Megyeri Szabolcs kertész blogja

Magvas gondolatok

Szólj hozzá!

A veteményeskertbe nem csak palántákat érdemes ültetni, hanem magról is vethetünk. Persze fontos, hogy milyen magról! Ehhez adok segítséget mai bejegyzésembe. A témát pedig most is egy kedves olvasómnak köszönhetem, akitől a minap ezt a levelet kaptam:

"Kedves Szabolcs! A szakember szerint milyen fajtákat érdemes vetni/ültetni? Milyen szempontok alapján válogassunk vetőmagvakat? "


A fajták kiválasztása elsősorban az igénytől függ. Tartsuk szem előtt, hogy hova szeretnénk ültetni, ott milyen körülmények vannak, és az ezeknek legjobban megfelelő fajtát válasszuk! Például paradicsomból rengeteg faj és fajta létezik, vannak kis vagy éppen folyton növő fajták, van körte alakú, ebből is akad piros és sárga változat is. Nekem személy szerint a kedvencem a körte alakú, mini, sárga (a Budapesti Kertimag Zrt-től).


Tapasztalataim szerint a kereskedelmi forgalomban kapható magok jó minőségűek, amire oda kell figyelni, az a magok betakarításának (minősítésének) ideje, amit a zacskó hátulján találunk. Minél régebbi egy mag, annál kisebb a csírázási képessége, azaz annál kevesebb növényünk fog kibújni. Érdemes hazai fajtákat vásárolni, mert ezeket az itthoni környezeti viszonyok mellett nemesítették ki. Személy szerint a magok beszerzésére a gazdabolt.hu-t tartom a legalkalmasabb helynek.

Paradicsom, paprika

Paradicsomból például a különböző Kecskeméti nemesítéseket, a Lugas és Vilma fajtákat tudom ajánlani, míg zöldborsóból a Rajnai törpét, és a Turánt, retekből pedig a Jánosnapi és a Korai magok a legjobbak.

Paprikák közül a Bogyiszlóit, és a különböző kalocsai fajtákat, viszont ezeknél ne felejtsük el megnézni, hogy mennyire csípősek, nehogy a fogyasztása közben meglepetések érjenek bennünket.

 

Vöröshagyma, sárgarépa, karalábé

Vöröshagyma fajták közül a Vitéz, Radar és a legkiválóbb, leghíresebb magyar hagymavidék gyöngyszemét, a Makói bronzot tudom szívből ajánlani. Sárgarépamagok közül a Keszthelyi hengerest, a Fertődi vöröset, karalábék közül a szentesi fajtákat, mint például a Szentesi tartós kéket és Szentesi fehéret érdemes termeszteni.

És még egy tipp, ha egy fajta bevált, akkor egy-egy termést hagyjunk jól megérni, és a benne található magot tegyük el a következő szezonra!

Képek: innen, innen, innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr454135551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása