Megyeri Szabolcs kertész blogja

Különösebb kommentár nélkül egy hangulatos videóbeszámoló a nyári ültetésről, a Márga utcában, a Down Alapítványnál. 

Kéne valami virág az ablakba, párkányra, balkonra, mi legyen az? Hát muskátli! Feltételezem sokunk fejében megfordult már ez a gondolat, bizonyítja ezt, hogy bármerre járunk-kelünk az országban, muskátlis ablakot, erkélyt mindenhol találunk. A muskátli igazni népnövény, szép, változatos színekben pompázik, mégsem hivalkodó, megszoktuk, tehát szeretjük. Azonban nem csak öröm jár vele, bosszúságot is okozhat bőven. A muskátliszezon lecsengőben van, de egy olvasóm kérdése, és a tény, hogy az egyik legnépszerűbb élő házdíszről van szó, arra sarkallt, hogy áttekintsem a témát.

A muskátli nevelés és tartás egyik problémás időszaka a virágzás, mivel az egész addigi munkánk melyet a növénybe fektettünk, ilyenkor kellene hogy megtérüljön. A muskátlik családjába közel 250 faj és fajta tartozik, melyekből általában a futómuskátlik, és az angol muskátli a legelterjedtebben tartott családi házaknál, balkonokon. A muskátlik a nyár folyamán folyamatosan hozzák virágaikat, ennek feltétele az elvirágzott, elszáradt virágzatok eltávolítása, ha ezt nem tesszük meg, akkor a növény inkább a termésérlelésre fordítja energiáit, ahelyett, hogy új virágokat hozna. A virágzat kifejlődése az egyik legkritikusabb időszak számunkra, mivel ilyenkor rengeteg kórokozó, kártevő támadhatja meg a növényünket, elpusztítva a virágokat, ami a növény gazdájának a legfontosabb. A muskátlit leggyakrabban az üvegházi molytetűk támadják, melyek a levelek fonákjára telepednek, a lárvák pedig a növény nedveit szívják, elgyengítve kedvencünket, táptalajt adva a többi vírusos, baktériumos betegségnek. A többi levélkártevő - tripsz, tevek, poloskák érdemi kárt ugyan nem okoznak a növénynek, viszont vírusvektorként vannak jelen.

Olvasóm engedelmével idézek leírásából: "Évek óta probléma, hogy a muskátlim az első virágzás után, kukacosodni, hernyósodni kezd. Undorító , amikor a virágsziromból kezdenek kibújni ezek a kis szörnyek." Ez valóban taszító látvány lehet, a növény gondozójának pedig aggodalomra ad okot. A probléma okozója a gyapottok-bagolylepke, mely a muskátli bimbóira rakja a petéit, melyek magukban még nem károsítanak, viszont a belőlük kikelt hernyók berágják magukat a bimbóba, és ott fejlődnek tovább, így már problémát okoznak. A gyapottok bagolylepke hiába mondható kifejlődve akár szépnek is, iszonyatos károkat hagy maga után, és sajnos a dísznövényeken okozott kár a legkisebb, a kukorica és más kapás kultúrákban tett pusztításához viszonyítva.

Gyapottok bagolylepke-peték

És a hernyó

A muskátlira lerakott peték szabad szemmel is láthatóak, méretük gombostűfejnyi, színük fehér. Mivel egy több nemzedékes kártevőről van szó, amelynek akár 3-4 nemzedéke is kifejlődik egy vegetációs időszakban, ezért hiába védekezünk, ha máshonnan újra be tud települni a növényeinkre. Védekezésképp az Actara a már bejutott hernyók ellen hatásos, sajnos ez a károsított bimbót már nem védi meg, mivel az ilyenkorra már száradásnak indul. Megfelelő lehet a Mospilan és a Decis kombinált használata, mivel a Mospilan egy hosszan tartó rovarölő szer (akár 2 hét hatóidővel), a Decis pedig rovarok számára mérgező, de melegvérűekre, így az emberre nincs hatással. Ha a baj már megtörtént, mindenképp távolítsuk el a károsított bimbókat, virágzatot, és ha látunk lárvákat, akkor azokat is. Az említett szerek a legtöbb kertészeti áruházban, kertészetben megvásárolhatóak. Sajnos a földcserével a problémát nem tudjuk megoldani, mivel a kártevők nem a talajban élnek, hanem a virágzatot támadják, és ott károsítanak.

Ők pedig a kifejlett lepkék

Azt ajánlom, hogy ezek a szörnyek ne riasszanak el senkit a muskátitartástól a következő szezonban, a probléma ugyanis kezelhető. Maga a muskátli irodalmi nyelven fogalmazva ugyan kissé talán közhelyes, ugyanakkor ez a virág nálunk már-már családtag, így egy-két virágládányi muskátli mondhatni kötelező tartozéka minden háznak, ablaknak és balkonnak.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

A mostani időszakban indul a dió szezonja, a piacokon, üzletekben már lehet vásárolni a friss termést. Sajnos azonban a hírek szerint jelentős áremelkedés várható diófronton, az idei fagyok, majd a később tomboló aszály hatással van/lesz az árakra, jelenleg a dióbél kilogrammja akár a 2700 Forintot is elérheti. A csonthéjas gyümölcs rajongóinak (beleértve magamat is), ez egyértelműen rossz hír, azonban egyben alkalmat is teremt arra, hogy kicsit közelebbről bemutassam a diót, hátha valaki kedvet kap egy csemete ültetéséhez, hogy idővel majd saját terméséből ropogtathasson.

A diófafélék (Juglandaceae) családjába tartozó dió (Juglans) nemzetség nem egy fajt jelöl, hanem egész pontosan huszonegyet. Amit mi diónak (diófának) hívunk, az a Juglans regia, vagyis a közönséges dió, ám megjegyzem, hogy a latin név sokkal hívebben tükrözi a növény tulajdonságait, ugyanis lefordítva királyi diót jelent. És valóban királyi, mert mind a fa, mind a termése sokoldalúan felhasználhatóak, szépek, ízletesek, hasznosak. Közép-Európától Kína délnyugati vidékéig honos, lombhullató, egylaki fa. Magassága átlagosan húsz méter, egyes példányok ennél nagyobbra is nőhetnek, élettartama pedig akár 150 év is lehet, de növekedése a maximális élettartam felének környékén megáll. Kedveli a meszes, humuszos, jó vízellátottságú talajokat, különösen jól érzi magát déli fekvésű lankákon. Magas, széles lombkoronája nagyobb alapterületű kertek díszítésére teszi alkalmassá szoliterként, de előszeretettel ültetik közterületre is. A magról ültetett fák 10-12 év múlva hozzák első termésüket, akinek ez túl hosszú idő, oltott csemetével próbálkozzon, ezek esetében már 3-4 év után elérkezhet az első szüret. Telepítésnél számba kell venni, hogy a diófa terebélyes gyökérzetet ereszt, ezért a többi fától nagyjából 10 méterre kell elhelyezni, és házfal, kerítés közelébe se ültessük, mert szó szerint a fejünkre nő, továbbá azzal is számolni kell, hogy a dió lombja alatt más növény nemigen él meg. A diót tavasszal tilos metszeni, a magas gyökérnyomás ilyenkor rothadást indíthat el, a metszés helyes ideje szeptember környékén van (tehát most még időszerű). A diót általában betegség és kártevőmentes faként említik, ami nem teljesen igaz. A legáltalánosabb betegségei a gnomóniás levél és gyümölcsfoltosság, sok helyen pedig a Xanthomonas-os baktériumos rothadás tarol, főleg nedvesebb nyár idején. A fák esztétikai értékét sajnos szinte a legtöbb helyen a nemezes gubacsatka rontja, ez tényleges kárt nem okoz a növénynek, "csak" a látványt rontja. Ezek miatt fontos a hullott lomb eltávolítása, és permetezés, az őszi lemosás (réztartalmú gombaölővel), kövektező évben pedig a vegetáció, virágzás alatt újabb lemosó permetezések. 

Gyakori vendég a kertekben

A dió termésének burkolata zöld, mikor ez megrepedezik, leválik, akkor érett meg. A csonthéjon belül ráncos, magas olajtartalmú belet találunk, melyet azt hiszem bővebben nem kell bemutatni. Az érett termést a legkönnyebben egy hosszú bottal verhetjük le, érdemes azonnal összeszedni, és a zöld burkot mielőbb leválasztani. A feltöretlen makk és a belőle kinyert bél arányát bélszázaléknak nevezzük, ez mutatja meg, hogy egy kilónyi termésből mekkora mennyiségű ehető termést tudunk kinyerni. A nálunk honos fajták bélszázaléka 30 és 50% között van. A hozzáférhető diófajták közül az Alsószentiváni 117, a Fertődi 1, a Milotai 10 és a Tiszacsécsi 83 a legígéretesebbek.

Burok és a makk

Termés az ágon. Ez már érett

A dió összességében rendkívüli fa, hangulatos és szemet gyönyörködtető, honossága miatt nálunk régóta kedvelt kerti lakó, kiváló köztéri dísz, faanyaga elsőrangú, termése pedig jelentős élelmiszeripari alapanyag. Ültetése tervezést és körülekintést, nevelése pedig odafigyelést kíván, ráadásul lassú fejlődése miatt türelmet is követel gazdájától. Aki viszont már ült nyári melegben diófa árnyéka alatt, vagy sütött bejglit a saját termésből, az nyilván fittyet hány a nehézségekre. Emberi generációkon átívelő élettartama pedig élő családi örökséggé teheti.

Feldolgozás kézzel

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Mint azt én is jó előre beharangoztam, a múlt hét szombatján ünnepelte első születésnapját a Lecsóskert, minden fővárosi közösségi kertek atyja. Az évforduló alkalmából egész napos színes programok zajlottak, az akkor még szép időben. Aki esetleg kimaradt a mókából, most - legalább - vizuálisan pótolhat belőle valamennyit. A kert továbbra is nyitva áll az érdeklődők előtt, tehát tessék látogatni, nézelődni, vagy akár a termelésbe beszállni!

Színpadkép

Lecsó-album

Gyakorlati tanácsadás

Játék kicsiknek

Játék nagyoknak

Mi is ott voltunk

Gyermekprogram is akadt

Bizonyára sokan tudják, hogy melyik fűszert jelöli a címbeli kifejezés, de ha mégsem ugrik be, akkor segítek egy érdekes ténnyel. Talán olvasóim is szokták nézni a boltban az ételek tájékoztató cimkéit, káros anyagok után kutatva. Az E-számokkal jelölt összetevők között találni ilyeneket, azonban vannak közöttük ártalmatlanok is. Az E-100 például színezéket jelöl, mégpedig sárgát. Ez nem más, mint a kurkumin, amit a kurkumából állítanak elő (szintetikus módon, vagy közvetlenül a növényből).

Az élet pora tehát a kurkuma, jobban mondva a kurkumából készített fűszer. Aki szereti az indiai, távol-keleti konyhát, ételeket, egészen biztosan találkozott már vele, hiszen a curry fő alkotóeleme, de a híres Worcester szósz is tartalmazza, színezőanyagként pedig számos ételfélében megtalálható, a margarinoktól kezdve a felvágottakon, pástétomokon át, egészen az üdítőitalokig. Azonban nem csupán ételízesítésre, színezésre használatos ez a messziről származó fűszernövény, az ajurvédikus indiai gyógyászatban többezer éves múltra tekint vissza. A kurkumin erős antioxidáns, ismeretes gyulladáscsökkentőként, vírusölőként, immunerősítőként, az égő, felfúvódott gyomor enyhítője, étvágygerjesztő, és daganatos megbetegedések, valamint májproblémák esetén is használják terápiák kiegészítőjeként.

A kurkuma tehát a konyhákban és a gyógyászatban is nagy jelentőséggel bír, azonban dísznövényként is roppant figyelemreméltó, nem véletlen, hogy thai tulipánként is említik. Mindennek megfelelően a kurkuma tőlünk nyugatra, mint egzotikus dísznövény is megjelent az elmúlt években, ám hazánkban sajnos még kicsit borsos áron lehet beszerezni, viszont ha sikerül egyhez hozzájutni, akkor egy könnyen kezelhető és virágoztatható dísznövényt kapunk. A növény virágzata díszes, színekben gazdag, díszítőértéke magas, ugyanakkor nem igényel olyan mértékű törődést, mint a mostanság oly divatos orchidea, ezért ha sikerül beszerezni egy példányt, a lakás éke lehet.

Kurkumavirág

A kurkuma (Curcuma longa, vagy hindi nyelven haldin) a gyömbérfélék családjába tartozó, tőosztással szaporítható, trópusi, szubtrópusi vidékeken őshonos évelő fűszernövény. Szépsége okán vágott virágnak is termesztik. Ha van szerencsénk beszerezni egy példányt, akkor a rizómákat laza, tápanyagdús, szellős talajba ültessük, kezdetben mérsékelt öntözéssel párosítva, mivel hajlamos a rothadásra, főleg ha pangóvíz marad a termesztőközegben. A növény a bőséges vízellátást és a világos helyeket kedveli, viszont a téli nyugalmi időszak idejére célszerű valami kevésbé huzatos, csendesebb környezetbe helyezni, mérsékelt öntözéssel. A visszahúzódott gumót ilyenkor ugyanúgy, mint a tulipán hagymát is, át lehet ültetni.

Erkélyen...

...és kertben

Amire nagyon oda kell figyelni, a növény nagyon melegigényes, a 15 fok alatti hőmérsékleten már "megfázhat", ezért mindig napos, meleg helyre tegyük. Csak a nyári időszakban javasolt a szabadban való tartása, ilyenkor reggeli-esti öntözést igényel. A növény hőmérsékleti optimuma 20 Celsius, ez alatt a levelek képződése leáll, a növény vegetál. 

Mutatós dísznövény

Bátran próbálkozzanak tehát otthon is a kurkumával, ha fűszert nem is könnyű házilag készíteni belőle, egzotikus kedvencként elsőrangú!

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

Hát így !