Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kiskerti növénytermesztés nem száz százalékos öröm és boldogság az esetek többségében, köszönhetően a mindenféle bonyodalmaknak a veteményt letaposó kutyától kezdve a terménypusztító kártevőkig. Mivel a kutyákhoz alig konyítok, most elsősorban a kártevőkről lesz szó, mint az pedig a címből is sejthető volt, a három legádázabb kerti gonosztevő rovarral, és az ellenük bevethető praktikákkal ismerkedhetünk meg most. Kezdjük rögtön az apró, de roppant bosszantó levéltetűvel.

A levéltetű

A levéltetű kifejezés mögött valójában egy egész hadseregnyi kártevő bújik meg, egyes levéltetű fajok egyfajta növényt támadnak (például rózsát), míg más fajok növényről-növényre vándorolnak, de alapvető tulajdonságaikban, és az ellenük bevethető módszerekben nincs számottevő különbség. A legelterjedtebb mind közül a zöld őszibarack levéltetű, mely közel 400-féle növényen telepedhet meg, akár a lakásban tartott növényeken, akár a kerti flórán. A levéltetvek kora tavasszal aktivizálódnak és egészen őszig maradnak a növényeken, ez idő alatt akár 10-12 generációjuk is kifejlődik. A levéltetvek azzal okoznak kárt, hogy a növényi nedveket szívogatják, aminek következtében a levelek károsodnak (összepöndörödnek, eltorzulnak, vagy elszíneződnek), ráadásul a tetvek szeretik az új, még zsenge leveleket célbavenni, így egy masszívabb fertőzés esetén a növény pusztulását is okozhatják. A levéltetveket nem nehéz kiszúrni a növényeken, ám mivel elsősorban a levelek fonákján telepednek meg, nem árt időnként ellenőrizni a levelek alsó felét, mert az időben észlelt támadás korai elhárításával megelőzhető az erősebb invázió. A tetveket két másik rovar is segít nekünk észrevenni. Az egyik a klasszikus hétpettyes katica, mely lárva és kifejlett állapotban is előszeretettel fogyasztja a tetveket, így ha sok a katicánk, sejtsünk tetveket a háttérben! A másik biztos jel az erőteljes hangyásodás, ugyanis a hangyák kedvelt csemegéje a tetvek által kiválasztott édes mézharmat (ami tulajdonképpen a tetű ürüléke), így ha egy növényt, vagy a teljes veteményest kezdik ellepni a hangyák, szintén gyanakodhatunk tetvekre. Szintén árulkodó jelnek tekinthető a feketedő levélvég, ami alkalmasint lehet a korompenész gomba, mely szintén a tetvek mézharmatára telepszik rá. 

Ellenszerek: a tetvek ellen permetszerek széles választéka érhető el, a reklámot kerülendő konkrét neveket nem említek, de az első gazdaboltba betérve részletes tájékoztatást kaphat minden érdeklődő. A permetszerekkel kapcsolatban fontos, hogy érdemes kombinálva és váltogatva alkalmazni azokat, hogy a rovarok rezisztenssége ne alakulhasson ki. Ajánlott a tavaszi és őszi megelőző permetezés, főleg, ha korábban vonatkozó problémáink voltak, az időnkénti ellenőrzéshez pedig kertészeti üzletekben kapható rikító sárga, ragadós bevonatú lapkákat használjunk, a sárga ugyanis mágnesként vonzza a tetveket, így hamar kiderülhet, van-e félnivalónk a kertben. Léteznek természetesen biokertészeti, vegyszermentes módszerek is, melyek hatékonysága változó, de érdemes velük próbát tenni, főleg nem nagyarányú rovarinvázió esetén. A néphagyomány szerint az erős csalánfőzet (csalántea) hathatós tetűirtó, a lehűlt főzetet egyszerűen az érintett növényre kell permetezni napi egy-két alkalommal, egészen a rovarok eltűnéséig. Egy másik recept szerint egy kiló csalánlevelet tíz liter vízben kell egy éjszakán át áztatni, majd ezt a levet hígítatlanul kijuttatni. Szintén kipróbált permetszer a kamillalé (melyet áztatással készíthetünk 1:4 kamilla-víz aránnyal), illetve a káliszappan, melynek 1%-os oldatát kell elkészíteni (vagyis tíz liter vízhez egy decinyi káliszappant adagolni), súlyosabb fertőzés esetén utóbbi elegy 2-3%-os is lehet. 

Tipp: a rózsa mellé régóta szokás levendulát ültetni, egyfelől mert a látványt tekintve remekül egészítik ki egymást, másfelől mert a levendula hatékonyan tartja távol a tetveket a rózsától!

A pajzstetű

A pajzstetvektől (Coccoidea), sem a benti, sem a kerti növényzet sincs biztonságban, sőt, az igazán nagy pusztítást odakint végzik az apró rovarok. Nem válogatósak, megtámadnak gyümölcsfát, rózsát, akácot, mindenféle bokrokat és dísznövényeket. A szobanövények körében is az egyik leggyakoribb élősködő, a pálmát, a fikuszt, a citrusféléket előszeretettel lepik el, de nem igazán válogatósak. A körülbelül gombostűfejnyi kártevők a növények a levéltetvekhez hasonlóan a növényi nedveket szívogatják, majd mézharmatot kiválasztják, és maguk mögött hagyják. Szobanövények esetén ez a jelenség segíti a baj felismerését, ugyanis gyakran válik a mézgától ragadóssá a növény alatti padló. A pajzstetű szintén egy gyűjtőnév, fajgazdag családról van szó. Gyorsan szaporodnak,és ha megjelennek, akkor sebesen terjednek a kertben, vagy a lakás növényein, így irtásuk nem tűr késedelmet, mivel tevékenységük a fa, növény meggyengülését, elhalását okozhatja. Jó tudni, hogy az egyik legkedveltebb virágos dísznövény, a leander, különösen hajlamos a pajzstetvesedésre, így a leandereket folyamatosan ellenőrizzük!

Ellenszerek: a pajzstetű vegyszeresen is irtható, ám a kemikáliás kezelés alacsonyabb hatásfokú, mint a levéltetvek esetében, mert a pajzstetű kemény, viaszos páncélja nehezíti azt. Elsősorban mechanikusan távolíthatjuk el őket, vagyis egy alapos levélmosás (környezetbarát eszköz erre a szappanos víz és denaturált szesz oldata, de elterjedt a fokhagymaoldat is), a növényszárak puha kefével való letisztogatása eredményes a legtöbb esetben, főleg beltéri növényeknél. A kertben, nagyobb növényeknél, például gyümölcsfák esetében a lekefélés nem kivitelezhető, így ilyen esetben vegyszeres permetezés ajánlott. Az eltávolítással azonban nincs vége a pajzstetű elleni harcnak, ugyanis nem lehetünk benne biztosak, hogy nincs a közelben másik fertőzött góc (például egy kevésbé gondos szomszéd kertjében), így a vegyszeres prevenció tavasszal általában ajánlott. 

Tipp: enyhébb, beltéri fertőzés esetén biztosan beválik, ha ecetbe mártogatott vattás fültisztító pálcikával kenegetjük meg a pajzstetveket, amitől azonnal elhullanak, persze ez csak egy limitált számú kártevő esetében kivitelezhető.

A cserebogár

A cserebogár, amellett, hogy igazán nagy károkat tud okozni, egy igencsak érdekes rovar, teljes kifejlődéséhez például 3-5 év szükséges, de ezt az időtartamot nagyban befolyásolja az éghajlat, nálunk három éves ciklusokban támad, ugyanakkor Dániában a megfigyelések szerint öt évente rohanja le a földeket, kerteket. A ganajtúrófélék családjának egyik alcsaládjába tartozó cserebogarak huszonnyolc nemzetségbe sorolhatóak, melyből a Kárpát-Medencében a májusi cserebogár három nemzetsége található meg (remélem követhető). A különféle nemzetségbe tartozó cserebogarak nem egyszerre érik el a végső fejlődési szakaszt, így hiába a hároméves ciklus, az ország valamely területén minden évben várható kiterjedt cserebogártámadás. Mezőgazdasági szempontból a legártalmasabb májusi cserebogár (Melolontha melolontha) tekinthető. A föld alatt élő lárvák, pajorok fiatal korukban humusszal, idősödve pedig növényi gyökerekkel táplálkoznak, hatalmas étvággyal. A teljes átalakulás végeztével a cserebogár étrendet váltva a fák leveleit rágja majd, így a gyökértől a lombkorona csúcsáig mindenhol támadja a fákat, és persze minden más leveles növényt is. Megjelenésük az időjárás függvényében júliusig, akár augusztusig várható, minél hűvösebb az idő, annál tovább maradnak velük.

Ellenszerek: a védekezés összetett feladat, hiszen a cserebogár minden fejlődési ciklusában okoz kárt. A pajoroknak sok természetes ellenségük van, a madarak (varjúfélék főleg), a vakond, a sün, a cickány, és például a háziszárnyasok, elsősorban a tyúk, utóbbiakat - már ha vannak a háznál - érdemes néha a fertőzött veteményesbe kiengedni lakmározni. Régi, bevált módszer a csalinövény ültetése, mely lehet szamóca, vagy valamilyen zöldségpalánta (főképpen burgonya, saláta, sárgarépa). A csalinövényt a veteményes közelébe kell telepíteni és jóval többet kell öntözni, mint a rendes állományt. Ha beválik a trükk, a pajorok megtámadják ezeket, amit a csali gyors leépülése jelez. Egy alkalmas pillanatban, de mindenképp a csali elhalása előtt egy ásóval ki kell fordítani a földből a csalinövényt gyökérrel együtt, és máris szedhetjük össze a pajorokat. Segít a gyakori talajlazítás, kapálás is, ilyenkor a felszínre bukkannak a pajorok, valamint az őszi ásás, szántás is kiforgatja őket a felszínre, ahol aztán fagyhalált halnak. 

Még hatásosabb a rajzási időszakban támadni, mégpedig a peterakás megakadályozásával elejét venni a későbbi inváziónak. Májusban, mikor tömegesen jelennek meg a repkedő rovarok, egy borús, hűvös hajnalon (mostanában van ilyen bőven sajnos) mikor a cserebogarak ernyedten, röpképtelenül ücsörögnek a fákon, az ágak megrázásával lehet őket földre vinni, innentől egyértelmű a feladat. A még a talajban lévő pajorok ellen vegyszeres védekezés, talajfertőtlenítés is szóba jöhet, ha egy négyzetméteren belül 4-5-nél több lárva található, indokolt lehet a kezelés. A korábban széleskörűen alkalmazott diazinon hatóanyagú szerek már nem kaphatóak, de gazdaboltokban találni más bevethető anyagot. A vegyszeres védekezést azonban sokan nem szeretik, és kisebb házi veteményesek esetében nem is szokták ajánlani. A legeredményesebb módszer a rajzás alatti cserebogár-lerázás, ha ezt elmulasztottuk, akkor a csalinövény-módszerrel, és a nyárvégi mély, átforgató ásással (melyet alapos pajorvizsgálattal párosítsunk) viszonylag eredményesen előzhetjük meg a bajt. A cserebogár lárvájának ténykedését a látszólag ok nélkül lankadó, hervadó növények mutatják, ha ilyen problémával szembesülünk, érdemes gyökérvizsgálatot tartani, és ha pajorokról van szó, haladéktalanul válaszcsapásokat mérni.

Tipp: a cserebogár ellen a megelőzés a legbiztosabb módszer, amit nehezít, hogy a lárva két évet is eltölt a föld alatt, kiválóan áttelel, és akár egy méter mélyre is lehatol, így még egy alapos őszi ásásnál sem biztos, hogy előbukkan!

Képek: innen, innen, innen, és innen.