Megyeri Szabolcs kertész blogja

Csodás dézsatavak!

komment

A víz közelsége roppant megnyugtatólag hat az emberre, a zöld környezethez hasonlóan a vízfelület is a természet eredendő békességét, ősközeg jellegét hordozza, egyszerűbben szólva a kertben a növényzet mellett tök jó, ha valami víz is van, és itt nyilván nem a slagból csöpögőre kell gondolni. A kerti tó ideája azonban több sebből vérzik, a tóépítésról ITT, az otthoni tavak dilemmáiról és buktatóiról pedig EBBEN a régebbi posztomban értekeztem, aminek a végén egy mondat erejéig szóba is került a dézsató, mint alternatíva, azonban ott erről a lehetőségről részletesebben nem szóltam, ezt pótlom most.

bridgman-miniature-garden-diy-guide-image-6.jpg

A nagy kerti tavak problematikáját nem tárgyalnám most újra, legyen elég annyi, hogy aki nem szeretné elsőre a gyakran túl nagy falatnak bizonyuló kerti medencével, tóval, vagy fürdőtóval kezdeni a vizes kerti pályafutását, annak remek belépő egy dézsató, mely a víz szimbolikáját ugyanúgy hordozza, kialakítástól függően lehet leásott, fix elrendezésű, vagy mobil, tehát áthelyezhető, a bekerülési költség alacsony, elkészíteni pedig ugyanolyan jó mulatság, mint később nézegetni. Általános építési recept nincsen, a méret, a vízmennyiség, a növényzet, a dekoráció mind egyéni ízlés és kreativitás dolga, pár tanács viszont akad az alkotáshoz:

- a kis medencét mindenképpen béleljük ki, így a víz elszökése is megakadályozható, valamint az edényből esetleg kioldódó részek sem szennyezik a minitavat. A célra ne sima fóliát használjunk, hanem kertészetekben vásárolható erős tófóliát, melyből egy-két méternyi általában bőven elegendő, az ára pedig pár ezer forint lesz csupán.

- a kis tavacska vize hajlamos lehet minőségromlásra, algásodásra, érdemes egy egyszerű, akváriumokhoz való keringető pumpát illeszteni a rendszerbe.

image014_thumb.jpg

- ne ad-hoc módon telepítsünk a vízbe és a víz mellé növényeket, hanem kertészetből vásároljunk kifejezetten vízi környezetbe való növényeket. A másik lehetőség, hogy természetjárás közben szerezzük be a flórát tavak, folyók partjáról, ám ebben az esetben legyünk óvatosak, nehogy védett fajokból álló állományt tizedeljünk meg!

- növényválasztásnál vegyük figyelembe, hogy egyes növények a víz partján, mások a vízben élnek, eltérő mélységben. Szakszerűen telepítsük a növényeket a tartós siker érdekében!

- kezdjük mindig az egyszerűbb kialakítással, és ha sikerült működő mini-ökoszisztémát kialakítani, akkor lépjünk tovább. Később, tapasztalatokkal felvértezve már lehet bővíteni a növényállományt, halakat telepíteni a vízbe, kis csobogót vásárolni, és így tovább.

Tipp:

A dézsatóba megfelelő méret és vízminőség esetén egy-két aranyhal is telepíthető, víziteknősöket azonban ne tartsunk ezekben a kis tavakban, egyfelől elszökhetnek (hacsak nem kerítjük körbe a tavat), másrészt a teknős ürüléke nem kívánt biológiai folyamatokat indíthat el a tavacskában.

 

- aki nem szeret barkácsolni, vehet előre elkészített dézsatavakat is, melyeket csak le kell ásni a kert alkalmas pontjára, és máris készen van látványos dekoráció

- tudni kell, hogy hátrányok, jobban mondva nehézségek is jelentkezhetnek. A víz algásodásnak indulhat, bebüdösödhet, szúnyogok jelenhetnek meg a tó körül, madarak használhatják fürdésre kis medencét, de a leggyakoribb, hogy a növénydekoráció a nem megfelelő fajtaválasztás vagy az elégtelen ápolás miatt pusztulásnak indul. A dézsatóban azonban az a jó, hogy, csak türelem kell hozzá, a legtöbb probléma forrása kitapasztalható, és a második körben már kikerülhető.

Teleltetés:

A dézsatavakat télre le kell ereszteni, ha vannak benne halak, azokat át kell helyezni lakásban tartott akváriumba. A tóba, illetve köré ültetett növényzet jellemzően átvészeli a hideg hónapokat, főleg, ha őshonos fajokat használtunk fel.

 

Ötletbörzéért kattintsanak az alábbi képgalériára, és csodálják meg a szebbnél-szebb házi dézsatavakat!

Képek:  innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr397457310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi25 2015.05.15. 11:00:09

Az a traktorgumis nagyon jo. :)

Szumi 2015.05.15. 11:40:55

a szétrohadt oldalú fürdőkád vállalhatatlanul gusztustalan.

lutria 2015.05.15. 12:22:43

Volt a telkünkön két darab 40-50 éves,még lábakon álló öntöttvas kádunk vízgyűjtésre-locsolásra,amikor megkezdődtek a megélhetési fémlopások a 90'-es évek elején, az elsők között vitték el a pumpálós kúttal együtt...

para_noir 2015.05.15. 12:39:15

@Szumi: az nem rohadt kád, hanem vintage, te tudatlan:) Egyébként az tényleg randa, de a traktorgumis, meg egy.két vödrös megoldás egészen pofása.

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.15. 13:42:46

Tök jó, hogy a New Age baromság már a kertészblogokra is beszivárgott.

Egyébként miért is jó, ha valaki berak a kertje közepére egy szúnyogkeltető darázsitatót?

Shlomo a halott zsidó terrorista 2015.05.15. 13:53:44

A szobapáfrány (3. kép) egyébként mióta szereti, ha kirakják a tűző napra, úgy, hogy beássák az iszapba a gyökérzetét?

Az 1. képen látható bonsai fácskáról nem is beszélve, amit REMÉLEM, hogy csak a fotózás idejére raktak ki a dézsa szélére.

Mészáros Laci 2015.05.15. 14:58:31

aranyos ötlet!

és ha egy napelemmel táplált szivattyúval forgatom a vizet, sokkal tisztább lesz (magasabb az oldott oxigén), ráadásul a szúnyoglárvák sem maradnak meg benne.

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása