Megyeri Szabolcs kertész blogja

A hangyákat a legtöbben, mint a szorgalom és a kitartás szimbólumát ismerjük, ezeknek a rovaroknak legendás a teherbírásuk, a munkakedvüket pedig morcos főnökök emlegetik unalmas vállalati meetingeken, de a kerti, vagy házi gyakorlatban már nem annyira szeretjük őket. A hangyák hangyaszorgalommal vetik rá magukat az elhullajtott ételmaradékra, a lehullott morzsákra, a kiömlött cukorra, és persze nem állnak meg a bejárati ajtónál, tehát a kerti hangyakolónia tagjai egykettőre betévednek a lakásba is, de sokszor kert sem kell, a városi otthonokban is gondot okoznak, erről saját tapasztalataim is vannak. A hangya kétségkívül hasznos élőlény, de a közvetlen közelünkben mégsem szívesen látjuk, vizsgáljuk meg tehát, hogyan lehet kilakoltatni őket. 

De ki, vagy inkább mi is az a hangya? A hangya igazából egy gyűjtőnév, városi körülmények között, tehát lakásokban, bérházakban a fáraóhangya (Monomorium pharaonis) a gyakoribb, kertesházak környékén pedig inkább a házi hangya (Lasius emarginatus) és a kis fekete hangya (Lasius niger) fordul elő. A kisméretű, átlagosan 5-9 mm-es termetű rovarok roppant jól szervezett kolóniákban, rétegzett társadalomban élnek, ahol minden egyednek, kasztnak megvan a maga helye és feladata. Telepeikben (ez a hangyaboly) szélsőséges esetben akár több millió példány is élhet, közülük főleg a szárny nélküli dolgozókkal találkozunk, akik megállás nélkül kutakodnak élelem után, aztán amit találnak, azt a bolyba cipelik. Akit bővebben érdekel a hangyák összetett univerzuma, fantasztikusan részletes leírást találhat róluk itt. A hangyák megjelenése általában bosszantó, de egyben jelzés is a kertésznek, a kis rovarok ugyanis a természetben előszeretettel szívogatják a levéltetvek nedveit, tehát a hirtelen megszaporodó hangyasereglet a kertben a nagyobb arányú tetvesség jele is lehet, érdemes tehát ilyenkor átvizsgálni kinti növényeinket. A kertben megtelepedő rovarok aztán értelemszeren folytatják a kutatást, és előbb-utóbb belátogatnak a lakásba is. A hangyák elsősorban az édes dolgokra utaznak, de ha már portyáznak, szinte bármilyen ételmaradékkal beérik, így hamar kitör a hangyafrász. Lássuk akkor a védekezési lehetőségeket, pontokba szedve.

Ahol morzsa hullik, ott hangya gyűlik

-Útakadályok természetes anyagokkal

A hangyák jellemzően egyazon útvonalon közlekednek, így ha az ösvényüket valamilyen számukra zavaró, riasztó anyaggal torlaszoljuk el, sikert érhetünk el. Vegyszerek helyett első lépésben érdemesebb a vonulási utat, és a bejáratokat (küszöböt, ablakpárkányt) fokhagymagerezdekkel, levendulával (levendula illóolajjal), terpentinnel, ecettel, elzárni, de bevált praktikának számít ugyanitt a szegfűszeg, az élesztő, a sütőpor, és a fahéj kiszórása.

-Növényi segítők

Vannak olyan növények, melyeket a hangyák nem szeretnek, így ezekből is kialakíthatunk védvonalat. Ültessünk az ablakpárkányba helyezett ládába paradicsomot (a dekorációnak sem utolsó koktélparadicsom is megfelel), a házfal közelébe, vagy a terasz köré pedig izsópot, zsályát, levendulát.

-Közelharc

Ha már elkéstünk, és a hangyák kezdik birtokba venni a lakást, tüneti kezelés lehet az alapos porszívózás, mely azonban csak az épp ott lévő példányokat tünteti el, ráadásul nem szabad elfelejteni a porzsák azonnali ürítését, mert a hangyák strapabíró állatkák, a túlélők kimászhatnak, és csak eszkalálódik a helyzet. Eredményesebb elriasztás a sós, vagy méginkább a timsós vízzel való alapos, gyakori felmosás.

-Csapdák

A hangyák szorgalmasak és kitartóak, de nem túl okosak, így csapdákkal elég könnyen befogható belőlük egyszerre akár egy nagyobb adag. Régi, már kidobásra ítélt mosogató (vagy fürdő) szivacsokat áztassunk jól megcukrozott vízbe, majd tegyük a csalit a vonulási úthoz közel. Mikor már hemzsegnek rajta a hangyák, egyszerűen dobjuk ki az egészet, lehetőleg jól záródó kukába, de hevesebbek likvidálhatják is a pórul járt csapatot. Hasonló hatásfokkal működik a lapos tálkában kihelyzett cukros víz, vagy sör, így ráadásul az életellenes cselekményeket is megoldja helyettünk a kelepce. 

-Mérgezés

A tüneti kezelésen túlmutató módszer a háztartási üzletekben kapható hangyacsapda, aminek nagy előnye, hogy nem csupán a betérő hangyákat tizedeli meg, hanem belül található mérget a bolyba hurcolva az állomány többi részét is irtja. A műanyag dobozos csapdákat a fertőzöttebb helyekre, vagy a vonulási útra kihelyezve eléggé hatékony megoldáshoz jutunk. Ha pedig a helyzet tarthatatlan, vagy csak holtbiztosra akarunk menni, hívhatunk rovarirtó szakembert, aki permetezéssel hangyamentesíti a lakást, ám ilyenkor már mélyebben kell a zsebünkbe nyúlnunk. 

-Utóvéd harcok

Fontos, hogy az átfogó, vagy sikeresnek ítélt irtás után a prevenciót léptessük életbe, ugyanis utánpótlás mindig akad, főleg, ha kert is van a ház mellett. Igyekezzünk minél kevesebb morzsát, ételdarabot elhullatni, gyakran takarítsunk, és telepítsünk a korábban említett növényekből a megfelelő helyekre, valamint alkalomszerűen az első pontban foglaltakat is alkalmazzuk megelőzés gyanánt. A hangyák a fal résein, különböző repedéseken, apró nyílásokon keresztül is behatolhatnak, így ezeket érdemes szigetelni, betömni. A kertben ajánlatos a tetvesedést megoldani, hiszen a tetves növény kimondott hangyamágnes, ha pedig megjelennek, akkor kezdhetjük előlről az egész háborút.

Képek: innen, és innen.

Minden nagyobb város állandó problémája az élő, zöld növényzet hiánya, melyet persze parkok, fasorok, utcafronti ágyások létesítésével próbálnak enyhíteni az illetékes hivatalok, vagy maguk a helyben élők, de a városok szerkezete alapvetően ritkán alkalmas nagyszámú, nagyobb méretű zöld területek kiépítésére. Az igény rendszerint megvan arra, hogy a természetet még a betonrengetegbe is becsempésszük, de a hely véges, így gyakran nem megszokott módszerekkel és helyszíneken létesülnek növényi felületek. A két legelterjedtebb ilyen megoldás a zöldtető és a zöldfal.

A budapesti Westend intenzív zöldtetője

Lássuk először a zöldtetőt, mely a szűkös alapterületen történő városi terjeszkedést megvalósító toronyházakat utánozza abban az elvben, hogy ha nincs hely oldalra, akkor felfele kell építkezni. Teteje minden épületnek van, így az alapgondolat végtelenül egyszerű és logikus, legyen a növényi beültetés a tetőn. Azt már az elején tisztázni kell, hogy a zöldtető nem ugyanaz, mint az általában tetőkertnek nevezett, jellemzően cserepes növényekkel beültetett tetőterasz, hanem pontosan arról van szó, amit a név is sugall, vagyis a tető maga a zöldfelület. Az első zöldtető talán Szemiramisz királynő babiloni függőkertje volt, ez a piramisszerű épület birtokolta az ókor leghíresebb tetőkertjét, mely elsősorban reprezentációs célokat szolgált, vagyis le akarta nyűgözni az embereket. A földdel, borított, növényekkel beültetett tető később Izlandon vált különösen népszerűvé, a helyi építészek ezzel a trükkel spóroltak a ritka és drága faanyagon. A '80-as évektől kezdve Nyugat-Európában az épületfizikai és ökológia előnyök miatt vált kedveltté a zöldtető, alkalmazása tőlünk nyugatra bevett szokás, de ma már Magyarországon is találni ilyesmit. A zöldtetőknek két fő típusa létezik. Az úgynevezett intenzív zöldtető talajvastagsága elérheti az egy métert is, ezért ennél a kialakításnál a tetőszerkezet megerősítése szükséges, és jellemzően utólag nem építhető meg egy átlagos épülettetőre. A telepíthető növények köre széles, az egyszerű pázsittól a színes virágágyásokon át egészen a dús, bokros, fás látképig minden belefér. Az intenzív zöldtető folyamatos gondozást igényel, éppen úgy, mint egy hagyományos kert, vagy park. Ezt a fajta tetőkertet elsősorban nagyobb épületeken, irodaházak, plázák tetején találjuk. Az extenzív zöldtető egyszerűbb kialakítású, ráadásul nem igényel utólagos szerkezeti erősítést, vagyis általában egy "sima" tetőre is elkészíthető. A lefektetett földréteg az extenzív zöldtetőknél 6-8 cm-től indul (de általában 10-15 cm), ami négyzetméterenként körülbelül ugyanennyi terhelést jelent kilogrammban. Az extenzív tető sokkal inkább látványelem, mint használható kert. Ezt a fajta zöldtetőt jellemzően szárazságtűrő, kevés törődést igénylő növényekkel telepítik, így a csapadékon kívül egyéb gondozásra nincs is szükség, tehát az extenzív zöldtető fenntartási költségei elhanyagolhatóak. Tipikus növényféléi a varjúhájfélék, a különböző kakukkfűfajok, és például a madárhúr, de akár a hideget tűrő kaktuszok is jó választások.  Az extenzív típus esetében a csapadéktól megnőtt súlyú felület sem jelent statikai veszélyt, egy kiadós eső nagyjából 30%-os tömegnövekedést jelent. Fontos különbség a két kialakítású zöldtető között, hogy az intenzív tetőkert nem lehet döntött, de az extenzív akár a 30 százalékos lejtéssel bíró tetőnél is kialakítható. 

 Extenzív zöldtető - elsősorban látványelem

Rendben, de mire jók ezek a zöldtetők, azonkívül, hogy látványelemként kiválóak? A növénnyel borított felületek városi környezetben azért praktikusak, mert megkötik a levegő szennyeződéseinek egy részét (a szálló port, mikroszemcséket), a lehulló csapadék egy részét megfogják, és természetes úton (párolgással) juttatják vissza a körforgásba, vagyis csökkentik a csatornahálózat terhelését, és jótékony hatással vannak a terület mikroklímájára. Az épület hőháztartását természetes módon szabályozza a zöldtető, leegyszerűsítve télen bent tartja a meleget, nyáron pedig nem engedi annyira felforrósodni. 

 Az extenzív zöldtető dőlt felületen is kialakítható

A zöldtetők mellett a másik érdekes urbánus zöldítési megoldás a zöldfal. A zöldfal, ahogyan a képeken is látszik, egyszerűen egy függőlegesen kialakított kisebb-nagyobb díszkert, mely az intenzív zöldtetővel szemben például gyakorlati értékkel nem bír, vagyis sétálni, leülni értelemszerűen nem lehet rajta, ellenben a dekorációs értéke kiemelkedően magas, ráadásul a tetős elrendezéssel szemben az utcaszinten építhető meg, vagyis szem előtt van. A zöldfalak előnyei nagyban hasonlítanak a zöldtetőkéhez, vagyis hatékonyan nyelik el, kötik meg a tipikus városi szennyeződéseket, javítják az épület hőháztartását, ráadásul hangszigetelő rétegként is kiváló szolgálatot tesznek. Elsősorban persze természetes és szemet gyönyörködtető látványelemként funkcionálnak, egyedi kialakításuknak köszönhetően ott is természetes látványt nyújtanak, ahol növényültetésre másképp nem lenne lehetőség. A zöldfal építéséhez (és ebben nem különbözik a zöldtetőtől) speciális szaktudás szükséges, így házilag zöldfalat építeni nem lehet, legalábbis olyan minőségben nem, ahogyan azt az erre szakosodott kertépítők teszik. 

 Hatalmas zöldfal Madridban...

...és egy kisebb Budapesten, a Király utcai Passage ház átjárójában

Házi zöldfal-pótlékot azonban mi magunk is készíthetünk, mégpedig kétféleképpen. Az egyik egyszerűen a futónövény telepítése, ami persze csak messziről és esti szürkületben fog hasonlítani a zöldfalra, ugyanakkor számos pozitív tulajdonsággal bír, ráadásul elő zöldként ugyanúgy javítja a látványt, mint a bonyolultabb és összetettebb fajtavilágú zöldfalak. Akit érdekel a futónövényekkel kapcsolatos tudnivalók összefoglalója, EZT a korábbi bejegyzésemet lapozza fel. A második zöldfal-imitáció pedig egy olyan elrendezés lehet, melyben a függőleges falfelületet sűrűn rögzített cserepekkel, vagy virágládákkal helyettesítjük, ilyeneket láthatnak az alábbi képeken.

Képek: innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, innen, és innen.

A dinnye, saját, nem reprezentatív felmérésem alapján az egyik legnépszerűbb hazai gyümölcs, ami nem véletlen, hiszen a mézédes dinnyénél nincs jobb nyári hűsítő (bár ehhez a kánikula mostanában kissé hiánycikk), és a hazai dinnyének alig akad párja. A dinnyével kapcsolatban azonban pár éve nem csak a finom gyümölcs jut eszünkbe (ami inkább zöldség, de erről felesleges mély vitát nyitni), hanem a sorozatos botrányok és problémák a termesztés, terjesztés területén. Tekintsük át röviden, mi zajlott a dinnye körül a közelmúltban, és mi a helyzet most.

Biztos sokan emlékeznek a tavalyelőtti dinnyebotrányra, vagyis a hírhedt dinnyekartellezésre. 2012-ben a magyar termelők támogatására a Vidékfejlesztési Minisztérium megegyezett a nagyobb kereskedelmi láncokkal, hogy azok legalább 99 forintos kilónkénti áron adják a dinnyét a vásárlóknak. Az ötlet a kereskedőket szerette volna támogatni, beelőzve az olcsó, és sokszor gyenge minőségű import betörését a honi piacra, a külföldi olcsó dinnye ugyanis arra szorította a hazai termelőket, hogy olcsón, nem ritkán haszon nélkül adjanak túl a dinnyén. Kis hibája volt a dolognak, hogy ez tulajdonképpen kartellezés volt, ami a magyar és az uniós jogszabályokat is megsértette, de minisztériumi közbenjárásra a  Gazdasági Versenyhivatal nem tudott beleavatkozni a folyamatba, a brüsszeli malmok pedig lassan őröltek ahhoz, hogy következménye legyen a dolognak. Az akció következtében 2012-ben a legtöbb multi 99 forintért kínálta a magyar dinnyét, ami jó volt a termelőknek, és persze azoknak is, akik szerették volna támogatni a magyar gazdákat, ám a hipermarketek nem rajongtak az ötletért, és a vásárlók egy része is biztosan hiányolta a korábbi években megszokott 50-60 forintos kilónkénti árakat.

2012-ben némi sértődöttség érződött a nagyobb üzletek kommunikációján...

Tavaly már nem sikerült megismételni a korábbi beavatkozást, a tárca által szervezett egyeztetésen a kereskedelmi képviselők elzárkóztak a rögztett árak alkalmazásától, csupán egy ajánlás született, miszerint a nagy láncok július közepe után ne forgalmazzanak import dinnyét, és a magyar árut napi világpiaci áron vásárolják fel. A szigor elmúltával fennállt a veszély, hogy az az üzletlánc, amelyik először ugrik ki a megállapodásból, és leviszi a dinnye árát, az árletöréssel káros tendenciát indíthat el. Ez nagyobb arányban nem történt meg, a dinnyehelyzet stabilizálódni látszott. A központilag irányított dinnyementés eredményeképpen a 2012-es 170 ezer tonnás terméshez képest tavaly a becslések szerint 200-250 ezer tonna dinnyét szüreteltek, ráadásul 10%-kal nagyobb, összesen mintegy 5500 hektárnyi területen. Idénre tovább nőttek a számok, 2014-es adatok szerint már 6000 hektáron termett dinnye, és az iparági foglalkoztatottak száma is közel 11000 ezerre növekedett. Mindemellé az idei termés állítólag átlagon felüli minőségű, mert az időjárás egész évben kedvező volt a dinnye számára, így most elvileg rekordmennyiségű és extrafinom dinnye termett itthon. A helyzet mégsem a legjobb, mivel mindezen pozitívumok hatására túltermelés alakult ki dinnyéből, így megtörténhet, hogy a készletek kisebb-nagyobb része a termelők, kereskedők nyakán marad, illetve a túlkínálat (most megállapodás hiányában) akár áreséshez vezethet, ami a gazdáknak értelemszerűen nem jó, a dinnyetermesztőknek ugyanis a 35-40 forintos önköltségi ár miatt legalább 50-60 forint közötti kilónkénti árat kellene kapniuk ahhoz, hogy némi profitot is termeljenek, és a boltokban esetlegesen 60-70 forintért kínált termény esetében ez kizárt. Az index korábbi cikke szerint sok gazda a fuvarköltségek miatt 70-75 forintos ár alatt el sem indítja a készleteit a nagybani piacokra, így a felvásárlási, vagy a kiskereskedelmi árak csökkenésével a dinnye végül a termelőknél mehet pocsékba. 

2008-ban a termelők több száz mázsa eladhatatlan dinnyét borítottak egy hipermarket parkolójába, mert az 49 forintért kínálta a gyümölcsöt. Ilyen alacsony árra idén talán nem számíthatunk, ami a vásárlónak talán rossz, de a termelőknek végzetes lenne.

Az átlagos vásárló azonban rendszerint nem a termelők bajával van elfoglalva, hanem olcsón szeretne finom dinnyéhez jutni. Az idei minőséggel a fentiek értelmében probléma biztos nem lesz, a 100 forint körüli kilónkénti árral pedig a honi gazdákat segíthetjük, tehát vásároljon mindenki minél több dinnyét! Ha már a vásárlásnál tartunk, engedjük is el a dinnyekérdés gazdasági vetületeit, és beszéljünk arról, hogy hogyan foghatjuk ki a legjobb darabokat. Mivel a görögdinnye (a sárgával ellentétben például) nem utóérő gyümölcs, így pár napos tárolással már nem lehet javítani az ízén, állagán, ezért fontos, hogy a lehető legjobbat válasszuk. A minőségellenőrzés egyetlen holtbiztos módszere a lékeléses kóstolás, ami azonban már nem engedélyezett, uniós szabályozás tiltja. Persze ettől függetlenül az ősidők óta ismert zöldséges ismerős megteheti nekünk. Induljunk onnan, hogy alaposan szemrevételezzük a dinnyét, ami minél zöldebb, fényesebb felületű és sötétebb színtónusú, annál érettebb, tehát annál finomabb. A sárgás, fakó foltok az éretlenséget jelzik, ezek a példányok biztos nem lesznek túl jó ízűek és édesek. Régi népszokás a dinnyeütögetés, amit minden szinte vásárló kötelező jelleggel megtesz, ám nem biztos, hogy tudják, mit is kell hallgatni. Akkor jó a dinnye, mikor kopogtatásra kongó hangot ad, kicsit visszhangzik, sőt, ha némi rezonanciát is felfedezni vélünk, akkor jó eséllyel finom darabot fogtunk ki. A tompa, puffogó hang gyengébb ízt, kásás belsőt jelezhet. Az is lényeges, hogy a "minél nagyobb, annál jóízűbb elv" csak a dinnyeszezon elején érvényes, akkor is korlátozottan, a dinnyénél nem a méret a lényeg. Augusztus végére - pont ezen általánosítás miatt - az igazán nagy példányok elfogynak, de a kisebbek is ugyanúgy lehetnek ízletesek. Szintén alkalmazható módszer a kacs, vagyis a dinnye rövid szárának szemrevételezése. Ha a kacs teljesen elszáradt, és a környező szőrök is lepotyogtak, az azt jelzi, hogy a példány régóta áll a polcon, standon, minősége így gyengébb lehet. Ha a szár zöldes színű, nem túl száraz, esetleg még némi mézgafolyás is látható rajta, akkor az áru friss. Ugyanakkor az érett dinnye szára még a földön elszárad, és ilyenkor a termés könnyen leszakítható a szárról. Mivel a dinnye nem utóérő, ezért nem mindegy, hogy az érés mely szakaszában került leválasztásra. Ebből fakadóan a száradt szár azt is jelezheti, hogy jókor került felszedésre a gyümölcs, innen már csak az a kérdés, mennyit állt a ládában, pulton. 

Aki pedig szívesen tájékozódna a dinnyekocogtatás tudományos alapjairól, ezt a cikket olvassa el!

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen.

Az elmúlt napok-hetek esős időjárása eszembe juttatta, hogy az esővíz felhasználása a kerttulajdonosoknak általában kétféle dolgot jelent, egyfelől az ingyen öntözést, másfelől az előrelátóbbaknak egy hordót az ereszcsatorna alatt, amibe gyűjthetik az ajándék locsolóvizet. Az esővízről tehát általában a spórolás jut az eszünkbe, de ennél hatékonyabban is használhatjuk az égi áldást. Például úgy, ha esőkertet alakítunk ki.

Egyszer, kisméretű esőkert, mely díszelemként is kiváló

Az esőkert tulajdonképpen nem egy teljes kert, hanem a birtokon belül speciálisan kialakított kisebb rész. A dolog elméleti lényege, hogy az esővíz folyásirányának megfigyelése után, annak megfelelően, már meglévő, vagy mesterségesen kialakított mélyedésekbe tereljük a vizet. Az ilyen módon elárasztott kertrésznek többféle haszna van. Az ide terelt víznek lesz ideje a földbe szivárogni, nem csak átfolyik a területen, mindeközben pedig a föld, mint terészetes szűrő megtisztítja az esővizet, ami így jobb kondícióban kerülhet vissza a közeli patakokba, folyókba. Az ereszcsatornából, a járdáról, de az útról és a parkolóból is terelhetjük ilyen módon a folyadékot egy irányba. Az elárasztott területet természetesen olyan növényekkel és virágokkal népesíthetjük be, melyek kedvelik az efféle körülményeket, a legjobb választások a helyi klímához alkalmazkodott őshonos növények, melyek így a csapadékon kívül több törődést nem is igényelnek a későbbiekben. Ezzel a módszerrel tehát nem csupán az öntözésen foghatunk forintokat, de a szintén drága szabadidőből is több marad.

Esőkert-vázlat

Az esőkertek alakja változatos lehet, többek közt medenceszerű alakzatot, hosszúkás árokformát is kialakíthatunk. Ha a birtok (túl enyhe) lejtése nem biztosít természetes lefolyást a csapadéknak, az ereszcsatorna meghosszabbításával, vagy árokkal irányíthatjuk a vizet a kijelölt helyre, így az épületek melletti tócsákat is megszüntethetjük. Utcafrontokon a járdán átívelő kis csatornákkal oldhatjuk meg a vízelvezetést, de az úttest felől érkező vizet is igába hajthatjuk. Különösen hasznos ez a megoldás a közterületi zöldítésnél, vagy kertes társasházi udvaroknál, mivel az így kialakított szisztéma alig igényel gondozást a későbbiekben (természetesen gondozásmentes, vagy öntözést sosem igénylő növény továbbra sem létezik). Arra érdemes figyelni, hogy épületalapokhoz, közlekedőkhöz, kerti úthoz túl közel ne építsünk esőkertet, mert kár, illetve kényelmetlenség származhat belőle.

Az esővizet látványos eszközökkel is lehet gyűjteni

Az esőkertek nem csupán ökológiai hasznuk, és praktikumuk miatt hasznosak, hanem azért is, mert segítségükkel organikus, burjánzó, életteli kertrészt hozhatunk létre. A jól kialakított esőkert mágnesként fogja vonzani a madarakat, rovarokat, pillangókat, de gyíkok, békák megjelenésére is lehet számítani. A kialakítás költsége alacsony, a tervezést követően egy hétvégényi ásással, területrendezéssel és ültetéssel megoldható az egész, és ha mindent jól csináltunk, lüktető-lélegző, önfenntartó miniatűr ökoszisztémát varázsolhatunk a kertbe. Természetesen azért az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a honi klíma, melyben adott esetben hosszabb, aszályos időszakok és nagy vízhozamú esőzések váltják egymást, nem feltétlen alkalmas az esőkertes kialakításra, de mivel nem is az egész birtok megreformálásáról, hanem a kert egy részletének izgalmas átalakításáról van szó, a dolog megérhet egy próbát. 

Az esőkertek az erdők természetes vízgyűjtő medencéit utánozzák

Képek: innen, innen, innen, és innen.

De ha az egész világ nem is, a növényekkel benépesült erdő-mező biztosan. Persze manapság már ezt nehéz elhitetni a gyerekekkel, de mostani harmincasok (meg persze az idősebbek) még talán emlékeznek a régi játékokra, melyekhez nem kellett áram, joystick, vagy műanyag figurák, hanem például a szabadban töltött idő közben a kézközelbe kerülő növények is szolgáltak pár órányi játéklehetőséggel. A fiatalabbak, vagy a városban, betonon felnőttek kedvéért következzen most egy kis összeállítás olyan növényekről, melyek egykoron kedves mókák forrásaként működtek, de természetesen ma is meg lehet találni őket szerte az országban, csupán ki kell mozdulni a szobából, a városból. 

A gyermekláncfüvet (Taraxacum officinale), közkedveltebb nevén pitypangot mindenki ismeri. Jellegzetes sárga fészkes virágzata április-májustól nyílik, virágszőnyeget alkotva a réteken. A virágzás ideje alatt készülhet a pitypangból korona, hajpánt, vagy nyaklánc, kislányoknak kiváló alapanyag a fonási technikák elsajátításához, ráadásul a végén királylánnyá koronázhatják magukat a sárga füzérrel. A virágzás után pedig virágszárain található repülőszőrös magjai adnak lehetőséget a játékra, ezeket ugyanis kiválóan lehet fújni, és nézni, ahogy a kis vattacukorszerű pihék tovaszállnak.

A pásztortáska (Capsella bursa-pastoris) a káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozik, egy- vagy kétnyári gyom- illetve gyógynövényünk. Európában, így hazánkban is őshonos a főleg április-májusban, de még nyáron is virágzó növény. Virágai fehérek, négyszirmú laza fürtökben nőnek. Amiről nevét kapta, az a becőke termése, mely az éktől a szívig mindenféle alakot ölthet, de egyszerűen "táskának" is hívhatjuk. Ha ezeket a kis "táskákat" óvatosan, lefelé meghúzzuk, de teljesen nem szakítjuk le a szárról, akkor a sok kis lógó táska - rázásra - jellegzetes csörgő hangot ad ki. Érdemes kipróbálni, főleg, ha valaki olyan fiatal, hogy gyermekkorában ez már nem volt divat.

A csillagpázsit (Cynodon dactylon) a pázsitfűfélék (Poaceae) családjának tagja. Hazánkban gyomnövény, melegebb területeken gyepnek termesztik a megfelelően nemesített fajtáit; már alapfaja is jó taposás tűrő. Kerti pázsitunkból igazából kiirthatatlan, mert agresszíven, földalatti tarackokkal és föld felett minden szárcsomónál legyökeresedve terjed, akár több méteres telepeket létrehozva. Tavasz végétől szeptemberig hozza ujjas kalász virágzatát, ami miatt népiesen gólyalábnak is hívják: a fűben heverészve, kettőt leszakítva, gólya módra lehet "lépkedni" vele békára vadászva, de hazavíve akár nyomdázni is lehet vele, ha akad egy tintapárna, a lábacskákkal érdekes geometriai formákat lehet alkotni.

Ha már a játékos növényekről van szó, akkor muszáj szót ejteni a ragadós galajról (Galium aparine), ami a buzérfélék (Rubiaceae) családjának tagja. Hegyoldalakon, cserjésekben illetve árokpartokon gyakran előforduló egyéves növény. Teaként idegnyugtató, altató és vérnyomáscsökkentő hatású, emiatt virágzó hajtását gyűjtik. Apró, fehér vagy zöldes fehér virágai júniustól szeptemberig nyílnak bogas virágzatban. Kúszó szára akár másfél méter hosszú is lehet. Horgas tüskéi és szőrös levelei miatt nagyon jól ragad ruhába, tehát ha hazaérve ilyet fedezünk fel magunkon, akkor érthetővé válik a gyermekek kuncogása.

A réti perje (Poa pratensis) a pázsitfűfélék (Poaceae) családjának képviselője. Egyik legértékesebb takarmánynövényünk, természetes gyepben is előfordul, gyakori a nyirkos réteken, legelőkön, kaszálókon, illetve a kertünkben használt fűmagkeverékekben is megtalálható. Évelő pázsitfű, rizómával terjed. Bugavirágzata májustól júliusig nyílik, rövid szárral csatlakozik a szalmaszárhoz. Kirándulások vagy egy séta alkalmával rendkívül egyszerű, mégis szórakoztató játékot játszhatunk vele: Hüvelyk- és mutatóujjunkkal a szár tövét összeszorítjuk, majd felfelé húzva ujjaink között csokrot képez a leszakadt virágzat. Ha a kis csokorból jól láthatóan kiemelkedik egy szál, akkor "kakast fogtunk", ha pedig a csokor egyenletes, akkor "tyúkunk" van. 

Zárjuk a sort az egérárpával (Hordeum murinum), vagy vidékies nevén a cigánybúzával. Az egérárpa az egyszikűek osztályába és a perjefélék családjába tartozó gyomnövény, ami jó gazhoz illően rendkívül elterjedt, az egész országban előfordul, utak mentén, réteken, parlagon hagyott, elvadult városi területeken. A termést védő kalász leszakítva apró dárda módjára dobálható, jól lehet vele célbadobni, de egymást ne lőjük vele, hegyes vége fájdalmat okozhat. Az egérárpa kalásza még egy érdekes dologra képes, sajátos felépítése révén a kabátujjba, nadrágszárba rakva mozgás hatására "felmászik". Sajnos ugyanezen elv mentén a kiszáradt termés, a toklász a kutyákra veszélyes, a bőrükbe fúródva komoly gondot okozhat.  

Ha belegondolunk, akkor világunk tele van szórakozással, csak le kell hajolnunk érte. A sétát vagy a kirándulást könnyen feldobhatjuk az ilyen növények felfedezésével, a velük való játszadozással, segítségükkel gyermekeink közelebb kerülhetnek a természethez és nem feltétlen fogják lebecsülni a köznyelvben gyomokként emlegetett növényeket. Mivel maga a természet kifogyhatatlan, ezáltal a játékos növényekről sem most hallunk utoljára.

 
A bejegyzés vendégszerzőm, Kéméndi Zsolt írásának felhasználásával készült.

Képek: innen, innen, innen, innen, és innen

A cím mintha valami krimit ígérne, amúgy a Helyszínelők nyomdokában járva, és az igazság nem is jár messze a feltételezéstől. Az alábbiakban egy általános problémát próbálok körüljárni, mégpedig a megmagyarázhatatlan(nak tűnő) szobanövény halálok okait keresem, némi tanulsággal szolgálva a helyes növénytartáshoz. Miről is lesz szó? Gyakran megesik, hogy egy szobanövény a gondos, vagy fogalmazzunk inkább így: a gondosnak gondolt ápolás ellenére hanyatlásnak indul, elsorvad, végül elpusztul. Természetesen ez a kérdéskör most nem érinti a különböző betegségeket, gombás, baktériumos fertőzéseket, melyeknek általában jól diagnosztizálható jeleik vannak, hanem sokkal inkább a látszólag ok, és különösebb tünet nélküli lassú elhalás kerül a fókuszba. Biztos sokan szembesültek már azzal, hogy a frissen megvásárolt cserepes növény otthon a helyére kerülése után idővel állapotromlásnak indul, és a mindenféle kezelések ellenére elhal. Amennyiben nincsenek betegségekre utaló jelek, vagy kártevők (esetleg kártevők nyomai) a növényen, a tanácstalanság és a lemondás fázisa következik, a kis kedvenc pedig hamarosan a kukában végzi. Hogy ne ez történjen, vegyük számba a lehetséges okokat, melyek általában valamilyen környezeti ártalomra vezethetőek vissza.

Mi lehet a gond?

Túl sok, túl kevés

Kezdjük azokkal a nyilvánvaló okokkal, melyek igazából annyira nem is nyilvánvalóak, főleg a kezdő növénybarátoknak. Tapasztalataim szerint sokan gondolkodnak úgy, hogy a világ összes növénye alapvetően egyforma, így fényből, vízből ugyanannyi kell nekik, és a hőmérséklet is mindig épp úgy jó számukra, ahogy a lakásban van. Ez természetesen nem igaz. Gyakori, hogy egy meglévő növénytársaságba új példány, új fajta érkezik, a gazda pedig ezen is a többi növénynél alkalmazott ápolást gyakorolja, tehát ugyanannyi időközönként, ugyanannyi vízzel öntöz, és oda teszi az új szerzeményt, ahol a többi is van, vagy oda, ahol épp hely akad. Amennyiben azonban az új zöld igényei nem egyeznek a kapott körülményekkel, akkor sorvadásnak indulhat. Ezért erősen ajánlott a szobanövény beszerzésekor, de inkább még ezelőtt tájékozódni leendő választottunk igényei felől, különösen az általa megkívánt páratartalomról, öntözési gyakoriságról, fényigényről, vagy éppen a huzattal, széllel szembeni érzékenységéről. Ezzel máris kiküszöbölhetünk egy adag kudarcélményt, de persze probléma esetén a már meglévő növények "használati útmutatóját" is kiböngészhetjük a netről. Szintén jó tudni, hogy előre öntözni nem lehet, ezért ha például elutazunk több napra, egy hétre, (vagy csak kicsit lusták vagyunk, és egyben szeretnénk két hétre előre letudni a feladatot) nem ajánlott jól eláztatni a növényeket, mert a számukra szükséges mennyiségen kívül többet úgysem tudnak felvenni, a pangó víz pedig megül a cserép alján, és beindíthatja a gyökerek rothadását, ami kívülről általában nem is látszik. A túlöntözés kiküszöbölésére jó megoldás lehet, ha a cserép aljára egy-két centiméter vastag kavicsréteget helyezünk, így fölös víz alul úgy maradhat, vagy távozhat, hogy nem áztatja a gyökereket. Feledékeny szobakertészeknél beválhatnak még az önöntöző virágládák, melyek hatékonyan gondoskodnak a növényről, ritkább öntözés mellett.

A gondozásmentes növények legendája

Az is előfordul, főképpen férfitársaim körében, hogy szívesen dekorálnák a lakást növénnyel, de tudják, hogy a rendszeres gondozás nehezen lesz kivitelezhető, ezért olyan növényeket választanak, melyekre a szárazságtűrő, vagy a gondozásmentes cimkéket akasztják az ilyen-olyan leírások. Természetesen gondozásmentes növény nem létezik (hacsak nem műanyagból készült), nincs olyan fajta, ami ne igényelne néha tápanyag utánpótlást, öntözést, napfürdőt, esetleg téli pihenőt, nyugalmi időszakot. Szintén becsapós a szárazságtűrő kifejezés, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy az öntözésnek búcsút mondhatunk, az ilyen jelzővel illetett növények csupán kevesebb nedvességet igényelnek, de valamennyit biztosan, még a legharcedzettebb kaktuszokat is illik locsolni néhanapján. A megoldás tehát itt is az adott növény igényeinek ki-, és felderítése. Az általánosságok után következzen három konkrétabb, érdekesebb lehetséges növénypusztító körülmény.

A divatos élő cserepes fűszernövények rendszerint tőzegbe vannak ültetve, ez pedig gondot okozhat

A tőzeg

A szobanövények egy része tőzegbe ültetve kapható a boltokban, kertészeti árudákban, de a hipermarketekben kínált csábítóan vidám fűszernövények is jellemzően tőzegben ülnek. A tőzeg egy kiváló közeg a növényeknek, számos jó tulajdonsággal rendelkezik, egy dolog azonban eredendően hiányzik belőle, ez pedig a tápanyag. Ugyanakkor tápanyagot tartalmaz persze az ilyen cserép, de csupán mersterségesen hozzáadott műtrágya képében, ami rendszerint időzítetten, egy bizonyos időszakig elegendő, az áru tárolásának, szállításának, boltban tartózkodásának idejéig. Mikor ez a forrás kimerül, a növény "éhezni" kezd, és a gondos öntözés, fénybe állítás, vagy ideális páratartalom ellenére haldokolni kezd. Ez ellen könnyű védekezni, mindig azt ajánlom, hogy a tőzegbe ültetett (vagy akár bármilyen "gyári" talajban lévő) növényt otthon rögtön ültessük át, mégpedig az igényeinek megfelelő virág-, palánta-, vagy egyéb speciális földbe, és persze a későbbiekben se feledjük a tápoldatot, (mű)trágyát. Kapcsolódó téma az elterjedőben lévő kókuszföld, mely sok hasonlóságot mutat a tőzeggel, vagyis a mindenféle jótékony tulajdonsága mellett tápanyagot nem tartalmaz. Ezért, ha bármilyen megfontolásból kókuszrostba ültetünk, akkor vagy adagoljunk rendszeresen tápanyagot is, vagy eleve földdel keverjük a kókuszközeget.

Jópofának szánt elő növényes hamutartó. Valójában a szobai zöldek ki nem állhatják a cigarettafüstöt

A cigaretta

Azt mindenki tudja, hogy a dohányzás káros szokás, mind a dohányzóra, mind a környezéteben lévő emberekre, azt már kevesebben, hogy a dohányzás a növényekre is kedvezőtlen. A cigaretta égése során egy telítetlen szénhidrogén, az etilén keletkezik, ami a növények leveleit károsítja, lekonyulhatnak, vagy le is eshetnek füsttől. Az etilén továbbá a levelek duzzadását is okozhatja, gátolva azok növekedését.  Szintén fontos adalék, hogy a cigarettában található sokféle vegyület miatt a kieregetett füst apró szemcsés anyagokat tartalmaz, melyek aztán ahova tudnak, lerakódnak, lásd besárgult tapéta. A növény sem kivétel, a szárra, levelekre letapadt részecskék filmréteget képezve gátolják a fotoszintézist, így a növekedés lelassul, de a folyamat adott esetben a növény pusztulásához is vezethet. Az apró szemcsék a levelek pórusait is eltömíthetik, akadályozva a gázcserét, ami ugyancsak gátolja a természetes fejlődést. Ugyanebbe a témakörbe tartozik, hogy sokan ugyan az erkélyen dohányoznak, ám a csikket az ottani növények földjében nyomják el, sőt, egyenesen oda hamuznak, mondván hogy (és ez egy közkeletű tévhit) a hamu jót tesz a növénynek. Ez persze véletlenül sem igaz, fahamut ugyan szoktak bizonyos célokból egyes növények földjéhez keverni, de a cigaretta hamuja árt a zöldnek, a filter pedig többféle nehézfémet köt meg, például arzént, kadmiumot és ólmot, melyek szintén roppant károsak. Amennyiben pedig még dohánytörmelék is maradt a csikkben, akkor az abban jelenlévő nikotin fejt ki mérgező hatást. A megoldás kézenfekvő, rejtélyes növénypusztulások esetén - ha a lakásban rendszeres a dohányzás - a cigifüstöt is vegyük fel a gyanusítottak listájára, a cserépbe hamuzástól, vagy az abba történő csikkelnyomástól pedig kifejezetten tartózkodjunk.

Gyakran a mesterségesen keltett alacsony páratartalom is lehet az elhalás oka. Permetezéssel a helyzet javítható

A légkondi 

Speciálisan nyári problémaforrás lehet a titokzatos növénypusztulásoknál a légkondícionáló berendezés. Ezek a készülékek lakásokban is eléggé elterjedtek, de főképpen irodákban, munkahelyeken működnek sokat, ha pedig növény is van a helyiségben, akkor egy újabb lehetőséget kell megvizsgálni a benti zöld furcsa elhalásával kapcsolatban. A légkondi jellemzően két olyan körülményt hoz magával, ami a növények szempontjából nem mindig áldásos, ezek az alacsony hőmérséklet és a túl kicsi páratartalom. A légkondi szárítja a levegőt, az erősen letekert kapcsolóval pedig olykor 16-18 fokos hideget lehet előállítani, amit a növények egy része félreértelmez, és a nyugalmi időszak kezdetét észleli benne, vagy egyszerűen csak megfázik tőle. Az alacsony páratartalom ellen párásító eljárásokat vethetünk be, ez lehet a levelek permetezése, vagy párásító alátét elhelyezése. A túlzott hideg ellen pedig vagy a növények ideiglenes kitelepítése, vagy a hőmérséklet emelése lehet megoldás, a kinti kánikula ellen bevetett szobai 16 Celsius egyébként nem hasznos az emberre nézve sem. Meg kell említeni, hogy a túl száraz levegő a téli fűtési szezonban is gondot okozhat, így az ezirányú problémákkal ebben az időszakban is számolni kell. 

Mint az a rögtönzött nyomozásból tehát megállapítható, a nem betegségből, vagy kártevők megjelenéséből fakadó spontán növényelhalások rendszerint valamilyen környezeti ártalomra vezethetőek vissza. Általános megoldás, ha a növényt annak tekintjük, ami, vagyis élő szervezetnek, ennek megfelelően az egyedi igényeit felmérve tartjuk és gondozzuk. Azt ajánlom, hogy a növényvásárlás sose spontán aktus legyen (mert megtetszik a színe, formája, vagy mert leárazták), hanem mindig előre mérjük fel (akár egy pár perces netes kereséssel) az adott fajta jellemzőit, igényei, sajátosságait, és csak akkor vigyük haza, ha ezeket teljesíteni tudjuk. Ha pedig már elkezdődött a végzetes folyamat, késlekedés nélkül vegyük számba a lehetséges, akár a fentebb felsorolt kiváltó okokat.

Képek: innen, innen, innen, és innen.