Megyeri Szabolcs kertész blogja

Hogyan legyen illatos kertünk?

3 komment

Az illat a kertben amolyan mellőzött mostohagyerek, nem rossz, ha van némi andalító illatfelhő, de igazán kevesen tervezik meg úgy kerti flórájuk összetételét, hogy az illatfaktort is beleveszik az egyenletbe, jellemzően több figyelem jut a leendő növények színének, méretének, formájának, netán termésének, mint az illatnak. A ló túlfele pedig az, amikor valaki jó sokféle illatos növényt vásárol össze és ültet el, aztán a várt kellemesen bódító összhatás helyett fejfájdító illatkáosz lesz a jutalma. A két véglet között nagyjából légüres tér, vagyis illattalan kert van, ez ellen pedig feltétlen tenni kell, vagyis lássuk miből gazdálkodhatunk, ha ízlésesen illatozó kertet szeretnénk!

 illatos_kert.jpg

Elsőként rövid kitérő, hogy kiderüljön, miért is kell nekünk illatos kert. Egyfelől mert az ilyen birtok plusz egy érzékszervünket izgatja, a csodás látvány, és a tapintható formák mellett szaglószervünk is ingereket kap, így az élmény teljesebb lesz. A másik, hogy az illatok sokkal nagyobb hatással vannak ránk, mint gondolnánk, például emlékezetünk sokkal alaposabban bevési az illatokat, szagokat, mint például a látható elemeket, ezért egy jól eltalált illat mélyebb benyomást, maradandóbb emlékeket nyújt. Nagyjából erre a kétsornyi eszmefuttatásra épül a komplett parfümipar, ha pedig ebben ekkora üzlet van, miért ne illatosítanánk kertünket is, hogy még közelebb kerülhessünk hozzá?

Cserjék

Kezdjük a nagyobbakkal, a cserjékkel. Illatos cserjékről beszélni azért is hasznos, mert a legtöbbünk nem is gondol a cserjékre illatforrásként, egyszerű bokrokként tekintünk rájuk, pedig sok köztük az igazán csábító aromákat eregető faj. A cserjék nagyobb mérete egyben azt is jelenti, hogy nagyobb felületen, erőteljesebben illatoznak, vagyis akár egy-két tőnyi megfelelő cserjefélével kiválthatunk egy tízszer akkora alapterületű virágágyást. Az illatos cserje ideája azért is remek, mert így kettős hasznú növényként is telepíthetjük őket, vagyis amellett, hogy orrunkat kényeztetik, válhat belőlük sövény, térhatároló a kert belsőbb részein, de akár a kerti utat is szegélyezhetjük velük. Utcafronti telepítéskor az illatozó cserjék már a kertbe való belépés előtt kellemes benyomást tesznek a vendégekre, vagy akár ránk, mikor fáradtan hazaérünk a munkából, és a járókelőket is jobb kedvre derítik, ténylegesen hozzájárulhatnak az utcakép javításához illatukkal (bár ez kicsit képzavarosan hangzik).

tarnicslonc.jpg

Ő a tárnicslonc, isteni az illata!

Lássunk akkor konkrétumokat, az illatos cserjék közül szót érdemel többek közt a téli jázmin, a tárnicslonc, a tengernyi színváltozatban hozzáférhető nyáriorgona, a jezsámen, a kései végzetfa, az illatos fűszercserje (neki tényleg ez a neve) vagy a barátcserje! 

 sasliliom.jpg

A sásliliom egy dekoratív, és nem mellesleg remek illatú évelő

Évelők

Kisebb kertekben, helyszűkében, vagy csak ha nem akarunk nagyobb méretű cserjékkel kertet illatosítani, jó szolgálatot tehetnek az illatos évelő növények, melyek nagy előnye, hogy helyigényük a cserjékénél kisebb, és évelők lévén, minden évben újra és újra kihajtanak, vagyis ültetésükkel hosszú időn keresztül dekorálhatóak az ágyások, évenkénti újratelepítési macera nélkül (szemben például az egynyáriakkal). Az évelőágyások kialakíthatóak a kerten belül gyakorlatilag bárhol, a központi, kiemelt részeken,  az előkertben, akár az utcafronton is, de érdekes lehet például egy intim hangulatú illatos virágágyás sarok a kert egy eldugottabb részén, mondjuk egy kétszemélyes paddal megfűszerezve. Az illatos évelők is elkönyvelhetőek kettős hasznú lakóként, náluk a második faktor a szépség, a színkavalkád lehet, vagyis az aroma mellett játszani lehet az érdekes színkombinációk kialakításával is.  

Az illatos évelők közül figyelemre méltó például az illatos gólyaorr, a sásliliom, a jázmin, a lángvirág, a pillangóvirág, vagy a közkedvelt levendulafajták valamelyike!

És a rózsák:

Ha illatos növények kerülnek szóba, a rózsáknak is teret kell kapniuk. Sokan egyenesen a rózsával azonosítják az illatos növényeket, persze ez a dolgok leegyszerűsítése, ugyanakkor tény, hogy a klasszikus rózsaillat az igazi virágillat a legtöbb növényrajongó szerint. Tudni kell, hogy nem minden rózsa kifejezetten illatos, vannak egészen gyenge aromájú fajták, és persze léteznek markáns illatú típusok. Rózsaválogatás közben tartsuk fejben, hogy az illat is egy szempont!

illatos_kert_rozsa.jpg

Ez már nem is rózsasarok, hanem komplett rózsakert, de kisebb változatban otthon is kialakítható ilyen intim hangulatú, illatos kertrész

Azért csak óvatosan!

Ahogy arra a bevezetőben is céloztam, az illatos növény kétélű fegyver. A túlzásba vitt illatorgia nem csábító és tüzes, hanem idegesítő és fejfájdító lesz, csakúgy, mint a tömött buszon a túlparfümözött tinédzser. Akkor érünk célt, ha az illat markáns, jól érezhető, de nem tolakodó, és nem áll féltucatnyi komponensből (növényből). A megfelelő keveréket vagy növényfajt magunknak kell kikísérletezni, nem biztos, hogy elsőre bejön a számításunk, de ne adjuk fel, a jól beillatosított kert az érzékelés új dimenzióját fedi majd fel!

Tippözön illatos kerttel kacérkodóknak:

- egyes erős aromájú növények allergizálóak, erre is figyeljünk, főleg ha valaki otthon allergiára hajlamos!

- az illatos növények szinte kivétel nélkül vonzzák a pillangókat, ami csodás látványt eredményezhet!

- az illatos növények szinte kivétel nélkül vonzzák a rovarokat, ami sokkal ritkábban csodás...

- az illatos növényeket tervszerűen ültessük el a kertbe! Alakítsunk ki intim sarkot, borítsuk illatfelhőbe a bejáratot, kerüljön illatos növény a terasz közelébe, vagy az ablak alá, utóbbi esetben a szellőztetés egyben illatosítás is lesz!

- a kevesebb néha több, egyszerre 2-3 három illatos fajnál többet ne honosítsunk meg a kertben, és őket is egymástól viszonylag távolra ültessük

- amennyiben többféle, egymástól erősen elütő illatú növényt telepítünk a kert távolabbi sarkaiba, elkerülhetjük a kellemetlen illatkeveredést, de a kertet körbejárva más-és más hangulatok érhetnek el minket!

 illatos_kert_pillango.jpg

 Képek: innen, innen, innen, innen, és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr118784594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.06.08. 09:36:05

Az a borzalmas Magyarországon, hogy a kutyás házak kertjéből olyan orrfacsaró ürülékszag árad, ami már az utcán érezhető. Gyöngyöt a disznók elé...

Ea 2016.06.09. 16:22:49

Engem az erdekelne, hogy melyik romantikus/angol rozsat vasaroljam, amelyik a legillatosabb? Van egy Abraham Darbym, annak az illata a szint. :) Van egy St swithun tovem is, az szep, de nem eleg illatos, annal intenzivebbet szeretnek. A feherek es rozsaszinek johetnek szoba, pirosak es sargak nem.

Megyeri Szabolcs 2016.06.12. 10:30:03

@Ea: ajánlom figyelmébe az alábbi linken található rózsákat! Kertbaráti üdvözlettel, Szabolcs www.megyeriszabolcskerteszete.hu/rozsa/illatos_rozsak

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása