Megyeri Szabolcs kertész blogja

Társasházi kerttervezés az alapoktól

komment

A társasházi lét régóta bevett lakhatási forma, a nagyobb városok belső területein nem is nagyon találni másféle épületeket, mint a klasszikus körgangos (pestiesen:) bérházakat, tömbházakat, vagy változatos kialakítású új(abb)építésű társasházakat. Ezen épületek közös jellemzője, hogy tartozik hozzájuk valamiféle közös tér, ami lehet belső udvar, félig nyitott parkszerű terület, vagy egyéb kertféleség. Sokszor azonban, főleg a régebbi házaknál, ez a belső udvar teljesen szürke és kopár, betonos vagy egyéb módon burkolt, szóval növénytelen. Ez sokakat első blikkre nem zavar, hiszen a többség úgy van vele, hogy úgyis csak átmegyek rajta, minek bármit kezdeni vele. Én - és azért azt hiszem sokan mások is - azonban azt gondolom, hogy ezek a parlagi területek szinte üvöltenek egy kis zöldítésért. Nem kell hosszan ecsetelni a növényekkel ízlésesen betelepített belső udvarok előnyeit, javítják a komfortérzetet, teret adnak szabadidős foglalkozásokhoz - a fa alatt ücsörögve olvasástól a városi kertészkedésig - valamint értéknövelő tényező is lehet a harmonikusan kialakított belső tér.

WP_000182.jpg

Szokásos, sivár látkép. Nem kell, hogy ilyen maradjon

Mindez persze nem a spanyolviasz, gyakran látni, ahogy ezekre a betonplaccokra cserepes növények települnek, van, ahol még kis fákat is ültetnek a lakók a felszedett kövek helyére. Azonban a saját hatáskörben elvégzett ad-hoc zöldítés, legyen bármilyen jószándékú, sokszor nem életképes, de legalábbis nem tartós. A jellemzően sötét belső udvarok mikroklímája, fényviszonyai, egyéb adottságai jócskán eltérnek az átlagtól, így a növényzet nem mindig hosszú életű, ráadásul ezekben az esetekben a körültekintő tervezés hiánya, és a rossz fajtaválasztás is okozhat problémákat. Ilyenkor jön a következő lépés, a profi kerttervezés-kertépítés, amihez mindenképpen szakember kell, na meg közmegegyezés, és nem utolsó sorban anyagi fedezet.

 1012024_409108239198479_1492503311_n.jpg

Ilyen is lehet. Itt a lakók összefogásával szépült meg a belső udvar

A társasházak a vázolt kérdéskörben elsődlegesen a közösségi terekre tudnak pályázni, ezen belül is a különböző zöldfelületek kialakítására. A sikeres pályázáshoz mindig szükség van előzetes felmérésre, pontosabban mondva felmérési szakvélemény készítésére. Gyakori hiba a társasházi zöld fejlesztések esetében, hogy szakértő bevonása nélkül kezdődnek el a munkák, mert a lakók úgy gondolják, hogy így kisebb összegből tudnak mutatós változtatást létrehozni. Sajnos ezekben az esetekben általában nem sikerül kielégítő végeredményt produkálni, ugyanis nagyon fontos az adottságok felmérése, a lehetőségek feltárása, a megfelelő fajtaválasztás, a kialakítás milyenségének előzetes megtervezése. Pár facsemete elültetése, egy-két ágyás kialakítása, és az esetleges jellegű füvesítés általában csak arra elegendőek, hogy ideig-óráig rendezett képet mutasson a terület, aztán pedig hamar kiütköznek a problémák, és a friss telepítések végül az enyészeté lesznek. A körültekintő tervezésre, a szakértői vélemény elkészíttetésére, a részletes költségbecslésre minden esetben szükség van, mindemellett a társasházban a lakókkal is kommunikálni kell, és amit a közgyűlésen megszavaznak, csak az kerülhet tovább a társasházkezelőhöz megvalósításra. A felújítást, és a pályázást aztán majd a társasházkezelő végzi az egész ház meghatalmazásával. A már említett felmérés során a lehetőségeket, a mozgásteret tudjuk meghatározni, persze a társasház anyagi helyzetének figyelembevételével.

P3080081.JPG

Egy másik példa, igényesen kivitelezett, láthatóan alaposan megtervezett kertrészlet egy lakóház belső terében

Amennyiben egy lakóközösség úgy dönt, hogy belevág a zöldítésbe, mindenképp szükségük lesz egy koordináló emberre, aki a közös képviselő, de akár egy lelkes tulajdonos is lehet. Tudatni kell a lakókkal, hogy a szakértő módon megtervezett és kivitelezett belső kert mindenképpen kiadásokkal fog járni, így elsőként azt kell tisztázni, hogy megvan-e erre a fedezet, vagy hajlandóak-e erre áldozni a lakók. Mikor a témafelvetésben itt jár a közösség, egyetlen logikus kérdés merül fel azonnal: mibe fog ez kerülni? A hosszú bevezető után most érkeztünk el jelen bejegyzésem lényegi részéhez, az összegekhez. Konkrét számokról ritkán hallani ebben a témában, talán ez is oka annak, hogy a társasházi kertépítés sokszor még a témafelvetésig sem jut el, hiszen drága mulatságnak tűnik. Tény, hogy nem filléres tételekről van szó, ugyanakkor mint azt feljebb is említettem, pályázati úton lehet forrást szerezni, valamint egyes munkafázisok házon belül - a lakók összefogásával - is megvalósíthatóak, így spórolni biztosan lehet valamennyit. Lássuk hát akkor a folyamatot az elejétől a végéig.

998977_434356343340335_898377132_n.jpg

Nem csupán belső udvarokon, hanem a panelek közti részeken is lehetséges a zöld fejlesztés. Itt jól látszik, hogy az egyik oldal remekül karbantartott kiskert, míg azzal szemben elhanyagolt a terület. Ez rávilágít egy fontos és szükséges körülményre, a lakók folyamatos törődésére

Tegyük fel, hogy egy átlagos (bel)városi társasházról van szó, melynek udvara betonozott, tehát jelenleg teljesen növénymentes. Első lépésként a megbízott kapcsolattartó, felhívja a kerttervezőt és egyeztet vele egy időpontot, mikor is személyesen megtekintik, bejárják a területet. A nagyjából egy órás felmérés után azonnal elkészül egy memo szakvélemény, mely számot ad a bejárás konklúzióiról, ennek a költsége 15-20 ezer Ft + ÁFA. Amennyiben a terület alatt pince is található, szükséges lesz egy statikai szakvélemény, ami 100-300 ezer forintos kiadást jelent. Ezután elkészülhet a részletes kerttervezési árajánlat, mely magában foglalja a koncepciótervet, a kiültetési tervet, a növényjegyzéket, az egyes növényfajták ápolási és felhasználási útmutatóját, valamint látványterveket. Ez a tervdokumentáció nagyságrendileg 100 ezer Ft+ÁFA anyagi vonzattal jár. Természetesen ezt a tervezetet a lakóknak kell véleményezniük és elfogadniuk, így a tervek véglegesítése előtt szükséges egy lakógyűlés összehívása, melyen lehetőség nyílik minden kérdés tisztázására, a tervek módosítására. Ez a gyűlés a kerttervező személyes részvételével történik, és a szakmai útmutatás benne foglaltatik a tervezés árában. Ez a közös eszmecsere roppant fontos, hiszen ebben a szakaszban alakulnak ki a végleges ötletek, részletek, ekkor kerülhetnek a tervek teljesen szinkronba a ház adottságaival, az anyagi lehetőségekkel és a lakók igényeivel. Amennyiben ekkor a lakók egyetértésre jutnak, és megszületik a döntés, akkor következhet a kivitelezési költségvetés.

1175499_433783080064328_1245625087_n.jpg

Nem kell azonban mindig nagyban gondolkodni. A zöldítés első és költséghatékony fejezete lehet egy ilyen pihenősarok kialakítása. A szakszerűségről azonban sosem szabad elfeledkezni, különben az eredmény nem lesz tartós

Tájékoztató jelleggel egy 2-300 nm2-es betonos udvar esetében a következő tételekkel lehet kalkulálni (a megjelölt összegek ÁFA nélkül értendőek): mérnöki levezetés, műszaki ellenőrzés: 150 ezer forint, betonból, fából készült emelt ágyások: 300 ezer forinttól akár a milliós tételekig, ez nagyon tág határok között mozoghat. A föld, a trágya, a tőzeg komposzt, vagyis a földkeverék 200 ezer, míg a behordás 100 ezer forintot tehet ki, utóbbi munkafázis azonban közösségi alapon, vagyis a lakók segítségével ingyen is megoldható. Maguk az ültetendő növények, fák 3-500 ezer forintot jelenthetnek, azonban erre a tételre lehet pályázati pénzeket is szerezni, például az önkormányzatoknál. Az ültetésre 100 ezer forint kalkulálható, azonban ez is kiváltható a lakóközösség összefogásával, persze némi szakmai felügyelet mellett. A csepegtető öntözőrendszer nélkülözhetetlen, öntözés nélkül, mint tudjuk nincs kert, ennek ára 200 ezer forint körül alakul, ám ez mindenképpen megtérül később. A mulcsoló-, borítóanyagok (háncs, fakéreg, kő) 2-300 ezer forintba kerülnek, a behordás pedig 50 ezres tétel lehet, ám ez is megoldható – szó szerint – házon belül. 

IMGP0737.JPG

Kis helyen is megvalósíthatóak nagy dolgok. Itt egy pár éves ház belső udvara látható, mely a falakkal együtt épült meg, de hasonlót utólag is lehet kialakítani. Szűk udvaroknál a költségek is kisebbek, így érdemes elgondolkodni a fejlesztésen

Mindezt összeadva eléggé jelentős összeg jöhet ki, azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy szakszerűen megtervezett és kivitelezett zöld belső udvar nagyon sokat számít a lakók komfortérzetében, egészen más hangulatot áraszt, mint a csupasz, lehangoló belső tér. Az is motiváció lehet, hogy az ilyen módon rendbe tett udvarral rendelkező házban lévő lakások értéke is megemelkedik, így az egész folyamat a harmonikus környezet megteremtése mellett még értéknövelő beruházásként is értelmezhető. 

A fotók a szerző képei, 2013-ban készültek.      

A bejegyzés trackback címe:

https://kertesz.blog.hu/api/trackback/id/tr825521051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.18. 15:00:47

Felesleges pályázni, tgervezni.

Lemegy a legerősebb lakó egy nagy csákánnyal. Itt-ott feltöri a betont, majd a lyukakba háztartási szemetet hordanak a lakók. Ez komposztálódik. Időnként pár részeg lakó oda is hány, ez biztosítja a tápanyagot. A kismamák odakakiltatják gyermeküket, ez kiváló trágya. Aztán jön Tél tábornok, mindent lefed hóval. Tavasszal kész a kert a hó elvonulása után.

Ekkor csak várni kell: a természet tudja a dolgát. Hamarosan érdekesebbnál érdekesebb gazok nőnek ki a repedésekben. Beköltöznek rovarok is.

Egy év és kész a szűz természet gyümölcse.

Lesz még Magyar Köztársaság 2013.09.18. 16:31:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Na persze, ha feltöröd a betont, jön a természet magától is. De a tervszerű zöldövezet kialakításához tervezni, ültetni kell.

telkoe 2013.09.18. 16:36:42

Jo kis kertek :)

Az ontozorendszerben benne van mar valami esoviztarolos rendszer (tartaly / szivattyu stb) vagy csak csapvizrol mukodik?

Megyeri Szabolcs kertész blogja

A kertész blog küldetése, hogy világosan lássuk: Zölden élni nem bonyolult dolog, lehet egyszerűen is. Szeretném a kertészkedést számodra közel hozni, felhasználóbaráttá alakítani, fogyaszthatóan tálalni. Azért, hogy kertünkben mesék és szerelmek szövődjenek.


A szerző elérhetőségei: megyeriszabolcskerteszete.hu


Kövessen Facebookon

Kertész TV

süti beállítások módosítása