Megyeri Szabolcs kertész blogja

Levendulát a kertbe!

2 komment

A tavasz a kiskerti ültetés főszezonja, ilyenkor jön el az ideje a legtöbb termény és dísznövény telepítésének. A mostani hetekben benépesülnek a veteményes-, és virágágyások, sokan azonban még tanakodnak, hogy mi kerüljön a kertbe. Aki olyan növényt keres, ami sokoldalú, egyszerre hódít izgalmas külsejével, bódító illatával, és még a konyhában, háztartásban is hasznát lehet venni, az válassza a levendulát!

A levendula méltán örvend nagy népszerűségnek, egyszerre örvendezteti meg gazdáját szépségével, illatával, kerítésen belülre hozza a mediterrán tájak illúzióját, levelei elűzik a molyokat, ráadásul mint kerti növény, kifejezetten kevés törődést igényel. Nézzük, hogy lehet saját ültetvényünk.

Lavandula angustifolia.jpg

Lavandula angustifolia

Francia, angol, magyar, vagy spanyol?

Első lépésben tegyük tisztába azt, hogy melyik levendulával népesítenénk be kertünket. A francia levendula (Lavandula angustifolia) a legelterjedtebb, legértékesebb fajta, ezt találjuk többek közt Tihanyban is. Ez a típus a telet jól bírja, évelőként tavasszal újra kihajt, élettartama pedig hosszú, akár 40-50 évig is elélhet, de az átlagos kerti példányok várható élettartama is legalább húsz év. A francia levendula négy-öt év alatt éri el maximális fejlettségi fokát, ilyenkor derékig érő (kb 80 cm magas) és fél-egy méter átmérőjű bokorként díszlik. Az angol levendula (Lavandula intermedia) inkább az ipari felhasználásban jelentős, illata ugyan markáns, de illóolaja kevésbé értékes, és a talajt, az öntözést tekintve pedig igényesebb, nevelése körülményesebb, mint francia rokonáé, ráadásul a mi klímánkon hidegtűrése, télállósága nem a legjobb. Érdekesség, hogy van némi zavar a magyar elnevezések körül, kertészetekben találkozhatunk magyar, vagy épp spanyolnak nevezett levendulával is, akit érdekel az elnevezésekkel kapcsolatos magyarázat IDE kattintva olvashat egy remek írást a témában. Összességében azt javaslom, hogy ha levenduláról van szó, elsősorban jó minőségű Lavandula angustifolia-t szerezzünk be a telepítéshez, de az egyéb változatokkal is lehet kísérletezni.

angol.jpg

Lavandula intermedia

foldlabda_szabadgyoker.jpg-2.jpg

Ültetésre kész tihanyi konténeres levendula

Ültetési praktikák

A levendula szaporítása történhet magról, de ennek a késő ősz az ideje, így ez jelen pillanatban tárgytalan, ám előnevelt palántát, vagy tőosztásból származó növényt tavasszal, akár a mostani napokban is ültethetünk. A levendulával kapcsolatos legfőbb követelmény a sok napsütés, ezért a kert olyan részén keressünk neki helyet, ahol sok fény éri, és mindig melegben lesz. Különösebb előkészületekre - már persze a megfelelő hely kijelölése után - nem lesz szükség, a szokásos talajátmozgatás és gyommentesítés mellett esetleg egy enyhe trágyázás szóba jöhet, de ha az adott területen tavaly ez megtörtént, akkor ez sem kell igazán. A közeget tekintve a levendula cseppet sem válogatós, a kedvence a meszes, agyagos, tápanyagokban szegény föld, de az átlagos kerti föld szinte minden esetben megfelelő, sőt, az sem gond, ha a terület köves, sziklás, olyannyira, hogy sziklakertbe is telepíthetjük. Amit feltétlen kerülni kell, az a pangóvizes, nyirkos közeg, a levendula az ilyen helyet nem bírja.

Tőtávolság?

Az ültetési távolság nagyban függ attól, hogy mi a célunk a levendulával. Amennyiben fél méterre, vagy annál kicsit közelebb telepítjük egymáshoz a töveket, akkor sövényszerű, összefüggő sort kapunk, mely a kerítés mellett, a kerti út mentén, vagy a kert belső részein alacsony térhatárolóként kiváló látványelem lesz. Bővebb, nagyjából 80-100 centiméteres tőtávolságot alkalmazva az egyes bokrok elkülönülnek majd egymástól, szemrevaló, félgömb alakú bokrok sorát alkotva. A levendula szoliterként is ültethető, vagyis a megfelelően kijelölt helyre akár egy tő is telepíthető, a dús, szépen ápolt bokor egymagában is roppant dekoratív lesz.

F640-06.jpg

Ilyen csinos bokor válhat belőle

Lavandula angustifolia Imperial Gem.jpg

Sorba is telepíthetjük, kerti út, vagy a házhoz vezető ösvény mellé

Gondozás

A szabadgyökeres levendulát ültetéskor iszapoljuk be, majd ezt követően hetente egyszer-kétszer öntözzük pár héten keresztül, hogy segítsük a begyökeresedést. A cserepes példányokat egyszerűen földlabdástul helyezzük el (kezdő levendulabarátoknak feltétlenül az utóbbi változatot ajánlom). Később, mikor a növény már kifejlesztette mélyre hatoló gyökereit, az öntözés szinte teljesen elhagyható, ám hosszabb, forró, aszályos időszakokban pótoljuk néha a hiányzó nedvességet. A levendulának valószínűleg nem lesznek kártevői, a túlöntözés esetleg gombásodást indíthat el, de egyebekben ellenálló növényről van szó, olyannyira, hogy gyakran társítják rózsával, egyrészt az esztétikai hatás miatt, másrészt mert a lila bokor távoltartja a rózsa kártevőit (tetveket, hangyákat). 

Lavandula angustifolia.jpg

Impozáns virágok

Balkonra is...

A tavasszal elültetett tövek már az első évben virágozni fognak, persze a virágzat a mérettel arányos lesz, vagyis az első években szerényebb. A levendula a teljes nagyság eléréséig évente körülbelül megduplázza méretét, ám fontos, hogy a nyár közepi virágzást követően vágjuk vissza, hogy megújulhasson, ilyenkor a teljes magasság 50-70%-áig nyessük vissza a bokrot. A betakarítás ideje optimális esetben a virágzási időszak közepe, ez nagyjából június tájéka. Ha nem várunk sokáig a szürettel, akkor még egy őszi virágzással is számolhatunk. A levendulából a balkonkertészek sem maradnak ki, napos, meleg erkélyeken sikerrel nevelhető az illatos növény, azonban idővel méretes bokorrá válik, ezzel mindenképpen kalkulálni kell. Balkonos ültetésénél fontos, hogy nagyméretű cserepet, ültetőládát kapjon, és ilyenkor rendszeresen kell öntözni, gondozása egyebekben megegyezik a kerti példányokéval.

Bőséges levendulaválasztékot online kertészetemben is talál!

Képek: inneninneninneninnen, és innen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr407401020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.04.27. 19:37:40

Kedvencem a levendula. Nyáron a levendulabokrok ritkítása után és még eső után is imádom a sétányon az illatát. És a leveleit morzsolgatni és szagolgatni. :)

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása