyűjtés (5) évelő növény (5) fa (9) facsemete (5) fák (6) fakivágás (8) fényigény (17) fenyő (5) fenyőfa (5) fikusz (5) fiskars (6) fűmag vetés (8) fűnyírás (6) fűszerkert (17) fűszernövény (20) fűszernövények (8) futónövény (6) füvesítés (15) garden (7) gardenexpo 2012 (5) garden coach (6) garden coaching (83) gazdálkodás (5) gerillakertészet (5) gondozott közterek (5) gyep (12) gyepgondozás (8) gyógyhatás (10) gyógynövény (33) gyógynövények (6) gyógytea (10) gyomirtás (5) gyommentesítés (8) gyomnövény (8) gyümölcs (11) gyümölcsfa (13) hagymások (6) haszonnövény (15) háztáji gazdálkodás (28) hétvégi program (5) hobbikertész (8) hobbikertészet (19) hobbi kert (6) hobbi kertész (5) hobbykertészet (17) hőmérséklet optimum (9) japánkert (9) játszótér (9) karácsony (5) karácsonyfa (10) karácsonyi fenyő (5) kártevő (5) kártevők (7) kártevőmentesítés (6) kert (171) kertbarát (50) kertépítés (126) kertész (11) kertészet (119) kertészeti tanácsadás (67) kertészeti tanácsok (223) kertészkedés (164) kertészmérnök (53) kertfenntartás (75) kertgondozás (9) kertimunka (6) kerti bútorok (5) kerti dekoráció (8) kerti kártevők (6) kerti munka (8) kerti növény (7) kerti növények (11) kerti ötletek (7) kerti szerszámok (6) kerti tó (7) kertrendezés (76) kerttervezés (141) kert és design (76) kert trend (49) kiskert (14) kiültetés (18) komposzt (6) komposztálás (6) konyhakert (23) környezetbarát (11) környezettudatosság (11) környezetvédelem (28) közösségi kert (11) közösségi kertek (7) közösségi kertészkedés (9) közösségi összefogás (5) közösségi ültetés (8) közös ültetés (5) közpark (21) köztér (6) köztéri növények (7) közterület (11) közterületi fák (5) kreatív ötletek (12) lakásban tartott növény (9) leander (5) levéltetvek (5) levendula (11) locsolás (10) lucfenyő (5) madarak a kertben (5) madárbirs (5) madáretetés (6) magvetés (13) mediterrán növények (5) mérgező növények (7) mérgező szobanövények (6) metszés (14) mezőgazdaság (5) mulcsolás (12) muskátli (7) nagyvárosi kertészkedés (5) növény (23) növényápolás (6) növények (6) növénygondozás (129) növénypusztulás (5) növényrendelés (13) növénytelepítés (5) növénytermesztés (60) növényültetés (10) növényvédelem (11) növény rendelés (5) olvasói levél (8) önellátás (5) öntözés (118) orchidea (10) örökzöldek (5) örökzöld orbáncfű (5) őshonos (8) összefogás (7) palánta (9) palántázás (12) pampafű (6) paprika (5) paradicsom (10) park (23) pázsit (9) permetezés (6) programajánló (15) rendezett utcafrontok (5) rovar (6) rózsa (11) sírgondozás (5) sövény (13) sövénynyírás (6) szárazságtűrő növények (10) szemetelés (5) szemétszedés (5) szobanövény (23) szobanövények (13) szubszidiaritás (6) talajtípus (5) társadalmi (9) társasház (14) társasházi növények (8) társasházi udvar (6) teleltetés (7) temető (5) terasz (5) természetvédelem (5) trágyázás (10) tuja (7) tulipán (7) újrahasznosítás (8) ültetés (135) ültetési távolság (9) ültetőgödör (5) utcafront (54) utcafrontok (6) utcafrontszépítés (16) utcafront szépítés (5) utcakép (62) vágott virág (5) városfejlesztés (6) városi kertészkedés (6) városi növényzet (18) városi zöldfelület (6) városi zöldterület (6) városkép (74) városrendezés (9) veteményes (23) veteményeskert (44) vetés (9) vetőmag (6) vetőmag rendelés (7) virág (48) virágágyás (10) virágföld (6) virágláda (9) virágok (5) virágoskert (7) virágzás (13) virágzó (7) virágzó magyarország (7) virágzó utcafrontok (13) virágzó zugló (9) vízigény (5) zöldfelület (9) zöldség (14) zöldségeskert (5) zöldségtermesztés (35) zöldterület (6) zöld utcafrontok (18) zugló (8) Zugló (8) Címkefelhő